Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

1987. június Nyugati Magyarság (Hungarians of the West) 9. oldal KIRÁLY BÉLA: VITÉZ GYÖRGY: . L A győztes forradalom egyik vértanúja Igaz-er^ amit Lukács mondott? DOMAHIDY MIKLÓS: Az osztrák vádlott — Regény egy tárgyalásról, amelyen nem derűit ki, hogy a vádlottat Pöl­­tenberg Ernőnek vagy Ernest Pölt Ritter von Pöltenberg­­nek hívják. Bem: Európai Protestáns Magyar Szabadegye­tem, 1985., 223 oldal, illusztrációkkal, képekkel és okmá­nyokkal. 36/43 sFr. „Leitungen gróf elborzadva nézte, hogy Pöltenberg híres nyakán az izmok egy hurok szorításának milyen sokáig tud­nak ellenállni.” (173. o.) így oltotta ki a Habsburg-hóhér Pöltenberg Ernő tábornok, a VII. honvéd hadtest kitüntetett parancsnokának életét Aradon, 1849. október hatodikán. Ki volt ez a magyar honvéd tábornok? Mi vezette Kos­suth zászlaja alá, hogy végigharcolja a szabadságharcot és a magyarság vértanújává váljék? Ez a kérdés, erre kiván Domahidy Miklós választ adni jól szerkesztett, szép és olvas­ható stílusban írt könyvében. Mondatai katonai nyelvnek is beillenének: rövidek és világosak. Az olvasó alig tudja letenni a könyvet Nemcsak a stílus és a szerkezet vonzó, a közreadott anyag is gazdag és imponáló. Három évtizedet szentelt az író adatgyűjtésre, kétszáz forrásmunkát vagy an­nak számító könyvet használt fel és bécsi útjai során ott is kutatott. (178. o.) A szerző, a szamosháti értelmiségi, Svájcban folytatja ugyan eredeti szakmáját — borszakértő —, de úgy látszik, az írás az igazi eleme. Bár ez az első magyar nyelven kiadott könyve, más írásait, amiket magyar nyelven írt, német, francia, spanyol és holland fordításban publikálták először. A jelen könyv tárgyával „ ... a Duna-medencétől földraj­zilag elszakadva tárgyilagosabban — ha nem is svájci sem­legességgel — tudok szembenézni” — írja a borítólapon. Hivatásos történész jól teszi, ha jelentős szépírók, költők, művészek történelemmel foglalkozó írásait is olvassa, mert azok hivatásos történészeknél sokszor jobban érzékelhetik és tolmácsolhatják egy nemzet vagy társadalom szíve dobba­nását. Az előbbiek között nem ritka az, hogy az összegyűj­tött anyag tömegéből nem tudják a lényeget kihámozni: nem látják a fáktól az erdőt. Az utóbbiak — persze kivételes tehetségekről van szó —, ha nem vetik is mikroszkóp alá az összes fát, az erdő lényegét mégis láthatják. Tolsztoj Leó Háború és béke című történelmi regényére gondolok. Tolsztoj többek között két koncepcióra figyel­mezteti a történészeket. Az egyik az, hogy az ember nem­csak racionális, hanem irracionális lény is, e kettő ötvözöte. A másik a történelem fatalisztikus szemlélete, ami kevesebb­re értékeli az egyén történelemformáló szerepét, mint a történelem törvényszerű, társadalmakat formáló dinami­káját, amellyel szemben az egyén csak játékszer. Tolsztoj például azt állítja, hogy 1812-ben Napóleon azt hitte, hogy a kontinensen minden az ö akaratán múlik, pedig valójában ó volt a történelmi erők játékszere. Mindkét tolsztoji elv végigvonul Domahidy könyvének történésein. Alig magyarázható meg Pöltenberg sorsa racio­nális formulákkal — ha a szerző erre tiszteletreméltó kísér­letet tesz is. Tolsztoj második tétele, vagyis hogy a körül­mények inkább befolyásolják az egyén sorsát, mint saját akarata, ebben az esetben is kísértetiesen nyilvánvalóvá válik: a végzet hatalma uralja Pöltenberg pályafutását. Pöltenberg Ernő tipikus hivatásos Habsburg-tiszt volt. Jogot végez ugyan Bécsben, de apjának, a törtető Habsburg­­bürokratának unszolására katona lesz. Jó sportember, 1829- ben hadnagy a 7. Hardegg vértes ezredben, 1834-ben a 4. Sándor huszárezred tisztje lesz. Galíciában, a rutén földön szolgál, ahol lengyel lányt vesz feleségül. Gyermekeikkel németül, de egymás között franciául társalognak. 1848 már­ciusában, a bécsi helyőrség tisztjeként fegyverrel védi a Hof­­burg-ot a forradalmárok ellen. Júliusban kap parancsot arra, hogy ezredével Magyarországra vonuljon. Háromszor kéri más frontra való vezénylését. Az osztrák hadügyminiszter azonban azt hiszi, hogy Pöltenbergre és hozzá hasonló dinasztiahű tisztekre van szükség Magyarországon, ezért kérését visszautasítják és augusztusban Magyarországra lovagol. Október 18-án elbocsátják, mert nem hajlandó a Lajtát átlépni (71. o.), de az okmány a zsebében marad; ő is és a hatóságok is elfelejtkeznek róla. Csak a Windisch- Graetz agressziója elleni védelmi harcban fog fegyvert az osztrákok ellen. Innen pályája rohamosan emelkedik: november 2-án őrnagy, decemberben alezredes, 1849 má­jusában ezredes, júniusban pedig tábornok lesz. A könyv történelmi regény. A történelmet éppen olyan komolyan veszi a szerző, mint a fikciót Minden személy — három kivételével — és minden tereptárgy — Ráros község kivételével — valóságos. A könyv két drámai eseményben tetőzik. Az első esemény fikció: Ráros községben Pöltenberg találkozik Emmával, Simay Jánosnéval, a magyar dzsentri­asszonnyal, 1849. július 18-án. Pöltenberg Emma asszony­nyal vitatkozik, de Emma a szerző véleményével leckézteti a tábornokot A másik egy valóságos esemény hű leírása, ami két hónappal később zajlik le Aradon: vérbírósági tárgyalás, siralomház és kivégzés. OLCSÓ, GYORS KÖNYVKIADÁS! CORVIN KIADÓ A Nyugati Magyarság szerkesztősége címén. A fiktív magyar dzsentriház paradoxon: a falon a biro­dalom és nem Magyarország térképe, meg egy vértes oszt­rák és nem egy magyar honvéd egyenruhás ős arcképe a szobában, mazurkát, nem magyar zenét zongorázó házi­asszony. Ez a szimbólum már magában is előrevetíti a kibontakozó tézist a Habsburg-birodalom mindenekfelett Emma a szerző véleményét kifejezve kijelenti: „Nekünk magyaroknak a birodalom nem jó, hogy van, de fontos, hogy legyen.” (76. o.) Ha ez így reálpolitikai igazság is a tizenkilencedik század közepén, a logikával és a történelmi igazsággal is ellentétes Emmának az a véleménye, hogy minden, ami ezzel nem azonos, az ab ovo rossz. Különösen a Kossuthról alkotott lesújtó vélemény bántó. „Gyárai közül már csak a kiáltványoké működik ...” (7. o.) „A Szemerék fajtájából, a Kossuth árnyékában hangoskodó álforradalmá­rok közül, a fronton soha nem látott parázsfejűek? ...” (54. o.) Az ilyenfajta lekicsinylés abban kulminál, hogy Emma szájával kérdés formájában azt a kijelentést teszi a szerző: „Mi lenne Magyarországból Kossuthék kezé­ben ... ?” (76. o.) Az tény, hogy a könyv eseményei 1849 júliusában kez­dődnek, akkor, amikor már Európa két legreakciósabb csá­szárának hadai dúlták Magyarországot, azaz amikor az ügy katonailag már elveszett Pöltenberg élettörténetében azon­ban a szerző visszamegy gyermekkoráig, de elfelejti a ma­gyar forradalomnak egész Európát megrázó fénynapjait, a társadalmi reformokat, azt, hogy az ország új alkotmányára a király letette az esküt és ez ellen az alkotmány ellen indí­tott a Habsburg-ház agressziót, nem a nemzet akarata indí­totta meg a háborút A forradalom fényes szakaszainak csak sorok közötti elszórt megjegyzés jut. „ . . . a katonák lelke­sedtek ...” (65. o.) „ .. . emberek örömtől sírva jöttek e­­lénk.... az egész faluban nem maradt virág, mert elénk szórták ...” (85. o.) „ ... vivátozott a tömeg ...” (98. o.) A dinasztia esküszegése, a reakció összeesküvése, az ellen­­forradalom aljassága — nem téma. A szerző a forradalmat „ ... veszett ügyért menetelók kábultságá”-nak látja. (13. o.) Nagyítóval sem lehet ilyen odavetett megjegyzéseknél érzékenyebb pozitív elemzést találni a forradalomról. Ehelyett azt olvashatjuk, hogy a „császár akaratából füg­getlen kormány alakult...” (40. o.), mintha az áprilisi törvényeket, amelyek alapján a felelős magyar kormány életre kelt, nem a nemzet akarata, hanem a Habsburg-ural­­kodó kegye hozta volna létre. A trónfosztást „hazafias elmezavar”-nak tartja a szerző (68. o.), de arról nem ír, hogy ez az ún. „olmützi alkot­mány”-ra való válasz volt, azaz tiltakozás az ellen, hogy a dinasztia erőszakkal eltörölte azt a magyar alkotmányt, amire felesküdött és az országot megcsonkítva tartomány­ként beleolvasztotta a birodalomba. Emma argumentumai érdekes fikciók, de történelmi elemzésként sántítanak. Ezzel szemben a vérbírósági tárgyalás és az egész aradi tragédia realisztikus, mesteri tollal írott történelem. Pöltenberg — különben hiteles — alakja még ezekben a tragikus napokban is kissé élettelen a forradalom fényes hó­napjainak teljes mellőzése miatt. Lelkiismeretvizsgálatot tart és arra jön rá, hogy ö tulajdonképpen a császári dinasztia és hadsereg rendíthetetlen híve (74. o.), még azt sem érti, miért kapott magyar kitüntetést a szabadságharc alatt. Tény, hogy tiltakozott a Magyarországra való vezénylése ellen, de mint jó katona mégis ment és ott maradt Magyar részről fő érdeme, hogy kilátástalan helyzetekben tudott példásan visszavonulni. (67. o.) Végtére is arra jön rá, hogy egyetlen indok tartotta a szabadságharc zászlaja alatt, éspedig az, hogy a saját becsületéért harcolt De erre már Rároson rá­jött, amikor a fikció szerint Emmával egyetértettek abban, hogy ö, Pöltenberg, osztrák létére magyar tábornokként, Emma férje pedig magyar létére császári őrnagyként semmi másért nem harcoltak, mint a saját becsületükért. A könyv tiszteletreméltó energiával, eredményesen gyűj­tötte egybe a Pöltenberg Ernőre vonatkozó anyagot Ez az adattömeg aranybánya a történészek és az általános olvasó számára is. A következtetéseket azonban ki-ki saját logikája és szájíze szerint vonhatja le ezekből az adatokból. Ha az olvasó nem ért egyet a szerző szintézisével, az csak abból a tényből fakadhat hogy' van, aki a forradalmat egészében szemléli, számba véve mindent a reformtervektól a vér nélküli győzelmes márciusi forradalmon és a Habsburg­­ellenforradalom elleni védelmi szabadságharcon keresztül a bukásig. Ha ezekből a tényezőkből csak egyet is elmel­­lózünk, a kép nem lesz teljes. A Kossuthról és a forradalom többi vezetőjéről írt túlságosan elmarasztaló kritika figyel­men kívül hagy egy történelmi tényt Nevezetesen azt, hogy 1867-ben Deák Ferenc és társai visszaállították az 1848-as törvényeket, Magyarország ismét alkotmányos királyság lett. Kossuth nélkül Deáknak nem sikerült volna ez. Az 18 67 után bekövetkezett virágzás az 1848-as eszmék talajából fakadt így az 1848-as forradalom csak ideiglenesen bukott el külső erőszak áldozataként, de hosszú távlatban győzel­mes volt Ennek a győztes forradalomnak volt Pöltenberg Ernő az egyik vértanúja. Lehet, hogy nem előre megfontoltan, de magyar mártír lett. Érdekes lenne 1848 elején írt levelezését és az ezzel kapcsolatos okmányokat megvizsgálni és kide­ríteni, hogy vajon a győzelmes tavaszi hadjárat alatt is csak a „becsületéért” harcolt-e vagy sokkal inkább húsból, vérből, idegből, józan észből és érzelmekből összetett lény volt aki általános emberi eszmékért is tudott lelkesedni, s azoknak saját szempontjait alá tudta rendelni. Szürrealista derültséggel követtem a lap hasábjain a vitát volt-e a nagy magyar bölcselőnek pisztolya, s ha igen, mire használta? Föltételezem azonban, hogy a vita tulajdonképpen nem erről szól; inkább arról, mit mondanak ezek a visszaemlé­kezések, anekdoták egy olyan ember erkölcsi értékrendsze­réről, aki azt a jogot vindikálta magának, hogy embertársait ' a helyes, értékes, értelmes élet módjaira oktassa, másképp gondolkozó felebarátait kritizálja (sót a sárga földig lehord­ja) és a magasabb rendű emberi viselkedés normáit meg­szabja. El tudjuk képzelni Plátót Spinozát, Kantot Wittgensteint amint kivégzőosztaggal teremtik meg az általuk elképzelt s áhított Rendet? Az igazi filozófus inkább és rendszerint vád­lott és áldozat az emberiség mészár..., akarom mondani, törvényszékein, nem trancsírozó, bíró vagy hóhér. A lángoszlopnak azonban (s legendás gondolkozónk föltétlenül annak számit) mindig marad imádója, tisztelője, lojális tanonca, ergo apologétája. S ezúttat nemcsak magyar regula, hogy a Nagy Emberről jót vagy semmit — Nehéz ránézni arra a bizonyos agyaglábra. Fejlett esztétikai érzé­künket zavatja az entellektüel hős keze is; tegnap a Seele und Formen kerekedik ki alóla — ma pesti prolifiúk véré­től maszatos? S n#g dicsekszik is vele! Mégis, van a történetnek bökkenője. Nem mintha filozó­fusunk nem lett volna (saját szavai szerint) egy kissé vér­szomjas. A gondolatrendszer, melynek jelentős egyházi méltósága volt tudatosan apellál az agresszivitásra; az egye­dül üdvözítő ideológia egy franciaországi képviselője pél­dául tömlöcbe került mivel a kapitalizmus helyett barát­nőjét tette el láb alól. Inkább azért mert az általa leírt ese­ménynek, úgy tűnik, nincs másutt nyoma. Egy katonai ala­kulat nyilvános megtizedelése egy jelentős község főterén még ezerkilencszáztizenkilenc zűrzavarában is megrendítő eseménynek számíthatott Hol vannak a tanúk visszaemlé­kezései? Fiatal koromban számos, a Horthy-rendszer idején kiadott hadtörténeti munkát olvastam; egyikük-másikuk a tizenkilences, románok elleni harcokkal is foglalkozott Bár bizonyos egységek megfutamodásáról őszintén írtak, nyil­vános tizedelés leírására nem emlékszem. (Ezzel a kollektív büntetéssel — melyet nyílt lázadás megtorlására alkalmaz­tak — gyakran fenyegetőztek parancsnokok a háború ide­jén, de rendkívül ritkán váltották be fenyegetéseiket mert ez magukra vetett rossz fényt) Az ilyesminek gyorsan híre szalad, s valószínűtlen, hogy tíz-tizenöt évvel az események után a hatóságok (vagy éppenséggel magyar írók) ne hallot­tak volna róla. Rákosi Viktor (Sipulusz) egy elfelejtett kis tárcája jut eszembe. Ebben az öreg hadfi avval dicsekszik, hány bős­­nyák csecsemőt csapott a falhoz Hercegovina megszállása idején. Az agyoncsapott bébik száma aranyosan nőtt a bosz­niai hadjárat óta eltelt évek számával. Ha tovább élt volna az idős professzor, tán Debrecen fő­terére kerül az esemény színhelye s ötvenre nő a kivégzettek száma. De hagyjuk a tréfát. Valóságos, történelmi eseményről lenne szó, mely hatvannyolc évvel ezelőtt kellett, hogy meg­történjen. Megtörtént-e igazán? Ha szemtanúk már nem is élnek (bár ki tudja?), magánlevelek, szájhagyomány, katonai dokumentumok (pl. ezrednapló, hadbírósági jegyzőkönyv, stb.) előkeríthetók. Mert egy idős ember hetvenkedése valamivel, ami egy emberöltővel ezelőtt történt — egy dolog. Amivel hetven­­kedett — az egészen más. Szókratészt nem gyilkosságért fogták perbe. Szerezzen örömöt családjának és barátainak TŰZ TAMÁS ÉS MOST MI LESZ, KARIATIDA? című könyvével, amelyben az utóbbi években írt legszebb verseit gyűjtötte csokorba a költő. Ára: 10 dollár (postaköltséggel együtt). Az összeg megküldésével megrendelhető: Tűz Tamás, 3330 Danforth Ave., Apt 724, Scarborough, Ont, Canada MIL 4P9. |>ÄV:RANNOMA^OO^Öl ft Hollós-Lajtai: Drámai napok $16.50 7 ft Kenneth, Claire: Halálos háromszög, fve 22.00 V ft Tamási Áron: Szülőföldem 27.60 v a Uris, Leon: Exodus 30.00 y! V) Kérje díjtalan videó-katalógusunkat, antikvár 7 ft könyvlistánkat és 1987. tavaszi árjegyzékünket! Y V BOLTI CÍM: LEVÉLCÍM: ft y 77 Mowat Ave., Ste. 001 P.O.Box 1017, Stn. “B” A V ■ Toronto, Ont. M6K 3E3 Toronto, Ont. M5T 2T8 7 ’ ö Telefon: (416) 535-3963 Y ;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents