Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-04-01 / 4-5. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991. április-május Az „égtartó ember" — Néhány szó Dobos Lászlóról — GÖRÖMBEI ANDRÁS (Debrecen-Helsinki): Nehéz sorsú közösségeknek mindig szükségük van arra, hogy legyenek olyan megtartó, bátor szellemi embereik, akik a történelem által próbára tett népet személyes példájukkal, helytállásukkal, a körülmények ellenére kibontakoztatott szellemi erejükkel megőrizzék és nemzeti-nemzetiségi jogaira ébresszék. Dobos László a csehszlovákiai magyarság ilyen „égtartó ember”-e. 1930-ban született Királyhelmecen, gyermekfővel élte át szűkebb közösségének szétszóratását a második világháború után. Az 1945—1948 közötti diszkrimináció idején vésődhetett beléje az a kép, hogy a felvidéki magyarságot a történelem igazságtalansága, a peremiét kiszolgáltatottsága földönfutóvá tette. A csehszlovákiai magyar iskolák betiltása után maga Dobos László is Sárospatakra szökött tanulni—miként majd nagysikerű regényének, a Földönfutókéiak a hőse. Irodalmi pályája az ötvenes években indult. 1956-ban már a Csehszlovák írószövetség magyar szekciójának a titkára. Az ő kitartó szervező munkájának meghatározó része volt abban, hogy az ötvenes évek végére megindulhatott a csehszlovákiai magyar kultúra folyóirata, az Irodalmi Szemle. Előbb a kereteket kellett biztosítani, fórumot kellett teremteni a botladozva induló irodalomnak, melyet a második világháború utáni diszkrimináció teljesen szétszórt. Dobos László lett az Irodalmi Szemle első főszerkesztője, s a csehszlovákiai magyar irodalom egyik elsőszámú kritikusa, akinek jelentős szerepe volt az elhúzódó sematizmus leküzdésében. Az irodalmat a csehszlovákiai magyarság széttiport nemzetiségi tudatának az újjáteremtésére mozgósította, de ezt a nemzetiségmentő szellemi munkát minden körülmények között az emelkedett szellemi minőségtől várta. Szigorú szakmai ítélkezését arra használta, hogy leküzdje a sematizmust, hogy szétválassza a napi publicisztikát a magasrendű irodalomtól, hogy száműzze a gondokat elfedő olcsó anekdotizmust az irodalomból. Folyamatokat vizsgált, új hagyományszemlélet kialakítását szorgalmazta, sérelmek felsorolása helyett a történelmi összefüggések elmélyült elemzésével emelte fel szavát elnyomott nemzetiségének védelmében. Igényességre nevelte a csehszlovákiai magyar irodalmat. Gondok könyve (1982) című esszékötete utólag is plasztikus képet ad enől a munkáról. Egy évtizedig volt főszerkesztő, ezalatt az Irodalmi Szemlét nemzetiségi irodalmat felnevelő fórummá tette. Dobos László az életérdekű cselekvés fáradhatatlan munkása. író és politikus egy személyben, mert tudja, hogy akit kisebbségi magyarnak rendelt a sors, annak meg kell sokszoroznia önmagát közössége megőrzése érdekében. Az Irodalmi Szemle főszerkesztője a hatvanas évek végére megszervezte a Madách Könyvkiadóé, melynek igazgatójaként a csehszlovákiai magyar kultúra nagyarányú kibontakoztatását tűzte ki céljául. Az 1968- as Prágai Tavasz a csehszlovákiai magyarság számára is nagy reménységet hozott. Dobos László ekkor a csehszlovákiai magyarság vezetője, a CSEMADOK elnöke, miniszter. Tárca nélküli miniszterként a csehszlovákiai nemzetiségek emberi jogainak biztosítása, védelme volt az egyik legfontosabb feladata. A Prágai Tavasz letörése után nemcsak a miniszterségből váltották le, nemcsak a Madách Könyvkiadó éléről távolították el, hanem íróként is szüenciumra ítélték. Nagyívűen bontakozó szépírói pályáját is ketté akarták tömi. Dobos László ugyanis nemcsak szellemi ösztönzője volt a csehszlovákiai magyar irodalomnak, hanem a hatvanas évek elejétől szépíróként is egyik vezető egyénisége lett. Messze voltak a csillagok (1963) című kisregénye a jelen és a múlt szembesítése, a cselekményes epika és az esszészerű elemzés társítása révén művészi erővel mutatta meg azt, hogy a határmenti kisembereket a történelem örök menekülésre, örök áldozat-sorsra kényszerítette. Sohasem alakíthatták maguk a történelmüket, leginkább pozitív cselekedetük a menekülés lehetett csupán. A Meszsze voltak a csillagok nyitotta meg a csehszlovákiai magyar irodalomban azoknak a regényeknek a sorát, amelyek a csehszlovákiai magyarság sorskérdéseit elemzik a művészet eszközeivel. A csehszlovákiai magyarság sorsáról, történelméről, életérzéséről ezek a regények adtak — a kényszerűen késlekedő csehszlovákiai és magyarországi történetírást messze megelőzve — először hiteles képet. Ebből az itt számba nem vehető regénysorból azok a művek számíthatnak az utókor figyelmére, melyek az informatív jelentésen túlmutató művészi értékeket hoztak. Dobos László könyvei kiemelkednek ebben a tekintetben. Már a Messze voltak a csillagok-al is elismeréssel fogadta a kritika, az azóta több kiadást is megért Földönfutók (1967) viszont mindmáig a csehszlovákiai magyar irodalom egyik alapkönyvének számít: nagy művészi erővel, a modem próza — balladai tömbszerűséget és az emlékezés szabad asszociációit társító — módszerével mutatja meg a történelem pusztítását az emberi lélekben, a nemzetiségi közösségben. A Földönfutók cím a nemzetiségi magyarság kényszerű sorsképét jelöli meg. E regény epikán túli drámai telítettséggel emeli ezt a jelzőből lett főnevet kelet-európai érvényű példázattá. Elevenen rajzolja Dobos László a történelem barbár eseményeit, a kiszolgáltatottság keservét és demoralizáló hatását is, de a tényeket magasabb perspektívából is láttatja. Ez a regény döbbentette rá először Magyarországon is az olvasók széles körét a Kádár-rendszernek a .jószomszédi viszony” és az,.internacionalizmus” üres jelszavaival elfedett nemzetszűkítő politikájának a képtelenségére és tarthatatlanságára. Művészi és erkölcsi erő, ábrázolói képesség és gondolkodói, „népsorsot vigyázó” felelősség szerencsés találkozása történt meg az akkor mindössze harminchét esztendős író regényében. Dobos László erkölcsi és szellemi erejét minősíti, hogy a leváltott miniszter szilenciumra ítélve, állandó rendőri zaklatások közepette, a hetvenes évek elején még a Földönfutók-nál is nagyobb vállalkozásba kezdett. A Madách Könyvkiadó műszaki munkatársaként éjszakánként írta Egy szál ingben (1976) címmel a csehszlovákiai magyarság legnagyobb koncepciójú regényét. E nemzetiség teljes történelméről ad számot ez a nagyregény, a múlt és jelen, falu és város, paraszti és értelmiségi létezés együtt jelenik itt meg. Epikailag a mítoszt és a riportot, a múltat és a jelent, e két egészen különnemű réteget gondolati átvilágítással a médium-szerepben megjelenő író kapcsolja össze. Az így összeálló trilógia a csehszlovákiai magyarság öntudatosító számvetése: a földönfutó „status” bemutatásától a „bakatörténelem” megtagadásáig, a saját sorsirányítás emberi jogának követeléséig, tudatosításáig vezet gondolatilag. A trilógia után a csehszlovákiai magyar irodalom legjobb lélektani regényét írta meg Dobos László. A Hólepedő (1979) a küzdelem könyve, mélyből való felemelkedés a belső táj, az önépítés segítségével. A Sodrásban (1984) az ötvenes évek csehszlovákiai magyar értelmiségi alakjainak ellentmondásos helyzetét világítja át; ezúttal az önirónia eszközeivel is bővíti írói eszköztárát. Engedelmével (1987) című novelláskönyvében pedig a lélektani és gondolati elemzés példás egységében ábrázolja a tisztességes és értelmes életért küzdő nemzetiségi embert, akit sokszor gáncsolnak, visszafognak a mostoha körülmények s a küzdelembe belefáradó társak. Dobos László műveinek ez a jelzésszerű felsorolása nem érzékeltetheti az ő különleges egyéniségének a varázsát. Tehetsége, erkölcsi tartása, nagyobb ügyekre néző, s azokat méltóképpen képviselő küldetéstudata és koncepciója együtt indokolják, hogy ez a szálfaember ma újra a csehszlovákiai magyarság egyik elsőszámú képviselője. A történelem azonban nemcsak igazolta őt, hanem újabb terheket is rótt rá. ó pedig fáradhatatlanul, múló éveit megszégyenítő erővel dolgozik ma is a legnehezebb felelős posztokon. Bizonyos vagyok benne, hogy akik találkoznak vele előadó kőrútján, azzal a jóérzéssel hallgathatják őt, hogy a magyarságnak a nehéz megpróbáltatásai ellenére maradtak még ilyen „égtartó emberei”. (Nagy Piroska felvétele) DOBOS LÁSZLÓ csehszlovákiai magyar író és politikus a MAGYAR BARÁTI KÖZÖSSÉG—ITT-OTT meghívására és szervezésében amerikai és kanadai előadó körút során látogat meg számos magyar közösséget. Április 25. és június 5. között a tervek szerint a következő városokban tart előadást: Chicago, Vancouver, Portland, Los Angeles, Atlanta, Washington, Montreál, Torontó, Cleveland, New York, New Brunswick. Dobos László a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség egyik kiemelkedő vezető személyisége, szellemi életének szervezője. 1969—70-ben a Szlovák Köztársaság nemzetiségi minisztere volt. 1970-ben minden politikai és társadalmi funkciójától megfosztották. Az 1989-es rendszerváltozás óta a pozsonyi Madách Könyvkiadó vezetője, a szlovák parlamentben az „Együttélés” nevű mozgalom képviselője, a Magyarok Világszövetsége társelnöke. Az 1989. évi VI. Anyanyelvi Konferencián, Kecskeméten Dobos László tartotta az egyik legjelentősebb előadást, melynek során többek között a következőket mondotta: „Történelme során a magyarság még sohasem volt annyira a szétszórtság állapotában, mint manapság. A mai magyarságtudat próbája az integrálódás képessége. Az emberi jog és a demokrácia alakító szellemisége lehet kötőanyaga az összmagyarság integrálódásának. ” Sötétségből világosságra A Kanadában élő VATAI LÁSZLÓ prédikációiból és előadásaiból válogatást jelentetett meg Magyarországon a Püski Kiadó. Az alábbiakban közöljük Vatai Lászlónak a könyvhöz írt előszavát. Két és fél évtized alatt keletkezett írásokat vesz kézbe az olvasó; 1951 és 1976 akét szélső dátum. ASzabadEurópaRádió adásai során a „Protestáns félóránk” keretében elhangzott igehirdetéseim és előadásaim néhány darabja került ebbe a kötetbe. Az ötszázat meghaladó sorozat jó része elkallódott, különösen a rádió New York-i részlege felszámolásakor. A megmaradt darabokból történt a válogatás, ezért is annyira egyenlőtlen az egymást követő évek anyaga. A kommunista uralom alá került Magyar Református Egyház öt országba szétszórt hívei hallgatták az adásokat. Persze, mások is. Nehéz történelme során ilyen szituációba még nem került Krisztus népe. Az uralkodó rendszer lehetetlenné tette az otthoni tájékozódást, az egyház szellemi vezetőit elhallgattatták, mások ágáltak a fórumokon. Ebben a helyzetben kívülről, a szabad világból szóltuk a keresztyénség igazát, erősítettük a legszűkebb területre visszahúzódott krisztusi közösséget, és sugároztuk a hitet mindenki felé. Szükségképp kritizáltuk a kommunizmus bomlasztó ténykedését. Néhány előadás kivételével igehirdetéseket tartalmaz a könyv. Nem klasszikus formában, hisz csak tizenkét perc állt rendelkezésre, ebbe az időbe kellett beleszorítani az Ige aktuális mondanivalóját, s ez a helyzet szükségképp áttörte a szokásos homiletikai formát. Egyetlen prédikáció sem szólt valamelyik konkrét gyülekezethez; az egész magyar reformátusság, sőt a teljes magyar nép volt a címzett. A szabad világ bármelyik templomában értelmetlenek lennének ezek a megnyilatkozások, hisz nem aktuálisak, Magyarországon viszont egynél többet senki sem mondhatott volna el, a másodikat már börtönben gondolhatta volna végig. Bizonyos változás mutatkozik hennük az évek, sőt évtizedek múlásával. Eleinte: több volt a polemikus elem; a későbbi mondanivaló: hogy élhet a keresztyén ember a kommunista világban; végül: csak tanúságtétel Krisztus mellett. Stílusbeli különbségek is adódnak, de a lényeg nem változott soha, az Ige üzenetét szóltam a kommunista uralom alá került magyar néphez. S túl az aktuális helyzeten, ma is bizonyságtevés a kötet minden prédikációja: megvalósul az Isten akarata; s Krisztus az egyetlen Megváltó. A könyv végére került néhány előadás kevésbé tisztázott műfajt képvisel. Nem tudományos fejtegetés egyik sem, inkább vitairat a kommunista világnézeti folyóirattal a rádiós kommentálás szintjén, de mindig a Kijelentés alapján cáfoltam abszolútnak hirdetett ideológiáját Az otthoniak fórum nélkül és terror alatt nem tehettek jóformán semmit. Itt kell megemlítenem, hogy az eredetileg kiválogatott előadások túlnyomó részét kihagytam a könyvből. Ilyenformán egynegyedével megrövidült a munka. Ezek az előadások nem a Világosság című marxista folyóirattal voltak kapcsolatosak, hanem az egyház belső életét és megnyilvánulásait tárgyalták: A Keresztyén Békekonferencia; Keresztyén szolgálatunk a világban; A zsinati tanítás; Jegyzetek egy püspöki beszámolóhoz, stb. Végül is úgy döntöttem, hogy ezeket a tanulmányokat most nem publikálom. Sokkal jobb, ha nem kívülről jött hatásokra indul meg az erjedés, hanem csak belső látások és erők hozzák létre az átalakulást és megújulást a diktatúrától megszabadult egyház életében. Jogunk és kötelességünk volt bizonyságot tenni az elnyomás idején, de nincs jogunk kívülről beleszólni az egyház belső elrendezésébe a szabadságra jutás korában, egy későbbi időpontban jelennek meg a most kihagyott tanulmányok. Huszonöt éven át rendkívül fontos volt a Magyar Református Egyház számára az itt közölt (és nem közölt) anyag. Robbantó és megtartó erő az elnyomás idején. Most— 1990-ben — mint elhanyagolhatatlan történelmi dokumentumot adom közre, anagy halom egy hányadát. Része volt az egyház életének legsötétebb babiloni fogsága idején. Másfelől a kiadással igazolni kellett, hogy teljesítettük emigrációs életünk feladatait. Könyvem nyomán az ateista meglepődik, a keresztyén ember viszont hite igazát érzékeli mondanivalói teljesülésekor. Nem futurológiát írtam, csak az Igét alkalmaztam adott helyzetben, s nyomában világossá vált, hogy Isten ígéreteiből minden megvalósul egészen a végső lépésekig. A világra és egyházra vonatkozóan egyformán. Most nagyon hirtelen bomlásnak indult a kommunizmus, sőt megbukott otthon és világszerte; ennek az elkerülhetetlen voltáról beszélt már 1951 óta ennek a könyvnek minden darabja, s erre várakozva is erősítette a hallgatók lútét, s még az ezután jövő eseményekre nézve. Ma nem egészen egzisztenciális sodrású a könyvem, nem hat olyan átütő módon, mint elhangzása két és fél évtizedében. Az akkori szituációban eleven szellemi erő volt, életet mozdított és meg is tartotta, csak abba a helyzetbe és lelkiállapotba visszatéve (ha ez egyáltalán lehetséges, hisz a történelmi pillanat elmúlt) érzékelheü valaki és foghatja meg a prédikációk igazi mondanivalóit és hatását. Könyvem nem történetírás, nem vallatom és rögzítem benne a múltat, hanem nehéz és fontos részét idézem meg, aminek ezek az írások is — akkor élőszóval elmondott üzenetek — nagyon aktív tényezői voltak. Ma már történelmi dokumentumok. Bár akaratlanul is többek annál: ma is útban áll a mondanivalójuk: tükör és elkötelező bizonyságtevés. Vád is érhet miatta: könnyű volt az emigrációból beszélni hazafelé, az otthoni helyzet állandó szenvedése nélkül. Nem védekezem, csak tényeket közlök: hitem és ténykedésem miatt átéltem mind a nácizmus, mind a kommunizmus börtöneinek a poklát, megjártam mind a Rökk Szilárd utcát, mind az Andrássy út 60-at, csak azután menekültem külföldre. Otthoni múltam alapján is mérhetetlen kiváltság volt és óriási felelősség történelme legsötétebb óráiban szólni az egyházhoz, és erősíteni a magyar népet a Szabad Európa Rádión keresztül.
