Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-01 / 7-8. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1988. július-augusztus CSURKA ISTVÁN: A méltó emberi élet biztosításáért- Elhangzott 1988. június 27-én, Budapesten, a romániai falupusztítás elleni tüntetésen -(részletek) (...) Súlyos gond hozott ide össze bennünket. Nagy történelmi szerencsétlenségek következtében határainkon kívülre szakadt magyar testvéreink élete minden eddiginél súlyosabb veszélybe került. Románia minden emberi mértéket elveszített kondukátora meghirdette és már folyamatba is helyezte a „területrendezés” fedőnév alatt futó népgyilkos programját, amelynek egyetlenegy célja van: felszámolni az Erdélyben s Romániában élő nemzetiségek, s elsősorban a magyarság utolsó mentsvárait, azokat a csöppnyi kis falvakat, ahol még a maga nyelvén szólhatott egymáshoz a magyar, a szász, a sváb, az ukrán és a román. Negyvennégy évvel a szörnyű háború pusztításai és tudatos népirtásai után újra van egy őrült személy és egy gonosz rezsim Európában, amelyik népeket, népcsoportokat, egyszerű emberek százezreit akarja elüldözni otthonaikból. S mindezt miért? Hogy kivetkőztesse őket nemzeti mivoltukból. Lánctalpas földgyalukkal lerombolja ősi házaikat, feldúlja évszázados temetőiket, ledönti templomaikat pusztán azért, mert magyarok. Negyvenöt évvel a szörnyű világégés után újra a népirtás rémével fenyegeti a művelt világot, újra üldözés, meghurcolás vár százezrekre és milliókra pusztán azért, mert annak születtek, amik: magyarnak, szásznak, svábnak, zsidónak, ukránnak. Immár nem lehet kétségünk és nem habozhatunk kimondani: újra felütötte a fejét a fajüldözés, és minő szégyene ez földrészünknek, újra itt, ebben az oly sokat gyötört Európában! Magyarók, magyar testvéreink! A fájdalmunk óriási, a megrendülésünk egész valónkat megrázza, elragadtatnunk mégsem szabad magunkat. Mi most azért gyűltünk itt össze, hogy hitet tegyünk. Hitet tegyünk a demokrácia, a szabadkg és az emberi méltóság mellett, hitet tegyünk elsősorban magyar testvéreinknek élethez való joga mellett, magyar összetartozásunk és közös sorsvállalásunk mellett. Emelt fővel állunk a világ színe előtt Nincsenek sanda számításaink, nincsenek burkolt céljaink. Mi nem öltöztetjük álruhába szavainkat és céljainkat, mint Ceausescu, aki a területrendezés és a gazdaságfejlesztés leple alatt népirtásra tör, mi azt mondjuk és azt követeljük, amit gondolunk: emberi élet lehetőségét az erdélyi magyarságnak! Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy a saját kultúrájában és a saját nemzeti azonosságában élje le az életét a maga, vagy az ősei által épített otthonában! Testvéreink! A magyar élet különös fordulóhoz érkezett ezen a mozgalmas nyárelőn. Ennek a fordulónak az egyik partján ott tátong a szörnyű, halálos tragédia, két és fél millió magyar testvérünknek a végső nemzeti megsemmisítés szakadéka előtti rémült segélykiáltása, másfelől itt vagyunk mi, anyaországi magyarok, akikre most mintha valami napsugárféle is mosolyogna ezen a tavaszon. Évtizedek óta először történik meg, hogy magyar ügyöt, önként és szabadon állunk ki, jószántunkból és tiszta szívvel, évtizedek óta először történik meg, hogy egy valóban alulról induló kezdeményezés gyűjt egybe ennyi magyart. Hány meg hány elnyomott kisebbségéit, üldözött fajtáért, kiirtásra ítélt népért emeltük fel szavunk ezekben az évtizedekben, hány meg hány távoli helyre küldtünk adományt, segélyt és baráti szót, és közben megfeledkezni látszottunk azokról, akikről soha nem szabad megfeledkeznünk: magyar testvéreinkről! Jól tettük, hogy áldoztunk távoli földrészek üldözöttjeiért! Jól tettük, hogy szolidárisak voltunk az elnyomottakkal, de nem tettük jól, hogy hagytuk magunkat lebeszélni magyar testvéreink iránti kötelességeinkről. Barátaink! Az, hogy mi most ennyien itt vagyunk honfoglaló őseink szobrai előtt, az a magyar élniakarás diadala, az, hogy ilyen szomorú ügyben kellett összesereglenünk, a magyar élet szomorú tragédiája. A perc mégis felemelő! A perc mégis nagyszerű és reményteljes. Azt jelenti, hogy újra van tiszta magyar akarat és tiszta magyar szándék! Azt jelenti, hogy jobban itthon vagyunk ebben a hazában, mint amennyire tegnap itthon voltunk, azt jelenti, hogy elmúlóban van a lelkűnkből a sötétség korszaka, a tespedtség és minden szó. Itt most csak a nemzetközi öszszefogás segíthet és csak az egyetemes emberi kultúrára vigyázó, nemzetek egyenjogúságán és az élethez való jogán alapuló éber nemzetközi figyelem foghatja le a gyilkosok kezét. (...) Az egész emberiség ellen vét, és háborús bűnt követ el, aki egy ilyen közös kincset lerombol és emberek százezreit és millióit kényszeríti lakhelyük elhagyására. Európa egyszer már nagyon súlyos árat fizetett azért, mert nem szállt szembe idejében egy terjeszkedő agresszióval. A veszély most csupán annyival kisebb, hogy most egy gazdaságilag gyenge, katonailag jelentéktelen állam keretei között van a tűzfészek, de tűzfészek most is van és a veszély így is nagy, mert a népek közötti gyűlölködés felszítása, a menekülésre késztetés és az ordas eszmék terjesztése éppen annak a közös feladatnak a teljesítésében hátráltatja az emberiséget, amelyik korunk egyetlen és alapvető feladata: a nemzetközi béke és kiegyenlítődés világrendjének a megteremtése. Ugyanakkor világosan meg kell mondanunk, hogy ez az eltervezett és már elkezdett akció, ez a rombolás mérhetetlen károkat okoz magának a román népnek is. Azáltal, hogy a nemzetiségi milliókat kirekeszti a normális munkamegosztásból, azáltal, hogy százezrek évszázadok alatt megszerzett kultúráját elsorvasztja, szakmai hozzáértésének továbbadását lehetetlenné teszi, magának a román államnak okoz kárt és magát Romániát zülleszti soha nem látott mélypontra. Mit tartsunk egy olyan államvezeteesről, amelyik negyvennégy évvel a háborúnak a feje fölül való elvonulása után élelmiszersegélyeket utasít vissza pusztán azért, hogy a mundérja becsületét megóvja, mit tartsunk egy olyan nemzetinek mondott poütikáról, amelyik a saját fővárosa ősi központját veti oda egy mániákus kénye-kedvének. A világ népei ma egyetlen közösséget alkotnak. Az emberiségnek olyan gondokkal kell szembenéznie, amelyeket csak közös erőfeszítéssel és közös megállapodásokkal lehet megoldani. Ez alól egyetlen kicsiny vagy nagyhatalom sem lehet kivétel. A belügyek tiszteletben tartásának elve nem vezethet oda, hogy a nemzetek közössége háborús tűzfészek megrakását elnézze. Az emberi jogok sárba tiprása, milliók nemzeti mivoltában való meggyalázása és megsemmisítése, a népirtás nem belügyi Minden országnak, de különösen a békeszerződéseket diktáló nagyhatalmaknak megvan a felelőssége a békeszerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítésének a számonkérésében. Románia nem teljesíti vállalt kötelezettségeit. Az európai nemzetek közössége ezt nem nézheti tétlenül. A legnagyobb felelősség azonban miránk hárul, magyarokra. A testvéreinkről, rokonainkról és barátainkról van szó. Ha mi hallgatunk, nem is várhatjuk el, hogy más szóljon helyettünk. Sajnálatosan sokáig hallgattunk. (Folytatás all. oldalon) Hivatalosan is nemzetközi nyilvánosságot a magyar kisebbségüldözésnek! „Arra van szükség, hogy az erdélyi magyar kisebbség sérelmére elkövetett politikai bűnök mind idehaza, mind a nemzetközi élet fórumain minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Esetleg oly módon is, hogy a magyar Országgyűlés nyilatkozatban nemzetközi fórumok elé utalja a kisebbségek helyzetének vizsgálatát, ha már a második világháborút lezáró békeszerződések elmulasztották, hogy fenntartsák azokat a kisebbségvédelmi garanciákat, amelyek a korábbi békeokmányok szerves kiegészítői voltak. Intézkedéseket várunk azoktól, akik felelősek a nemzet ügyeinek intézéséért. Ezen a téren sokat tehetnek a magánkezdeményezések is. POMOGÁTS BÉLA c (Magyar Némáét, 1988. júl. 23.)^ Budapest, 1988. június 27., Hősök tere. — Tüntetés a romániai magyar és más nemzetiségű falvak védelméért. — Képünkön CSURKA István záróbeszédét olvassa. Mögötte (balról) Nagy László az át nem vett memorandummal és (jobbról) Dénes János, a Kőbányai Gyógyszergyár 1956-os munkástanácsának elnöke. (Nagy Piroska felvétele) Budapest, 1988. jumus 27., Hősök tere (Nagy Piroska felvétele) a magunkkal sem törődés fásult korszaka. Azt jelenti, hogy közös akarattal meg tudjuk állítani azt a tragédiát, le tudjuk fogni azt a gyilkos kezet, amelyik a testvéreinkre akar lesújtani. De ez a felemelő perc kötelez is bennünket Hivalkodás nélkül elmondhatjuk, ma erre a térre figyel a fél világ. Itt most egy nemzet mutatja meg igazi arcát a népöt családjának. Itt most egy nemzet perli vissza eltüntetett becsületét egy öregedő, de mégis fiatalos lelkű nemzet mutatja fel századok alatt megalkotott, vérrel és mártíromsággal megpecsételt jellemét. (...) Egy ostoba, vak jelszó még oly teli torokból való üvöltésével nem lehet visszaszerezni semmit. Aki itt ma irredenta jelszavakat próbálna kiabálni, az a magyarság ellensége! Aki itt ma a teljesíthetetlen vak szélsőségek felé akarja eltolni a mi szép megmozdulásunkat az nem akar jót nekünk! A mi célunk világos: ki akarjuk vezetni az egyedüllét szorongató sötétségéből a magyarságot. Nekünk most barátokra és segítőtársakra van szükségünk. (...) Erdély sorsát eddig mindig nagyhatalmi ceruzahúzások döntötték el, az erdélyi magyarság Európa legnagyobb és legártatlanabbul kiszolgáltatott nemzeti kisebbsége lett A mi célunk nem új ceruzavonások kieszközlése; mi tanultunk a történelemből. A mi célunk két egyszerű szóban összefoglalható: szabadságot és demokráciát kívánunk az erdélyi magyarságnak, s nemkülönben magunknak. Erdély földjén, azokban a községekben és apró falvacskákban, amelyeket most földdel egyenlővé akar tenni az elvakult hatalom, ezer esztendő óta laknak magyarok. Isten őrizz, hogy felelevenítsük az otromba és meddő vitát, hogy ki volt jelen előbb. Nekünk az ezeresztendős bizonyított jelenlét bőségesen elegendő, és ha ezeresztendős ottélés, harc, vér, verejtékes munka és kultúrateremtés nem elegendő jogosultság a magyar étét továbbvitelére, akkor amúgy is hiába
