Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7-8. szám
1987. július-augusztus Nyugati Magyarság (Hungarians of the West) 9. oldal EZERKILENCSZÁZÖTVENKETTŐ KURUCZ GYULA: Lukács evangéliuma, regény, Szépirodalmi, Budapest, 1986, 301 1. Mik voltak az ötvenes évek? Rákosi, ÁVH, perek, Recsk, felsepert padlások, éhező parasztok, munkaversenyek, Szabad Nép-félórák, orwelli „új nyelv”, csasztuskák szintjére süllyesztett irodalom? Ezek is, de még sok minden más hasonló esztelenség és szörnyűség, ami annyira gyökeret vert a társadalom tudatában, hogy harminc év után sem tud napirendre térni felette. Hogy voltak „eredmények” is, kétségtelen, hiszen egy korszak nem csak fekete vagy csak fehér. Hitler autópályákat is épített és a munkanélkülieknek munkát adott, de kinek jutna eszébe ezeket emlegetni, ha Dachauról, Auschwitzról és a pusztító háború rémségeiről folyik a szó? Megteremtődött a magyar nehézipar és új városok épültek, de kinek és minek tulajdonítható, hogy a magyarok nem erre gondolnak, amikor ezt a két szót hallják, hogy „ötvenes évek”? Hanem emberéletek elvesztésére, értékek megsemmisülésére, a puszta lét állandó veszélyeztetettségére és erkölcsök, erények, szellemi képességek folyamatos romlására. És még valamire, amire a budapesti Confessio idei első számában Alexa Károly, a tudós irodalomtörténész és biztos ítéletű kritikus mutatott rá mint hosszabb távon és a nemzet jövőjét illetően e korszak fő bűnére: az emberi kapcsolatok, a hagyományos humán viszonyok felbomlasztására és szétzúzására. Hosszú időre lesz még szükség, hogy — napjaink sok jótékony és sikeres kezdeményezése ellenére — a sebek begyógyuljanak és a lelkek megnyugodjanak. Ez ötvenes évekről immár mind többet tódnak azok, akik akkor még nem éltek, és azok is, akik a hazától távol élvén, közvetlen élményekkel és tapasztalatokkal nem rendelkeznek. A történészek, a szociológusok és a közírók feltárhatják ugyan a korszak fő jellemvonásait, megrajzolhatják a politikai folyamatok természetét és menetrendjét, de hogy mi ment végbe az emberi lelkekben és idegekben, arról csak a művészet tód hiteles és meggyőző képet nyújtani, elsősorban természetesen az irodalom, azzal a széles és mélyreható ábrázolási lehetőséggel, amellyel rendelkezik. Örvendetes, hogy az értekező prózával egyidőben a széppróza is hozzányúl immár e témához és — ami legalábbis az én olvasói élményemet illeti — Galgóczi Erzsébet „Vidravas” című regénye után újabb értékes művel gyarapodott a korral foglalkozó szépirodalom: a Kurucz Gyula által írt „Lukács evengéliumá”-val. A regény története egy képzeletbeli magyar faluban játszódik 1952-ben és hőse Kiss Lukács rendórórmester. Ez az ember az 1945 előtti években a társadalom peremén élt, megismerte a szegénységet és a kitaszítottságot, szíve mélyéből új és igazságosabb világot kívánt, amelyben mindenki megtalálhatja a maga helyét. Az 1945-ben megindult új rendben ennek az óhajtott és várva-várt jobb világnak a bekövetkezését látta, mert hitt abban, hogy minden úgy lesz, ahogyan ezt neki a sajtóban és a népgyúléseken megígérték. Ezért az új rendért nemcsak lelkesedett, de védelmére is vállalkozott Mint rendőr kényesen ügyelt arra, hogy amit elrendelnek, azt a nép be is tartsa, és amit neki felülről megparancsolnak, azt kritikátlanul és zokszó nélkül, a szolgálatát komolyan véve, végre is hajtsa, őrködik a renden, képviseli DR. MAKRA ZOLTÁN: Honvédelmi miniszterek szolgálatában, München, 1986. A szépen kiállított könyv 135 oldalra rúg, fedőlapján a volt Honvédelmi Minisztérium fényképével. A kötet végén további dokumentómértékű képeket kapunk: honvédelmi miniszterek, avatási ünnepségek, Hátszeghi Ottó és utolsónak, szerényen, a szerző portréit. Aki nem tudná, a fülszövegből megtudhatja, hogy Makra Zoltán aradi születésű, a háború alatt miniszteri titkár volt a Honvédelmi Minisztériumban, s idekint sokat tett az emigrációs sajtó megalapításáért és továbbviteléért. A Nemzetőr egyik szerkesztője, a Fehér és a Fekete könyvek összeállítója, a Szabad Újságírók Szövetségének volt elnöke — egyszóval mind politikailag, mind publicisztikailag aktív kinti magyar. Könyve négy évre utal, melyet — lévén ez 1940—44 — a végzetes döntések korszakának nevez. Előszavában elmondja, hogy rövid portrét kíván adni a honvédelmi miniszterekről és szárnysegédeikről — ahogyan azokat ő látta. Mindenekelőtt azonban „védirat”-nak szánta könyvét, mert a legtöbbet és legmelegebben Hátszeghi Ottó szárnysegédről írt, akit otthon egyesek árulónak bélyegeztek. Hátszeghi 1977-ben halt meg Budapesten. A könyv törzse négy fejezetre oszlik. Az elsőben a szerző elmondja, hogyan került a Honvédelmi Minisztérium törzsébe. Tömören összefoglalva: véletlenül. Azazhogy ... Megfelelőnek és tehetségesnek kellett hogy mutatkozzék leendő főnökei előtt, egyébként nem esett volna rá a választás. Mindezt így magyarán elmondani — szerénysége tiltja. A könyv második fejezete azt tárgyalja, mi történt Törökországban. Röviden az, hogy Hátszeghi Ottó Isztambulban egy hatalmas horderejű kérdés előtt állt. Közvetítők útján azt az üzenetet kapta: „A szövetségesek nem akarják ezt a nemes kis népet a háború pusztító viharának kitenni. Még falujában a bűnüldöző hatalmat és maga is mondogatja azokat az üres frázisokat, amelyeket feletteseitől eltanult Megmaradván azonban tisztességes és a falujabeliekhez húzó közösségi embernek, hamarosan észreveszi, hogy mily mély lett a szakadék a szavak és a tettek között A hatalom nem az igazságot és az egyszerű emberek érdekeit szolgálja, csak áldozatot és lemondást kíván, de érte cserébe nem ad semmit, legfeljebb ígéreteket és egy olyan jövőképet, amelyért harcolni aligha érdemes. Közvetlen környezetében azt látja, hogy a képmutatók, a törtetők és az ügyeskedők jutnak előre, a becsületesek és önmagukhoz hűek mindenütt lemaradnak. A rendőri feladatokat is messziről jött és titokzatoskodó idegenek, a politikaiak veszik át, akik mellett az ó szerepe semmivé foszlik és amolyan balekká alacsonyodik. Kiss Lukács mindinkább felismeri, hogy nem tód beleilleszkedni a felfordult dolgok rendjébe, szeretne becsületes maradni, de a körülményei nem engedik, a falu elidegenedik tőle, benne is idegen testet lát, amelyet a közösség igyekszik kivetni magából. „A mi fajtánkból kikerülő, megtévesztett emberek a mi elemésztóink — mondja neki Erőss Sándor, a kovács. — Te és a hozzád hasonlók, fiaim, ti jelentitek a legnagyobb veszélyt erre a népre! És ha énbennem lenne elég indulat, ha nem ismernélek kölyökkorod óta, hát téged agyoncsapni lenne a legfontosabb feladatom!” Kiss Lukács felismerte, hogy a gonosz hatalmat szolgálva nem maradhat erkölcsös és nem segíthet a közösségnek, ha meg ehhez hű akar lenni, meg kell tagadja a konfliktusát okozó népellenes hatalmat Sorsa a tragikus bukás. Kurucz Gyula kitűnően rajzolja meg hősének vergődését a jó és a rossz között, a szaporodó düemmákat amelyeknek feloldhatatlansága végül elpusztítja. Elsőrendű az ötvenes évek elejének érzékeltetése, az emberek viselkedésének, a politikai légkörnek árnyalatos bemutatása. Az olvasó emlékezetében sokáig megmarad annak az alkotmány napi ünnepségnek a leírása, amelyben az író mintegy sűrítve és plasztikusan adja vissza az emberek viselkedésében, egymáshoz való viszonyában, a szavak használatában bekövetkezett változásokat és érzékelteti, mennyire uralkodik körükben a félelem, amely az alkalmazkodást sugallva gyakran groteszk formákat és alakzatokat ölt Az író oly hitelessé tudja tenni a falusi társadalom képét hogy egy pillanatig sem gondolunk arra, nem a valóságot írja le, hanem mindez csak alkotói képzeletének terméke. A könyvet olvasva Nagy Lajosra kellett gondolnom, aki „Kiskunhalom” című regényében oly lebilincselő megjelenitó erővel adta elő egy képzeletbeli magyar falu életét és rajzolta meg társadalmának keresztmetszetét, hogy sokan méltán a legjobb faluvizsgáló könyvek, a tényirodalom kiemelkedő alkotásai közé sorolták. Kurucz Gyula is feledtetni képes, hogy fikciót írt és nem a valóságot igaz történetet elevenített fel. Művének erőssége az árnyalt kifejező, tömörségében is mindenre kiterjedő és mindent a legtalálóbb szavakkal érzékeltető, pontosságra és szépségre törekvő magyar nyelv. Az évnek kétségtelenül legjobb szépirodalmi alkotásai közé tartozik és csak kívánni lehet hogy az idegenben élő magyarok is megismerjék e regény kivételes értékeit. Borbándi Gyula itt az idő, hogy tegyenek valamit a saját érdekükben és idejében otthagyják a nácikat Önön keresztül a magyar katonai vezetőkhöz kívánunk fordulni. Találják meg az utat a felelős diplomatákhoz, a magyar kormányhoz, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket mielőtt még nem késő.” Hátszeghi 1943-ban kelt hátaiból idézett a szerző. Már ennek az indításnak mostani nyilvánosságra hozatala igazolná a könyv megjelenésének szükségességét. Miről tájékoztatta Hátszeghi a németeket? A harmadik fejezet eme kérdésére adott feleleten múlik: igaza van-e az otthoni. Hátszeghit vádoló álláspontnak, avagy a magyar alezredes tisztességesen járt el? Elmondhatjuk, hogy Hátszeghi akarva-akaratlan a „kettős ügynök” szerepébe esett. Tapogatód zásairól a németek hírt szereztek, tehát adnia kellett ahhoz, hogy megtarthasson. így is járt el. Értesítette a németeket arról, amit úgyis megtudtak volna, s úgy tett, mint aki a kiugrás ügyét eleve reménytelennek tartja. Ugyanakkor visszatartott tizenegy fontos információt — Makra felsorolja ezeket —, melyek nyitva hagyták a titkos kiskaput. Ezek közül talán a legfontosabb volt Kállay miniszterelnök, ill. Szombathelyi vezérkari főnök beavatása és szerepe. A film helyes lepergése után a szerző egy fejezeten keresztül a balitéletű otthoni történészekkel pereskedik. Helyesebb lett volna ennek a fejezetnek az anyagát elórevenni. A könyv utolsó fejezete kivonat a „The last hero; wild Bill Donovan” című könyvből, melyet az otthoniak Hátszeghi elleni vádiratként emlegettek. Valójában ez se nem vád-, se nem védirat; Hátszeghi szerepe nem derül ki belőle egyértelműen. Mire azonban ideértünk a könyvben, már eléggé világos előttünk, hogy Hátszeghi ún. kétkulacsossága csupán védekező állás volt; ó ugyanúgy akarta az átállást, mint közvetlen főnökei: Kádár Gyula, Szombathelyi vagy Kállay, s hogy ez nem sikerült, mint később a kiugrás sem, azért geopolitikai helyzetünk, s nem az egyének a felelősek. Kabdebó Tamás KARINTHY FRIGYES: „Struggle for Life” Pajtás, úgy fest, alulmaradtál A Tétel és Törvény szerint — Dögödre már hiéna szaglász S a varjú éhesen kering. Nem is a falka volt erősebb Apró vadak tángáltak el — S hogy irhádon ki osztozik most Véreb? Veréb? Nem érdekel. Öklöd, mikor lecsapni kellett Mindig megállt a félúton — Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem. Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom. Talán csak undor. Jól van így is. Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen. Inkább egyenek meg a férgek Minthogy a férget megegyem. Karinthy Frigyes, a magyar irodalom egyik kimagasló alakja száz éve, 1887. június 24-én született RECSK Beérik-e a vetés? A „RECSKI TANÚ” július 1-i száma fontos dokumentumokat közöl a recski kényszermunkatábor mai magyarországi nyilvánosságáról. Szerkesztője Dr. Sztáray Zoltán (5252 Sepulveda Ave., San Bernardino, CA 92404, USA), aki egyben a Recski Szövetség vezetője is. Bevezető Írását közöljük az alábbiakban. Emberi sors: többször vetünk, mint aratunk. Van, hogy nem a jó földbe szóljuk a magot néha a férgek martaléka lesz, még mielőtt kikelhetne. Kifagyhat a vetésünk, elverheti a jég. De a vetés mindig reménységet táplál, ígéretet az aratásra Vetés nélkül nincs aratás. Terveinkből, elgondolásainkból bizonyára semmi sem lesz, ha nem állunk neki ezek megvalósitásának. Amikor vagy hat esztendővel korábban néhányan elhatároztuk, nem hagyjuk, hogy az egykori recski kényszermunkatábor agyonhallgatva tagadva kimaradjon a magyar történelemből, sem a talaj, sem a klíma nem látszott kedvezőnek ahhoz, hogy munkánkat siker koronázza. Ám hallgatásunkkal nem vállaltuk a vétkesekkel a cinkosságot; elvetettük a magot Bízva kikéi, kalászba szökken és talán be is érik. Kezdeményezésünket nem fogadta mindenki jó szívvel. Még egykori kőtörő társaink között is akadtak, akik szemünkre hányták, felszaggatjuk a már-már behegedő sebeket A Magyarországon élők közül számosán megtorlástól tartottak. Az ötvenes évek renegátjai sem maradtak nyugton, számos fenyegetés érkezett tőlük: ha nem hagyjuk abba Recsk emlegetését az otthon maradt társainknak, rokonainknak akadhat bajuk. Az otthoniak nem kapnak útlevelet, mi pedig hiába kérünk vízumot a magyar hatóságoktól. Tanúvallomásaink, írásaink fennakadtak a cenzúra szűrőjén, az éter hullámain küldött beszámolóinkat zavarással érthetetlenné tették. Az elvetett mag mégis kikelt Az otthoni fiatalok siettek segitségünkre: írásainkat ezer meg ezer példányban szamizdatként adták ki. Azután megindult a zarándoklat Recsk felé. Hétvégeken számosán keresték fel az egykori kényszermunkatábor helyét; a korhadó, kidőlt kerítésoszlopok kérgét emlékként vitték magukkal, az ottfelejtett szögesdrótot centis darabokban osztották szét maguk között Volt aki halottaink emlékére minden esztendőben gyertyát gyújtott az egykori tábor területén lévő kis forrásnál. Azután itt-ott, nagy néha a magyarországi újságokban, fplyóiratokban, filmekben megvillant egy-egy sorban, pillanatban Recsk. Lassan-lassan mégis érésnek indult a vetésünk: az elmúlt év novemberében az otthoni Mozgó Világ Zimányi Tibor interjúját közölte Recskról, s napjainkban pedig a magyarországi filmszinházak Böszörményi Nagy Géza „Laura” című, Recskról is beszámoló filmjét játsszák. Higgyük — s a jelek is azt mutatják —, a vetésünk be is érik. } PANNÓNIA BOOKS rí Hollós-Lajtai: Drámai napok $16.50 rí Kenneth, Claire: Halálos háromszög, fve 22.00 rí j Tamási Áron: Szülőföldem 27.60 rí Uris, Leon: Exodus 30.00 0 Kérje díjtalan videó-katalógusunkat, antikvár rí könyvlistánkat és 1987. tavaszi árjegyzékünket! V BOLTI CÍM: LEVÉLCÍM: V 77 Mowat Ave., Ste. 001 P.O.Box 1017, Stn. “B” y . Toronto, Ont. M6K 3E3 Toronto, Ont. M5T 2T8 6 Telefon; (416) 535-3963 Adalékok egy korszak történetéhez
