Nyugati Magyarság, 1989 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11-12. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1989. november-december Egy diplomata utószava A PAPP László építész által tervezett, 1989. május 21-én ünnepélyes keretek között felavatott és megnyitott New Brunswick-i (New Jersey, USA) Magyarságtudományi Központ (Fotó: George E. Peirce) Tudom, a Nyugati Magyarság elsősorban a Nyugaton élő magyarság gondolatait hivatott közvetíteni a Magyarországon élők felé. Mégis köszönettel élek a lap főszerkesztője által felkínált lehetőséggel, hogy ezúttal az „ellenkező irányba” használhatom ezt a hírcsatornát és mint Kanadában szolgáló diplomata szólhatok az itt élőkhöz. Persze, az az igazság, hogy a jelenlegi Magyarország határain kívül és belül élő magyarok közötti különbség lassan — a hazai törvények által is szentesített módon — elmosódik. Ma már nem számít például főbenjáró bűnnek, ha egy hivatalos magyar képviselő egy emigrációs lapban nyilatkozik. Ugyanez két-három évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna — még ha az a sajtófórum a szélsőségektől mentes, középutas irányvonalat követi is. Három évvel ezelőtt, amikor első kihelyezésén lévő sajtóattaséként Kanadában a gyakorlatban ismerkedtem a diplomata élettel, az itt élő magyarok és a hivatalos magyar szervek, a külképviseletek közötti kapcsolatokat a bilaterális kanadai-magyar kapcsolatrendszer legproblémásabb elemeként tartották számon. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy például a nagykövetséggel, vagy ahogy ezt akkoriban nevezték: „a kommunista rendszer kihelyezett képviseletével” való bármiféle érintkezés egyes magyar körökben szinte „bűnnek” számított. A, jég” 1988 tavaszánkezdett olvadni, amikor is egy másik „vörös posztóként” számon tartott szervezet, a Magyarok Világszövetségének főtitkára — hivatalos személyként először—találkozott a Montreáli Magyar Bizottsággal mint testülettel, amely ezáltal Kanada második legnépesebb magyar közösségét képviselte. A részére szervezett akkori program egy másik pontjaként ugyancsak Randé Jenő folytatott elsőként megbeszélést Sarlós Andrással, az otthon akkor még egyáltalán nem ismert magyar származású üzletemberrel. Mintegy három hónappal később Grósz Károly — az első Kanadába látogató magyar miniszterelnök — már Sarlós András meghívására érkezett Torontóba. Ezután egy kevéssé látványos és közismert időszak következett, amikor jórészt igen szűk körben folytatott megbeszélések eredményeként — a kanadai kormányszervek által is — a Kanadában élő magyarok csúcsszerveként nyilvántartott Kanadai Magyarok Szövetsége és a nagykövetség között létesült kapcsolat. Az óvatosság nem bizonyult alaptalannak, hiszen a kapcsolat nyilvános vállalása után rengeteg támadás érte a KMSz vezetőséget és személy szerint Walter István elnököt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a vádaskodások inkább személyes jellegűnek tűntek, semmint a közeledés ténye ellen emeltek volna szót. Pedig egyszerűen arról volt szó, hogy azok a változások, amelyek az elmúlt másfél évben gyökeres fordulatot okoztak a hazai politikai életben (és részben új szemléletet hoztak a magyar gazdaságba is), a KMSz által is régóta hangoztatott követelések sorának (vasfüggöny lebontása, 1956 megítélése, erdélyi kérdés, stb.) legalábbis részbeni teljesülését hozták magukkal. Ez teremtette meg a lehetőséget egy nemzeti, magyar szemléletű — mint vezérlő elven alapuló — párbeszéd megkezdésére, majd később a KMSz vezetőinek magyarországi helyzetfelmérő látogatására. A magyarországi változásokat nem érintem részletesen, hiszen ezek mind a magyar, mind a kanadai sajtóban széleskörű publicitást kaptak. Mégis szükségesnek tartom kiemelni, hogy a hazai fejlemények egyértelműen kedvező fogadtatásra találtak a kanadai magyarság túlnyomó részéről, és nagyban hozzájárultak a korábbi Magyarországgal szemben gyakran passzív, nemegyszer elutasító magatartásvonal feladásához, illetve a konstruktív párbeszéd kialakításához. Ez után akis kitérő után visszatérek 1989 tavaszához, amikor is a KMSz a nagykövetséggel meglévő kapcsolat nyílt vállalásával párhuzamosan Tímár Andrásnak, a KMSz főtitkárának vezetésével létrehozta a Kanadai-Magyar Kereskedelmi és Üzleti Tanácsot. Ez az új szervezet, kapcsolódva a Kanadából Magyarország felé irányuló, elsősorban Sarlós András nevével fémjelzett üzleti kezdeményezésekhez, a két ország közötti gazdasági kapcsolatfejlesztés egyik hajtóerejének szerepét hivatott betölteni. Ilyen előzmények után szinte már „természetes”, hogy 1989. október végén—november elején Pozsgay Imre Tímár András és Sarlós András meghívásának eleget téve öt napot — Angliát, Kanadát, az US A-t és Finnországot érintő körutazása során leghosszabb időt — töltött Kanadában. A látogatás idején olyan újabb, korábban elképzelhetetlennek tartott, kis túlzással „történelminek” is nevezhető események zajlottak le, mint például: Pozsgay Imre a magyar nagykövet kíséretében átlépi a torontói Magyar Ház küszöbét és megbeszéléseket folytat az őt testületileg fogadó intézmény vezetőivel, ezt követően koszorút helyez el a torontói Budapest Parkban lévő 1956-os emlékműnél. Tanúsíthatom, hogy az öt nap során a magyarok kitüntető figyelme, szeretete övezte Pozsgay Imrét bármerre járt, beszélt. A látogatás gazdasági tekintetben is hozott olyan jelentős új bejelentéseket, mint a 80 millió dolláros Magyar Alap beindítása, valamint egy új 250 millió dollár nagyságrendűre tervezett Nemzeti Alap létrehozására való felhívás. EzaMagyar Alapból korábban kizárt kis tőkéket (már 20 dollártól) hivatott összegyűjteni és megfelelő külföldi felügyelettel a magyar gazdaság bizonyos szektorainak támogatására fordítani. Sokatmondó jelzésként lehet felfogni azt is, hogy a hivatalos rendezvényektől általában ódzkodó Reichmann-család is képviseltette magát a Pozsgay Imre tiszteletére adott torontói díszvacsorán. Dióhéjban, saját szemszögemből ily módon foglalom össze az elmúlt három év legfontosabbnak vélt eseményeit. „Kívülről, és mégis kicsit belülről” én így láttam az említett eseményeket, amelyeknek aktív részese, nemegyszer kezdeményezői között voltam. A kanadai magyarság mintegy a mélypontról indulva mára a világban élő magyar emigráció számára is egy sor példaértékű kezdeményezéssel élt, nemegyszer útmutató szerepet tölt be atekintetben, hogy a jelenlegi Magyarország határain kívül élő magyaroknak milyen viszonyt lenne célszerű kialakítaniuk az óhazával. Tudom, hogy a szülőföldhöz kötődő természtes emberi igényből fakadó kapcsolatok kialakításának vannak még ellenzői itt Kanadában is. Nézeteiket tiszteletben tartom, csupán figyelmüket szeretném felhívni, hogy a mai Magyarország már nem ugyanaz, mint huszonöt, tíz vagy akárcsak egy évvel ezelőtt volt. Végül szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik segítettek engem Kanadában. Jómagam is jókora változáson mentem keresztül az elmúlt három év alatt. Nagy hatással voltak rám a nemegyszer történelemből ismert személyekkel való beszélgetések, személyes élmények, vallomások. A magyarságtudat, a magyar nyelv megőrzésének sok olyan szép példáját láttam, tapasztaltam, amelyet — természetéből fakadóan — NÉMETHY LÁSZLÓ: II. Miklós, „minden oroszok” cárja, nagy villa építésére határozta el magát Jalta közelében. Mikor az orosz kommunizmus 1917-ben uralomra jutott, Sztálin „olcsón” jutott hozzá: csak éppen államosítania kellett. Mi sem voltkönnyebb adiktatórikus, kommunista Oroszországban. A második világháború végén feszültség alakult ki a szövetségesek között. Az elsőt az oroszok Lengyelországgal kapcsolatos önkényes politikája s a lublini kommunista kormány elismerése, a másodikat pedig az angolok Görögország ügyeibe való beavatkozása okozta. Sztálin, de Roosevelt is szükségesnek látta, hogy a három szövetséges nagyhatalom vezetői mielőbb összejöjjenek. Választásuk a tárgyalások színhelyét illetően Jaltára, II. Miklós cár nyaralójára esett. 1945. február 4-11. között találkozott a három vezető: Roosevelt, Churchill és Sztálin. A tárgyalás napirendjén olyan fontos kérdések szerepeltek, mint a lengyel ügy, az új Biztonsági Tanács szavazási mechanizmusa s a csatlós országok demokratikus kormányzási formájának feltételei. Ez a pont adott Sztálinnak lehetőséget arra, hogy előzetes megállapodásként rögzítse Churchillel a csatlós országok párt- és kormányformálási feltételeit. A többit jól tudjuk: Sztálin egy szalvéta szélére írta le a különböző államok orosz befolyási lehetőségeit. Magyarország az 50/50 (50% angolszász, 50% orosz) csoportba esett, de ezt a Rákosipuccs megváltoztatta 1948 márciusában. A The New York Times 1945. március 15-i cikkében számol be a jaltai konferencia döntéseiről, a háborús bűnösök meghatározásáról, Lengyelország kérdéséről, Jugoszlávia belügyeiről, dr. Subasics miniszterelnök és Tito teendőiről, a jugoszláv-olasz határról, a jugoszláv-bolgár viszonyról, Dél-Európáról, Iránról, de Magyarországról egyetlen szóval sem tesz említést a rendszerint jó forrásokkal rendelkező lap. Sztálin már előre benyújtotta a Japánnal szembeni területi követeléseit is, noha a japánokkal viselt háborúnak még látni sem lehetett a végét, melyeket Roosevelt és Churchill azonnal elfogadott. A lengyel kérdésben az a megállapodás született közöttük, hogy a lehető legkorábban szabad és nem „irányított” választásokat kell tartani, de elismerték a lublini kommunista kormányt. Roosevelt elnök nagybetegen érkezett meg a Magyarországon hiába keresnék. A magyar egyesületekben, iskolákban folytatott önzetlen, „társadalmi munkaként” végzett tevékenység sokszor elgondolkoztatott, lenyűgözött. Az emigrációs tv-adások, lapok—köztük a Nyugati Magyarság is — szerkesztői, munkatársai szintén kedvtelésből, vagy jobb esetben „éhbérért” áldozzák szatalálkozóra. Az egyezkedés vagy „lóvásárlás” tehát tulajdonképpen Sztálin és Churchill között zajlott le. Bár Churchill erős lábakon állt, .Jóska bácsit” illetően jóhiszemű elképzelései voltak; az évek hozták meg éleslátását. Roosevelt hazatérése után megírta Jefferson napra szóló beszédét, amit azonban már nem tudott elmondani. Ebben így ír: ,Mi, amerikaiak, nem választjuk a felelőtlenséget. Nem adjuk fel azt az elhatározásunkat, hogy a mi életünkben, gyermekeink vagy unokáink életében, nem lesz harmadik világháború.” Németország kapitulált; Gustav Jodl tábornok, vezérkari főnök írta alá a feltétel nélküli megadás okiratait Eisenhower rajnai főhadiszállásán. A korábbi megegyezés szerint Németországot négy megszállási övezetre osztották fel. G.C. Marshall, az USA külügyminisztere a Harvard egyetem 1947. évi évnyitó ünnepségén mondott beszédében rögzítette azokat az eszméket, amelyeket azóta Marshall-terv néven ismer a világ. A második világháború befejezése új lendületet ad az amerikai külpolitikának. Egyik legismertebb eleme a Truman-doktrína, amely biztosítja a szabad államok függetlenségét totalitárius rendszerek támadása vagy beavatkozása ellen. Magyarország bennemaradt a szovjet érdekszférában, s még 1956 véráldozata sem tudta kilendíteni onnan. Rákosi és a sztálinista kommunista párt 1956-ig nemcsak meghatározta az ország hovatartozását, de mindent, ami nyugati volt és szabad, azt az ország természetes ellenségének kiáltott ki. A forradalom eltiprói hozták Kádárt, aki ugyanúgy kiszolgáltatta az országot a moszkvai kommunizmusnak, mint Rákosi, és ráadásul még borzalmas adósságba is kergette a nemzetet. öt évvel ezelőtt lépett a színre Gorbacsov. Új szelek kezdtek fújni, majd orkán erejűek lettek. Berlinből indult el az első felkelés 28 évvel ezelőtt, és a berlini fal ledöntéséig ért. Közben átrendeződött a világ, az évtizedek nem múltak el nyomtalanul. Sztálin erőszakkal akarta megakadályozni Berlin nyugati befolyását, Hruscsov pedig Kennedy idején próbálkozott a Nyugat megfélemlítésével. Gorbacsov egészen más módszert alkalmaz: az emberséget. Magyarország negyven éven át megmaradt a Jaltában rögzített (megfagyasztott) keretek között. Nem az 50/50 megoldás szerint, ahogy abban bad idejüket a magyar nyelv és kultúra ápolására. Most, kiküldetésem befejeztével — három nappal a hazautazásom előtt — csak arra tudom kérni mindnyájukat, akik ezt önként vállalták, hogy folytassák áldozatos munkájukat, mert megvan az eredménye. Pásztor László eredetileg megegyeztek, hanem 100 százalékos szovjet befolyás alatt. A szovjetek véres megtorlást alkalmaztak a magyar nép 1956-os szabadságharca után. Ma Kelet-Németország, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária is a szabadság felé halad. Csak Ceausescu hallgat; megpróbálja a lehetetlent: várni és a színfalak mögött pusztítani az erdélyi magyarságot. Pedig téved, mert az idő vasfoga az ő rendszerét is kikezdi. Mert ahogy a kelet-európai események igazolják, terroiral egy népet sem lehet örökké béklyóban tartani. A háború után egy rövid ideig úgy látszott, hogy lesz magyar demokrácia Bár a békeszerződések mindent megtettek a magyarság területi visszaszorítása érdekében, az 1947-es parlamenti választások Nagy Ferenc kisgazdapártját bízták meg kormányalakítással. A Rákosi-rendszerről 1956-ban hozta meg ítéletét a magyar nép. Az utána következő időszak érdekes és egyben ellentmondásos figurája Kádár János. Hogyan tudta három évtizeden keresztül fenntartani parancsuralmi rendszerét? Csakis a szükséges tehetetlenségi idő tarthatta fenn. 1989-ben a nemzet eltemette Nagy Imrét és a szabadságharc mártírjait. A történelmi dicsőség nemcsakNagy Imrét, a kommunistát illeti, hanem inkább a pesti utca névtelen hőseit. Feloszlatták a kommunista pártot (MSzMP-t), vagyis átfestették a cégtáblát. Alakulnak és erősödnek a politikai pártok és Gorbacsov nem szól bele a magyar ügyekbe. Két évvel ezelőtt még igen dicséretes dolog volt reformerként szembeszállni a kommunista dogmákkal, ma már emberibb, nyugatibb s közgazdaságilag is sokkal függetlenebb irányítást követel a nemzet. A nyugati demokráciák emléke, a vállalkozás eredményessége leginkább Magyarországon figyelhető meg. A fejlődés útját jelenleg két terhes egyezmény torlaszolja el: a Varsói Szerződés és a N ATO. Az idő azonban ezeket meg fogja szüntetni, miként berlini falat. Születőben van az egységes, oszthatatlan európai ház, amelynek Gorbacsov is szeretne tagja lenni. A magyar események folyása megállíthatatlan, csakúgy, mint a többi,.népi demokráciában”. Vissza az emberi jogokhoz, a családhoz, Istenhez s a szabadsághoz. Jalta mindezt elvette. De Málta visszaadhatja. (Következik abefejező rész) Ahogy én láttam: Jaltától Máltáig
