Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1-2. szám
1990. január-február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 9. oldal SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Csőért Sándor hatvan éves Egyetemi éveim legelején, majd harminc éve hallottam először Csoóri Sándorról. Néhány napon belül ketten is adtak róla jellemzést. Bármennyire is tájékozatlan voltam, feltűnt, hogy két költő, aki szinte semmiben nem osztozott, egyformán elismerően szólt róla. Erdélyi József még Illyést, sőt Sinkát is indulatosan bírálta, Kassáknak pedig általában nem volt nagy véleménye a népi hagyomány képviselőiről. Ma is jellemzőnek találom, hogy két ennyire különböző ember egyaránt megbecsüléssel vett tudomást egy lényegesen fiatalabb pályatársról. Csoóri a népi írók tanítványaként indult, ám nyitottságot árult el más irányzatokkal szemben. Sosem tagadta meg korai éveinek eszményeit, de türelemmel viseltetett az övétől különböző értékrendek iránt. Természetesnek fogadta el a véleményeltéréseket, és így hozzájárult ahhoz, hogy meghaladjuk azt a végzetes szembenállást, amely a magyar kultúra polgári s paraszti örökségének megszállottáit választja el egymástól. Az évek során sokszor volt alkalmam tapasztalni e nagyvonalúságát. Amikor még nem volt divat Márait méltatni, s az írószövetség Kritikai Szakosztálya Lengyel Balázs kezdeményezésére ülést rendezett a száműzetésben élő író munkásságáról, ő természetesnek vette, hogy megjelenjék, miközben sokan távol maradtak, akiknek világszemlélete és ízlése alapján ott lett volna a helyük. Köteteiben is mindig foltétien elismeréssel emlegette az Egy polgár vallomásainak szerzőjét, pedig Németh László és Dlyés hívétől nagyonis érthető lett volna, ha kirekeszti Márait azok közül, akiket példának állít maga s olvasói elé. „A nagy csöndben jön föl a telehold, s a temetődomb felől egy kukoricával megrakott szekér nyikordul hazafelé. A világmindenségben nincs nála érdekesebb esemény.” Ilyen mondatokban, a falun töltött első tizenkét év emlékeinek fölidézésében találom meg azt, ami a számomra a legszebb a költő Csoóri műveiben, akár versről legyen szó, akár prózáról. Ez az értékítélet elválaszthatatlan a városi ember elfogultságától. Az viszont már független az egyéni ízléstől, hogy Zámoly világa döntő szerepet játszott a költő türelmes magatartásának kialakulásában. Zsidók, svábok, cigányok és magyarok gyűlölködés nélkül éltek itt, mint ahogy a pápai református gimnáziumban is tanultak evangélikusok, katolikusok és zsidó vallásúak. Ebbe a nagymúltú iskolába még a Horthy-korszak falusi tahetségkutató mozgalma jutatta el a fiatal Csoórit, ami később megkönnyíthette számára a Rákosi-rendszerbe vetett hitének elveszítését. Az is valószínű, hogy itt lett végleg „ösztönös tanulója a belátásnak, a szabadelvűségnek.” A megértés mások szenvedése iránt hamar kialakult benne, s később mindig közösséget vállalt azokkal, akiknek sorsa közvetlenül nem érintette. Korán védelmezője lett a kisebbségi magyaroknak és teljes együttérzéssel szólt a második világháború üldözöttéiről. „A kis zsidólány sárga csontja /repül a sárga semmibe”—olvasom egyik versében. Csoóri pályájának végtelen következetessége abban a hitében rejlik, hogy Közép-Európában a szellemi felnőttség a hiábavalóság vállalását jelenti Belső függetlenségét mindig meg tudta őrizni. Akkor is, midőn 1956 után őt szemelték ki, hogy a népi hagyomány jegyében előmozdítsa a kiegyezést. Elhárította ezt a szerepet. Helyette másikat vállalt. „Időm legnagyobb részében hivatalnok vagyok, ügyintéző, gondolatközvetítő, útegyengető, frontkatona, békebíró, áldozat; diplomata magyar és magyar között; néha kinevezett ellenzéki, máskor valóságosan is az; egy csodatévő férfi hamis dublőrje; politikus, akinek újra és újra belevásik a foga minden politikai kísérletbe; lap nélküli ingyen kritikus. És még számos, más álarcban föllépő ‘közéleti napszámos’.” Miért volt hajlandó eljátszani e hálátlan, személyiségét erősen korlátozó szerepet? Az 1956 utáni korszak egyik nagy fogyatékossága az öndicséret volt. Csoóri nem 1968 után, nem kiábrándult marxistaként és nem is egyes megnyilvánulásaiért kárhoztatta a rendszert. „A részt bírálni az egész helyett — célzatos vakság.” Azt állította, hogy a .közösséginek mondott társadalomban” legföljebb félreértesülesek birtokába juthatott és csakis féligazságokat mondhatott ki az ember. „A félig kimondott igazságok: a középszer igazságai. Valójában hazugságnak is tekinthetők.” A központi hatalom eltorzította az értelmiséget, arra kényszerítvén, hogy nomád életmódot folytasson, műkedvelő politikus legyen. A fordított kiválasztás, a hozzá nem értés és a személyes érdekek világában mindössze azt dönthette el, „melyik zsákutcát választja: azt-e, amelyiket vakon is választhat, vagy amelyikért esetleg megvakítják.” Csoóri Sándor nagyon korán és igen határozottan bírálta a Kádár János korával fémjelzett korszak politikáját és így döntő módon készítette elő annak megszűnését. Arra figyelmeztetett, hogy a képzelet nélküli alkalmazkodás leszoktatja az embereket a gondolkodásról, munka helyett ügyeskedésre biztat és mindent az összeköttetés erkölcstelenségének rendel alá. Sokan, egyre többen kiegyeztek az állammal, ám Csoórit nem kísértette meg a hatalom védte bensőség. Miközben értékes és olykor hozzá közel is álló emberek veszítették el erkölcsi hitelüket, ő a lelki kiegyezések hajthatatlan bírálója, az erkölcsi leépülések szigorú elemzője lett, vállalván e magatartás következményeit. 1965-ben az Iszapeső miatt tiltották el a megjelenéstől. 1981-ben Duray Miklós Kutyaszorítója elé írt bevezetést. A könyvet akkor Magyrországon csak kevesen olvashatták, ám őt ismét kényszerű némasággal büntették. Visszatekintve mindez már nevetségesnek tetszik. Mit is hibáztatott Csoóri az előszavában? A többpártrendszer megszüntetését, a magántulajdon korlátozását és az egyházak megroppanását. Ma mindegyik közhelyszámba menő igazság. Lehetséges volna, hogy Csoóri tevékenysége afféle nemes áldozat, amely elérte célját a nyolcvanas évek legvégének politikai változásaival? Nem, mert a komák az ő műveiban megfogalmazott bírálata mélyebb igazságokat is tartalmaz. Az idők folyamán egyre nagyobb élménye lett a történelem és mind szigorúbb szemmel nézte a XX. század második felének magyarságát. A kíméletlen önszemlélet pillanatai megvilágító erejűek. Amikor Nagycenken meglátja Széchenyi István gróf sárga cipőjét, amely az öngyilkosság percében is a lábán volt, elfogja a kisebbségi érzés. Megérti, hogy az ő kora mennyivel kisszerűbb a múlt századhoz képest. Nemcsak XIX. századi, de Horthykorszaki elődeire is fölnéz. „Hígabbak és butábbak volnánk náluk? Már eredetileg annak szült anyánk? Vagy erkölcsileg vékonyított hitvánnyá bennünket a korszak?” A történelem emeli Csoórit olyan elődeinek közelébe, akiktől annyi más elválasztja. Reformkori nagyjaink nyomába lép, amikor küzd a kérdéssel, van-e értelme a politikának egy kis országban, lehet-e bármit tenni nagyhatalmi érdekek ellenében. A nyelvtisztítók szellemét idézi, ahogyan „a nyelvben megőrzött múlt tudatát” tanulmányozza, azokkal vállalván közösséget, akiknek „az anyanyelv kérdése a létezés kérdését és jellemét is magába zárta mindig”. Átutazóként is úgy ítéli meg Amerikát, mint Márai, aki évtizedekig élt itt. Aki Európából jön az Egyesült Államokba, kétféle magatartás között választhat. Vagy megszereti e földrésznek fogható ország végtelennek tetsző nyitottságát, vagy megkeményedik benne az európaiasság tudata. Csoóri a második utat járja. Nem hajlandó besétálni „a kötelező vigyorgás egyirányú utcájába”, mert ragaszkodik a kételkedés, az örökös latolgatás jogához. Riasztja a haszonelvűség, mely a belső ürességet „a gyorsan fölserkenő, illetve fölserkentett vágy minél gyorsabb kielégítésével” próbálja álcázni. Félti a magyar szellemi életet az amerikai gondolkodásmód hatásától. Az 1989-es év kelet-közép-európai forradalmai kivívták a sajtószabadságot is. Oldalakat tölthetnénk meg azoknak az újságoknak, folyóiratoknak a címével, amelyek így jegyzik a szabad szó újjászületését Magyarországon, Csehszlovákiában, Kárpátalján, Romániában és Jugoszláviában: I. évfolyam, 1. szám. Köszöntjük szabad laptársainkat! Egyikük beköszöntőjét így kezdi Gál Sándor szerkesztő, kassai magyar költő, tavaly augusztus óta az Anyanyelvi Konferencia társelnöke a Keleti Napló címoldalán (I. évfolyam, 1. szám, 1990. január): „Az újjászületett Európában indítjuk útjára a Keleti Naplót. Közel fél évszázados hiányt kell pótolnunk, ha egy népközösség életében ilyen hiány valaha is pótolható. Mindenesetre megkíséreljük feltárni mindazokat a gazdasági, társadalmi és kulturális értékeket, amelyek erre a magyar régióra jellemzőek és amelyek az elmúlt évtizedekben — mert ez is tény — a sztálinista nemzetiségi politika következtében a perifériára sodródtak.” A lap egyik cikkének címe: „Iskola és önbecsület”, írta Máté László. Néhány részlet a cikkből: „Az elmúlt időszak nemcsak társadalmi, erkölcsi és gazdasági hanyatlást eredményezett. Nem kedvezett ez az idő a nemzeti kisebbségi lét arányos kiteljesedésének sem, s kimondottan ártott a kisebbségi iskolaügynek. c ^ Olcsó, gyors könyvkiadás! Entreprise QQRVIN (Montréal), Inc. (A Nyugati Magyarság címén) V________________1_______________J Csoóri Sándor emlékbeszédet mond Nagy György hódmezővásárhelyi díszsírhelyének felavatásán, 1988. nov. 5-én A hosszabb tartózkodás az Újvilágban azt a meggyőződést alakította ki bennem, hogy ez a félelem nagyon is indokolt. 1990-ben a magyar értelmiség számára csakis az anyanyelvi kultúra folytonosságának megőrzése s belső megosztottságának fölszámolása lehet az elsődleges cél. Hatvanadik születésnapján szeretettel köszöntőm Csoóri Sándort, a költőt s prózaírót, aki oly sokat tett ennek az eszménynek megvalósításáért. Most, amikor reméljük, hogy az intézményesített türelem és tolerancia időszaka következik — ami nemcsak a teljesebb emberi élet, hanem hatványozottabban a kisebbségi lét tartópillére is —, újra tudatunkba és törvényeinkbe kell iktatni az anyanyelv és az anyanyelvi oktatás szerepét — kiváltképpen a nemzeti kisebbségek életében. Most, amikor hisszük, hogy az emberi tisztesség ismét polgárjogot nyer, azt is el kell mondani, hogy a mindenkori tisztesség archimedesi pontja (nemzeti kisebbségeknél fokozottabban) — az anyanyelvhez való hűség. Mert egyenrangúként, nemzetek családjába, az .európai házba' csak tudatosan vállalt önmagunkként léphetünk... És igazi szövetségesem is csak az lehet, aki engem így elfogad. Én bízom az itt élő magyarok természetes önbecsülésében..., hiszek a kisebbségi iskolák jövőjében..., hiszek a magyar tanítási nyelvű iskolák pedagógusaiban. Tudom, hogy van egy közös iránytűnk: az anyanyelv, amely jó eligazító lehet a bizalmatlanság, kishitűség és gyűlölet útvesztőiben.” PANNÓNIA BOOKS Churchill emlékiratai, l-IL kve. $49.90 Dr. Berki Mihály: Hadsereg vezetés nélkül-1956 fve. $19.90 Rózsa Péter: Ha túlélted, halgass! (A magyar Gulagról) fve. $1520 Latinovits Zoltán: Verset mondok kve. $ 5.30 Sütő András: Levelek a fehér toronyból (kazetta) $11.98 Nagy Bandó András: Nyílt kártyákkal (kazetta) $11.98 Boltunk kínálata: a KAPU, a HITEL, a MAGYAR NEMZET, a 168 ÓRA, a REFORM, a TALLÓZÓ, a HÉT VILÁGGAZDASÁG legfrissebb számai, és még sok más magazin, újság, rejtvénylap! Kérje legújabb lemez-, kazetta- és kőnyvkatalógusunkat! CÍMÜNK: LEVÉLCÍM: 472 Bloor St. W. P.O.Box 1017, Stn. B I. emelet, Toronto Toronto, Ont. M5T 2T8 Telefon: (416) 535-3963 Köszöntjük a Kárpát-medence szabad magyar sajtóját!
