Nyugati Magyarság, 1989 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11-12. szám
1989. november-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal „Érdemes a fiatalokért harcba szállni!” — Magyarországi cserkésztiszteket avattak Fillmore-ban — Az idei nyáron voltak először magyarországi cserkésztiszt-jelöltek a külföldi Magyar Cserkészszövetség fillmore-i vezetőképző táborában. Huszoilhatan jöttek. A csoportban húsz férfi volt, ebből 12 pap, lelkész és szerzetes tanár, 5 teológus és 3 polgári személy. Az egyháziakat püspökeik, elöljáróik válogatták ki, a többieket a hazai Magyar Cserkészszövetség. A hat hölgy közül kettő volt szerzetes nővér-középiskolai tanár. Költségeiket a külföldi Magyar Cserkészszövetség ösztöndíjalapja fedezte. További tisztjelöltek— főképp másodgenerációs fiatalok — Európából, Dél- és Észak-Amerikából érkeztek. A fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban minden év augusztusában tizenegy különböző szintű táborban folyik vezetőképzés. A magyarországi vendégek már augusztus 5- én elkezdték munkájukat. Először a nemzetközi (Gilwell) gyakorlati kiképzést kapták meg, majd a magyar rendszerű cserkésztiszti akadémiát végezték el. Igen kemény munka során ismerkedtek meg a vezetéshez szükséges anyaggal. A tiszti tábor parancsnoka, Bodnár Gábor az utolsó napon dolgozatot íratott a tisztjelöltekkel „Mit láttam Fillmore-ban?” címen. Dolgozataik alapján adunk egy rövid összefoglalót a hazai jelöltek benyomásairól. „Igen sok előítélettel indultam el Magyarországról —írja az egyik jelölt.—A katonás külsőségek riasztottak, éppen úgy a ma otthon alakult szövetségben zajló vita az egyenruha gombjairól... Nem csoda, hogy csak hosszabb gondolkodás után szántam rá magam erre a tanulmányútra... Megnézem közelebbről... (vajon) az élő cserkészet is ugyanolyan, mint a 40 éve halott vagy a tavaly föltámadott?” A tépelődő jelölt militarizmust sejtett a cserkészet kevés, nem is nagyon merev formaságai mögött. Nem csoda. A magyar fiatalság körében otthon nem népszerű ma a katonáskodás. Nem valami lelkesítő gondolat a magyar ifjúság számára „a békét védeni” egy hódító nagyhatalom érdekeihez kapcsolódva. Ajelölt így vívódott saját szavai szerint: „Mondatokon, mozdulatokon, szokásokon akadtam fönn, de fönntartásaimat félretéve alkalmazkodni igyekeztem a játékhoz, mert akkor már tudtam, milyen tiszteletreméltó missziót lát el a külföldi magyar csericészet, eredményei mögött micsoda munka áll...” „De még mindig nem értettem — folytatja—, miért lenne mindettől emberebb az ember. Miért volna emberibb a cserkészjellem (vidám, ügyes, önálló, vallásos, stb. fiú) a többinél. Mire jó az .önfegyelemből fakadó engedelmesség'?” Dolgozatában bevallja, hogy napok múltán megszokta a keretet, a módszereket, a számára „tisztázatlannak” tűnő eszmei hátteret és — időközben észrevette az embereket! „Fölfigyeltem azokra, akik tanították, és azokra is, akik velünk együtt tanulták az emberséget és magyarságot... Beláttam, hogy az emberebb emberség az, ami belőlük sugárzik. .. így lenem — remélem, nem túlzás e szó — cserkész.” Természetesen nem minden jelölt töprengő, a többség rendszerezett adatokat gyűjtött. Leginkább az érdekelte őket, mit vihetnek magukkal, hogyan alakíthatják az anyagot saját viszonyaikra. Többen kiemelték: „Vendéglátóink hangsúlyozták: nem másolni jöttünk Magyarországról. Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és alkalmazzuk a tanultakat a magyarországi körülményekre.” Egyiküket nagyon megfogta a táj. így emlékezik: „Végigszaladt hátamon a hideg, amikor a Letchworth Park szakadékának széléről megpillantottam azt a mesés szépségű folyóvölgyet, amely kettészeli a sziú indiánok hajdani hazáját... A mélységes folyóvölgytől nem messze pedig, amolyan dunántúli erdős-ligetes vidéknek beillő területen 300 magyar cserkész között meg azért hitetlenkedtem, mert nem tudtam fölfogni, hogy nem otthon vagyok. Magyar szótól, énektől... volt hangos erdő-berek. Életemben talán ez volt az a két hét, amely alatt a legtöbbet énekeltem a magyar népdalok kincstárából.” Ez a szöveg, változatokkal, nagyon sok dolgozatban ismétlődik. Fájlalják, mennyire elhanyagolt otthon a magyarság ősi kultúrájának művelése, és megállapítják, hogy a magyar ifjúságot külföldre kell hozni, hogy hazaszeretetet tanuljon. A tisztjelöltek közt lévő pedagógusok észreveszik, hogy a fiatalabbak táboraiban cserkészeink „milyen közvetlenek, jóságosak, szelídek. Nem hányavetiek, nem nagyképűek ...tiszta szeműek és lelkűek.” A Gilwell-tábor magánya után a magyarországi jelöltek összeismerkedtek nyugati kollégáikkal. A tiszti tábort együtt „ülték” végig. A két csoport rögtön megtalálta a közös nyelvet (a szó átvitt értelmében is). Beszélgetéseik során hamar rájöttek, hogy „sok közös gondunk mellett sok eltérő is van, ami teljesen érthető is......az az érzésem, barátok lettünk, hazai és külföldi magyarok. Kitartóan a közös hitben, célban, munkában.” Általában nagy elismeréssel írnak kiképzőikről, kiemeleve szaktudásukat, áldozatkészségüket, személyes jó példájukat a vezetésben, de leginkább azt, hogy a cserkészmunkát mindnyájan ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen végzik. Egyikük így vélekedik a Gilwell-tábor vezetőiről: „Ez a tábor óriási élményt nyújtott nekem. A kiképzők nagyszerűek voltak. A tábor parancsnoka a kiváló pedagógiai érzékkel rendelkező, Ausztráliából jött magyar cserkésztiszt volt (Hevesi Nagy Tibor), akit az ötödik napra már az egész tábor megszeretett.” Másvalaki a tiszü tábor előadóiról emlékezik meg: „Tíz napon át tudásuk legjavát osztották meg velem. Többször kérdeztem magamtól, miért? ... arról győződtem meg, hogy ezek az emberek — Bodnár Gábor bá', Ádám atya, dr. Némethy György és felesége, Judit, Pillémé Tirczka Éva, dr. Papp Klára, Palotay Júlia és társaik—egy eszmének, a cserkészetnek kötelezték el magukat.” — „A sok munka mellett vidám és derűs volt a hangulat a tábor egész ideje alatt; megható volt a szerető, figyelmes gondoskodás, amelyet kaptunk a tábor minden tagjától. Lelkiekben, szellemiekben teljesen feltöltődtünk.” A reggeltől estig tartó, megállás nélküü tanulás után, amikor egymást megismerni is csak a pár perces óraközi szünetben volt egy kevés idejük, megnyugvást, felüdülést a minden este felragyogó tábortüzek hoztak. Rövidítve idézünk néhány véleményt. „Megható volt a tábortűznél a leányőrsvezetők tánca... Megrázó volt a tábor széltébenhosszában a.. .cserkészek beszélgetése: magyar szó! Hatalmas eredménye ez az itteni cserkészmunkának.” — „A tábortűz lobogásánál felhangzó népdalok hangulatát hazavisszük abban a reményben, hogy mások is átérezhetik..., hogy az otthoni csapatok is érezzék a kedvességet és magyarságtudatot, amit mi itt megtapasztaltunk.” —„Az esti tábortüzeknél nemcsak egymáshoz kerültünk közelebb, de őseink tiszta forrásaihoz is eljutottunk. Múlt, jelen, jövő eseményei .töményen' jelentek itt meg. A tábortüzeknél felragyogó igazságok fénye és melege megerősített, hogy érdemes a fiatalokért harcba szállni!” A tábor végére ez volt a magyarországi vendégek körében az általános hangulat. Tettrekészségük, elszántságuk csendül ki minden nyilatkozatukból, „...megnéztük a Niagarát. Megrendültén néztük a hatalmas víztömeg zuhogását és elképzeltük, ugyanígy zuhognak ránk a gyermekek gondjai, akikkel foglalkozni kell.” — „Visszatérve Magyarországra a fillmore-i lelkiségeket szeretném megőrizni és továbbépíteni, hogy a leánycserkészek jellemes, vallásos, öntudatos magyarok legyenek.” — „...a szellemet, amely a külföldi magyar cserkészetet áthatja, hazavisszük... A baráti szeretetet továbbadjuk, amit a világ minden tájáról érkezett tanárainktól, oktatóinktól kaptunk.” — „.. .ebből az önzetlenségből tudunk menteni mi is.” —„Emberebb embert, magyarabb magyart adni az országnak, világnak. Egy jobb, tisztább és élményekben, örömben gazdag életet megosztani a fiatalokkal és hozzásegíteni azt, aki kéri.” — „Feltétlenül szeretném hazavinni a szellemességet, meg a könnyed játékossággal való ismeretátadást.” Zárószónak álljon itt az ellentmondást nem tűrő sürgetés, melyet jó volna, ha öt világrész minden magyarja átérezne, határokon innen és túl: „Eztcsinálni, csinálni kell, mert drága nekünk az ifjúság! Ezt csinálni kell, mert drágán fizettek érte!” Magyar Cserkészszövetség Baráti Körben... A Nyugati Magyarság Baráti Köre minden tagjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Evet kívánok! Köszönöm ez évi támogatásukat és kérem, ezután is gondoljanak a támogatásra szoruló újságra. Új támogató tagok jelentkezését örömmel vesszük! Roy Mária a Baráti Kör vezetője
