Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-04-01 / 4-5. szám

1991. április-május Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal FERDINANDY GYÖRGY (USA): Akik nyomot hagytak — Thinsz Géza, Hetzron Róbert, Haynal Imre — Furcsa, hihetetlen ebben a forró budapesti életben a hűvös, északi hír: Thinsz Géza halott. Ötvenhat éves volt, Nyugaton korán arat a ka­szás. Aki túljut az ötödik évtizeden, fellélegez­het: haladékot kapott. A Tanto-domb oldalán, Stockholm déli mezsgyéjén egy ideig még őrzi emlékét egy lány meg egy asszony. Huszadik századi líránk­ban pedig — míg csak lesz magyar irodalom — előkelő hely illeti meg a Móricz Zsigmond kör­téri cukrász messze került, magányos fiát. * A búcsúzás halk melankóliája ma már a nyu­gati magyar irodalomról szóló valamennyi tu­dósítást átszövi. Műfordítás-gyűjteményében („Legszebb verseim", 1988, a fordító kiadása) a kaliforniai Santa Barbarában Hetzron Ró­bert is kedves költőitől, ifjúsága példaképeitől és a férfikor útitársaitól búcsúzik. A szerző neve ismeretlen a nyugati magyar irodalom berkeiben. Hetzron Róbert az 1956- ban kirajzott sok ezer pesti egyetemista egyike, Franciaországon és Izraelen át jutott az ameri­kai egyetemre, amely így e hosszúra nyúlt nyu­gati tanulmányút utolsó állomása lett. A „Legszebb verseim" félszázoldalas füze­­:e közel száz műfordítást tartalmaz, a világiro­dalom legszebb és a fordító számára legkedve­sebb verseit. Benne a budapesti gimnazista és a tárizsi egyetemi hallgató első próbálkozásait tz érett férfi termése egészíti ki. Elsősorban a kötött formájú versek jelente­tek számára kihívást: a szonett. A kötetben ta­­álható írások legtöbbjét már lefordították ma­gyarra, mégsem hiábavaló az erőfeszítés: a for­­iító gyakran meglepőt, újat ad. Pedig munkái iggályosan hűségesek az eredetihez: a szerző tem költő, aki a maga képére és hasonlatossá­sára alakítaná az idegen anyagot. A magyar fordításirodalom nem egy új szín-BIBÓ-KÖTET angolul BIBÓ István (1911—1979) születésének nyolcvanadik év­fordulóján jelenik meg legfonto­sabb tanulmányainak első angol nyelvű gyűjteménye „Democra­cy, Revolution, Self-Determi­nation” címmel. Az 591 oldalas kötetet Nagy Károly szerkesztette, a beveze­tőt Jeszenszky Géza írta „The Historical Background of István Bibó's Writings” címmel, a for­dítás pedig Boros-Kazai And­rás munkája. Nagy Károly elő­szavában „tárgyilagos humanis­taként”, „a modem Közép-Euró­­pa egyik legjelentősebb társada­lompolitikai gondolkodójaként” mutatja be Bibó Istvánt. foltjával találkozik tehát az olvasó ezeken a la­pokon. ízlelgetheti Verlaine „őszi dalának” minden bizonnyal legpontosabb magyar válto­zatát: „A sárguló I Bús nyárutó / Méla húrja / Kelt bágyatag / Halk vágyakat / Bennem újra." A formai pontosság kedvéért ugyan néha fordításízű marad Hetzron egyik-másik ujjgya­korlata. Gérard de Nerval versében — Sétány a Luxembourg-parkban — a fiatal nő olyan vir­gonc, mint egy kismadár, majd „ajkán újveretű dal nő”. Dal magyarul fakadni szokott, és az „újveretű” attribútuma sem egy fiatal lány lágy ajkára szabott. A gyűjtemény egészére azonban a trouvaille-ok a jellemzők, az idézettnél sze­rencsésebb fordulatok. A túléléshez mindenki más forrásból meríti az erőt. Hetzron Róbert műfordítás-gyűjtemé­nye azokat a költőket teszi le az olvasó asztalá­ra, akik ennek az 56-os pesti egyetemistából lett kaliforniai tanárnak harminchárom éven át el­viselhetővé tették az életét A kötet végén talál­hatójegyzetek pedig a fordítástudomány műve­lői számára sem lesznek érdektelenek. * Az Európai Protestáns Magyar Szabadegye­tem új kiadványa Haynal Imrének, a tíz éve el­hunyt európai hírű orvosprofesszornak állít emléket. (Ilyen volt Haynal Imre, Bem, 1989) „Egy megalázott, politikai szólamoknak ki­szolgáltatott nemzedék búcsúestjén vagyunk — írja bevezetőjében a kötet szerkesztője, Doma­­hidy Miklós. — Hányán vannak — hány szá­zan, ezren!—, akiket nem volna szabad elfelej­tenünk?” Haynal professzor emlékét — egyet a sok ezerből —, hála a Domahidy-testvéreknek, őrizni fogja az utókor. Az ő visszaemlékezése­ikkel indul ez a 175 oldalas, szép kiállítású kö­tet. Nemcsak egy nagy ember rehabilitációja: igazságszolgáltatás egy egész leszólt, félreállí­tott társadalmi osztály számára is. „Családom­ban — úja Miklós — óriások védelmében-ár­­nyékában nőttem fel: küzdelmes sorsú, függet­len véleményű, értelmes, becsületes, melegszí­vű férfiak között... Hadd modjam ki egyszer ilyen elkötelezetten, hogy a magyar nemesi-fő­nemesi osztály énnekem nyolcra nyolcat adott, s ezzel eltűnésének tűzijátéka felejthetetlen ma­rad.” Domahidy András a Haynal család törté­netét vázolja fel. „Hálát kell adnom a jóságos Istennek — idézi az özvegy levelét —, hogy 56 évig együtt élhettem egy órjás emberrel...” Azok számára, akik e könyv lapjain ismerked­nek meg vele, Haynal Imre valóban nem min­dennapos jelenség. A Domahidy-testvérek után Szemere Pál, a tanítvány az orvosra, a tanítóra és az emberre emlékezik. Balogh László, akosztosdiákpedig az idős professzor hétkönapjairól rajzol meg­rendítő képet. A kötet második fele dokumentumokat ad közre: a professzor naplóját, leveleit, szomorú bizonyítékokat az utolsó harminc év mellőzé­seiről. Mi lehetett volna belőle, ha Nyugaton él! — tűnődik a szerkesztő. De Haynal Imre Ma­gyarországon élt, nem Nyugaton, ő, aki ango­lul, németül, franciául beszélt, és akit annyi egyetem fogadott volna tárt karokkal: otthon maradt. Ez az elhatározás is a Professzor úr emberi nagyságához tartozik. PANNÓNIA BOOKS Márai Sándor: Napló 1943—1944 (vászonkötés) $ 24.60 Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (vászonkötés) $ 29.80 Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (vászonkötés) $ 19.50 Rohan az idő — slágerek (kazetta) $11.98 Kérjük, hogy rendeléskor vegye figyelembe a 7% GST és küldésnél a 10%-os postai és kezelési költségeket. Köszönjük! Kérje legújabb könyv- és kazetta/lemez-katalógusunkat! CÍMÜNK: LEVÉLCÍM: 472 Bloor St. W. P.O.Box 1017, Stn. B I. emelet, Toronto Toronto, Ont. M5T 2T8 Telefon: (416) 535-3963 BAJOR ANDOR: A kék madár Itt hevernek hárman vagy lehet négyen is mert a kínban összecsavarodtak zsenge tagjaik szárnyas Laokoonok a kígyók egybe préselték testüket majd sziszegve kereket oldottak talán féltek hogy csirke címén őket is kimérik ami megeshetett volna talán ezért nevezi a Könyv okosnak a kígyót ugyanis meglóg az ilyen helyekről mint aki jól végezte dolgát és felelősségét reánk testálva fölnyitja szemünk mígnem meglátjuk teljes igazában pőre vágyaink netovábbját a kék madarakat melyeket megfosztának tolláiktól és előttünk hevernek esendő apróságukban oly meghatóan de azért így is kéken oh kék madarak ilyenné változtok mire sok csel és fáradás után megfogunk benneteket türelmünk lépvesszejével már nem repültök nem énekeltek többé ha ugyan az énekes madarak rendjéhez tartoztatok rövid életpályátok során a cinegékkel lehettetek rokon bár ahogy elnézem ide keveredett egy kétfejű is valami címer madár valószínűleg a hajdani Osztrák Császárság sas­fészkéből noha bűnös kezek elragadták a még most is félelmetes karmokból az aranyalmát és a kardot nem számoltak el velük a talált tárgyak osztályán utólag sem bár az is lehet mellékelték a leg­apróbb madárhoz hogy az is nyomjon majd a mérlegen elnézem az elkékült sas fiókot Aiglon Aiglon aj ez lett hát belőled és ezzé lesznek mire minket elérnek a kék madarak beteljesült vágyak tarka képzetek és utópiák 1989 decemberében, talán 10-én vagy 12-én, csirkeosztás után TAR KÁROLY (Kolozsvár): Bajor Andor halálára Meghalt a vidámító irodalom Erdélyben. Bajor Andorral eltűnt e kis és különös világ­ból az irodalmi rangon művelt humor, szatí­ra, groteszk. Kihalt vele az elmés és nevette­tő írók amúgy is ritka serege, eltűnt a tükör­tartó, akinek mindig meg kellett bocsáta­nunk, hiszen siralmas életünkben megsava­­nyodott arcunkat bátorító szándékkal úgy mutatta, hogy azon nevetnünk kellett. A gyógyító orvos halálát gyászoljuk, az erdé­lyi Karinthyét, mert Bajor Andor költő volt, prózaíró, gyermekirodalmunk jelese, szín­padi szerző, vezércikkíró, mindenes, a forra­dalom után pedig a Kolozsváron végre megjelentethető „Keresztény Szó”című ka­tolikus lap főszerkesztője. Nekem megadatott, hogy megismerhet­tem a szókimondó, a lázadó Bajor Andort is. Láttam ott a fél veknivel és darab kolbásszal polgárpukkasztóan végigvonulni Kolozsvár belvárosán. És nehéz időkben a bábszínház­ban ellenőrzéskor Magyarul tudsz-e? kér­déssel meghökkenteni a nehezen meghök­­kenőket. És tömbházlakása erkélyéről, ami­kor hangos szóval szidta a diktatúrát. „Azokban” az időkben (B.A. életének nagy része azokra az időkre esett) ő volt a hi­vatalosságok kellemetlen embere, ő volt az Utunk című egyetlen és az idők során egyre sápadtabb magyar irodalmi lap szilveszteri Utunk-mellékletének szerzője, ő volt, aki­nek rendre csaknem minden romániai lap visszautasította írásait. Nekem még meg­adatott kézírásban olvasni Bajor gyerekek­nek írott történeteit, melyeket a Napsugár­nak, ennek az európai szintű gyermekirodal­mi lapnak havonta küldött és vállalt a legne­hezebb időkben. És nekem sikerült a nyolc­vanas évek elején összehoznom három, hu­moros írásokkal jeleskedő erdélyi írót és or­szágjáró előadásokon többször is fiatalok­ból álló lelkes közönség elé állítani őket, úgy is, mint három generáció képviselőit. Bajor Andor volt a legidősebb közülük, ő volt a mester. Utána Sinkó Zoltán követke­zett, majd a fiatal ígéret, Zágoni Attila. E- lőbb a legfiatalabb halt meg. Az akkori kilá­­tástalanságtól önpusztító módon menekült a halálba. Sinkó Zoli kollégám Magyaror­szágra menekült, amikor belefáradt a kény­szerű hallgatásba. Mert Romániában akkor már tilos volt a nevetés, a humor, a dolgok visszájának sziporkázóan elmés és emberi vonatkozásaiban gazdag felfedése, nem szólva a politikai realitásokat is érintő té­mákról. Bajor Andor kérésemre vállalkozott arra, hogy országjáró ifjúsági előadássorozato­kon vegyen részt és felolvasson. Hosszú, Toldi elvtárs tetteiről szóló úásával több­ször is teljesen lenyűgözte hallgatóságát. Sohasem értettem, miként csinálja. Töré­keny alakja, fátyolos hangja, egyensúlyza­varát eláruló mozgása ellenére mindig nagy sikere volt. írásainak logikája, sziporkázó gondolattársításai, találó hasonlatai, humá­nummal teli történetei akármilyen hosszúak is voltak, felüdítették a hallgatóságot. Bajor Andort nyugdíjasként érte a romá­niai forradalom. Erejét nem kímélve, úttörő­ként vállalkozott a lapindításra. Erdélyben most nem írnak irodalmat, az írók közéleti írásokkal, politikával, nemzetiségünk buz­dításával foglalkoznak. Bajor is ezt tette. A maga sajátos módján már a diktatúra idején állást foglalt például a kisebbség ügyében is, amikor így írt a kurdokról: „Nem lehet meg­érteni ezeket a kardokat, hogy még mit is akarhatnak, amikor a törökök elfogadják tö­röknek, az irániak iráninak, az arabok pedig arabnak a kardokat. De ez sem elég a kar­doknak és addig mozgolódnak, amíg a törö­kök arabnak, az irániak töröknek, az arabok pedig irániaknak nevezik a kurdokat." A sors tragédiája, hogy végül Bajornak is menekülnie kellett. Egészségügyi mene­kültként jutott a debreceni kórházba, ahol a kor végzetes betegségéből már nem sikerült őt kigyógyítani. Bajor Andor segítőkész ember volt, má­sokért keményen küzdő szív-ember. Egy hi­bája volt: hitt az emberkében. És ebbe már mások is belehaltak... Nehéz elhinni, hogy most, amikor olyan fontos a magyar értelmi­ségiek jelenléte Erdélyben, ő már nincs kö­zöttünk. Hatvanhárom éves volt. Erdély más neves embereivel együtt kinn nyugszik a Házsongárdi temetőben. Könyveit, életét hagyta ránk és a gondozásra érdemes jöven­dőt. Bajor Andor élete példázza, hogy Er­délyben — ki tudja, hányadik nemzedék óta — szenvedni születnek az emberek és szen­vedéseikből remény-rügyek fakadnak, eu­rópai mértékkel mérhető művek, amelyek lámpásként világítanak és kivezetnek min­ket a balkáni sötétségből. Ilyenformán jó tü­körtartónk, Bajor Andor élete — halála elle­nére — nem tekinthető befejezettnek. Mun­kássága végén ott áll a pont. Az utána követ­kezőknek megismerni az ő világát, lehet kí­váncsiság, parancsoló óhajtás és jövendőt munkáló emberi kötelesség. Az író él. En­nek a mondatnak nincs múlt ideje. i i 1 [ i l T I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents