Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1990. szeptember A „Jeszenszky-ügy" A kirohanó ellenzék (Folytatás az 1. oldalról) Szeptember 11-én Bossányi Katalin MSzP-képviselő parlamenti interpellációt intézett Jeszenszky Gézához, magyarázatot kérve a Magyar Nemzetben megjelent levelének egyes kitételeiről. Itt jelent meg először az a hazug beállítás, amihez aztán az ellenzék végig csökönyösen ragaszkodott, megpróbálván belesulykolni a közvéleménybe, hogy Jeszenszky azt mondta — amit nem mondott. Nos, a vitatott kitételben bizonyos eszmei értékek felsorolása után a külügyminiszter következetesen és pontosan azt mondja, hogy ez értékeket összességükben csak a koalíciós pártok tagsága vállalja, vagy hogy ez értékeket a kormánykoalíció pártjai jóval hitelesebben képviselik az ellenzéknél. Bossányi indította útjára azt a hazugságot, miszerint Jeszenszky ezen értékekre kizárólagos igényt vindikált volna a kormánypártok számára. Amiről persze nyilvánvalóan szó sincs egyik megfogalmazásban sem. Jeszenszky az interpellációra adott válaszában lényegében megismételte a levelébenmár kifejtett nézeteket, kissé bővebben adva választ Bossányi konkrét kérdéseire. Tanulságos végignézni a külügyminiszter felszólalásának TV-felvételét. Az első pillanattól világos volt, hogy az SzDSz előre kitervezett provokációra készült, mint kiderült, egy demonstratív kivonulás formájában. A magyar külügyminiszter a Parlamentben úgy állt, hogy a szélesebb látószögű beállításokban mögötte jól látszottaz SzDSz- és FIDESZ-frakció nagy része. Lehet, hogy nem mindenki volt eleve beavatva, de öt-hat párttitkár az első percektől kezdve minden mondat után idegesen összenézett. Nem volt könnyű feladatuk: el kellett határozzák, hogy az előre eltervezett kivonulásukat mikor hajtják: végre, éspedig anélkül, hogy tudták volna, mit is fog Jeszenszky valójában mondani. Olyan volt ez, mint a horgászás. Pedzi már a hal, pedzi, pedzi, de igazán nem harap. Berántsak, vagy ne? Ha berántok, talán elhamarkodom, ha nem rántok be, talán már pedzeni se fogja később. Végül nem bírták idegekkel: valakijeit adott és a párttitkárok elkezdték széles karmozdulatokkal kihajtani a tagságot. A tűrhetetlennek tál ált mondat így hangzott: „Én persze el tudom hinni, hogy ebben az országban valóban ennyi Saulusból lett Paulus az Esterházy Péter által leírt damaszkuszi csúcsforgalomban, de azért engedtessék meg nekem feltételezni, hogy a mi kormánykoalíciónk pártjai jóval hitelesebben képviselik a nyugati civilizáció, a nemrég még lekicsinylőén polgárinak nevezett demokrácia, a mind a maradisággal, mind a radikalizmussal, mind a szocializmussal szembenálló és — szép magyar kifejezéssel — szabadelvűnek nevezett politikai eszmék, nem utolsósorban pedig a magyarság nemzeti értékei és érdekei iránti elkötelezettséget, mint a tisztelt ellenzék tagjai." Tetszik ezt érteni? Egy politikai párt vezető képviselője nemkevesebbet merészel állítani, mint azt, hogy bizonyos ideálokat az ő pártja és szövetségesei hitelesebben képviselnek, mint ellenfeleik! De hiszen, kedves ellenzék, ezért vannak a pártok! Ha Önök nem mernek hasonlót állítani saját magukról, akkor egyáltalán miért léteznek mint párt? Másról van itt persze szó. Egy mondatot muszáj volt találni, mert elmaradt volna a látványos kirohanás és az utána tervezett politikai lincselés. Ki tudja? Ha most nem rohannak ki, ez a fránya Jeszenszky ezután talán már csak annyit fog mondani, hogy a tengerszintre átszámított légnyomás hétszázötvenöt milliméter. Erre aztán már igazán nem lehetett volna kirohanni. Odakint persze azonnal összejött a felháborodott sajtóértekezlet. Tölgyessy Péter az SzDSz, Orbán Viktor pedig a FIDESZ nevében hazudott, szórta az extrém túlzásokat, az ostoba és bombasztikus állításokat, amelyeknek lényege az volt, hogy Jeszenszky meg akarja osztani a magyar népet, ki akarja rekeszteni annak egy részét a nemzetből, és a többi. Ami elhangzott, annak vajmi kevés köze volt ahhoz, amit Jeszenszky valójában mondott, de hát ez a politikai lincselésnek közismert taktikája. Dögevést szimatolva, az MSzP néhány tagja — Vitányi Iván és Hóm Gyula — is csatlakozón a falkához. Hóm Gyulának, a Jeszenszky előtti külügyminiszternek itt lett volna az utolsó alkalma arra, hogy államférfiként viselkedjék és kiálljon utódja mellett, ahogy azt a politikai etika ilyenkor megkívánja. Államférfi helyett azonban csak a bolsevik bújt ki belőle: éles hangú támadást intézett utóda külpolitikai tevékenysége ellen. Orbán és Tölgyessy közismerten nem tartoznak az intellektuális nehézsúlyúak közé. Némi jóindulattal feltehető, hogy nem is értették pontosan, amit Jeszenszky mondott, ezért kissé impresszionisztikus képet tudtak csak visszaadni. Arra azonban már nehéz mentséget találni, hogy másnap Kis János SzDSz-elnök és Tölgyessy Péter frakcióvezető közös levele Antall József miniszterelnökhöz hasonló módon hazudott, eltorzította és kiforgatta Jeszenszky egész mondanivalóját. (A levél egyébként a külügyminiszter menesztését javasolta a miniszterelnöknek.) Kis János nem buta ember és olvasni is tud. Ha kisszerű pártérdekből ilyen primitív provokációra használja jelentős intelligenciáját, akkor vagy pártja van nagy bajban, vagy a parlamenti együttműködés jövője, vagy mind a kettő. A vitát végül is. legalábbis egyelőre, Antall József kulturált, hűvös és elegáns válasza zárta le. Megmagyarázta azt, ami minden közepes intelligenciájú és írástudó ember számára világos volt: Jeszenszky nem azt mondta, amit az SzDSz állít, hogy mondott, hanem azt mondta, amit mondott. „Szó sincs semmiféle kirekesztésről vagy kizárólagosságról a nyilatkozatban” — jelentette ki, majd kitért arra az útszéli stílusra, a rágalmazásokra, amelyeket az SzDSz rendszeresen alkalmaz az MDF-fel szemben nemcsak belföldön, hanem külföldi hallgatóság előtt is. „őszintén sajnálom azt is, hogy a politikai versengés keretében az Önökről elhangzó kritikát nem képesek elviselni, tőlünk pedig elvárják, hogy mindent tudomásul vegyünk” —írta többek között. Azt pedig, hogy bármelyik miniszterét koncként dobja a lincselést követelők elé, mereven elutasította. Az ország az első szabad választási ciklus utolsó aktusára, a szeptember 30-i helyhatósági választásokra készül Az SzDSz a közvélemény szerint nem áll jól és minden bizonnyal ez magyarázza, hogy egyes vezetői ilyen piszkos taktikához folyamodnak, nem törődve azzal sem, hogy ez az országnak kárt okoz. Ilyesmivel persze némelyikük eddig se nagyon törődött. Miért változnának meg pont most? A helyi választásokon nyerjenek azok, akiket az emberek ismernek és akikben megbíznak, tartozzanak bármelyik párthoz. Az azonban minden magyar — éljen az országon belül vagy ,Jkibiceljen” kívülről —érdeke, hogy az ilyen hazugságokra épülő, a parlament méltóságát megcsúfoló, szégyenteljes aktusok visszaüssenek kiagyalóikra. —bv— Újjászületés — Komlós Attila a Magyarok Világszövetségéről — Újjászületésről, megújulásról hírt adni — mindig hálás feladat. Még akkor is, ha — miként jelen esetben — az újjászületést, megelevenedést évtizedekig tartó tetszhalál, majd vajúdás előzte meg. A Magyarok Világszövetségéről van szó. Arról az intézményről, amely legtöbb esetben okkal, kevesebb esetben ok nélkül oly sok rossz emléket hagyott maga után a határainkon túl élő magyarok köreiben. Mint köztudott, az 1938-ban létrehozott (ez a fontos tény talán kevesek előtt ismert) Világszövetség alig tudott talpraállni, a második világháború lehetetlenné tette kibontakozását. A későbbi évtizedek során pedig egy hamis ideológia jármába kényszerítették. Fájdalommal és szomorúan gondolok vissza ezekre az esztendőkre, s ha tehetném—bár elődeink mulasztásaiért személy szerint nem vagyunk felelősek —, legszívesebben személy szerint követném meg mindazokat az embereket és egyesületeket, szervezeteket, akik és amelyek nem találtak a korábbi Világszövetségben megfelelő, természetes partnert a hazai kapcsolatok ápolásához... Azok a hatalmas és nagyerejű politikai változások, amelyek a kelet-közép-európai népeknek is meghozták a szabadságot, a Magyarok Világszövetségét is megszabadították a reárakott, több évtizedes béklyóktól. A megújulás folyamatának legfontosabb mozzanataként kell elmondanom, hogy 1989 augusztusában a Magyarok Világszövetsége visszanyerte eredeti önmagát: minden állami és pártkötöttségektől mentes, önálló, független társadalmi szervezetté vált. Ennek természetes következményeként egy elengedhetetlen tisztújítási folyamat is kezdetét vette, melynek egyik eredménye: egy új, szellemében és szándékaiban az új lehetőségeket és kihívásokat őszintén felvállaló vezetőség kialakításának megkezdése ez év júniusában. így lett a Világszövetség tiszteletbeli elnöke Sütő András marosvásárhelyi író és megbízott főtitkára e sorok írója. A szándékaiban és programjaiban újjászülető Magyarok Világszövetsége erre a folyamatra az 1991 nyarára tervezett rendkívüli közgyűlésen kíván pontot tenni. Jelenleg szinte romokon ülünk. Erős azonban bennünk a hit és a meggyőződés: igenis, a Magyarok Világszövetségének — megtisztítva nevét a reárakódott terhes örökségektől—kiváltképpen való feladata és felelőssége van mind a nyugati szórványmagyarság, mind pedig a hazánkkal szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek irányában. Egyfelől a nyugati szórványmagyarságnak abban a bonyolult — lélektani—helyzetben szeretnénk testvéri segítő kezet nyújtani, amelyben az ideológiai-politikai-katonai rabságából felszabaduló új Magyarországgal keresik a kapcsolatok lehetőségeit önmaguk és szervezeteik számára. Másfelől a kelet-közép-európai magyar nemzeti kisebbségek anyanyelvápolási, kultúramegőrv' é< -továbbfejlesztő, nemzeti öntudaterősítő tevékenységéhez és nem utolsósorban érdekvédelmi munkájához kívánjuk másik kezünket felajánlani. S talán az sem távoli álom, hogy ebben a nagyon is bonyolult, azonban véleményünk szerint elengedhetetlenül fontos munkában sikerül közvetítő szerepet is játszani a nyugati szórványban, valamint a Kárpátok ölelésében élő magyarság és magyar nemzeti kisebbségek között. Tudom, hogy rendkívül nehéz feladatra vállalkoztunk. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy ez a küldetésünk. Olyan feladatvállalás ez, amelyre tegnap bizonyosan kevesen vállalkoztak volna a reménytelenség miatt. S amelyre talán holnap sem nyílhat mód. Ma azonban sokat tehetünk. S amit csak tehetünk, meg kell termünk annak érdekében, hogy akár a nyugati szórványban, akár a kelet-közép-európai térségben élő magyarság megtalálja önmagát, egymást és népe közösségének helyét a nagyvilágban, de Európa népeinek közösségében is. Ehhez kérem a Magyarok Világszövetsége nevében a Nyugati Magyarság olvasóinak megértését s adott esetben támogató segítségét. Megköszönöm a főszerkesztőnek, hogy lehetőséget adott a megszólalásra, s arra, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztathassuk Önöket e lapon keresztül is terveinkről, eredményeinkről, gondjainkról és örömeinkről — sokfelé szétszóra tott népünk érdekében. Tisztelettel Komlós Attila főtitkár Polgárok, Barátaink! Elkeseredett politikai küzdelem folyik Magyarországon. A tét nehezen visszaszerzett hagyományaink, nemzeti és európai értékeink, kitartó türelemmel visszanyert nemzetközi tekintélyünk megmaradása — vagy feloldása a kicsinyes hatalmi marakodásban, pártvillongásban, az összeméretésben, amit ma túl sokan figyelnének kárörömmel. Újonnan kiküzdött demokráciánk békéjét még nem nyertük meg! Az ellenzék még ma sem valamiért, hanem valami ellen működik. Újabban már nyíltan kétségbe vonja a tavaszi választások eredményét, a szavazópolgárok nagy többségének akaratát és válsághelyzetet akar az országban előidézni. Különböző akcióival szándékosan zavart kell, botrányos helyzeteket provokál a Parlamentben és azon kívül. Az újságok tele vannak kétes szenzációkkal, rémtörténetekkel és személyeskedő vitákkal. A sajtó egy része ahelyett, hogy felszabadult örömérzetet támogatott volna, azért, hogy országunk számára végre megnyílt a változás lehetősége, hogy végre elindulhatott egy demokratikus, európai úton, a csüggedés, az elkeseredés és a pontatlan viták szócsöveként szolgál. Negyvenkét év felgyülemlett adósságát, bűneit és hibáit igyekszik az alig 4 hónapja tevékenykedő kormánytöbbség nyakába varrni. Mindez a következő célokat szolgálja: a választási eredmények semmibevételét, az új kormányba vetett hit gyengítését, a parlamenti munka lejáratását és a választópolgárok elbizonytalanítását. Amit Göncz Árpád köztársasági elnök kért, ahhoz az ellenzék — elsősorban az SzDSz és a FIDESZ — egyáltalán nem tartja magát. Még mindig nem képes belenyugodni a választási vereségbe, hataloméhségét lépten-nyomon bizonyítja, komolytalanná teszi, sőt kifejezetten akadályozni igyekszik a parlament munkáját. Támad mindent és mindenkit, aki nem áll be az ellenzék kisebbségi, de igen harsány kórusába. Ebben a helyzetben a Magyar Demokrata Fórum a választópolgárokhoz fordul és arra kéri őket: gondolják át, hová vezet az ellenzéknek a nemzet megosztására irányuló felélődén kísérlete. Mi a fontosabb: az ország belső békéje, adósságaink rendezése, a talpraállásért folytatott közös munka — vagy az SzDSz, a FIDESZ és az MSzP néhány vezérszónokának szüntelen szereplési vágya, a harcias szónoklatok és a parttalan viták? Kérjük, Ön is válaszoljon ezekre a kérdésekre az önkormányzati választáson azzal, hogy bizalmát változaüanul azokba helyezi, akik nemcsak bizonygatnak, hanem bizonyítanak is. Kérjük, szavazatával is támogassa a nemzeti többséget: a Független Kisgazdapártot, a Kereszténydemokrata Néppártot, a Magyar Demokrata Fórumot — a magyar kormánykoalíciót!
