Nyugati Magyarság, 1990 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1990-03-01 / 3-5. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1990. március-május ÜRMÖSSY NÁNDOR (Budapest): Hatalomátmentés Romániában Erdély városai fölött helikopterek köröznek. Zúgásuk betölti az utcákat, tereket és az emberek lelkét. Vajon ez jelenti a biztonságot az erdélyi magyarok számára? Vagy lelkűkben ottül akétely: további pogromoktól védenek ezek az égi szitakötők, vagy bennünket figyelnek, megfélemlítenek? De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Temesváron népi felkelés volt, szent forradalom. Olyan egymásratalálása akülönféle nemzetiségeknek, amelyre eddig nem volt példa. Az viszont már bizonyos, hogy Bukarestben a tömegmozgalmat kihasználva államcsíny történt. Apártapparátus, aSecuritate és ahadsereg józanabb elemei felmérték, hogy Ceausescu megalomán őrülete magát a rendszert veszélyezteti. Más kiút nincs: meg kell buktatni, el kell tüntetni, ha ők maguk életben akarnak maradni és az egész apparátus hatalmát átmenteni. A túlfeszített húr elpattant. A robbanás sodró erejű volt Maga alá temette a pártapparátust, a Securitatet. Látszólag. Végül akezdeti ingadozás után a hadsereg mentett. Mentette az embereket Ceausescu gyilkoló bandáitól, de a pártfunkcionáriusok és a szekusok azon rétegét is, amelyre szüksége volt a rendszer átmentése érdekében. A tömegek felháborodása, a tüntetések hevessége veszélybe sodorta az átmenteiteket és az átmentést. Ekkor életbe lépett a forgatókönyv. A Securitate titkos terveiről mindmáig szinte semmi nem került a nyilvánosság elé. Csak híresztelések keringenek a hírhedt,nulla” tervről. Ezt arra az esetre dolgozta ki a Securitate, ha Ceausescu megbukik. Hatalomátmentési terv. Egyetlen lehetőség kínálkozott arra, hogy a demokratikus kibontakozást megakadályozzák: a soviniszta, magyarellenes indulatok felkorbácsolása, a huszonöt évig szított veszélyeztetettségi pszichózis őrületig való fokozása. Az európai civilizációtól évtizedekig hermetikusan elzárt román tömegek manipulálhatóságára bizton lehetett számítani. Nézzük a tényeket. Megalakult aNemzetmentési Front, melynek vezetői kegyvesztett pártaktivisták, összehasonlíthatatlanul intelligensebb kiadásban, mint Ceausescu és a Bobu, Postelnicu, Dinca, Manescu banda. Tudnak mosolyogni, jól beszélnek franciául, angolul. A Front közzéteszi törvényerejű rendeletét. Ebben biztosítja a szabad hírközlést, ahazugság kiűzetését a politikából, a kisebbségek jogait. Majd megalakul a Vatra Romaneasca szervezet, amely valamennyi szélsőséges elem gyűjtő tábora lett. A valóságban a Securitate és apártapparátus szélsőséges nacionalistái és ahozzájuk csapódott szélsőjobboldaliak rohamcsapata. Ezzel megkezdődik a gátlástalan uszítás, a magyar kisebbségek jogos igényeinek kiváltságkövetelésként való feltüntetése. A skála széles: mérsékeltebb írásoktól a román faj tisztaságát hirdető cikkekig terjed. íme néhány példa: „A román nép az utolsó világháborúban két rendkívüli érdemével tűnt ki: 600.000 embert áldozott fel a kommunista zsarnokság és ugyanannyit a hitleristák ellen. A másik érdem, hogy sohasem szervezett pogromokat és atrocitásokat, míg más népek kitűntek ebben. A Román Kommunista Párt valamennyi vezetője idegen volt: Ana Pauker zsidó, Gheorghiu-Dej (Georgief) bolgár, Vasile Luca magyar, Ceausescu cigány-tatár. Az egyetlen román kommunista Patrascanu, de felesége neki sem volt román, hanem — szó szerinti fordításban—fajidegen.”(Adevarul, 1990. márc. 8., a Vatramelléklete; szerző: TeoharMihadas.) Utalás amárcius 15-i erdélyi ünnepségekre:,Az utóbbi erdélyi megmozdulások valódi ihletéinek neve: Bem, Horthy, Göring. A történelemből sohasem hiányoztak az egzaltált elemek, akik erőszakkal törtek maguknak utat a társadalom lecsúszott rétegeiből. Pályatévesztettek mindig megkísérelték, hogy kisebbrendűségi komplexusaikat nyilvánvaló visszaélésekkel leplezzék.” (Phoenix, 1990. márc. 16.; szerző: Pavel Perfii.) Figyeljük meg az itt következő, feje tetejére állított érvelést:„Konokul és következetesen harcolni a szeparálódásért, elszigetelődésért a harmadik évezred elején, amikor a természetes fejlődés éppen az ellenkező irányba mutat, a nyitottság és az együttműködés felé, retrográd magatartásra vall és a modem világban nem találhat meghallgatásra.” (Adevarul 1990. márc. 8., a Vatra melléklete.) A szerző, dr. Sorin Mager kiváló szakember hírében álló kolozsvári egyetemi tanár nem többet és nem kevesebbet állít, minthogy a Bolyai egyetem a kommunista zsarnokság szüleménye volt: a szovjet gyámkodás alatt megalakult Groza-kormány Sztálin egyenes utasítására hozta létre. Dr. Florin Tudósé a hippokráteszi eskü megszegésével vádolja magyar kollégáit: „Hogyan járnának el azok az orvosok, akik nem ismerik a beteg nyelvét? A világ mely országában oktatják az orvostudományt valamely más nyelven és nem az állam nyelvén? Miféle szégyenoszlophoz kell kötözni azt a gyógyszerészt, aki nem akarja kiadni a betegnek az életmentő antibiotikumot, mert a receptre románul írták a diagnózist?” (Express, 1990.márc. 23-28.) Ehhez csak annyit fűzünk: minden romániai magyar értelmiségi, orvos tud románul, a román orvosok nagy része ellenben nem tud magyarul. Szóbeli értesüléseim: A román televízió az esti hírekben mondta: Gyergyószentmiklóson a magyarok gyilkolják aromán gyerekeket az óvodában. Rászóltam Erdélyből érkezett ismerősömre: Mondd még egyszer! Elmondta. Mondd románul! Mondta. Nincs miért kételkednem szavahihetőségében. Egy történet: A kolozsvári balett profilú középiskolában az egyik tanárnő e szavakkal állt tanítványai elé: Vigyázat, gyerekek! A magyarok előbb óvodát, majd iskolát, aztán egyetemet követelnek. Ha hatalmi pozícióba jutnak — mert ezt akarják —, elveszik tőlünk Erdélyt, a mi földünket. Már oda jutottunk, hogy ütnek, vernek, gyilkolnak bennünket. Az egyik román kislány ösztönösen elhúzódik magyar padtársától, Emesétől. Egy másik feláll és megkérdi: Sütő Andrást is a magyarok verték meg? A tanárnő ráförmed: Szemtelen vagy, azonnal ülj le! Majd tovább provokál: Emese, te miért vörösödtél el? Ez gyilkosság. Lélekgyilkosság. Ezek a gyermekek rövid idő múlva a nemzeti gyűlölködés akut diagnózisában fognak szenvedni. Milyen szűrőn kell a lelkűket átszűrni ahhoz, hogy megtisztulhassanak? Ki lesz az a pszichológus, aki ezt megteszi? Ezek után és közepette jött amarosvásárhelyipogrom. Akormány és a hadsereg két napig nem tett semmit. Szándékosan? Nem tudhatni, de sejthető. Tény, hogy ha a szélsőségesektől függ, bekövetkezik az Endlösung. A tragédia azerbajdzsáni méreteket ölt, százával, ezrével haltak volnameg az emberek, esetleg tíz-százezrével menekültek volna Magyarországra. A román vezetés ezt már nem engedhette meg magának, de egyetelértek: Erdélyben páni félelem üli meg alelkeket. Utcán, járműveken az emberek nem mernek magyarul beszélni. Egyetlen magyar szó testi épségüket veszélyezteti. Hányszor hallom: Ceausescu idején nem volt pogrom, nem bántottak, ha az utcán magyarul beszéltem. Erdélyi hozzátartozómlevelébőlidézek: „Sohasem éreztem annyira, mint most, hogy másodrendű vagy ki tudja hányadrendű állampolgárai vagyunk ennek az országnak. Mások bűneit fordítják ellenünk, aTV, arádió, a sajtó, kevés kivételtől eltekintve.” Ezek után kérdem: Ki tudja, mikor és egyáltalán begyógyulhate az a szörnyű lelki trauma, amit az erdélyi magyarság elszenvedett? Tudjuk: vannak román értelmiségiek, akik nem értenek egyet a sovinisztahisztériakeltéssel. Újra Erdélyből érkezett levélből idézek: „Természetesen a románok között is vannak értelmes emberek, de sokan nem merik hangoztatni véleményüket, nem mernek őszintén kiállni mellettünk, értünk. Az emberek többsége fél: visszarendeződés történik.” Voltak mégis, akik kiálltak: Smaranda Enache, Gelu Patenau, a kolozsvári Aluas professzor. Kiálltak a Sütő Andrást meglátogató fiatalok, az értelmiségi csúcstalálkozóra ide látogatók is. Egyet azonban le kell szögeznünk: a román elitnek nem volt és most sincs olyan társadalmi súlya, mint amagyamak és a lengyelnek. Minden jóindulatuk ellenére sem mérvadóak. Kapcsolatainkat ápolni velük — emberi, nemzeti, európai kötelességünk. De Romániával szembeni politikánkat rájuk alapozni nem lehet. A Vatra ellenük is rohamot indított. Smaranda Enachet a marosvásárhelyi pogromért személyesen is felelős Judea ezredes halálosan megfenyegette. A Securitate lélektani hadviselésre kiválóan kiképzett tisztjei a diktatúra idején használt módszerekkel terjesztik a rémhíreket. A legképtelenebb: ne hallgassátok a Szabad Európa Rádiót, mert amagyarok pénzelik! Furcsa esetek történnek a határon is. A vámhivatalnokok nem engedik ki a román sajtótermékeket. Nyilvánvalóan tudják, hogy ezek kompromittálóak. Ki utasította őket erre? A V atra és a mögötte álló erők célja: a magyarokat olyannyira elrettenteni, hogy képtelenek legyenek szervezkedni, jogaikat követelni, végül elűzni őket, a románokat pedig állandó pszichózisban tartani. Tény, hogy sikerült több millió románnal elhitetni: a magyarok Erdélyt akarják. Az Endlösung tehát Ceausescu szívós kitartással folytatott nemzetiségi politikáját gyors, visszafordíthatatlan lépéssel befejezni. Ha pedig ez mégsem megy, a magyarokat és a többi kisebbséget végérvényesen megbénítani. Az RMDSz kongresszusa bizonyítja, hogy mindezt maradéktalanul megvalósítani nem tudták. Mégis biztonsággal állítható, hogy Romániában előre kidolgozott koncepció alapján hatalomátmentés folyik. Francia újságok a Securitate ördögi manipulációjáról cikkeztek. Ezt igazolja a Ceausescu házaspár perének teljes jogszerűtlensége és gyors kivégzése is. Most pedig az is kiderült, hogy a Front vezetőségében nem volt egységes álláspontadiktátorés felesége kivégzésétilletően. Ezmegkérdőjelezi a Front azon állítását, hogy a kivégzés katonai szükségszerűség volt; másképp nem törhették volna le a diktátorhoz hű erők ellenállását. A Securitate apparátusának átmentési szándékát igazolja a temesvári gy ilkosokpere is. A vádlottak at csak aforrad alom napjaiban elkövetett tetteikről kérdezték. A forradalom előtti tevékenységükről nem faggatták őket. Ezek a perek előre megfogalmazott koncepció alapján folytak le és a laikusok számára is láthatóan tendenciózusak voltak. Egy alaposan előkészített, a nürnbergihez hasonló per ugyanis a diktátort kiszolgáló egész apparátusról rántotta volna le a leplet. A Nemzetmentési Frontnak az Azi című lapban (1990. ápr. 4-i száma) megjelent programja is az előbbi feltevést igazolja. A Front önmagát bal-közép jellegű mozgalomnak nyilvánítja, melynek politikai céljai az európai szociáldemokráciához közelítenek. Állást foglal a politikai pluralizmus mellett, visszautasítja a kommunista rendszert és ideológiát. A valóságban a program az európai demokrácia eszmerendszeréből kölcsönzött demokratikus elvek és abukott diktatúra frazeológiájának, sőt egyes célkitűzéseinek keveréke. Ami pedig a kisebbségekkel szemben követendő politikát illeti, szükségesnek tartom az erre vonatkozó szöveg teljes közlését: „A nemzeti kisebbségek kérdésének megoldásában a Nemzetmentési Front a forradalom folyamán meghirdetett elvekből, az egész társadalom demokratizálásának és az alapvető emberi jogok különbségtétel, de ugyanakkor kiváltságok nélküli érvényesítésének elveiből indul ki. A Front ezeket a kérdéseket a következő alapvető realitások figyelembevételével közelíti meg: egyrészt minden feltétel nélkül érvényesülnie kell a román állam egységes nemzeti jellegének, másrészt elismeri a saját identitással rendelkező nemzeti kisebbségek létét az ország területén. Ennek az elismerésnek magába kell foglalnia a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogainak a nemzetközi szinten elfogadott és a demokratikus államok gyakorlatának megfelelő jogszabályokban való rögzítését. Ezeket a jogokat az általános demokratizálódási folyamat és az ország valamennyi állampolgárát természetszerűen megillető szabadságjogok biztosításának függvényében kell érvényre juttatni. A Front koncepciójában a románok és a nemzeti kisebbségek együttélésének, közös civilizáció létrehozásának egy egységes, demokratikus, szuverén és független államban feltétele és előfeltétele a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet, a megértés és a tolerancia.” Ez aprogram lehetővé teszi, hogy a Front a választások megnyerése után eddigi politikáját folytassa. Az alapvető emberi jogok különbségtétel és kiváltságok nélküli érvényesítése megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a kisebbségek bármely igényét kiváltságkövetelésként megbélyegezzék és visszautasítsák. A Front akiváltságok, előjogok fogalmakat a Vatra Romaneascatól vette át. A román állam egységes nemzetijellegénekhangsúlyozásával pedig visszautasíthatja minden olyan jog követelését, amely a nemzetiségeket a szövetségi államokban, Svájcban vagy Kanadában megilleti. Kisebbségpoliti-Székelyud varhely, 1990. február 1. — A tüntetésen 20 ezren vettek részt. A magyar és román nyelvű táblák feliratai: „Testvériség — egyenjogúság!”, „Éljen a szabad Románia!”, „Magyarok vagyunk, nem szeparatisták!” (Fotó: Zenglitzky Z.) kai elképzeléseikben pedig csak személyi, egyéni jogokról szólnak. A kollektív jogokról nem történik említés. Ezek biztosítása nélkül pedig nem lehet szó a nemzetiségi kérdés semmiféle megoldásáról. Az a kitétel pedig, amely a kisebbségeket megillető jogok érvényesítését az általános demokratizálódási folyamat függvényének tekinti, ürügyül szolgálhat arra, hogy bármely igényt elsietettnek, túl korainak nyilvánítsanak. A programnak a kisebbségekre vonatkozó fejezete eleve visszautasítja az autonómia igényének bármely formáját. A szöveg mögött rejtett szándék húzódik meg: a romániai kisebbségi kérdés demokratikus megoldásának meghiúsítása. A román kormány eddigi tevékenysége nem csökkentette, hanem fokozta a menekülési hullámot. Külön szociopszichológiai tanulmányt igényelne a menekülési tömegpszichózis kialakulása, működése, létezésének ténye. Nem tagadom azoknak a felhívásoknak helyességét, amelyek maradásra intenek. Tudomásul kell azonban venni, hogy ezek a felhívások hathatnak az egyénekre, de nem a félelem és a bizonytalanság légkörében élő tömegekre. Ezt igazolja az erdélyi szászok tömeges menekülése. Az erdélyi szász evangélikus egyház évtizedek óta próbálja maradásra bírni az erdélyi szászokat, de teljesen sikertelenül. Tény, hogy öt év múlva már alig lesz szász Erdélyben. Ebben a tartományban mindig három nép élt. Kihull az egyik láncszem. Erdély történetének talán ez lesz az egyik legnagyobb tragédiája. A szászok és magyarok menekülésének okai alapjaiban ugyanazok. Az erdélyi kérdést a maga egészében és összetettségében kell figyelemmmel kísérni. A képbe nemcsak a magyar, hanem a többi kisebbség is beletartozik. A helyzet instabilitása, a kisebbségek jogainak további lábbal tiprása csak fokozhatja a menekülési pszichózist. A romániai menekültek áradatának növekedése pedig az egész közép-kelet-európai térség stabilitását veszélyezteti. A temesvári kiáltvány, az RMDSz nagyváradi kongresszusa ébreszthet reményeket, de a román nacionalizmusnak a nemzetközi stabilitást veszélyeztető felerősödése különösen nyugtalanító, és megköveteli az ellenlépések politikájának sürgős kidolgozását. Románia lakosságát a diktátor rendszere a véglegesen lemaradt népek közé taszította. A román nacionalizmus éppen ezért reális veszély, politikai tényező, mellyel hosszú távon számolni kell. Azok az erők, melyek meghiúsítják a romániai forradalomban és a közép-kelet-európai országokban végbement változásokban rejlő lehetőségeket, a demokratikus kibontakozást és hatalmuk átmentése érdekében elgáncsolják amagyar és román nép egymásratalálását, történelmi bűntettet követnek cl, melynek következményei beláthatatlanok. Petre Roman kormányfő egymásnak ellentmondó kijelentései, ködösítései, valótlan állításai (gondolom, elnézi nekem Sütő András, hogy az ő kifejezéseit használom), Iliescu elnök visszahúzódása a közbelépés, a felelősség vállalása elől, Paul Celac román külügyminiszter kijelentése, melyben Magyarországot teszi felelőssé a Marosvásárhelyen történtekért, és az utóbbi hír, miszerint az RMDSz vezetőinek telefonbeszélgetéseit lehallgatják és személyesen a minisztcrelnöknekmeg az államfőnek továbbítják, bizonyítja: anacionalista kurzus töretlenül tovább folytatódik. A román kormányzat nem tekinti országa magyar nemzetiségű lakóit egyenjogú állampolgároknak, még kevésbé az állam egyik alkotó tényezőjének, hanem potenciális ellenségnek; vagy erőszakkal, vagy a csűrés-csavarás, halogatás, hitegetés taktikájával kell legyűrni őket. Úgy tűnik: a román kormányzat képtelen országa hosszú távú érdekeit felismerni. Bizánci két-, három-, sokarcúsággal Európába eljutni nem lehet. Vagy a diagnózis annyira súlyos, hogy a román népet olyan átnevelésnek kell alávetni, mint a németeket a náci diktatúra után? De ki teszi ezt meg? A jelenlegi kormány és a pártok nagy része, melyek a nacionalizmusra tették fel kártyáikat, bizonyára nem. Talán az egységes Európa, melynek majd Románia is tagja lesz? Ennek körvonalai azonban csak a távoli homályban derengenek. Mi lesz addig Romániával és az erdélyi magyarsággal?
