Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-08-01 / 8. szám
1991. augusztus Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal VITÉZ GYÖRGY: fel, Celgrádba! (Gavrilo princípiumai, avagy pillantás Szarajövőbe) „Megállj, megállj, kutyaSzerbia / Nem lesz tiéd soha Bosznia" — énekelték nagyapáink határtalan lelkesedéssel, amint a tizennégyes háború mészárszékei felé vonultak szenilis tábornokok vezényletével. Egy emberöltővel később meg ezt dalolták a szocializmus rekrutái: „A kanyargó Dráva mentén ávósok portyáznak, / Hideg téli éjszakában jugóra vadásznak. I Titó-banda bujkál arra, ej, de jól megjárja, / Szétugrasztja azAVH nehézgéppuskája." (Ez utóbbi vérszomjas álnépdalt Hruscsov belgrádi Canossa-járása után sürgősen átírták: ávósok helyett lövészeket, jugó helyett csempészeket, Titó-banda helyett csempészbandát kellett énekelni, s az utolsó sorban az ÁVH-t határőrre szerény ítették.) Gyerekkoromtól fogva érdekelt a történelem. Tündérmesénél, kalandregénynél, hőstörténeteknél szórakoztatóbbnak, izgalmasabbnak tartottam a királyok, fejedelmek, államférfiak, felfedezők, hadvezérek viselt dolgait. Érdekelt a történelem földrajza is: fővárosok, hegyek, folyók, csatamezők, ismerős vagy ismeretlen nyelven nevezettek. Megbűvölt az a tudat, hogy Szent István, Könyves Kálmán, Napoleon, Attila — létező személyek voltak; hogy Buda visszafoglalása, az isaszegi ütközet, W aterloo—valóban megtörténtek, s valahogyan én is része vagyok ennek a „történelemnek”, bár akkor — szerencsére — e „történelmi hovatartozás” részleteivel nem voltam tisztában. (Tízéves gyerekek általában nem értik, miért bombázták el a tetőt a család feje felől, miért „vitték el” a szomszédékat, miért nincs ennivaló, s főleg, miért kezd a legtöbb ember hazudozni, amikor valami baj van.) Akkoriban azt hittem, a történelem nem hazudik; végtére is, amit könyvben kinyomtattak, amit iskolában tanítanak — az csak igaz kell legyen! (E korai tévhitemről később sürgősen leszoktam, különösen, mikor az események mögött rejlő okokat kezdtem megérteni.) Azt azért még mindig nem egészen értettem, miért ácsingózott a Szerb Királyság e csúf nevű provinciára, s miért kellett azt Ausztria-Magyarországnak oly hősiesen oltalmaznia. Igazából még ma sem értem. Egy azonban bizonyos: Európa délkeleti szögletén a véreskezű erőszak a politikai folyamatoknak nemcsak velejárója, hanem szinte lényege volt évszázadokon keresztül. Ha problémád van, ölj—s hol a trónörököspárt puffantotta le az égőszemű diák, hol pedig egy kisebbség szemeit gyűjtötték vájdlingba, hogy azokkal az akkori helyi potentátot (aki — természetesen — az éppen esedékes nagyhatalom kegyéből „uralkodott”) megajándékozzák. (Nem mintha a világ többi részén /---\ A Nyugati Magyarság rendszeresen, minden hónap elején megjelenik Magyarországon is. Keresse az újságárusoknál! Előfizetéseket — technikai okokból— csak az év utolsó hónapjaiban veszünk fel az 1992-es évre. Kérjük, hívja fel barátai figyelmét is a Nyugati Magyarság-ra! s________I_______/ ezek a módszerek kihaltak volna: Indiában a Gandhi nevet, úgy látszik, golyó általi krónikus balszerencse kíséri a politikában; Afrika számos országában a népirtás megszokott voltára jellemző, hogy midőn a Mozambikban dúló polgárháború folyamán ezer polgári lakost lefejeztek, ez a hír a legtöbb újság ötödik-hatodik oldalán jelent meg egybekezdéses közlemény formájában; Észak-írországban, ha szerencsés vagy, csak a térdedet lövik át, figyelmeztetésképp, és az arab világ számos országában nem kapsz életbiztosítást, ha király vagy miniszterelnök vagy.) De mindezek másutt történnek. Nem Szegedtől, Pécstől, Kanizsától egy óra járásnyira, s néha egy kőhajításnyira a határtól, „a kanyargó Dráva mentén”. Vagy mégis? Hogy ott is lőnek? Már megint? Európában? Hát nem azt tanították az oskolában, hogy tanultunk a történelmi előzményekből? Hogy „soha többé (polgár- vagy nemzetközi) háborút”? Hogy asztalnál, beszélgetve kellene megoldást találni az afféle problémákra, mint nemzetiségi feszültség, népcsoportok önrendelkezési joga, szabadkereskedelem, leszerelés, környezetvédelem. ..? — s hadd sorolja tovább a nyájas olvasó. De nem. Európa s Észak-Amerika jámbor, középosztályba sorolt tömegeinek újból és újból eszébe kell juttatni, hogy a liberális demokrácia vívmányai: a pluralizmus, egymás véleményének tiszteletbentartása, a tisztességes kompromisszumok elvének követése — kisebbségi jelenség, aberráció, melyet a világ lakosságának négyötöde megvetéssel utasít el mint végzetes gyöngeséget, férfihoz nem méltó vinnyogást, s komoly problémák megoldására alkalmaüan vergődést. (Más kérdés, hogy ugyanez a négyötöd, ha tehetné, leginkább ezekben a békés, dekadens, férfiatlan társadalmakban élne, azokat persze sáskaként fölélvén.) A világ lakosságának jelentős része törzsi társadalmakban él; a törzshöz csak az tartozhat, aki a törzs totemjét (nyelv, vallás, haj, bőrszín, stb.) születésétől fogva viseli, vagy akire ezt komoly szertartás keretében ráruházták. Mint azt a kulturális antropológiából tudjuk, az ily társadalmakban a férfi szerepe elsősorban a katonáskodás, békeidőben a harckészség fönntartása és a törzs érdekeinek, ha kell, a legbestiálisabb erőszak alkalmazásával való előmozdítása. A modem technológia, a koedukációs tanítás még azt is lehetővé tette, hogy a törzsvédelmi működésben a nőket is harcos férfiszerepekbe emancipálják. (Szaúd-Arábia tán az egyetlen kivétel, az ottani társadalomnak persze más hátrányai vannak.) Summa summarum: déli határainkon túl is törzsi társadalmak működnek, s korunk történészeinek farkasvakságára vall, hogy ezt a Párizs környéki békékben összetákolt geopolitikai szörnyszülöttet szemrebbenés nélkül elismerték afféle nemzetnek, mint például Dániát vagy Portugáliát. (Magyar viszonylatban is érdekes, hogy az „irredenta” időszakban sokkal inkább csepülték és kérdőjelezték meg Csehszlovákia létjogosultságát, mint Jugoszláviáét. Sándor király meggy ilkolásában játszott szerepünk az egész Jugoszlávia politikáját volt hivatott befolyásolni, s nem az ország bomlasztását célozta. Lehet, hogy mazochista horvátbarátságunk — mely Jellasichot is feledtetni vélte— játszott ebben szerepet? Ki tudja?) A szocializmus éveiben pedig az először félistenként tisztelt, majd később Mefisztóként gyalázott Tito működése szolgáltatta az egységes, harcötvözte délszláv nemzet illúzióját. Az is különös, hogy a Titó halála után bekövetkezett gyors ütemű politikai bomlás is elkerülte a világ kommentátorainak figyelmét. Elvégre volt téli olimpia Szarajevóban, s minden olyan békesnek-rendesnek látszott A különböző kongresszusokról, kulturális eseményekről nem is beszélve. Még a koszovói zavargások is alig ébresztették föl a nyugati megfigyelőket, akiket évek óta Dél- Afrika és a radikális palesztinok hipnotizáltak. Bezzeg volt is ámulat, amikor mind Szlovénia, mind Horvátország több mint kilencvenszázalékos^) többséggel szavazta meg függetlenségét. Hogyan állíthatnék, hogy e területek lakóinak bármiféle azonosulása lenne Jugoszláviával mint politikai és kulturális egységgel? Vagy lojalitása a jugoszláv felségjelvények iránt? — Múltak váteszeként persze könnyű rámutatni, hogy hetven év nem lehetett elég az ezer évig német hercegségekhez, felségterületekhez tartozó katolikus horvátokat, a Magyarországhoz perszonálunióval kötődő ugyancsak katolikus horvátokat, török időkből itt maradt mozlim bosnyákokat, montenegróiakat, macedónokat s ortodox szerbeket egy nemzetté kovácsolni. Nem ment Wilson elnöknek, nem ment az Obrenovicsoknak, Karagyorgyevicseknek, nem ment Josip Broz Titónak. Nem fog menni az újcsetnikeknek sem. Mint ahogy nem ment a marxizmuslen inizmus szekuláris álvallása szerpapjainak, püspökeinek. Iskolában azt tanultuk, hogy a leninizmus „eltörölte a nacionalizmus mételyét” és megoldotta az összes „nemzetiségi problémát”. Ha megoldotta őket, miért jöttek vissza rendre a világ minden táján? — Ismét a múltak vátesze: a „megoldás” abban állt, hogy aki e kérdéseket feszegette, azt elvitték. Egyébként szinte minden kérdésnek ez volt az élenjáró .megoldása”. De mint ezt a latin közmondás tartja: natúrom expellasfurca, tarnen usque recurret (szabadon: bottal sem tudod kiűzni a rossz szokást). S mint Skinner, a nagy amerikai pszichológus mondotta: bottal különösen nem. Sajnos, amit előrebocsátottam, nem csupán népszerű történelmi előadás vázlata vagy középiskolás emlékeimmel való megkésett hencegés. Déli határainktól nem messze valóban lőnek — s az eszelős Nyecsajev nyomdokaiba oly könnyen lépő Gavrilo diák elveit ismét leporolták (no, nem volt sok por rajta). Mit tehet, s mit nem tehet az ország, mikor szomszédai ismét a lőporos hordó körül próbálnak flekként sütni? Elsősorban—s ezt, gondolom, az ország felelős kormánya és parlamentje jobban tudja, mert bőrén érzékeli — szigorú semlegességünk és politikai önfegyelmünk be- és megtartása pillanatnyilag a legfontosabb szabály. Különben hogy működhetnénk együtt az Európai Közösséggel, amelynek vezetői (végre!) nagyobb bölcsességről tesznek tanúságot Zágrábban és Belgrádban, mint Ferenc Jóska, Vilmos császár, meg a kefebajszú a maga idejében? A közvetítő szerepe civilizáltabb és hálásabb is, mint a megszállóé, állig felfegyvezett ellenfélé, ellenségé. Talán észhez térnek a fölbolydult törzsek s egy idő után maguktól, szabadon szövetkeznek újból, — ha békében hagyják és közben ama buzdítják őket: hagyják egymást is békén. S ha azt kiáltjuk, „Fel, Belgrádba!”, ezt turistaként tegyük, mivel a Kalimegdánon akarunk sétálni. S Pákozdra csak akkor gondoljunk, ha már minden, minden egyéb lehetőség kimerült volna. Itegyw Fórum A „HÍD” MEGÉPÜLT! Júliustól minden hónapban Magyarországon (az egész Kárpát-medencében) is azonos tartalommal a Nyugati Magyarság! A világ minden részében jelen vagyunk — egyszerre hirdethet az egész világon! Hirdesse szolgáltatásait az egyre nagyobb számban hazatelepülni vágyó vagy hazalátogató nyugati honfitársak számára! Hirdetési díjszabás Alapdíj: 1.000 Ft/cm (egy hasáb) (A minimális méret: 3 cm/hasáb — négyhasábos oldalon!) 1/8 oldal = 20.000 Ft 1/4 oldal = 35.000 Ft 1/2 oldal = 65.000 Ft 1/1 oldal = 120.000 Ft Hirdetésfelvétel magyarországi képviseletünknél: 1536 Budapest, Pf. 276 Telefon (csak hirdetési ügyben): 1731-967 A hirdetések beérkezési határideje: a hónap 20. napja! Fizetés pénzesutalványon vagy bankátutalással a Postabank 219-98636/021-10129 számlaszámra.
