Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-04-01 / 4-5. szám
14. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991. április-május Ez az 1957-ben készült írás egy nagyobb emlékezéssorozat része, s főként „biztonsági okokból” alkalmazkodik a kor hivatalos frazeológiájához (,/elszabadulás”, stb.) — utólagos átírása viszont hamisítás lett volna, annál is inkább, mivel például a Horthy-korszak meg- és elítélését máig vállalom. — K.N.I. KRISTÓ NAGY ISTVÁN: Titkos társaságok I. Szabadkőművesség A hatalom gyakorlásában a Horthy-korszak alatt nagy szerepük volt a különféle titkos társaságoknak. Mindenekelőtt az évszázados hagyománynyal és hatalmi pozíciókkal rendelkező szabadkőművességről kell megemlékeznünk, mely mint a felfelé törő polgárság hatalmi szövetsége voltaképpen haladó érdekeket szolgált mindaddig, míg a munkásmozgalommal, s különösen a kommunista párttal szembe nem került. Tekintve, hogy a horthysta társadalomban domináltak a félfeudális és fasiszta erők, a szabadkőművesség egészen a felszabadulásig jótékony hatással volt a magyar közéletre, bár a hazai kapitalizmussal való szoros kapcsolata sok tekintetben már azelőtt is ellentétes volt a proletariátus érdekeivel. Antifasiszta volta azonban a Horthy-korszakban mérséklőleg hatott. — Csakhogy a Tanácsköztársaság bukásától fogva a szabadkőművesség ellenzékben, sőt védekezőben volt. Mint a radikális irányzatok elindítója kétségkívül nagy szerepet játszott a forradalom eszmei, sőt mozgalmi előkészítésében. Ezért az ellenforradalom a szabadkőművesség felszámolására törekedett, ami nagy nemzetközi hátterére való tekintettel nem sikerült ugyan, de a hazai politikai életben harmadrendű tényezővé fokozta le. Etelközi Szövetség Az ellenforradalom, éppen a szabadkőművesség nagy eredményeinek példáján, maga is megteremtette titkos szövetségeit, melyek öszszefonódtak a részben ugyancsak leplezett rendőri-csendőri erőszakszervezettel. (Utolsó vezetője: Sombor-Schweinitzer.) A Horthyklikk legjelentősebb titkos szervezete az Etelközi Szövetség volt, mely csaknem negyvenezer tagjával az egész hivatalos Magyarországot kézben tartotta. Vezető pozíciókba csak az EKSZ tagjai kerülhettek, s szinte kizárólagos hatalommal döntöttek katonai, rendőri, jogi, közigazgatási kérdésekben, kézben tartották a korszak összes személyi (káder-) ügyeit, s végső fokon határoztak minden fontos politikai ügyben. Az EKSZ élén maga a kormányzó állott s vezetői Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és a háttérben meghúzódó gróf Freilitsch Berchtold voltak. Az EKSZ fedőszervei: a Vitézi Rend, Társadalmi Egyesületek Szövetsége (összes tagegyesületével), Magyar Országos Véderő Egyesület, a Nemzeti Egység Pártja (később Magyar Élet Pártja), stb. Az EKSZ-en kívül több kisebb, többé-kevésbé szélsőségesebb, egy-egy hatalmi csoportosulás sajátos érdekeit szolgáló titkos társaság is létezett (Kettőskereszt, Vérszövetség, Liga, stb.), de ezekre mind megvolt az EKSZ befolyása, sőt a legrégibb, világviszonylatban mindmáig hatalmas erőt jelentő érdekszövetséget, a klérust s annak világi erőit is befolyásolni tudta, kivéve talán a legkonspiratívabb s közvetlen római irányítás alatt álló Jezsuita Rendet. A Horthy-korszak döntő hatalommal rendelkező titkos társaságai (EKSZ, KKVSZ, stb.) személyi összetételükben nagyjából a magyar uralkodó osztálynak feleltek meg, teljesen kirekesztették ugyan a zsidóságot (melynek tekintélyesebb rétege a szabadkőművességhez tartozott), annál nagyobb volt azonban a német származású felső- és középosztálybeli elemek aránya. Az EKSZ tagjainak sovinizmusa és magyarkodása egészen nyíltan a kizsákmányolást szolgálta, mert hiszen a magyar néphez ennek a szervezetnek a legcsekélyebb köze sem volt. Magyar Testvéri Közösség A Horthy-korszak jobboldali „ellenzéke”, amely részt kért a hatalomból, vagy azt teljesen meg akarta kaparintani, szintén létrehozta a maga titkos szervezeteit és sokakat vitt át ezekbe az EKSZ-ből is. A nyilasoknak is több titkos szervezetük volt. De míg ezek a fasizmus európai összeomlásával és hazánk felszabadulásával éppúgy összeomlottak, mint a Horthy-korszak reprezentatív titkos társaságai, addig a legjellegzetesebb, legkonzekvensebben „faji alapon álló” titkos társaság, a Magyar Testvéri Közösség átmentette magát a felszabadulás utánra s csak 1946 végén történt meg felszámolása. A Magyar Testvéri Közösség létrejöttének előzményei szintén az ellenforradalom győzelmének idejére nyúlnak vissza. A magyar radikalizmus és szocializmus ügye egyaránt vereséget szenvedett. De már a korábbi radikális tanokat is át- meg átszőtték a népiség eszméi — a magyarság saját hazájában való felszabadításának gondolata, a magyar parasztságnak mint a magyar nép törzsének megerősítése. A népiesség mint irodalmi, művészeti irány igen nagy jelentőségű s haladó törekvés volt; a népi gondolat a társadalom életében kettős arculatú. Haladó volt annyiban, hogy a kizsákmányolt dolgozók felszabadítását követelte; reakciós esz-Melyik is a kedvenc pártom? Nemrégiben több hetet töltöttem Magyarországon. Visszatértem után barátaim nem győztek érdeklődni otthoni tapasztalataim felől és különösen arról, hogy milyen benyomást tettek rám a különböző politikai pártok: az MDF, az SZDSZ, a Kisgazdapárt, a FIDESZ, az MSZP vagy a Néppárt tevékenységével érte-e egyet, és melyiknek a politikája szolgálja leginkább hazánk boldogabb jövőjét? Ahelyett, hogy hosszú magyarázatba kezdtem volna, hogy melyikkel miben értek egyet és miben nem, egy valós kis történettel válaszoltam: Jó pár évvel ezelőtt egy rég nem látott ismerőssel találkoztam a torontói Bloor Street-en. Az illető gomblyukon ragadott és így vonszol-Kérjük, olvassa, támogassa a „magyarbarát” Nyugati Magyarságot! va tartott hosszú előadást a világpolitikai helyzetről. Ecsetelte Amerika, Európa, a Szovjetunió és a Távol-Kelet helyzetét, politikai, gazdasági és katonai szempontból egyaránt, beszélt az arab-izraeli viszonyról és arról, hogy mindez mennyiben érinti hazánkat. Utóbb rátért a hazai viszonyok elemzésére, a Kádár-korszak jó és árnyoldalára (akkor még >rJános bácsi” volt az úr), miközben én csak egy-egy bólintással vagy fejrázással tudtam csak véleményemnek kifejezést adni, mert különben nem engedett szóhoz jutni. Végre kifutott a mondanivalóból, megállt és rám nézett: — Én itt kitárom magam neked, közben azt sem tudom, hogy te voltaképpen Amerika-, német- vagy netán oroszbarát vagy? — Egyik sem — feleltem erősen a szemébe nézve. — Hogyhogy? — kérdezte megütközéssel. — Én magyarbarát vagyok — mondtam röviden. Ezen a válaszon hosszan elgondolkozott. Ez a lehetőség szemmel láthatólag eddig fel sem merült benne. B.Gy. (Torontó) me volt, mert hangsúlyozta a nemzeti-faji jelleget, mert a parasztságnak mint a „legtisztábban magyar” rétegnek a jelentőségét eltúlozta, szerepét romantizálta, az osztályellentéteket elmosta. Ez utóbbi, nem haladó tételek létrejöttének is voltak azonban objektív történelmi alapjai: elsősorban az, hogy a parasztság, a legnagyobb osztály volt a leghátrányosabb helyzetben, másrészt pedig a dolgozók kizsákmányolása többnyire idegen (habsburgiánus német) imperializmus alakjában jelentkezett. Érthető tehát, hogy ennek a népi gondolatnak volt bizonyos vonzereje, annál is inkább, mivel már első megfogalmazásai magasrendű művészi formában jelentkeztek. Ady Endre költészetében is megtalálhatók ilyen „népi” tanok —de ő soha nem mond le javukra a leghaladóbb, legforradalmibb radikális eszmékről s azoknak csak mintegy alátámasztásául használja. A népi gondolatnak mindmáig ez a helyes értelmezése. Szintén magas művészi színvonalon, de sokkal kevésbé előremutató módon jelennek meg ezek a tanítások Szabó Dezső írásaiban, sokszor már misztikus faji és parasztromantikus jelleggel, a magyar hatalmi gondolat konzekvensen végigvitt megfogalmazásában. S minthogy ez a szabódezsői tanítás megtagadta a proletárdiktatúrát, hangsúlyozta a magyar faji jelleget, sőt antiszemita is volt—posszibilis lehetett az ellenforradalom után is. Antiklerikalizmusa, a magyar parasztság ügyéért való harcos állásfoglalása a hazai uralkodó osztály elleni kíméletlen, éles támadásaiban sok mindent átmentett a 19-es forradalom eszméiből: ezek természetesen ellene fordították a hivatalos közéletet, de nem kényszerült teljes illegalitásba, sőt a magyar középréteg másodrendű helyzetben lévő s ezért magát mellőzöttnek érző kisnemesi és plebejus csoportjai körében igen népszerű is lehetett. Szabó Dezső tanítása nyomán alakult ki az igazi magyar faji gondolat, fasizmus, mely a magyar uralkodó osztály „magyar fajú” csoportjainak uralmát célozta. A hatalmi viszonyok tényleges megváltoztatása, a kapitalizmus megdöntése tehát fel sem merült, ez a gondolat mégis veszélyeket jelentett a horthysta társadalom uralkodó rétege számára, így az EKSZ-re is, mely legtöbbször az idegen főúri, klerikális, habsburgiánus, később náci-német érdekek kiszolgálója volt. A magyar faji irányzat mind erősebb lett s Szabó Dezső befolyása egyre növekedett, egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig kettősen hatva: a népi radikalizmus erősítése irányában, előkészítve ugyanakkor a parasztromantikus, naródnyik, sőt jellegzetesen magyar fasiszta eszméket — éles harcban a germán imperializmus minden formájával, így a legitimizmussal, hitlerizmussal és nyilasmozgalommal —, ugyanakkor antiszemita és antibolsevista színezettel. Szabó Dezső maga nem tudott mozgalmat létrehozni, mert megalomániája és összeférhetetlen természete enre alkalmatlanná tette; nem is voltak szervezői képességei. De az ellenforradalom győzelme után az ő környezetébe tartozott az első népies törekvésű, soviniszta szervezet. „Titkos tanácsot” alakítottak, melynek kifejezetten hivatali pozíciók megszervezése volt a célja, s ezzel uralmi törekvéseik voltak. Társadalmi keretül hozták létre a Honszeretet Egyesületet s nagy befolyásuk volt a kisebb, de radikálisabb Bartha Miklós Társaságra. Ezekből s más hasonló csoportosulásokból jött létre a Magyar Testvéri Közösség. A K. eleinte egészen kispolgári jellegű volt, legrégibb tagjai között akadtak iparosok, kereskedők, törzsét azonban mindinkább jogászok (ügyvédek, köztisztviselők), kisebb mértékben orvosok, mérnökök alkották, s számos művész és irodalmár tagja is volt. A szervezet fő mozgatója vitéz dr. Szabó Lajos ügyvéd, Héder János igazgató, Fáy Aladár festőművész, Kémery Dezső orvos, Kiss Károly, a Gázművek tisztviselője, Kincs Elek tanár, Veres Gábor IBUSZ-vezérigazgató, Csomóss Miklós orvos, Péter Ernő tisztviselő, Kayos György orvos, Kayos Béla ügyvéd volt. A szervezet teljes egészében a már ismertetett Szabó Dezső-féle „eszmék” alapján jött létre, a magyar soviniszta és turáni elemek túlsúlyával. Valami harmadik utat kerestek a szocializmus és a kurzus-jobboldaliság között. Látszólag a parasztság felé fordultak s mivel erős hajlam élt bennük a nemzeti gondolat faji misztifikálására, egyre sűrűbben hangoztatták azt, hogy a parasztság a magyarság fajilag „legtisztább” törzse, amely a „magyar vérű” középosztállyal együtt az idegen arisztokrácia, főpapság, kapitalizmus, bürokrácia és a részben „idegen vérű” sváb és zsidó vezetés alatt álló munkásság törekvései között egy ízig-vérig „magyar utat” hivatott mutatni a nemzetnek. Mindez azonban igen zavaros formában jelentkezett a K. ,/aji életbölcseletében” — ahogy ők nevezték. Különösen érvényes ez a K. korai időszakára. A K. tanainak legteljesebb, nyilvánosság számára készült megfogalmazása az ún. „Turul Káté”, melynek megszövegezésében nagy szerepe volt Kodolányi János írónak. Mik voltak a K. szervezési módszerei és közvetlen céljai? A K. tagja csak az lehetett, aki „fajmagyar” származású. A kiválasztás fő szempontja az volt, hogy az illető apai felmenői mind magyar nevűek (nem magyarosítottak) legyenek, s felesége is magyar nevű legyen. A K. tagjainak keresetképeseknek, szenvedélymenteseknek kellett lenniök, a nemzeti érzést illetőleg pedig nem merülhetett fel ellenük kifogás. A K. célja a „magyar faj” uralomra juttatása volt. E cél érdekében igyekezett tagjait kötelességteljesítésre bírni, áldozatvállaláshoz szoktatni, hogy majd „annak idején” az öncélú magyar politika hordozói lehessenek. Ha a K. egy tagját egy állásra jelölték, ott százszázalékosan helyt kellett állnia, s emellett fizetésének bizonyos (elég jelentős) százalékát a K. céljaira kellett adnia. A tagok felvétele előzetes ajánlás, személyének alapos vizsgálata, származási okmányainak megtekintései!) és beszélgetések után történt. Mindennek céljáról a kiszemelt jelölt nem tudhatott, azt kellett hinnie, hogy csupán baráti érdeklődésről, eszmecseréről van szó. Végül a beszervezést végző K.-tag elvitte egy „baráti beszélgetésre”, amelynek során a K. magasabb beosztású, külön e célra kijelölt vezetői beszélgettek vele, meggyőződtek arról, hogy az elvi alapokban egyetértenek, s rávezették, hogy ezen elvek megvalósítására titkos társaságot kellene alakítani. Ha az illető ezt helyeselte, fölvették az „alakuló” titkos társaság tagjai közé, turánista esküt kellett az avató után mondania, s csak ezután közölték, hogy egy már működő szervezet örökös tagjául kötelezte el magát. A fogadalom zárómondata ez volt: „A magyar faj eszméihez életem árán is hű maradok. A Magyarok Istene engem úgy segéljen!” Ezt követőleg hat „családi összejövetelen” részesült kiképzésben. Egy-egy család tíz tagból állott, a tizenegyedik volt a családfő, a tizenkettedik a kiküldött központi előadó. A családok nemzetségekben, a nemzetségek törzsekben egyesültek, s az egész szervezet élén a héttagú vezértanács állott. Az avatásokat magánlakásokon, a kiképzéseket valamelyik fedőszervül szolgáló egyesület helyiségében tartották. A kiképzés során előadásokon ismertették a szervezés szabályait és a K. ideológiáját, valamint a mindenkori FÉB-(Faji Életbölcselet-)anyagot, mely nemcsak elvi, de konkrét politikai kérdésekben való központi állásfoglalásokat tartalmazott, melyek elfogadása kötelező volt. — A kiképzés anyagát írásbeli dolgozatokban kellett otthon feldolgozni, s azonnal hozzá kellett kezdeni új tagok toborzásához. A családokban történő alapkiképzés után a tagok a munkahely szerinti „sátrakénak is tagjai lettek, ahol a mindenkori FÉB-anyag szerint a közvetlen hivatali teendők megtárgyalása és az együttes fellépés előkészítése volt a cél. Mind a „családok”, mind a „sátrak” összejövetelei meghatározott időközönként, rendszeresen ismétlődtek. (Befejező rész a köv. számban) A szerkesztő megjegyzése: Mivel a fenti írás egyes minősítései, következtetései véleményünk szerint nem tarthatnak igényt általános egyetértésre, készséggel ajánljuk, hogy lehetőleg rövidre fogott, elsősorban professzionális hozzászólásoknak, vitaírásoknak helyet adunk.
