Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
1990. szeptember Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 9. oldal Levél Faludy Györgynek, aki egyébként éppen nyolcvanéves Szeretetteí köszöntjüíi faiudy Qyörgyöt 80. születésnapja aCíkaCmáóóÜ Drága Gyurkám! A minap a térképet nézegettem. Hat és háromnegyed centi, a lépték alapján számítva 7,230 kilométer a távolság Budapest és Toronto között. Ha ehhez hozzáadjuk a lánchídi „0” kilométerkő és a budai lakásod, valamint a torontói városháza és az én thomhilli otthonom közötti 26 kilométert, összesen 7,256 kilométerre élünk egymástól. Légvonalban. Akárhogy vesszük, tisztes távolság. Mégis, egy szempillantásba sem telik, hogy Hozzád érjek. A gondolatnak utolérhetetlen a sebessége. Gyorsabb minden másnál, ahogy átszeli akár az időt, akár a távolságot. Nyugodtan rábízhatom magam. * 1937-et mutatott a naptár. Az ablakon, szeme a Dunára nézett, fáradtan bukott be az őszi nap, meg kellett gyújtanom a nagy, kékemyős lámpát. Aztán kezembe vettem a könyvet, előttem a pohárka konyak, és olvasni kezdtem: „Mint nagy kalap borult reám a kék ég, és hű barátom egy akadt: a köd. ” Éjfélre járt, mikor a könyv végére értem és megtanultam Villon életét. Közben barátra leltem, egy távoli, nem ismert költő barátra, aki éppen Párizs utcáit rótta és azt sem tudta, hogy én létezem. Telt az idő, az évek száma, hét, míg egy vasárnapon, négy nappal március ünnepe után, lánctalpas szörnyeteg húzott a hídon át. Utána jött a többi. A telefon egy óra múlva szólt. Éles a csengetés, még élesebb a hang: „Ismerjük múltját, legyen készen, amikor jövünk magáért! ” Ez volt a nap, amikor félni kezdtem, hogy már a költők sem segítenek. Vigaszul hát jöjjön a jóbarát, Krúdy fia, a régi cimbora. Este volt, mikor megérkezett. A kortárs író ajkbiggyesztve mondta, nem sokra vitte, maradt ,.Krúdy fia”. Az én szememben ez kitüntetés volt, gyorsan mellére tűztem. A lámpa ismét égett, a konyak aranylott a kerek asztalon. Mégis a költőket hívtuk. Jöttek sorjában: előbb Ady, aztán József Attila, Tétova ódája Radnótinak, Kosztolányit Tóth Árpád követte, a Te szájadból szegény Villon beszélt és befejezésül ismét csak Ady. Mire „szürkült a város renyhe piszka” és szerenádját dalolta a hajnal, mindketten tudtuk, mi elpusztulhatunk, a Ti szavatok megmarad örökre. Találkozásnak ez volt a második. Végül mégis túléltünk mindent. A Gestapo Svábhegyét, a szétlőtt várost, ablak helyén az üreget, a hidakat, megtört testüket hűsítőnek a jeges vízbe lógatták, a halottat, amint a hóbuckán pihent, a gyűrűért zsarolt félzsák krumplit, a szappant mint a kényeskedés jelét. És az elaljasult, részeg győzőt, puskatussal verte a kaput, hogy női testet adjanak prédának. Megéltük az átkok vad zaját és a halksóhajú imádságok zenéjét. Ha lassan is, csak megindult az élet. Akkoriban jöttél haza az idegenből, kóstolgatni vágytad a szabadság ízének igéző mámorát. Nem tartott sokáig. Parancsot adott egy százszor átkozott s megnyílt a rabszolgatábor. Ott törted a követ a recski drót mögött, hajcsáraid álmélkodó dühére csontváz tested csak nem került a sírba. (Honnan is tudhatták volna, hogy éjszakánként gyöngyként szültél verset s egy-egy új rím nem hagyott meghalni?) Egy nap végül feltámadt a tenger, fodrán hajózott a megváltó csoda. Hullott a vér a pesti utcán, de ott a sarkon már bokázott az álomszínű győzelem. Tánca rövid volt. Tankcsorda jött, halált köpött az ágyúk mocskos torka. Az áldozat, miközben testét taposták, segítségül a világot hívta. A fül süket, a szem sem néz felénk, olajkutak vidékét kémleli. Drótsövény, aknamező, fürkésző őrtorony, vad kutyacsaholás, lövés és jajgatás, így menekültünk Ausztriába. S onnan tovább, túl a tengeren találtunk otthont. Rákócziéknak Rodostó volt a sorsa, nekünk meg Torontó jutott. Itt kezdődött a személyes barátság. * Ugye, még emlékszel a baráti körre, amely összegyűlt a Vaughan Road-i kis lakásban? A Verset ünnepeltük, hogy viszszatérjünk az anyanyelv puha fészkébe. Mindenki mondott egyet és újra kezdtük körbe. Tiéd volt a négysoros görög, persze ezt fordításban mondtad, költőtársad, Feri, Petőfit idézte, én meg Attilát hívtam meg magunkhoz. Vagy tízen lehettünk, köztünk barátunk, a szerkesztő, övé az újság, aki később lapot vesztett, mert csak újságot árult, és nem véleményt. (Akkortól ezért még jobban becsültük.) A tisztességre kényes volt körünk, lehettél konzervatív keresztény vagy liberális zsidó, és ennek a fordítottja is, vallhattái jobb- vaay baloldali eszmét, ha megőrizted az emberségedet. De ha ez csorbult, nem volt kímélet, a körön túl találtad magad — nyomban és örökre. Ahogy az évek egyre teltek, nagyon megismertelek. Megismertem az embert, akit se idő, se pénz, se hiúság nem tudott megrontani, aki ,Ju'ven szolgálta és el nem hagyta a szépséget és a szellemet”. Megmaradt magyar költőnek is, „Dunát-Tiszát idéz két karjával és szemöldöke a Mátra meg a Bükk ”. Láttam, miként harcoltál minden ellen, ami megrontja a természet tiszta rendjét s a technokrácia rémuralmát látva, gyűlölettel telt meg a szavad. Lenézted a kapzsiságtól dagadó szemű üzletest, ,gníg virul minden anyagi, elpusztul minden szellemi”, s átkoztad az ellenember inkamációját, ki lövőhellyé mocskolná be holdunkat, „az elejtett fényes tallért" mely nemcsak jel, de jelkép, és nemcsak kép, de képlet, és útitárs e rövid kiránduláson ”. Minden minden mögött az embert kerested, az el nem rontott, tiszta hitű embert. Néha, nagyon ritkán, meg is találtad. Ezek voltak az ünnepnapjaid. * Később, egy nap, amikor Kádár aczélkeze már lehanyatlott, hazai látogatásra szántad el magad. Amerre mentél, mindig csak ünnepeltek. Talán jól is esett, hisz ember voltodat sohasem tagadtad. De nekem csak új szonettjeidről írtál. Már-már attól féltél, hogy Múzsád elhagyott, aztán hirtelen ömlött a rím, a vers. Régi fényében tündökölve — írták meg mások. Azért akadt panaszod is bőven: a környezet ott is csak egyre pusztul, nő a selejt, a közéletben egymás torkát harapják, alig javul az ember. De lehet, hogy most az egyszer mégiscsak győz a jó, hisz harcol érte Csoóri, Mészöly, Konrád és többen mások, és Márainak is él a szelleme. Mi itt csak morzsolgatjuk továbbra az időt. írjam-e, hogy kultúrának tévénk most is a sör-reklámot nyújtja és az esti műsor fénypontja a gyilkos, aki szabadul, mert „elhunyt” a tanú. Vagy szóljak arról, hogyan lett manapság az olaj szaga olyan illatos? Miért újam, hogy nagyon hiányzol, tudod ezt jól magadtól is? S nemcsak nekünk, a bomló régi körnek, hanem, mint hírlik, pintyőkéid—nagyon szeretted őket! — sem oly vidámak reggelente, fáradtabban, lassabban szállnak. Nincs ott a váll, amin pihenhetnek. Nekünk a könnyebb, verseskönyved ott áll a polcon, elő kell venni s amint idézünk, nyomban megjelensz. * Mondják egyébként, hogy most vagy nyolvanéves. Ezért külön is ünnepelni fognak. Én nem teszem. Mit ünnepeljek az évek számain? Neked már régen nincsen korod, verseid szárnyán érkeztél be az időtlenség Panteonjába. Inkább ölellek. Úgy, mint régen, és Rád gondolok egy egész napon át. Ha idődből futja, gondolj Te is reám, úgy egyszeregyszer. Biztos megérzem. Barátok közt nem mindig kel! a sző És ne feledd a pintyőkéidet! Thornhill, 1990. szeptember hava. Híved, barátod: Borszéky György A „veretes RECSK—Az első barakk bejáratához vezető ösvényen dolgozgatunk. Vasárnap délután van, a nap süt és a hajtás nem komoly. Faludy rongyosan, naevon «nvárvm és a szokottnál több keléssel a testén, meditálva kaparja ásójával az út szélét. — Mondd — kérdezem elgondolkozva —, ha a Szövetségesek jönnének, te mint volt amerikai katona intézkedhetnél-e az érdekünkben? Ezek a szomorú angolszászok talán azt se tudnák, hogy mi kik vagyunk. Gyurka rágömyed a szerszámra. Szeme csillog (ha teste erőtlen is). —Legjobb lenne, ha az Első Hadsereg érkezne ide. Szolgáltam ott, ismerem a főtörzsőrmestereket. Az a lényeg. Ezredesek változnak, de a „staffsergeant” marad. — A géhások fontosak—veti közbe Cseh Ödön. — ők uralják a kaját. Azonnal kaphatnánk „ami” konzerveket. Ládaszám! —Kakaó, kolbászkák, nehéz veretes sonka — sóhajtja Csáthy Dénes. —Mi az a „veretes sonka”?—kérdeztem, decsak magamtól. — Prágairól hallottam és ettem is sokszor... — Jó barátom az Első Hadsereg főgéhása, Jim N... — mondta Faludy György megfontoltan (én azonban sajnos elfelejtettem ezt a történelmi nevet). — Helyettese helyett többször írtam szerelmes leveleket valami Corky nevű nőnek Hobokenbe. Úgy emlékszem, tartozik kétezer cigarettával — folytatta. — Annyi kaját kapnátok, hogy émelyegnétek a sok remegő zsírtól. És persze staubot is. Tucatjával. Ottó Laci szemében könnyek jelentek meg. — De jó volna émelyegni és nem az éhségtől szédelegni — mondta. —Tudod, mit szeretek a Faludyban? — fordult hozzám. — Azt, hogy praktikus ember. Igaz, nagy költő és gyönyörűeket ír: „...véredkiomlóharmatával... ”,meg: ,Jiatvanhat napja nem néztem eget”, de ugyanakkor szigorúan praktikus. Mint egy mérnök. Neki az Első Hadsereg kell, mert akkor rögtön kapunk enni. Ez a realitás! ő nem cicázik, neki nem kell a Tizenegyedik vagy a tengerészgyalogság, akármilyen húes. Az Első Hadseregben az a Jim valami rögtön adna enni. A feladat tökéletes végrehajtására ez az osztag alkalmas leginkább. Kivéve — és Laci szemeiben félelem látszott —, mi van, ha Jim nem él vagy lecsukták? — Ne majrézz — nyugtattam meg. — „Ami” őrmestereket nem csuknak le, és ha meghalt, ott van a helyettes. Gyurka csak biztosra megy. De mi az a „veretes sonka”? — Azt hiszem, pereces sonkára gondolt a Dini. Sonka pereccel. Sonka pereccel. Körülnéztem. A tájon béke ült. ÁVÓ-s nem látszott, vamzer nem volt a közelben s így beszélhettünk hadseregekről éskonzervekről. Csontvázszerűekvoltunkés aggódva néztük Faludyt, bizonytalan mozgását és a furunkulusokat, és az Első Hadsereg kimeríthetetlen konzervraktárára gondoltunk. Györgyey Ferenc — Gizi M e g j e le n t Borbándi Gyula Ötszáz mérföld » című kötete, amely kilenc esszét és két naplót tartalmaz A 240 oldalas könyv ára 24.- német márka (plusz portóköltség). Megrendelhető a szerző címén: Oberföhringerstr. 12/a, 8 München 80, W-Germany PANNÓNIA BOOKS Churchill emlékiratai, l-ll. kve. $49.90 Dr. Berki Mihály: Hadsereg vezetés nélkül — 1956 fve. $19.90 Rózsa Péter: Ha túlélted, halgass! (A magyar Gulagról) fve. $15.20 Latinovits Zoltán: Verset mondok kve. $ 5.30 Sütő András: Levelek a fehér toronyból (kazetta) $11.98 Nagy Bandó András: Nyílt kártyákkal (kazetta) $11.98 Boltunk kínálata: a KAPU, a HITEL, a MAGYAR NEMZET, a 168 ÓRA, a REFORM, a TALLÓZÓ, a HETI VILÁGGAZDASÁG legfrissebb számai, és még sok más magazin, újság, rejtvénylap! Kérje legújabb lemez-, kazetta- és könyvkatalógusunkat! CÍMÜNK: 472 Bloor St. W. I. emelet, Toronto LEVÉLCÍM: P.O.Box 1017, Stn. B Toronto, Ont. M5T 2T8 Telefon: (416) 535-3963 1 I
