Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
RETURN ADDRESS: 5582 Gatineau Ave., #11 Montréal, Qué. H3T 1X7 Canada NYUCATI MAGYARSÁG Hungarians cf the West - Hcngrcis d'CcdGlent IX. évfolyam, 9. szám 1990. szeptember A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG LAPJA Ára: 20.00 Ft — $2.00 A „Jeszenszky-ügy" A kirohanó ellenzék Fölépült a „híd"! Mi már régen hozzákezdtünk az otthoni és a nyugati magyarságot összekötő híd építéséhez. Nem rajtunk múlott, hogy csupán az egyik, az innenső tartópillér készült el. Most, a szabad választások után fölépült a túlsó is, így megindulhat az oda-vissza forgalom. A Nyugati Magyarság az otthoni megjelenéssel ennek a .híd” szerepnek a betöltésére vállalkozik. Tisztességes, nemzeti szellemű, de eltérő véleményeknek is helyet adó, demokratikus újságírást, tájékoztatást ígér, vagyis mást és másként is fog írni, mint az otthoni „semleges” újságok legtöbbje. Első otthoni megjelenésünk alkalmával máris kihasználjuk a lehetőséget és arra kérjük olvasóinkat, hogy a helyhatósági választásokon azon pártok képviselőinek szavazzanak bizalmat, amelyek hitelesen képviselik a magyar értékeket és érdekeket, tisztelettel vannak a nemzeti-keresztény hagyományok iránt és őszintén fölkarolják az utódállamokba szorult magyar kisebbségek ügyét. Ha esetleg lapunk elolvasása után rájönnének, mely pártokra gondolunk, az nem a véletlen műve. Ennek magyarázata igen egyszerű: támogatjuk aMagyar Demokrata Fórum vezette kormánykoalíciót, mert tiszteletben tartjuk a magyar nép többségének akaratát, a tavaszi választások során hozott döntését. Szeretettel köszöntjük magyarországi olvasóinkat és kérjük, olvassák lapunkat—ajánlják barátaiknak, ismerőseiknek is. Következő számunkban már közöljük budapesti irodacímünket. Tisztelettel: Miklóssi István főszerkesztő CSENGEY DÉNES: A magyar Amerika A magyarországi demokrácia születését kísérő különféle csatározások közül az egyik legelkeseredettebb az egyes sajtóorgánumok birtoklása körül folyik. E csatának két oldala is van: a politikai/ideológiai kontroliért folytatott harc elkerülhetetlenül és kibogozhatatlanul összekeveredik sok újságíró és szerkesztő harcával azért, hogy szégyenteljes múltjuk dacára átmentsék magukat az új rendszerbe. Számos Magyarországra látogató amerikai és kanadai honfitársunk panaszolja, hogy a televízió politikai műsoraiban kevés kivétellel ugyanazokat az ábrázatokat lehet nap mint nap látni, mint évekkel ezelőtt. Sokan kaptunk émelygést attól, hogy ugyanazok, akik néhány éve az agresszív amerikai fegyverkezést ostorozták és az Arafathoz és Kadhafihoz hasonló nemzetközi gengsztereket magasztalták, ma ájtatos pofával a demokráciáról, sajtószabadságról prédikálnak, fölényesen kioktatva a Magyar Demokrata Fórum vezette koalíciós kormánvt is, mint amelyiknek nyilván tanulnivalója van e kérdésekben a fent említett elvtársaktól. E káderek persze az igazi demokrácia működési elveit, a sajtószabadsággal dialektikus szükségszerűségként együttjáró felelősséget, a sajtóetika alapelemeit nem ismerik. Honnan ismernék? A pártiskolából? Elég csak néhány cikket elolvasni akár a viszonylag színvonalasabb Magyar Nemzetből is, hogy rájöjjünk: a magyar sajtóban a tudósítóknak a hír és a kommentár közötti különbségről például fogalmuk sincs; a politikai gyűlésről szóló „objektív” tudósítás során a riporter habozás nélkül mindjárt cáfolja, gúnyolja is a felszólalókat. Vagy: a televízió szeptember 9- i csoportos interjú-műsorában az „objektív” moderátor otrombán és pimaszul helyreigazítja Antall miniszterelnököt. Nem a játékszabályokat — bár ez se lett volna illő —, hanem az interjú lényegét illetően. Egyetlen dolgot azonban rögtön megtanultak a káderek a nyugati, főleg amerikai sajtótól. Azt, hogy ők a társadalomban speciális főpapi kasztot alkotnak, hogy őket csak hódolat és nem bírálat illeti meg, hogy a sajtószabadság csak előjogokat jelent, kötelezettségeket nem, és hogy ők általában nem vethetők alá ugyanazoknak a munkajogi, tulajdonosi, gazdasági feltételeknek, melyek a közönséges plebejusok életét befolyásolják. Ez persze Amerikában sincs így, de Magyarországon ez lett a sajtószabadság gondolatából, legalábbis az újságírók legzajosabb csoportja szerint. — A bordélyházakat bezárták, a prostituáltak kitódultak az utcára és hangosan követelnek nagyságos, méltóságos és kegyelmes asszonyi címeket. Ha ezek kemény szavaknak tűnnek, hadd emlékeztessünk arra, hogy az elmúlt rezsimben az országos és külpolitikai sajtó egy sajátos elit birodalma volt. Ezek akkor is olyan privilégiumokat (utazás a világ minden tájára, tiltott irodalomhoz és sajtótermékekhez való hozzájutás) élveztek, melyek az átlagpolgár számára elérhetetlenek voltak. Az újságíróknak e felső rétege tehát ugyanabból a kommunista pártállam számára teljesen megbízható gárdából rekrutálódott, mint más „elit” foglalkozások képviselői. Egész dinasztiák alakultak így ki, amelyeknek tagjai szabadon mozogtak a sajtó, a rádió, a televízió, a diplomáciai szolgálat és a hírszerzés, illetve a politikai rendőrség pozíciói között, az utóbbiakban főleg mint besúgók, illetve titkos ügynökök. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy e mellett a banda mellett ott voltnéhány Ruffy Péter, Baróti Géza, Kristóf Attila is, akik a párturalom fojtogató légkörében is megpróbáltak tisztességes, nemzeti szellemű újságírást folytatni, bármilyen nehéz is volt az. Ezek azonban a parányi kisebbséget képviselték a jellemtelen agitprop brigád közepette. Kissé előreugorva azt is mondjuk meg, hogy akik az elmúlt évtizedekben a Magyar Nemzethez ragaszkodtak, azok a fenti újságírók miatt tették azt, és nem azok miatt, akik ma ágálnak képviseletében. Az újságíró-társadalom fent leírt elitjének ismeretében nem csoda, hogy a hideg veríték verte ki őket, amikor a tavaly nyári pótválasztásokon az MDF tarolt; valóban demokratikusan megválasztott képviselői bekerültek a Parlamentbe. A rendszerváltozás és kényelmes, privilegizált életük vége reális veszéllyé vált számukra. A cinikus, opportunista kommunisták ekkor kezdtek áttódulni a kiábrándult marxisták hangos antikommunista retorikát hirdető pártjába, az SzDSz-be. Most már nem volt ez veszélyes, sőt védelmet ígért. Az őszi népszavazástól a tavaszi választásokig az MDF szinte teljesen eltűnt a sajtóból, hogy azután győzelme után meginduljon a kormánykoalíció ellen a sajtó össztüze. Ezt megkönnyítette a sajtó „privatizálása”. A kommunista pártlapok nagy többsége hamarosan anagy nemzetközi sajtókonszemek — Springer, Maxwell, Murdoch —birtokába került. A legtekintélyesebb, legtiszteletreméltóbb hagyományokkal rendelkező Magyar Nemzet szerkesztőségének többsége a baloldali liberális hírű Dagens Nyheter vásárlási ajánlatát kívánta elfogadni. Köztiszteletben álló, független személyek és a szerkesztőség egy része azonban előnyösebbnek találták a francia Hersant csoport feltételeit. E vita részleteinek ismertetése meghaladná e cikk kereteit. A szerkesztőség többsége a lap függetlenségét hangoztatja, de írásait egyre inkább nem a mostani kormánnyal szembeni kritika, hanem az elfogultság jellemzi. Feltételezhető, hogy a tulajdonlás körüli vitákban a politikai preferenciák mellett a személyes érdekek is szerepet játszanak... Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere mint a Magyar Nemzet régi olvasója augusztusban magánlevélben mondta el véleményét e vitáról Bodor Pálnak, a szerkesztőségi kollektíva vezetőjének. Ebben kifejtette, hogy szerinte a Magyar Nemzet még 1938-ban megfogalmazott hagyományos elveit ma egészükben csak a kormánykoalíció pártjai vállalják. A kormány elsősorban azért ellenzi a Magyar Nemzetnek a svéd lap számára való eladását, mert az elfogult és becsmérlő hangon kommentálta a magyar választók többségének döntését, és ellenségesen foglalt állást az erdélyi magyarság követeléseivel szemben. A Jeszenszky-levél kulcsmondata a következő volt: „Tudnotok kell, hogy a kormány nem ellenőrizni akarta a Nemzetet, csak azt nem akarta, hogy a magyar nemzettel ellenséges, vagy legjobb esetben közömbös erők befolyása alá kerüljön. ” Bodor nem találta elégnek, hogy hasonlóan magánlevélben válaszoljon, hanem megkérte a külügyminisztert, járuljon hozzá levele publikálásához, hogy ő is nyilvánosan válaszolhasson. Jeszenszky ehhez hozzájárult. Ezt valószínűleg önérzetből tette, hiszen tisztességes és világos álláspontját nem volt oka elkendőzni. Mások szerint ezzel a húzással Bodor — pestiesen szólva — „bepalizta” a külügyminisztert. Mindenesetre mintegy hatszoros terjedelemben válaszolt, rutinos rabulisztikával táncolva körül a kérdés minden vonatkozását, csak a lényeget nem érintette, nevezetesen: hogyan állítják majd helyre a Magyar Nemzet hagyományos nemzeti liberális elkötelezettségét. Ezt a kérdést egyébként a szerkesztőség következetesen elkerüli, nevezetesen, hogy itt helyreállításra lesz szükség, nem megőrzésre. Nincs mit megőrizni, a kommunista hatalomátvétel ezt az elkötelezettséget lerombolta és azmamárcsaknyomaiban fedezhető fel. Ha Jeszenszky hibát követett el, annak neve: jóhiszeműség és nyíltság. Politikai ellenségei azonban vért szimatoltak és csapdát készítettek elő egy parlamenti interpelláció formájában. Ebben nemcsak a megszokott ellenzék, az SzDSz és a FIDESZ vett részt, hanem a volt kormányzópárt, az MSzP azon neo-bolsevista szárnya is, amely mindinkább az SzDSz-ben fedezi fel ideális szövetségesét. (Folytatás a 4. oldalon) Az Egyesült Államokban, ebben a hatalmas, erőteljes és magabiztosságában sokszor kissé együgyű országban majdnem kétmillió ember vallotta magát magyarnak az 1980- as népszámlálás idején. Egyötödnyi Magyarország szóródott szét itt, az Appalache- és a Sziklás-hegység, a Nagy Tavak fűzére és a Mexikóiöböl közötti, szinte végtelen térségben. Sokapró szigetanépek óceánján, apró nemesfémrögök a nagy olvasztókohóban. Egy hónapja utazom itt templomtól iskoláig, magánszalontól közösségi házig, előadástól előadásig, és úgy érzem, még nem láttam semmit. De ez nem is a szemlélődés nagyszabású körútja. Követ vagyok, a szabad haza kéznyújtását hozom, és boldogan tapasztalom, hogy ahol leszáll velem a gép, egy újra egybekapaszkodó nemzet reménysége is leereszkedik a vicsorgó felhőcsordák közül. Magyarok Amerikában. Számtalan mérgezett feszültség, nagy megosztottság, töménytelen mennyiségű gyanakvás, sértődöttség és meghurcoltatás. De minden csoport, minden szó, minden gesztus mélyén ott dobog a kétségbeesett remény, a megátalkodott bizakodás: ez a nép mégsem fog kisorvadni a huszonegyedik századból. Magyarok Amerikában. Jelentős tőkeerő, sokágú, de egybekapcsolható szervezettség, felmérhetetlen mennyiségű szaktudás, tapasztalat, gazdasági kapcsolat, politikai összeköttetés. Ám ezek a komoly erők egyelőre nem találják egymást, külön-külön cirkálnak egy világbirodalom testében. Nagy a készenlét, nagyerejű a hazafelé hajlás belső kényszere, mindenütt egy határokon kérésztülindázó nemzeti munkamegosztás vágyai és tervei csíráznak. Terve és vágya egy új nemzeti szövetségnek, amely egyesíteni tudja a mindenütt felegyenesedő és egymáshoz kívánkozó magyarság erőit. Most, hogy ismét van szabad anyaország, meg kell találnunk ennek a nemzeti munkamegosztásnak az alapgondolatát, meg kell szőnünk a szálait, ki kell alakítanunk jól működő intézményrendszerét. Az esély óriási: határrevízió nélkül is visszacsatolhatunk egyötödnyi magyarságot. ök nagyon várják itt ezt a visszaölelő gondolatot. Nem tagadom, amikor megérkeztem, aggodalmak is lapultak bennem. Magyarországon valahogy úgy lehet tudni, hogy Amerika inkább a liberális ellenzéket kedveli, a Magyar Demokrata Fórumra és a koalícióra pedig komoly fenntartásokkal tekint. De itt nagyon sokan megnyugtattak, hogy a New York Times és a Washington Post még nem Amerika maga. Azon még nem lepődtem meg túlságosan, hogy a nemzeti emigráció nagy szeretettel minket támogat, noha beismerem, torokszorító érzés volt példái egy kanadai istentiszteleten végighallgatni a magyar kormányért mondott imát. Amikor azonban egy csikágói kongresszusi képviselő azt mondta nekem nevetve: .Ahhoz a történelmi feladathoz képest, amire vállalkoztatok és megbízatást kaptatok, az ellenzék minden offenzívája csak egy-egy szúnyogfelhő. Hessintsétek el, és menjetek tovább!” —, amikor ezt hallottam, már el kellett tűnődnöm azon, hogy vajon csakugyan a rosszakaróink lakják-e Amerikát. Most, hogy lassanhazafeléfordu(Folytatás a 2. oldalon) 1
