Nyugati Magyarság, 1989 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11-12. szám
1989. november-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 5. oldal BORBÁNDI GYULA; Emigráns alternatívák 1989. OKTÓBER 23., DÉLI 12 ÓRA Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a Parlament erkélyén: „A mai naptól országunk államformája és neve: Magyar Köztársaság.” (Fotó: Nagy Piroska) A Magyar Köztársaság kikiáltását és a forradalom 33. évfordulój át ünnepelte október 23-án Magyarország népe. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök az Országház erkélyéről — ahonnan 33 évvel ezelőtt Nagy Imre beszélt a tömeghez —jelentette be, hogy Magyarországnak ettől a naptól kezdve új neve és államformája van: Magyar Köztársaság. Az ellenzéki szervezeteket tömörítő Október 23-a Bizottság állította össze a 33 évvel ezelőtti események megünneplésének forgatókönyvét. Budapesten délelőtt a Bazilikában tartottak istentiszteletet az áldozatok emlékére. Több ezren gyűltek össze a Corvin közben és a Kilián laktanyánál. Ez utóbbi helyen Gyenes Judit—Maiéter Pál özvegye —felavatta az épület falán elhelyezett emléktáblát Ugyancsak emléktáblát lepleztek le a Rádiónál. A Hősök terén koszorúzás! ünnepséget rendeztek, de megemlékezés volt a Műegyetem előtt és a Bem-téren is. Este 6 órára a különböző helyszínekről az Országház elé vonult az ünneplő tömeg. Több tízezer ember előtt az 1956-os események szereplői mondtak beszédet A rendezvénysorozat a Szózat eléneklésével zárult. Magyarországon 1989. október 23- án — az ötvenhatos forradalom 33. évfordulóján — kikiáltották a köztársaságot. Az országnak új alkotmánya van. Megszűnt az egypártrendszer és a kommunista párt vezető szerepe. A véleménynyilvánítási, sajtó-, gyülekezési és szervezkedési szabadság megvalósult és immár semmi sem akadályozza, hogy a nemzet vágyai és törekvései győzedelmeskedjenek. A többpártrendszeres demokrácia parlamenti választások előtt áll. A szabadon választott országgyűlés és az általa hivatalba ültetett kormány immár széleskörű felhatalmazással kezdheti meg Magyarország jövőjének megtervezését, társadalmi és gazdasági problémáinak megoldását. A demokrácia még nem biztosíték arra, hogy az ország jövendő törvényho/asa és végrehajtó hatalma, megfelelve a beléje helyezett bizalomnak, kielégítő módon végzi el kormányzati feladatát. Arra azonban biztosíték, hogy ha nem tud megbirkózni a meglévő és a jövőben jelentkező nehézségekkel, ha kudarcot vall és csődöt mond, a választók megvonhatják tőle a bizalmat és másokat ültethetnek a helyébe. A magyar népnek nem kell tehát elviselnie olyan politikusokat, akik képesség, tehetség vagy rátermettség hiányában méltatlanok a bizalomra és a személyükhöz fűzött várakozásokra. Bármikor megbuktathatok és elkergethetek. Demokráciában is az élre kerülhetnek hiányos műveltségű, gyenge jellemű és gyatra erkölcsű politikusok, de arra nem számíthatnak, hogy tartósan ott is maradnak, pusztán azért, mert a lakosságnak nincs módja és lehetősége le v ál tásukra. A magyar népnek nagy esélye van a jó választásra, igaz emberek és feddhetetlen személyiségek hatalomba emelésére, de arra is, hogy az alkalmatlanoktól könnyűszenei megszabaduljon. Rajta múlik, hogy kikbe helyezi bizalmát. Mi lesz a Nyugaton élő magyarokkal, ha akarjuk: az emigránsokkal, ha Magyarországon kialakul a demokratikus intézményrendszer és zavartalanul működik a parlamentáris jogállam? Mennyiben befolyásolja a demokrácia hazai diadala a hazából eltávozott és külföldön letelepedett magyarokat? Hazatérésre serkentheti őket? A bekövetkezett változás és a demokratikus fordulat nem egyformán hat a nyugati magyarság minden rétegére. Legkevésbé azokat befolyásolja, akik azzal a szándékkal távoztak, hogy véglegesen Nyugaton maradnak és az asszimilálódást is vállalják. Azokat sem befolyásolja túlságosan, akik ugyan nem végleges szándékkal távoztak, de a távoliét évtizedei alatt a befogadó országokban annyira gyökeret eresztettek és integrálódtak, hogy — különösen idősebb korban — életkörülményeiken már nem igen akarnak és tudnak változtatni. Ezek a magyarok már idegenben—nekik talán nem anynyira „idegen” idegenben—élik le éle(Folytatás a 4. oldalról) megindult Prága is és ma már a kommunisták kisebbségben vannak a csehszlovák kormányban. A jelek szerint a bulgáriai átalakulás is kezd komoly méreteket ölteni. Ezzel szinte versenyfutás indult meg öt kelet-európai ország között. Magyarország, ahol a szabad választások mielőbbi megtartása helyett a referendum ostoba színjátékát kényszerítették a népre, eltűnt a világlapok címoldalairól. Félő, hogy ha ez a lelkiismeretlen manipuláció tovább folyik, Magyarország elveszti helyzeti előnyét, amelyet azáltal szerzett, hogy ott az „ancien régime” lényegében már több mint másfél éve megdőlt. Akár tetszik, akár nem, egy szabad és gazdaságilag virágzó Magyarország tűket, maradnak, ahol vannak, mégha nyelvükhöz, a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodnak és magyar műveltségüket, hazai rokoni és baráti kapcsolataikat fenntartás nélkül ápolják is. E réteg nagy része nem politizál, vagy ha valamikor részt vett az emigráns politikai életben, attól az idők folyamán lassan visszavonult. A nem politizáló nyugati magyarok nem feltétlenül közömbösek azzal szemben, ami Magyarországon vagy Kelet-Közép-Európában történik. Figyelemmel kísérik hazájuk (vagy régi hazájuk) eseményeit és a szívós küzdelmet a szabadság visszanyerésére. Vannak, akik e tekintetben elevenebb érdeklődést mutatnak és nagyobb tájékozottsággal rendelkeznek, mint némelyek azok közül, akik politizálnak, sőt politikai szerepet játszanak. Befolyással és hatással a magyarországi fordulat főleg azokra lehet, akik politikai emigránsokként a régi renddel nemcsak határozottan szembeszálltak, hanem az ellene folytatott küzdelmet egy pillanatig sem adták fel, még azután sem, hogy az emigráns politizálásnak rendkívül szűkek lettek a keretei és kicsinyre zsugorodott az a nemzetközi terep, amelyen az ország érdekeit szolgáló hatékony politika eredménnyel kecsegtetett. Ezeknek a politizáló emigránsoknak az volt mindig a tiszteletreméltó érvük, hogy a Magyarországért folyó harcot mindaddig folytatni kell, amíg a nemzet nem nyeri vissza emberi jogait és politikai szabadságát. Tehát, amíg nem lesz szabad a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés és a politikai szervezkedés. Ez az elmúlt hónapokban bekövetkezett Véleményéért senkit sem üldöznek, nap mint nap születnek különböző irányzatú és pártállású sajtóorgánumok, szinte áttekinthetetlen a sok politikai gyűlés és értekezlet, minden akadály és nehézség nélkül alakulnak politikai pártok és szervezetek. Persze, hozzá kell tenni a politikai emigráció még egy érvét, amely legalább olyan súlyos, mint az említettek. Ez az ország külpolitikai státusa. E tekintetben valóban még nem történt lényeges változás, hiszen Magyarország továbbra is tagja a Varsói Szerződésnek és területén szovjet csapatok állomásoznak. Ha formailag — mint említettem — nem is, gyakorlaülag mégis mélyreható változás történt Kiderült, hogy a Varsói Szerződéshez és szövetségi rendszerhez való tartozás nem gátolta meg a demokratikus átalakulást és a szovjet csapatok sem szóltak bele olyan belpolitikai fordulatokba, amelyeknél kisebb jelentőségűek korábban beavatkozásukat váltották ki. Ha a varsói szövetségnek és a szovjet csapatok jelenlétének nincs — mint látszik — belpolitikai következménye, akkor az ország külpolitikai státusa is megjavult. Ha ehhez hozzávesszük, hogy még a kommunista patronátussal hivatalba lépett kormány is mily elhatározó lépélétrehozása ma a legnagyobb mértékben a nyugati segítségtől, befektetéstől, technológiától függ. Pusztán hazai erőből ebben a versenyben az információs forradalom korában nem lehet felzárkózni. Ha Magyarország a háttérbe szorul, akkor ki is fog hullani a sorból. A Nyugatnak például a csehek mindig sokkal inkább kedvencei voltak, és azok is maradtak. Kelet-Németország patrónusa adva van, a lengyeleknek pedig több mint nyolc millió amerikai lengyel fogja gondját viselni. Belőlük nem lesz Beirut vagy a Balkán, de Magyarországból lehet, ha politikai akarnokai meg nem fékezik magukat. Csehszlovákiában két héttel a sztálinizmus megdőlte után egy ellenzékiek által dominált kormányt alakítanak. Magyarországon — Kádár menesztése seket tesz a Nyugat felé való nyitás, a NATO-országokkal való kapcsolatok, a semlegesekkel kezdett együttműködés, az európai egységszervezetekhez történő csatlakozás irányába, akkor nem túlzás azt állítani, hogy ez a kormány az ország és a nemzet érdekében valóban elment a külpolitikai lehetőségek határáig. Ez még akkor is méltánylandó, ha a magyar külpolitika két alapvető eleme alakilag nem változott meg. A politikai szerepet játszó, még inkább: a magyar nép képviseletére igényt tartó vagy ennek a szerepnek a tudatában fellépő emigráns politikusok választás elé kerültek. Nevezetesen az elé az alternatíva elé, hogy emigrációs feladatukat elvégezve hazatérnek vagy a magyarországi magyarok képviseletéről, nevükben való fellépésről lemondanak és politikai illetékességüket — ha arra felhatalmazást kapnak — a külföldön élő magyarokra korlátozzák. Aki politikai emigráns mivoltát és annak logikus következményeit komolyan veszi, annak latolgatnia kell a hazatérés gondolatát. Hanem is azonnal, legkésőbben akkor, amikor Magyarország visszanyeri teljes és maradéktalan külpolitikai függetlenségét. Egy igazi politikai emigráns azért küzd, hogy hazájában visszaálljon a politikai cselekvés szabadsága és érvényre jussanak azok az eszmék, amelyek üldözése és elfojtása miatt a száműzetést vállalta. Ha fáradozásai — akár saját tevékenysége, akár külső körülmények következtében — eredménnyel jártak, tehát országa szabad lett, logikusnak tetszik, hogy hazatérjen és hazájában küzdjön eszméi tartós győzelméért. Vajon valószínűnek látszik-e, hogy a politikai emigráció hangadói levonják a történtek következményeit és visszatérnek egy demokratikus berendezkedésű Magyarországra, bekapcsolódva a parlamenti és pártküzdelmekbe? Ennek valószínűsége nagyon csekély. Semmi jele annak, mintha a vezető emigráns politikusok nagyobb számban hazatérni szándékoznának. Az elmúlt évtizedekben a hazatérők csaknem kivétel nélkül kerékbetört egzisztenciák, helyüket és szerepüket nem lelő, az idegen környezetben mindvégig idegennek megmaradó, törekvéseikben kudarcot vallott emigránsok voltak. Vagy olyanok, akik a magánéletbe vagy meghalni tértek vissza a korábban elhagyott hazába. Két esetről tudok, amikor emigráns azért ment haza, mert úgy érezte, hogy elveiért és szándékaiért már Magyarországon is küzdhet anélkül, hogy személyes szabadságát veszély fenyegetné. Ez a két emigráns a „baloldali” Ravasz Károly (a hatvanas években) és a .jobboldali” Endrey Antal (ebben az esztendőben) volt Érdekes véletlen, hogy mind a kettő Ausztráliából tért vissza Magyarországra. Milyen feladat juthat annak az emigráns politikai vezetőnek, aki nem tér haza? A magyar nép képviseletében való fellépésre, érdekei és törekvései után tizennyolc hónappal — az SzDSz és szövetségesei túl korainak tartják a köztársasági elnöknek a nép által való szabad megválasztását, és önző akaratukat keresztül is viszik. Szomorú kontraszt ez, és szomorú kilátásokat vetít előre. E cikk írója attól tart, túlságosan optimista, amikor azt reméli, hogy e gyászos epizódnak az ellenzék minden csoportja levonja a megfelelő tanulságait. A magyar népnek egy felelősen politizáló SzDSz-re éppoly szüksége van, mint egy felelősen politizáló MDF-re. Az elmúlt gyászos negyven év azonban egy olyan politikai dzsungelt hagyott hátra Magyarországon, ahol még az aljnövényzet gubancainak kiirtása is éveket fog igénybe venni. —bv— megfogalmazására már nem lesz szükség, hiszen ezt megteszik majd a demokratikus Magyarország illetékes képviselői és külföldi megbízottjai. Az is valószínűden, hogy bámüyen felelős nyugati hivatalok magyar emigráns szószólók szükségét belátnák és közvetítői szerepüket elfogadnák. Előrelátható, hogy a politikai emigráció szerepe és befolyása tovább gyengül, mégpedig olyan ütemben, amilyen ütemben a demokratizálódás és külpolitikai önállósodás Magyarországon előrehalad. Mind kevésbé találnak meghallgatásra azok az emigráns magyarok, akik nyugati kormányhivatalokban vagy nemzetközi szervezetekben Magyarország nevében fellépni, véleményét és céljait megfogalamzni próbálkoznak. Milyen szerepre számíthatnak tehát az emigráns politikusok, ha továbbra is tevékenyek akarnak maradni és sikert kívánnak elérni? Más szerep nem kínálkozik, mint azoknak a törekvéseknek és szándékoknak a segítése, támogatása, amelyeket egy demokratikus Magyarország kormánya fogalmaz meg. Nyugaton élő magyar politikusok számára — eltekintve az elnyomott magyar kisebbségek érdekében végzettjogvédő tevékenységtől — atekintetben kínálkozik szerep és feladat, hogy nem hivatalos diplomatákként ténykednek és összeköttetéseiket, tapasztalataikat, diplomáciai képességeiket immár nem a budapesti kommunista kormány ellen, hanem a budapesti demokrata kormány javára használják fel. Erre az új Magyarországnak legalább olyan szüksége lesz, mint a nyugati magyar üzletemberek gazdasági szakértelmére és kapcsolataira Hogy hány emigráns politikus vállalkozik erre a szerepre, ugyanúgy bizonytalan, mint az, hogy hányán térnek vissza Magyarországra. Mi lesz végül azokkal, akik haza nem térnek és a szabadságát visszanyert Magyarország szolgálatára sem hajlandók? Ezeknek nem marad más működési terület, mint a nyugati magyarság közélete és egyesületi tevékenység. Megtisztelő és szép feladat ez is azoknak, akik a magyar nép képviselete és a nevében való fellépés helyett megelégszenek a nyugati magyarság képviseletével és szolgálatával. Munkáé tekintetben isakadmajdésa benne való részvétel nem lebecsülendő. Egyvalamiről végleg le kell mondaniok az emigráns politikusoknak. Az emigráció vagy pontosabban a nyugati magyarság egységéről. Ez eddig sem volt töretlen és a jövőben még kevésbé lesz az. A magyarokat eddig is elválasztották világnézeti, társadalmi, nemzedéki, politikai ellentétek. De összetartotta őket a kommunistaellenesség mindenkit átható érzése, a több évtizedes önkényuralom közös tapasztalata és élménye, a haza szabadságának és függeüenségének, a demokrácia kivívásának óhaja. A jövőben ezek az összetartást és egységet előmozdító elemek is szétfoszlanak. A nyugati magyarságra átterjed a honi megosztottság és lassan kialakulnak a hazai irányzatok, pártok, politikai szervezetek nyugati megfelelői* Visszatér az 1945 és 1948 közötti helyzet, amikor a nyugati magyarok is aszerint oszlottak meg, hogy mely magyarországi politikai irányzattal és csoporttal rokonszenveztek. Most sem lesz másként. Aki jól figyel, már látja ennek jeleit. Emigráns alternatívákban tehát nem lesz hiány. Megjelent Borbándi Gyula „Ötszáz mérföld” című kötete, amely kilenc esszét és két naplót tartalmaz A 240 oldalas könyv ára 24.- német márka (plusz portóköltség). Megrendelhető az Új Látóhatár szerkesztősége (c/o Ungarisches Institut, Postfach 440301, 8 München 40) vagy a szerző címén: Oberföhringerstr. 12/a, 8 München 80, W-Germany Népszavazási tragikomédia
