Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1988-09-01 / 9-10. szám

16. oldal

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident

EGRI GYÖRGY:

1988. szeptember-október

FORUM

Itt valahol, ott valahol...

Ausztriai

menekültügyi kérdések

1. Tájékoztató azok számára, akik

menedékjogért folyamodnak

Ön azzal a szándékkal jött Ausztriába, hogy többé ne térjen vissza hazájába. Kérjük, hogy ezt a döntését még egyszer alaposan gondolja át! Amenyny iben az a szándéka, hogy Ausztriában marad, tisztában kell lennie azzal, hogy hazájának jelenlegi helyzetére való tekintettel aligha van kilátása arra, hogy mint politikai menekültet ismerjék el. Enélkül az elismerés nélkül azonban soha nem telepedhet le Ausztriában és aligha juthat munkához, mivel az osztrák állampolgárok közül is sokan munkanélküliek. Ha mindezek ellenére az a meggyőződése, hogy az 1951-es Genfi Konvenció értelmében, az üldözéstől való félelmében el kell menekülnie hazájából és menedékjogért folyamodik, a menedékjogi hatóságok megvizsgálják nyilatkozatát és kérelméről gyorsan döntenek. így ennek elutasítása esetén rövid időn belül visszatérhet hazájába anélkül, hogy ebből ott gazdasági vagy társadalmi problémái adódnának.

Amennyiben menedékjogi kérelmét elutasítják, további tartózkodása a táborban nem megengedett. Ha nincs elegendő pénze, hogy fedezze létfenntartási költségeit, számolnia kell azzal, hogy kénytelen lesz visszatérni hazájába.

Ha az a terve, hogy egy másik országba vándorol ki, előreláthatóan komolyan csalódni fog. A kivándorolni szándékozóknak csak csekély része kap ezektől az országoktól bevándorlási engedélyt, s közülük sokaknak évekig kell várakozniuk és ezalatt kevéssé örvendetes körülmények között — például egy túlzsúfolt menekülttáborban — itt élniük. Arra sincs lehetőség, hogy egy másik nyugat-európai országban újabb menedékjogi kérelmet adjon be; ezekből az országokból is vissza fogják küldeni Ausztráiba.

Kérjük, mérlegelje tehát alaposan, hogy a leírt körülményeket figyelembe véve csakugyan végleg hátat akar-e fordítani hazájának.

2. Tájékoztató azok számára, akik elutasított menedékjog! kérelemmel rendelkeznek

Ausztriában menedékjogért folyamodott, de a politikai menedékjogot nem kapta meg. További tartózkodása ezért az idegenrendészeti előírásokhoz igazodik. Ennek értelmében tartózkodása az ország területén — a beutazási (vízum nélküli) időponttól számítva — 30 napra korlátozódik, kivéve, ha rendelkezik a létfenntartásához szükséges anyagi fedezettel. Vízum nélküli beutazása esetén Ausztriában nem vállalhat munkát, kivéve, ha van munkavállalási engedélye. Ausztriát ezért a fentiekben említett határidő, azaz a 30 nap letelte után el kell hagynia.

Vízumra (tartózkodási engedélyre) van szüksége, ha 30 napot meghaladó ideig Ausztriában kíván maradni. Ezt az időben esedékes kérelmét a tartózkodási helynek megfelelő illetékes helyi biztonsági hatóságnál kell benyújtania (járási hivatal: Bezirkshauptmannschaft; szövetségi rendőrfőkapitányság: Bundespolizeidirektion). Kérelmében közölnie kell tartózkodásának okait, esetleges ausztriai rokonainak nevét és címét, valamint igazolniakell tartózkodásának pénzügyi fedezetét.

Amennyiben az engedélyt nem kapja meg, további ausztriai tartózkodása tilos. A tartózkodási tilalom kimondását követően a Magyarországra történő kényszerű visszatérítése sem kizárt.

(A fenti két tájékoztatót az osztrák Belügyminisztérium adta ki.)

Hírek, hasznos tudnivalók

A legtöbb kérelmezőt másodfokon is elutasították. Magyarországiak esetében többen családegyesítés címén menedékjogot kaptak, de itt is kísérlet történt a visszaküldésre.

Az elutasítás után a lengyelországiak éhségsztrájkba kezdtek, tüntettek, a magyarországiak közül többen visszatértek Magyarországra... A magyarországi kérelmezők száma csökkent, a lengyelországiaké rohamosan nőtt.

Henry A. Grunwald amerikai nagykövet a bécsi Die Presse-ben nyílt levelet jelentetett meg, amelyben az osztrák Belügyminisztérium számos megállapítására célozva leszögezi: „Az USA semmiképpen sem zárta le kapuit, sokkal inkább reagált az új helyzetre” s 15 ezerrel megemelte a Kelet-Európa számára eddig biztosított keretet. Kifejti továbbá, hogy a világ népeiből 1988 folyamán 400 ezer lesz a bevándorlók száma, ebből kb. 30 ezer lesz a kelet-európai, beleértve a szovjetunióbelieket is.

Szépfalusi István lelkész személyes megbeszélést folytatott Thomas J. Rice amerikai főkonzullal. A főkonzul ennek során kifejtette, hogy az új menekültek az osztrák elutasítástól függetlenül is kérelmezhetik amerikai kivándorlásukat (regisztrálhatnak), a kérdés csupán az, hogyan tudják biztosítani megélhetésüket Ausztriában. Szépfalusi István véleménye szerint — s erről részletes megbeszélést folytatott dr. Harsányi András amerikai magyar református püspökkel is — ez csak úgy lesz lehetséges, hogy tengerentúli sponzorok (kezesek) vállalják az ausztriai tartózkodás költségeit, vagyis rokonok, a magyar római katolikus és protestáns egyházközségek nyújtanak segítséget.

Az USA-ba történő kivándorláshoz hasonlóan változások várhatók Ausztráliától és Kanadától is. Meg nem erősített (félelmetes) hírek szerint a közeljövőben közvetlenül Magyarországról is ki lehet majd vándorolni Ausztráliába.

Megnehezedett az Ausztriában élő romániai magyarok családegyesítéi kérelmeinek intézése. Nemcsak a román, de az osztrák hatóságok is igen kelletlenül intézik az engedélyezést. Ezen a helyen is felhívjuk a figyelmet: a családegyesítési „lehetőség” Ausztriában semmiképpen sem biztosítéka a politikai menedékjognak, sőt, kizáró ok is lehet, ha valaki ezzel indokolja Ausztriába érkezését — Magyarország helyett.

Jogsegélyszolgálat: Amnesty International, Wien 4, Wiedner Gürtel 12/U., tel.: 65-43-20.

Szépfalusi István (Bécs)

Ha büntetés járna is érte, akkor sem tudnám megállni, hogy ne meséljem el olvasóimnak: talán soha életemben nem volt olyan nyaralási élményem, mint amilyenben augusztus utolsó hetében az ohioi Lake Hope-on (a Reménység Tavánál) részesültem. Már több mint egy évtizede itt gyűlnek össze baráti beszélgetésre magyarságukra és politikai érzékükre kényes magyarok. Az első néhány évben alig 1-2 tucat volt a számuk, az idei nyáron azonban már megközelítette a 300-at és a rendezők elmondták, hogy a jövőt illetően azért tanácstalanok kissé, mert egész biztos, hogy már 1989-ben sem lesznek képesek minden jelentkező befogadására. Az is biztos, hogy én magam ott akarok lenni — már ha befogadnak —, és alighanem Magyarországról is még többen jelennek meg. Pedig most is sokan voltak és olyan szellemi szintet képviseltek, ami igazán ritkaság.Hadd mondjam meg őszintén, hogy egy évtizeddel ezelőtt még én magam is a gyanakvók és helytelenítők sorába tartoztam azzal a Magyar Baráti Közösséggel szemben, amely az ITT-OTT konferenciák szervezője. Nem mintha becsületes szándékot kívántam volna kétségbe vonni, csak féltem attól, hogy az a magyarországi rendszer, amely országon belül elnyomásra, országon kívül udvarlásra, csalásra és hazugságra épül, sikeresen fogja őket együttműködési ígéretekkel megszédíteni. A csoportnak első megnyilatkozásaiból a hídépítési törekvés nyilvánult meg — jómagam úgy véltem, hogy egy hidat csak két oldalról kezdve lehet felépíteni és a cél az, hogy a két ív a folyó felett összetalálkozzék. Ezt a találkozási szándékot a másik oldalról semmiképpen sem láttam.

Az Itt-Ott álláspontja győzött a kételkedőkkel szemben. Hogy ma a magyarországi ellenzék és az észak-amerikai magyarság között ilyen élő kapcsolat van, az elsősorban ennek a társaságnak köszönhető. Természetesen ők maguk is sokat változtattak kezdeti álláspontjukon. A párbeszéd folyik és az csak természetes, hogy azokhoz szólnak leginkább, akik a kinyújtott kezet elsőként fogadták el. Mint ahogy itt az emigrációban sem az válik a legjobb magyarrá, aki a leghangosabban kiáltja a „Nem, nem, sohá!”-t, hanem az, aki a realitások talajáról kívánja segíteni a magyar népet, ugyanúgy otthon sem azok a figyelemre méltók, akik a kormányrúd mellől kiabálnak, hanem azok, akik makacs szívóssággal állnak ki a tisztaság és a tisztesség mellett. Nem a magyar kormánnyal alakult ki tehát a dialógus, hanem a bátor ellenzékkel.

Ezzel kapcsolatosan hadd említsek meg néhány magyarországi résztvevőt. Az egyik legfontosabb előadást az otthon hol eltiltott, hol engedélyezett írószínműíró, Csurka István tartotta. Valószínűleg senkinek sincs akkora érdeme a több mint 100 ezer tüntető összehozásában, mint Csurkának. Június 27-én a Hősök terén legalább 100 ezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzék Ceausescu népüldözési politikája ellen és az erdélyi magyarság védelmében. Csurka volt a szervezés egyik motorja, ó írta meg a tüntetésen elhangzott beszédet és a felhívást, és ő mondta el az Arpád-szobomál a zárszót. Ezúttal a Magyar Demokrata Fórum kidolgozott programját olvasta fel a résztvevőknek, leszögezve egy fontos magyar ellenállási csoport politikai állásfoglalását.

A magyar kisebbségi jogokról, a jelenés jövő kérdéseiről amúgy is sok szó esett. Az egyik kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek bemutatása számomra felejthetetlen volt. Olyan ember tartotta, akinek már minden oka és mentsége meglehetne arra, hogy „rozsdás” legyen a magyarsága. Veress Bulcsú kisgyermekként került Amerikába 1956-ban, munkahelyén pedig kevés lehetősége van anyanyelve gyakorlására: Washingtonban a szenátus irodájában dolgozik mint a connecticut-i Dodd szenátor irodavezető titkára. Elmesélte, hogy három évvel ezelőtt Magyarország egyik legnagyobb színművészével, Sinkovits Imrével beszélgettek-borozgattak, és Bulcsú melankolikusan megjegyezte: bármilyen szomorú is, úgy látszik, nekünk hősi halottakra van szükségünk.

,.Nincs igazad, édes öcsém — válaszolta Sinkovits. —Nekünk nem hősi halottakra, hanem hősi túlélőkre van szükségünk.”

És valóban, az előadói asztalnál már ott ült két,.hősi túlélő”. Az egyik Duray Miklós, a csehszlovákiai magyar ellenállás már-már legendás alakja, aki az utóbbi években magyarságáért és politikai felfogásáért több időt töltött börtönben, mint szabadlábon, és akinek kiszabadításáért tömegtüntetések folytak világszerte, és aki ime, a legszebb, a legmagasabb emberi lehetőséget, a hősi túlélőt jelképezi. Mellette ott ült Ara- Kovács Attila, az „erdélyi túlélő”, aki Szőcs Gézával és Tóth Károllyal együtt először kezdett „dörömbölni” az Ellenpontok című szamizdat lapban, jelezve, hogy az őrjöngő román pártvezér népirtásra készül.

Álljunk meg itt egy pillanatra. Eddig még csak három nevet említettem: Csurka Istvánét, Duray Miklósét és Ara-Kovács Attiláét. Vajon a tisztességből és hasznosságból folyó vita nem dőlt-e el egyértelműen az Itt-Ott-osok javára? Nem az képviseli-e Amerikában a magyarságot, akihez Csurka István látogat el? Vagy ahol a hősiességében is rendkívül higgadt és tárgyilagos Duray Miklós keresi szövetségeseit?

És akkor még nem is merítettük ki teljesen a vendégek sorát. Hiszen éppen a kezdet napjára érkezett meg a magyar szamizdat irodalom legkiemelkedőbb szerkesztője, Demszky Gábor, feleségével, Hódosán Rózával, ókét már a világlapok is állandó cikktémaként kezelik: ha valakit Magyarországon a rendőrök megvernek, akkor az Demszky Gábor és Rozika. Gábor egymagában több illegális folyóirattal, könyvkiadással ingerelte magára a rendszert, mint az összes többi ellenzéki csoport együttesen. Szinte elképzelhetetlen, de 4-5 ezres példányszámokban jelenteti meg illegális kiadványait, vagy olyan írók műveit, mint Kundera, Orwell, Koestler, Konrád, Faludy, Haraszti. Az is emlékezetes pillanata volt ennek a Lake Hope-i találkozónak, amikor az ősz Faludy György összeölelkezett a nála közel negyven évvel fiatalabb kiadójával, az egyetlennel, aki az elmúlt négy évtized alatt ki merte mondani a nevét Magyarországon.

Nehéz lenne másként értékelni a Reménység Tavi konferenciát, mint hogy ez az egyetlen pont ma a világon, ahol egy magyar parlament működésképes. Szó sincs ugyanis arról, mintha ott mindenki mindenben teljesen egyetértene. Természetes az, hogy szabad emberek között vannak kisebb-nagyobb véleménykülönbségek, és a szervezők nem is próbálják elfojtani ezeket; a legkényesebb témát is fel lehet vetni a legélesebb formában. Heves viták folynak itt, élesen csapnak össze az érvek és ellenérvek — aztán a vitatkozók kezet fognak...

Nekem az is rendkívül tetszett, hogy milyen széles skálán jelennek meg és tudnak együttműködni a különböző korosztályok. Gondolom, a legidősebb résztvevő a Sao Paolo-ból érkezett Szenttamásy volt, de nem sokkal marad el tőle az egykori magyar diplomáciai kar doyenje, Csicsery-Rónay István sem. Az előadók között pedig az idősebb korosztályt olyan nevek képviselték, mint Király Béla tábornok, a forradalom alatti Nemzetőrség főparancsnoka, Nagy Imre bennfentese, vagy Faludy György, a költő, akit ma már az emigrációban mindenki a magyar nép élő lelkiismereteként fogadott el. A legfiatalabb korosztály tagjai is nagy lelkesedést váltottak ki: két egyetemi hallgató Németországból érkezett, ahol Motolla néven magyar ifjúsági lapot szerkesztenek.

Felejthetetlenek voltak az esti órákban rendezett szerzői estek: Nagy Gáspár, Csurka István, Faludy György kapott egy teljes esti programot. Rendkívüli sikere volt annak az akciónak, amit Lipták Béla folytat szinte egyszemélyes hadjáratként a Duna-kanyar megmentéséért. Szövetségesei, pártolói persze vannak bőven, de az a lendület, az a konok vasakarat, amivel ez a gyereknek már nem mondható vízügyi szakember a csatába bocsátkozik, nemcsak minden tiszteletet, de minden bámulatot is megérdemel.

Jó volt találkozni régi barátokkal, akikkel annak idején együtt törtük a kék andezitköveket a fekete emlékű Recsken. A legtanulságosabb azonban egy késő éjszakai órákba nyúló diskurzus volt Király Béla kunyhójában. Az egykori tábornok ma a Brooklyn College történelem tanszékének professzor emeritusa. Bizonyára eszébe jutott, milyen nehéz szakmát választott. A történelmi emlékek megbízhatatlanságát bizonyítja, hogy az asztal körül hatan ültünk, akik részt vettünk 1956. október 28-án azon a beszélgetésen Nagy Imre miniszterelnök parlamenti szobájában, ahol először esett szó a Nemzetőrség megalakításáról — és mind a hatan másként emlékeztünk vissza a részletekre, holott a visszaemlékezés tisztességes szándékához nem sok kétség férhetett. A magyar történelemben még soha nem találkozhattunk a tények olyan szándékos elferdítésével, mint amit a Kádár-kormány alkalmazott az októberi napokkal kapcsolatban. Azóta 32 év telt el hamisításban, és ha a mi nemzedékünk kihal, talán véglegesen feledésbe merül 56 számtalan részlete. Pedig milyen jó lenne, ha a késői nemzedékek a teljes igazságot tudnák a dicsőséges 10 napról!

Otthon az ellenzék jelenleg két fő irányzatra, a népiesekre és az urbánusokra oszlik. Sajnos túl sok energiát pazarolnak egymás közti torzsalkodásokra. Nehezen ismerik fel, hogy a Nonn Györgyök mai utódai uszítj ák őket egymásra, szítják közöttük az ellentéteket, mivel minél megosztottabb az ellenzék, annál biztosabban ülnek ők a nyeregben. Pedig a szabadság, az emberség eszméi oszthatatlanok.

Bármilyen gazdag is volt a Reménység Tavánál lezajlott találkozón megjelentek névsora és szellemi értéke, mégis sokakat hiányoltam. Vajon nem lehetne-e az emigráció teljes egységét összehozni éppen ilyen teljes, szabad, parlamentszerű megbeszéléseken? Nem képzelhető-e el, hogy őszinte szóval minden árnyalat figyelni lenne képes egymásra? És akkor a Reménység Tavánál hamarosan a reménység forrásából is táplálkozhatnánk.

MEGRENDELŐ SZELVÉNY

Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG

5582 Gatineau, #11, Montreal, P.Q. H3T 1X7, Canada

NÉV:

CÍM:

Megrendelési díjak egy évre:

Kanada: $24; USA: $20; egyéb országok: US-$28 (TÁMOGATÁST KÖSZÖNETTEL VESZÜNK!)-I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

J

„A magyar ifjúság küldetése Nyugaton’

A Cserkészszövetség pályázatának eredménye

A pályázat a legfiatalabbak erőpróbája volt, lévén a felső korhatár a 24. életév. A beküldött írásokat a felkért bíráló bizottság az alábbiak szerint értékelte:

Első helyezettek holtversenyben: KOVÁCS Beáta. Washington. DC (USA) „Az ifjúság magyarságszolgálata Amerikában” c. dolgozatával és LA.1TAVÁRY Endréné. sz. Benedek Zsuzsanna, Buenos Aires (Argentína) „Ifjúságunk küldetése Nyugaton” c. írásával. Mindegyikük jutalma 500 US-dollár.

Második helyezett SZÉPVÖLGYI Roberta. München (Nyugat-Németország) „Magyarságszolgálat a fiatalabb kortársak között” c. munkájával. Jutalma 300 US-dollár.

Harmadik helyezett TARLÓS László. Caracas (Venezuela) „A magyarság” c. értekezésével. Jutalma 200 US-dollár.

A díjnyertes munkák mind magas színvonalúak voltak. A pályázók témáikat világosan fogalmazták, és az adott keretek közt ki is merítették. Közös vonásuk volt, hogy a szívhez szóltak; őszintén és meggyőzően beszéltek. Hangsúlyoznunk keli, hogy a nyertesek nívósán írtak magyarul, annak ellenére, hogy zömük másodgenerációs, idegenben született magyar. A munkák elbírálásánál ez lényeges szempont volt.