Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1990. szeptember SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON: BORBÁNDI GYULA: Birodalmak romjain Amerikai pillanatok Erdély kérdése több, mint erdélyi kérdés. — Magyarország és Románia viszonya több, mint két szomszéd országé. Világtörténelmi korszakzárás és korszaknyitás hullámverései torlódnak össze ezen a tájon. Birodalmak romjain független országok, önkényuralmak bukásával szabad társadalmak alapjai formálódnak. Kelet-Európa Nyugat-Európához hajlik, hogy ismét Európává egyesüljenek. Csak ebben a folyamatban értelmezhető hitelesen mindaz, ami Erdélyben zajlik, ami Magyarországot és Romániát izgalomban tartja. Páratlan, hatalmas kísérlet részesei és tanúi vagyunk tehát. Isten ments azonban, hogy ezzel a szereppel megelégedjünk. Ha tanulhattunk valamit saját múltunkból, mindenekelőtt azt tanulhattuk meg, hogy tiltakozzunk a kísérleti ország, a kísérleti szemlélet, a kísérleti nemzedék megnyomorító és megalázó sorsa ellen. Teljes joggal, teljes felelősséggel, teljes méltósággal kell állnia minden egyénnek, minden nemzetnek, minden országnak most már itt is, a birodalmak és az önkényuralmak bukásának első pillanatától. Ebben nincs, nem lehet haladék. Ha Kelet-Európa népei tétováznak, a birodalmak és az önkényuralmak romjai maguk alá temetik őket Különösen a magyarokat és a románokat fenyegeti ez a veszély. Magyarország határainál csaknem négymilliónyi magyar él kisebbségben. Románia határainál csaknem négymilliónyi román. Ugyanakkor a kisebbségi magyarság zöme, két és félmilliónyi Romániában található. Birodalmi örökség ez is. Megértheti egymást a két ország abban, hogy nemzeti kisebbségi fiainak és lányainak teljes élete múlik a teljes jog, a teljes felelősség, a teljes méltóság meggyökeresedésén határaikon belül és kívül. Ebben is megértheti egymást a két ország. Megérthetné. De még nem érti meg. Közös érdek pedig, hogy közös megértésben támogassák egymást a közösen megszenvedett birodalmi függőség romjain. Közös átkuk aközös múlt. Közös akadály is. Először a török birodalom kötötte össze és fordította szembe a magyarokat és a románokat. Majd az osztrák birodalom. Utána a germán. Végül a szovjet. Területileg, főleg Erdélyben sűrűsödtek a feszültségek, halmozódtak a bajok, ott, ahol a két nemzet és a két ország egymásba ékelődött, félig-meddig el is válván a környezettől. Együtt jelentett ez védettséget és kiszolgáltatottságot számukra. Fokozta a jót is, a rosszat is. Ezt az Erdélyt hol jutalmul ajándékozták, hol büntetésül vették el, hol magyar, hol román oldalon, hol ennek, hol annak a birodalomnak az urai. Persze nemcsak Erdélyre, hanem a mindenkori magyarságon és románságon ütött fájdalmas bélyeget ez a birodalmi függőség. Helyzetükben évszázadokig jószerint csak az jelentett változást, hogy a függőség mikor melyik oldalon lazult a másik rovására, illetve lazítás és szorítás mikor fordult meg kettejük közt. Iszonyatos kényszer a versengésre, öngyilkos előny és gyilkos hátrány versengésében. Most ezt a kényszert, ennek a torz előnynek és hátránynak tehetetlen ingalengését lehet és kell lezárni. Örökre. Előnyt és hátrányt nem méricskélő, toldozó-foldozó, kiegyenlítgető, kölcsönös jóvátétel zárhat le és feledtethet el. Új korszakot kezdeni csak új irányban, új pályán lehet. Közelebbről a teljes jog, a teljes felelősség, a teljes méltóság egyenlőségének jegyében. Még azt sem szabad méricskélni, hogy a fölismerésben és a döntésben ki járt előbb, ki maradt hátrább. Egyszerűen el kell kezdenie minden magyarnak és minden románnak az új korszakot új irányban, új pályán. Teljes jogot, teljes felelősséget, teljes méltóságot igényeljen, adjon és kapjon minden magyar és minden román a két országban. Ha így lesz, joggal, felelősséggel és méltósággal igényelhetik ugyanezt a többi magyar és a többi román számára a két ország határain túl is. Magyarország és Románia ezzel a föltétellel léphet be a független országok és a szabad társadalmak családjába, az egységes Európába. Torz és torzító örökségek, birodalmak és önkényuralmak romjain még vállalni sem könnyű ezt a föltételt. Megvalósítani pedig nagyon nehéz. Mindenesetre úgy tetszik, a két szomszéd ország végre a történelmi vállalás és megvalósítás küszöbére érkezett. Politikai téren most Magyarország lépte át előbb a küszöböt. Helyzetével azonban gyökeresen másképp óhajt élni, mint eddig bármikor. Kiteljesítendő függetlenségét és demokráciáját olyan alapnak tekinti, amire Kelet- Európa legsúlyosabb nemzeti kisebbségi válságának igazi megoldása ráépíthető. Független és demokratikus társadalmak közt ugyanis az államhatárok pusztán a felségterületet jelölik ki, a nemzeti összetartozás természetes szálait nem vágják el. Magyarország ebben bízik, a maga részéről erre törekszik. Innét nézve Erdély kérdése ajövőben a romániai demokrácia megteremtésével fonódik egybe. A Nyugaton élő magyarság egyik jelentős találkozóján, aMagyar Baráti Közösség — ITT-OTT évente megrendezett Magyar Hetén (Lake Hope/ Reménység tava, Ohio, USA) ez év aug. 18-24. között több mint 250-en vettek részt, köztük kb. 70 fiatal. A rendezők az idei programmal az új történelmi korszakot munkáló magyarság sikereinek és gondjainak szolidáris számbavételére igyekeztek lehetőséget biztosítani. A magyarországi közelmúlt, jelen és jövő politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeit és esélyeit Csengey Dénes és Sándor Iván (Budapest), Borbándi Gyula (München), valamint Jónás Pál (Albaquerque) és Szekeres Szabolcs (Washington) elemezte. A romániai magyarság helyzetéről Ágoston Vilmos (Marosvásárhely-Budapest) és Hámos László (New York), a csehszlovákiai magyarokéról Süli Zakar István (Bloomington-Debrecen) tartott előadást. Bulányi György (Budapest) akatolikus bázisközösségekről, Horváth János (Indianapolis) képviselői kampányáról, Nagy Károly (Edison) amegújultAnyanyelviKonferenciáról számolt be. Amerikai magyar irodalmi, tanügyi, sajtó- és szervezeti ismertetőt adott Bíró Ruth (Pittsburgh), ÉltetőLajos (Portland), Feketekúty László (North Brunswick), Györffy Ilona (McLean), Ludányi András (Ada) és Mózsi Ferenc (Chicago). Az 1938—1948 közti magyarországi diákmozgalmak történetéről a korabeli szervezők és résztvevők hi-Ha kimondjuk a nevet, hogy Rodostó, óhatatlanul Mikes Kelemenre gondolunk. Ha Turin nevét halljuk, Kossuth Lajos jut eszünkbe és Drezdában járva, nem feledhetjük, hogy Teleki Lászlót ott szolgáltatta ki a szász kormány a magyar emigránsra vadászó osztrák császári udvarnak. Vannak városok, amelyek a magyar emigrációk történetében is fontos szerepet játszottak, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A mi száműzetésünkkel is összefonódtak nyugati városnevek. Oberlinről már aligha tudunk úgy szólni, hogy ne lépjen elénk emlékezetünkben Jászi Oszkár, Hemdonról sem, hogy ne emlékezzünk Nagy Ferencre, Pickeringről cem hofrv ne feledjük a Polányi Károly-házaspár ott töltött idejét, vagy SanDiegóról, hogy azonnal ne tűnjék fel Márai Sándor szikár alakja. így vagyunk Lake Hope-pal is, hiszen ennek az ohiói tónak és állami parknak a neve szorosan összefonódott az ITT-OTT és a belőle fakadt Magyar Baráti Közösség másfél évtizedes működésével. Lake Hope, a Reménység Tava a legtöbb európai magyarnak még eléggé rejtélyes hely, hiszen kellő helyszíni ismeretek hiányában csak kevesen tudják elhelyezni a nyugati magyar értelmiség térképén és azzal a természetességgel emlegetni, mint mondjuk az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem gyakori konferenciahelyeit, a katolikus KMÉM találkozóit, a SMIKK hagyományos Luganóját, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör németalföldi kisvárosait vagy más európai értelmiségi szervezetek működésével összenőtt városkák neveit. Pedig a Reménység Tava immár szerves része nyugati diaszpóránk történetének és megérdemli, hogy Európában is tudjanak róla. telességével tanúskodott Borbándi Gyula, Jónás Pál, Nyeste Zoltán (Hopatcong), Nyikos Gyula (Washington) és Pándy-Szekeres László (Toronto). Az esti programok során Zalán Tibor költő (Budapest) verseivel mutatkozott be, Huszti Péter és Piros Ildikó színművészek (Budapest) énekes-zenés irodalmi műsort adtak, a Tilinkó együttes (Székesfehérvár) népzene-estjét táncház követte, Bodnár Árpád saját zongoraszerzeményeiből játszott, a magyarországi színházi élet helyzetét pedig Györgyey Klára (Orange), Huszti Péter, Piros Ildikó és Sándor Iván elemezte egy Somogyi Balázs (Cheshire) által vezetett kerekasztal-beszélgetés keretében. Ifjúsági programok és műhelyek, ökuménikus elmélkedések, dokumentum-videobemutatók (Petőfiemléküimepély Fehéregyházán július 29-én, Sütő András-interjú, stb.) és énekes-verses esti összejövetelek tették még gazdagabbá a hetet. A Magyar Baráti Közösség Tanácsa az alábbi határozatot hozta: „Az egyetemes magyarság iránt érzett felelőssége és szolidaritása alapján a Magyar Baráti Közösség kész támogatni, segíteni a kolozsvári Bolyai Tüdományegyetem helyreállítását és a komáromi magyar főiskola megalapítását. Felhívással fordul a világ magyarságához, hogy nyújtson gyakorlati segítséget e két létfontosságú magyar intézmény létrejöttéhez.” Nagy Károly Aki először vesz részt a Magyar Baráti Közösség—ITT-OTT augusztus végi egyhetes találkozóján, a dolgok természeténél fogva és a szokásoknak megfelelően, azonnal az öszszehasonlításokhoz folyamodik és gondosan megvizsgálja, miben hasonlít és miben különbözik az európai értelmiségi konferenciákhoz és konferenciáktól. Én is ezt tettem, abban a szerencsében részesülvén, hogy A- merikában töltve nyári vakációmat, meghívást kaptam az MBK tanulmányi napjaira. Hírlapi cikkek, tudósítások és rendszeres résztvevők személyes beszámolói alapján volt már némi fogalmam arról, hogy milyen szellemben, módszerrel és eredménnyel folyik a Reménység Tava partján rendezett találkozó. Mégis, a személyes tapasztalat és élmény csaknem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki erről az intézményről pontos és hiteles képet nyerhessen. Korrigálnom az eddigi képen nemigen kellett, de annyi változás — legalábbis az én esetemet tekintve — mégis bekövetkezett, hogy sokkal tisztábban és élesebben látom azokat a fő körvonalakat, amelyek eddig olykorcsak homályosan és elmosódottan jelentkeztek. • Az előadások és viták színvonalban semmiesetre sem maradnak el a hasonló európai konferenciák színvonalától. A szervezők európai társaikhoz hasonlóan tudják, hogy közönséget toborozni és e közönséget meg is tartani csak akkor lehet, ha évrőlévre jeles előadókról gondoskodnak. Amerikában is az történt, ami Európában, hogy kezdetben az előadói meghívások csak Nyugaton élő magyar írókhoz, tudósokhoz és művészekhez érkeztek, de amint politikailag lehetővé vált, az MBK vezetői is mind nagyobb rendszerességgel hívtak meg magyarországi előadókat és ezt ugyanolyan egészséges változásnak tekintették, mint az európaiak. Ha ebben az amerikaiak az európaiaktól valamiben különböztek, akkor ez csak abban nyilvánult meg, hogy elsősorban a hungarológiai tudást gyarapító, a magyar öntudatot és önismeretet javító, a nemzeti érzés fejlesztésén munkálkodó előadókat hívtak meg és nem elégedtek meg azzal, hogy ezek csak egyszeri alkalommal találkozzanak az amerikai magyarokkal, hanem a Reménység Tavára szóló meghívást mindig összekötötték több hetes előadó körút szervezésével, amelynek révén azok is közvetlen kapcsolatba kerülhettek a Magyarországról érkezett írókkal, tudósokkal és művészekkel, akik nem tudtak vagy nem szoktak eljárni az augusztus végi találkozókra. Kellemes színfolt az MBK—ITT - OTT konferenciáján az ifjúságnak nemcsak jelenléte, de tevőleges részvétele. Sehol európai találkozón nem látni annyi fiatalt, mint a Reménység Tavánál. Persze, a felnőttek részére rendezett műsorban az ő szerepük sem kiemelkedő, de a rendezőség külön programokat szervez, amelyekben az ő szempontjaik és igényeik minden mást megelőzően érvényesülnek. Felülkerekedhetik bennük annak érzete, hogy a konferenciának szerves részei és annak sikerében az ő sikerük is benne foglaltatik. Az ITT-OTT találkozók valóban családi összejövetelek, amennyiben kellő szerephez jutnak nemcsak a résztvevő családok felnőtt és fiatal tagjai, de maga az együttes is egy nagy család képét mutatja, annak minden pozitív és negatív sajátosságával. Szemléletben, felfogásban, magatartásban a Lake Hope-i közösség ugyanúgy nem egységes, mint ahogyan nem egységesek az európai találkozók együttesei, sőt, mintha a nézeteltérések élesebbek és a viták szenvedélyesebbek lennének emezeknél, de azt is tapasztaltam, hogy a legnagyobb véleménykülönbségek sem ingatják meg a közösségi tudatot s az együvé tartozás érzését. Mintha az MBK—ITT-OTT tagjait és rokonszenvező híveit sokkal több tartaná együtt, mint pusztán a közös ötvenhatos hagyomány és a végső célokban észlelhető egyezés. Talán a tagok közötti barátság is elegendően erős lenne ahhoz, hogy viták és ellentétek ne ingassák meg a közössó f k’felé annyira imponáló egységét. * Az MBK—ITT-OTT egyik jelentős amerikai szövetségese a new brunswicki Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör. Nemcsak azért, mert az ötvenhatos amerikai magyar diákszövetségből kinőtt szervezetben többen az MBK- nak is tagjai, hanem talán azért is, mert az utóbbit a politikai józanságnak és realitásérzéknek ugyanaz a fokajellemzi, mint az előbbit. Persze, egyik sem tévedhetetlen és nem igényelheti annak elismerését, hogy mindig megtalálta a helyes cselekvés útj át és módszerét, de mindkettő többször is tanújelét adta annak, hogy hibáiból tanul és az érvelés nyugodt hangjától akkor sem tér el, ha a hangos szó és a látványos mozdulat esetleg több helyeslést és nagyobb tapsot ígér. Nem véletlen, hogy egyik sem vált tömegszervezetté, de az mindkettőt elégedetté teheti, hogy ahol az értelem szavára hallgatnak, ott mind a kettőnek a véleményét kérik. * A Magyar Öregdiák Szövetség —Bessenyei György Kör new brunswicki estjén és a torontói ITT-OTT- csoport összejövetelén a nyugati magyar irodalom mai szerepéről és jövő lehetőségeiről volt szó. Előadónak nem kívánhatok jobb közönséget, mint a new brunswickit és a torontóit, mivel mindkettő tartotta magát a kitűzött témához és ahhoz szóli hozzá, amiről az előadó beszélt. Ez eléggé ritka jelenség, tehát mindenképpen megbecsülendő. Nekem mindenekelőtt a fiatalok tetszettek. Nem azért, mintha mindenben egyetértettem volna velük, hanem azért, mert éreztem, a közösségi cselekvés vágya hajtja őket és hisznek a maguk szerepének jövőjében. Különben el sem jöttek volna és részt sem vettek volna a vitában. Különösen New Brunswickban. Problémájuk nem új, az ugyanis, hogyan birkózzanak meg magyar nyelvtudásuk és magyar ismereteik hiányának bénító hatásával, hogyan alakíthatnák ki a maguk sajátos igényeinek megfelelő kereteket és munkamódszereket. Kívülállóként csak arra biztathattam őket, hogy ne veszítsék el kedvüket és ne adják fel a küzdelmet. Mindenekelőtt ne az idősebbektől várják, hogy tálcán kínálják nekik a cselekvés irányát és módját, hanem maguk alakítsák ki azokat a formákat és kereteket, amelyekben élni és működni tudnak. Az öregektől legfeljebb azt várják, hogy adják meg ehhez a munkához a szükséges segítséget, tehát az eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel igényeiket kielégíthetik és terveiket megvalósíthatják. Öregek és fiatalok közös türelmére és megértésére lenne szükség. Külön-külön aligha, csak együttesen vihetik sikerre a nyugati magyar folytonosság ügyét. Az egyetemes magyarságért
