Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-01-01 / 1-3. szám

RETURN ADDRESS: 5582 Gatineau Ave., #11 Montréal, Qué. H3T 1X7 Canada NYUC4TI Mr. István CSICSERY-RONAY P.O.Box 1005 Washington. D.C. 20013 U.S .A. Flower r H4<\4ISA Hungarians ef the West Hongrois d'Cccide-USA / 23 Vj Vii \ \ \ \ X. évfolyam, 1-3. szám 1991. január-március A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG LAPJA Ára: 20.00 Ft — $2.00 A magyar függetlenség és demok­rácia újjászületését 1990 tavaszától számíthatjuk. Márciusban és április­ban zajlott le a szabad parlamenti vá­lasztás két fordulója, amelynek ered­ménye alapján május végén három párt koalíciójaként megalakult a füg­getlen, legitim magyar kormány. 1991 március idusát, immár gumi­­bot nélkül megtartható nemzeti ün­nepünk évfordulóját alkalmas idő­pontnak tekinthetjük egy rövid visz­­szapillantásra. Hogyan ment végbe e történelmi változás első éve? Milyen eredményei vannak a gazdasági és politikai átalakulásnak és vajon a de­rűlátók vagy a borúlátók jövendölése valósult meg? Első tanulságként máris elmond­hatjuk, hogy ez a történelemben példa nélkül álló rendszerváltás (átmenet kommunista parancsgazdálkodásból és -uralomból szabadpiacos polgári demokráciába) sokkal nehezebb fel­adatnak bizonyult, mint legtöbben gon. .öltük. Nehezebbnek, nem is any­­nyira a feladat objektív nagysága mi­att, bár az is igen nagy, hanem a nem­zet lelki tartalékainak vékonysága, türelmének kifogyása és a politikai kultúra alacsony foka miatt. A mai magyarországi helyzetről sokféle értékeléshez juthat az ameri­kai és kanadai olvasó. Erősen szem­betűnő eme értékelések változatossá­ga, sokszor teljesen ellentétes konklú­ziója. Amerikai szakértők — mind a kormánynak, mind magáncégeknek és alapítványoknak dolgozók—szin­te egybehangzóan Magyarországot teszik az első helyre Kelet-Európá­­ban, mint ahol az eddigi reformok a leghatásosabbak voltak és ahol a leg­nagyobb az esély a sikeres átmenetre. Egyértelműen ilyen következtetéssel tért vissza például az a delegáció, a­­melyik John Robson helyettes pénz­ügyminiszter vezetésével a helyszí­nen vizsgálta meg a kelet-európai re­formok helyzetét az elmúlt év végén. Elmondták, hogy széleskörű pesszi­mizmust tapasztaltak Magyarorszá­gon, amit semmiképpen sem tartot­tak indokoltnak. Találkoztak Antall József miniszterelnökkel is, akit szin­tén túlzottan borúlátónak találtak. Mértékadó washingtoni vélemény szerint Magyarországnak kompetens kormánya van, mely a nehéz körül­mények között igen jó munkát végez. Ezt tükrözi az az adat is, hogy az ed­digi nyugati befektetések felét Ma­gyarországon valósították meg, azaz Magyarországnak annyi jutott, mint az összes többi kelet-európai ország­nak együttvéve. A szakemberek értékeléseivel szemben a sajtójelentések rendsze­rint jóval negatívabbak. Ennek oka azonban részben a sajtó természeté­ben rejlik. Még a legnagyobb ameri­kai lapoknál is roppant alacsony a kelet-európai tudósítások színvona­la. Tudósítóik egy-két napos villám­látogatásokat tesznek Budapesten, aztán amit írnak, az attól függ, hogy ki kapja el és „eteti be” őket a kávé­házban. Mivel a kormányt már indu­lás előtt nacionalistának festették le előttük—bármit is jelentsen ez —, a kormányképviselők hitele nem túl magas számukra. Magyarországon viszont, ellentétben Lengyelország­gal vagy Csehszlovákiával, olyan el­lenzék alakult ki, amelynek egyes tagjai szinte specializálódtak nem­csak a kormány, hanem az egész or­szág hitelének rontására, gazdasági érdekeinek aláásására. A felületes tudású, az országba eleve bizonyos előítéletekkel érkezett és szakmájánál fogva mindig a negatívot kereső tu­dósító boldogan habzsolja fel, amit elé tálalnak, és csak az igen elvétve létező tehetséges, tájékozott és lelki­­ismeretes tudósító próbál meg az elfo­gult pártpropaganda mögé nézni. Ahazai sajtó tájékoztatási munká­ja semmivel sem jobb, s ez viszont annál inkább elítélendő, mivel kép­viselőinek volna alkalmuk igazi tájé­koztatást nyújtani. A kormány mun­kájának objektív és elismerő értéke­lésére példa sincs. A nyugati sajtó negatív értékelései, bármily felszíne­sek is, hamar visszhangot találnak a magyarországi napilapokban, míg a külföldi szakemberek kedvező nyilat­kozatai csak elvétve jutnak el a ma­gyar olvasóhoz. A kormány tagjait diszkreditálni igyekeznek és azt tel­jesen elhallgatják a magyar nép elől, hogy nyugati kormánykörökben ál­talában nagyon jó a vélemény róluk, sőt határozottan az a vélemény, hogy Antall József személyében egyedül Magyarországnak van profi színvo­nalú és felkészültségű vezetője, mert Havel és Walesa csupán rokonszen­ves dilettáns... Nem csoda aztán, ha az ilyen saj­tóval megvert és amúgy is pesszimiz­musra hajlómagyar állampolgárnem nagyon lát kiutat nehéz helyzetéből. Ebben a kormány is hibás, mert nem világosította fel már a kezdet kezde­tén a lakosságot az ország katasztro­fális helyzetéről és arról, hogy van biztos kiút, de az hosszú és komoly erőfeszítést igényel. Antall József ki­fejezetten elutasította, hogy minisz­terelnöki szolgálatát egy Churchill-i beszéddel kezdje (, J have nothing to offer but blood, toil, tears and sweat”). Ez hiba volt, és most fizeti az árát. A magyar néppel meg kellett vol­na értetni, hogy az ország a részleges, felszínes és relatív jólét ellenére nem volt jobb helyzetben, sőt egyes szem­pontokból rosszabb helyzetben volt, mint Németország vagy Japán a má­sodikvilágháború végén. Ottafizikai pusztulás nem hagyott semmi illúziót a brutális valóság előli menedékként, míg Magyarországon, úgy tűnik, e­­gyesek azt hitték, hogy a szabad vá­lasztásokat néhány héten belül egy legalábbis a svájcihoz hasonló élet­színvonal fogja követni. A valóság az, hogy az ország gazdasági hely­zete még egy darabig szükségszerűen romlani fog, és legkorábban csak a jövő év táján várható javulás. Amit az ország nem ért, mert nincs aki hitelesen meg tudná ezt magya­rázni: hosszú távon minden oka meg­van az optimizmusra. A magyar nép tehetsége és megújuló munkakedve előbb-utóbb elindíthatja az országot a nyugat-európaihoz hasonló gazda­sági jólét és politikai stabilitás felé. Ehhez azonban hiteles politikai veze­tők kellenek és egy bizonyos nemzeti egység, az összes pártok egysége, a­­mi biztosíthatná, hogy a nemzet bé­késen, éretten és türelmesen éli át ezt a nehéz időszakot. Ilyen egységről szó sincs; a poli­tikai pártok gyűlölködve vagdalkoz­­na, az országot pedig olyan ellenzé­ki vezetőkkel verte meg a sors, akik az összeomlásbanreménykednek. Mi juttatott egy ilyen politikai elitet az ország nyakára" Elsősorban az új al­kotmányos rendszer antidemokratiz­­musa, létrehozásának manipulativ körülményei. Egy olyan országban, ahol több mint négy és fél évtizedig nyoma sem volt demokráciának, ahol a la­kosságnak minél előbb és minél szé­lesebb körű politikai, önkormányza­ti jogokat kellett volna adni, óriási hiba volt a listás szavazásnak oly túl­(Folytatás a 2. oldalon) Antall József levele a Nyugati Magyarság olvasóihoz Tisztelt Honfitársaim, Nyugaton élő Magyarok! Egy új év elején állunk, egy olyan év kezdetén, amely sok min­denben nem hasonlítható az elmúlt idők éveihez. Tavaly sokak számára öröknek tűnő, hosszú évtizedes várakozás után hazánk újból demokratikus rendszerű állammá alakult. Az elmúlt évben létrejöttek azok a demokratikus keretek, amelyek biz­tosítják az ország átalakulását, a diktatórikus rendszerből történő kilábalását. Mi, magyarok, nehéz évtizedeket éltünk meg itt a hazán belül, de tudjuk azt is, hogy milyen nehéz az édes anyanyelvet, a szülőföldet elhagyni, búcsút venni a barátoktól és a tájtól, ami felnevelt, s mi­lyen nehéz a világ egy más vidékén új életet kezdeni. Tudjuk, hogy a legtöbben Önök közül sok nehézségen mentek keresztül, míg megtanulták új hazájuk nyelvét, a befogadó országok polgárainak gondolkodásmódját és szokásait. Az Önök kettős kötődése így ma mindkét országot gyarapítja: új hazájukat, amely számára az Önök szaktudása, munkaereje, szor­galma és mássága gazdagító tényező, s az óhazát, amely a külhon­ban szerzett tapasztalataikból, ottani életük, munkájuk tanulságai­ból sokat gyümölcsöztethet, ha Önök velünk a kapcsolatot fenntart­ják vagy újraélesztik. Önök jól ismerik a demokratikus államok működési rendszereit, nagy gyakorlattal rendelkeznek a piacgazdaságban, otthonosan mozognak a fejlett technológia, a bank és a tömegtájékoztatás vilá­gában. Ezek olyan értékek, amelyeket nekünk itt részben újból meg kell tanulnunk, részben sokaknak teljesen a nulláról indulva kell el­sajátítani. A diktatórikus rendszer megszűnte óta az elmúlt esztendőben még nem tudtuk kellően kiépíteni a csatornákat a nyugati ma­gyarság és az óhaza között. A szándék mellé idő is kell. Kérjük bi­zalmukat és együttműködésüket, hogy ebben az új esztendőben a minket összetartó szálakat szorosabbra foghassuk. Az új esztendő alkalmából szívből köszöntőm a Nyugati Ma­gyarságot, amely e szálak megteremtésén annyi tehetséggel és ön­feláldozó hivatástudattal dolgozott az elmúlt években. Budapest, 1991. január. Antall József a Magyar Köztársaság miniszterelnöke TÜSKÉS TIBOR (Magyarország): Egy vita margójára Csoóri Sándor magyar állampol­gár és magyar író Nappali hold” címmel hosszabb tanulmányt közölt a Hitel című folyóiratban. A tanul­mány egyik, a lap 1990. szeptember 5-i számában megjelent részletét kö­vetően a magyar sajtóban különféle megnyilatkozások láttak napvilágot. A Magyar írószövetség néhány tagja kilépett a szövetségből, illetve lemon­dott a szövetségben viselt tisztségé­ről, majd a Magyar írószövetség el­nöksége „állásfoglalást” tett közzé, amelyben kijelenti: „mostnem oszto­zunk (Csoóri Sándor) gondolatme­netében; következtetéseivel sem ér­zelmileg, sem logikailag nem azono­sulunk”. Érdemi vitára, gondolatcse­rének nevezhető véleménynyilvání­tásra csupán Kertész Ákos és az újra megszólaló, neki válaszoló Csoóri Sándor között került sor a Magyar Nemzetben. Aki ebben a vitában szót kér, akár annak margój án véleményt ny il vám't, annak tisztáznia kell alapállását: mi­lyen nézőpontból, milyen élmények és tapasztalatok birtokában, milyen érdekek szolgálatában beszél? Én sem kerülhetem meg ezt, aki csupán néhány reflexiót kívánok a történet­hez fűzni. Reflektáló érzékenységem, a jót a rossztól, a tisztességeset a tisztesség­telentől, a hamisat az igaztól, az em­beriességet az embertelenségtől el­választó tájékozódó képességem, ér­téktudatom igen korán — gyermek­koromban — alakult ki. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjait már nagyon fiatalon, kamasz­­korunkban, életre szóló, erkölcsi vilá­gunkat meghatározó élmények érték. A második világháború s mindaz, amit a negyvenes évek első fele a hátországban jelentett, nem filmél­mény, nem jól-rosszul elbeszélt isko­lai történelem, hanem egy tíz-tizenöt éves gyerek mindennapi életében és idegrendszerében megtapasztalt va­lóság volt. A vita témájához kapcsolható em­lékeimet idézem. Voltak osztálytár­saim, akik egyik napról a másikra ru­hájukon hatágú sárga csillaggal meg­jelöltén jöttek az iskolába. Szerzetes­tanáraink hittan órán sem küldték ki őket a tanteremből, de volt civil, tré­fálkozó kedvű tornatanárunk, aki így szellemeskedett: „Na, ti lesztek majd azok, akik elmondhatják: Mit ráken­tek a századok, lemossuk a gyaláza­tot! ’’(Azokra a munkaszolgálatosok­ra célzott, akikkel a laktanyák latri­náit takaríttatták. Ma hozzátehetem: Ha csak azt tisztíttatták volna velük...) Láttam a bérházban, ahol laktunk, amint egy mémökcsalád tagjait elhur­colták, szögesdróttal befont ablakú vagonokban nyugatra szállították, majd lepecsételt lakásukat feltörték, a szép fényes bútorokat széthordták, az értékes könyveket zuhogó esőben trágyás vasvillával stráfkocsira szór­ták. És hallottam az otromba „viccet”, mikor már nagyon sötét szappant á­­rultak a boltokban: „Ne finnyáskodj, gyerek. Ezt a Kohnnéniből főzték...” De emlékezem arra a napra is, ami­kor azért rendeltek el a nyilasok isko­lai szünetet a város összes iskolájá­ban, hogy legyen szájtáti nézőserege a jelenetnek, amikor a piactéren egy rangjelzésétől, gombjaitól megfosz­tott, befűzetlen bakancsé magyar ka­tonaszökevényt vezettek a sebtiben fölhúzott nyers téglafal elé. (A kato­nát, a téglafalat még láttam, de arra már nem voltam képes, hogy a ve­­(Folytatás a 4. oldalon) Egy év demokrácia

Next

/
Thumbnails
Contents