Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
1987. május Nyugati Magyarság (Hungarians of the West) 9. oldal A MÁSIK EMBER Történik: 1944 és 1956 őszén — Kósa Ferenc írása készülő filmjéről — A XIX. Magyar Játékfiimszemle (február 13-18.) során a budapesti Kongresszusi Központban nagy közönségsikerrel mutatták be Kósa Ferenc több mint tíz évig betiltott 4 és fél órás dokumentumfilmjét a rákellenes Béres-cseppek feltalálójáról „Az utoisó szó jogán” címmel. A film különdtyat nyert. A benevezett versenyfilmeket ismertető füzetben Kósa Ferenc készülő új filmjéről is ír. Ezt az írását közöljük az alábbiakban. A másik ember — történelmi film. Cselekménye e századi történelmünk talán legtragikusabb pillanataiban: 1944 és 1956 őszén játszódik.. . Hogy miért éppen e két sorsdöntő és sorsformáló őszt próbálom megidéz ni — erre néhány mondatban lehetetlen volna válaszolnom. Mindenesetre régóta érlelődik bennem a szándék, hogy szóljak ezekről az időkről, évek óta türelmesen írogattam a forgatókönyveimet és vártam, hogy a szándékom tetté változhasson. Örülök, hogy több évi nem éppen önkéntes hallgatás utján újra dolgozhatok. Miként eddigi filmjeim esetében valahányszor, A másik ember elkészítésében is mindenekelőtt erkölcsi megfontolások vezéreltek. Mivel hiszek a szavak, a képek, a művek jelentőségében, számomra a filmkészítés életre-halálra történő, szent dolog; olyasvalami, mint költőnek a vers, vagy szülőjének a gyermek. . . Persze itt élek, járok-kelek a világban és naponta tapasztalom, hogy a filmrendezői hivatást nem illik és nem is ajánlatos ennyire komolyan venni, sokkal érdemesebb lóbálásra készenlétben tartani ökölbeszorított jobbkezünket, vagy fityiszt mutogatni a vásznakról és a vásznak mögül minden égtáj felé. Miközben tehát látva látom, hogy az értékveszejtés, a szavak, a képek, a művek eljelentéktelenedése földgolyó-méretű, vagyis hogy manapság a Piedonéknak és az Isauráknak áll a világ — a magam megátalkodott, ódivatú módján mégiscsak megpróbálom láthatóvá tenni mindazt, amit megéltem. Nem mást. Hanem azt. Mi egyebet tehetnék... ? Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik gyermekfejjel bár, de megélte a második világháborút és 1956 októberében vált nagyhirtelen felnőtté. Számomra, pontosabban bennem, az emlékezetemben, a sejtjeimben, a gondolkodásomban e két tragikus ősz eseményei együtt léteznek és mélységesen össze is függnek egymással. Természetesen nem valamiféle olcsó politikai hasonlítgatásra gondolok, amikor összefüggést említek a két korszak között. Arról van inkább szó, hogy mindkét korszakban tragikussá feszültek az események; megmaradásunk gondjai elhatalmasodtak, a lenni vagy nem lenni sóhaja bárkiből fölszakadhatott, szinte reflexünkké vált, akár a lélegzetvétel. Az európai ember több évezredes, de máig érvényes fölismerése, hogy a tragédiák izzó közegében láthatóvá válnak a dolgok, elénk tárulnak létezésünk mélységei, rádöbbenhetünk emberi mivoltunkra, s ha a torkunkig tolakvó hazugságáradatban nem közönyösödtünk még el teljesen és ha valóban elszánjuk magunkat egy mivoltunkhoz méltóbb, szabadabb és egyetemesebb gondolkodásra, akkor társainkban és ellenfeleinkben, tehát a mindenkori másik emberben éppúgy megtalálhatjuk az embert, mint önmagunkban. Egyszóval e két tragikus őszt a megrendülések és a fölismerések koraként éltem meg: negyvennégy és ötvenhat eseményei belém nőttek, akár évgyűrűk a fába, hurcolom magammal életem fogytáig, sőt még azon túl is. . . egészen addig, amíg elporlad a koponyám és földdé nem válók az évgyűrűimmel és a fölismeréseimmel együtt. Mit is mondhatnék még így hirtelenjében? Talán a munkatársaim és az Objektív Stúdió nevében ígérhetem, igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy A másik ember tisztességes — nézhető és vállalható — film legyen.. . Sikerül-e, vagy sem? — erre korai volna még válaszolni. Egyelőre még csak dolgozunk és reménykedünk . . . Pontosabban: keményen dolgozunk, hogy reménykedhessünk. CZIGÁNY LÓRÁNT: Még egyszer Lukács pisztolyáról Örülök, hogy Faludy György „Az irodalom államosítása” című hosszabb írásom egyik vitatható passzusára felhívta a figyelmet. (Faludy György; A pisztollyal hadonászó Lukács, Nyugati Magyarság 1987/3-4.) Miről is van szó? Elutasítottam azt az elterjedt legendát, mely szerint Lukács a kommün alatt mint népbiztos pisztollyal hadonászott volna egyes írók orra alatt, hogy ezzel félemlítse meg őket. Faludy azt állítja, hogy „tévedek”, s a cáfolathoz neki bizonyítékai vannak. A bizonyíték két személyes emlékezés: Kassáké és Karinthyé. Nincs okom kételkedni abban, hogy Faludyt kitűnő memóriája ezúttal sem hagyta cserben, annál is inkább, mert a Kassák-anekdotát magam is ismerem; Kassák ezt éppen akkoriban írta meg, amikor Faludynak elmesélte. Ezt én azonban nem tartom bizonyitéknak: Kassák azt állítja, hogy Lukács pisztollyal a kezében akarta a frontra küldeni, Lukács pedig mindig is tagadta ezt. Mint ismeretes Lukács nem rajongott az avantgard&ért, Kassák életét pedig megkeserítették Kun Béláék. Ettől persze még lehetett volna Lukács az a doktrinér szobatudós, aki csupán az eszmék erejével kíván hadakozni. Karinthy tanúvallomása, szerintem, egy fabatkát sem ér. Az anekdota olyan jól ülő poénnal záródik, hogy Karinthy nem lett volna Karinthy, ha ezt „kihagyja”. Karinthy a jó poén kedvéért mindenre hajlandó volt. (Amikor Aljechin szimultánt tartott Budapesten, őt is megviccelte: játék közben lelopta a vezérét. Azt persze zokon vette, hogy Aljechin így is megnyerte a partit.) Az irodalomtörténésznek azonban minősítenie kell a forrásait Ezért fogadtam el inkább Mészáros István verzióját. Mészáros ugyanis nem poéneket gyártó író, hanem tudós, aki személyesen és jól ismerte Lukácsok s nincs okom feltételezni, hogy elferdítené azt, amit Lukácsról hallott. Annál is inkább, mert Lukács azt állítja, hogy nem ismerte Karinthyt, mint ahogy a Nyugat nagy nemzedékéből Babits kivételével senkit nem ismert személyesen. (Krassó Miklós szerint — aki szintén Lukács-tanítvány, tehát ugyanúgy közeli forrás, mint Mészáros — Czigány Dezső egyszer állítólag össze akarta hozni Lukácsot Adyval, de a találkozás „a halálra, borra, nőre” gondoló költő és a száraz filozopter között kínosan rosszul sikerült a Három Hollóban.) Nincsen tehát „megdönthetetlen bizonyíték” Faludy birtokában. Ennek ellenére úgy érzem, túl élesen fogalmaztam: nem kellett volna „durva hamisításnak” neveznem a legendát, elég lett volna, ha azt mondom, „ellenőrizhetetlen legendák szerint”. De mégis baj van Lukáccsal. És ezért reflektálok Faludy cikkére. Tanulmányomat ugyanis 1980 őszén írtam, s így nem ismerhettem az Eörsi által készített interjú szövegét. Cikkem már ki volt nyomtatva, amikor Eörsi könyvének angol kiadása a kezembe került (A Nyugati Magyarságban folytatásokban közölt szöveg: utánközlés*.) A könyvben (Georg Lukács: Record of a Life, An autobiographical sketch Verso, London, 1983.) én is megdöbbenve olvastam a megtizedelés történetét a poroszlói főtéren (65. 1.), amit a Nyugati Magyarság szerkesztője idéz Faludy levele kapcsán. Ráadásul a „pisztoly-legenda” Mészárosnak elmondott változatát Lukács önmaga cáfolja meg. Igen, volt pisztolya már a kommün előtt, s ezt utazásaira magával szokta vinni! (62. 1.) Lukács tehát három tanítványának (Mészáros, Krassó, Eörsi) három eltérő változatot mondott el. Mi mást mondhatok erre, mint Szabó Lőrinc: „Az igazság megfogalmazás vagy idegállapot" Pisztolya tehát volt, s lehet, hogy hadonászott is. Ennél is embertelenebb cselekedet volt azonban a nyolc vöröskatona kivégzése. Lukács nem volt hivatásos katona, s így nemcsak a fegyverekhez érthetett keveset, mint Karinthy véli, de a katonai fegyelem rendkívüli körülmények között kegyetlen, de humánus parancsnok által enyhíthető módszereit sem ismerhette. (Nem hiszem, hogy hivatásos katonaüszt ilyen otromba módon dicsekedett volna ezzel a véres incidenssel.) Filozófust, egyébként, én csak úgy tudok katonák között elképzelni, amint éppen azt kéri, hogy ne zavarják a köreit, mint ama bizonyos görög tette, vagy pedig, mint Wittgensteint, akit a hatalom hasaltatott a lövészárokba. Spinozának nézetei miatt gyűlt meg a baja a hatalommal, de nem tagadta meg őket; Lukács meghunyászkodott a Lukács-vitában, s idézett önéletrajzában a meghunyászkodást azzal védte, hogy akkor nem tudta, hogy Rajk-per ide vagy oda, a „belső körhöz” tartozó moszkovitáknak a hajuk szála sem görbülhet meg. (113-114. 1.) Faludy azt írta, hogy Lukácsot „feltehetően teljes jóhiszeműséggel” védtem a legendák ellen. A jóhiszeműséggel tényleg úgy vagyok, mint az angol törvényszék: Lukácsot mindaddig „ártatlannak" tartottam „a pisztolyügyben”, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodott megnyugtató módon. Ha ennyire büszke arra, hogy embereket kivégeztetett, ha pisztolya a kommün előtt és után is volt, nincs tovább okunk feltételezni, hogy írókkal szemben a szellem emberének kijáró tisztelettel viselkedett volna *A Nyugati Magyarságban közölt szöveg a hollandiai Mikes Kelemen Kör által 1984-ben kiadott „önarcképünk sorsunk tükrében, 1945—1949” c. könyvben megjelent előadásanyag enyhén rövidített változata. — A szerk. Vitéz György: futó gondolat milyen lehetett Temiszto kiésszel Szalamisznál görögnek lenni athéninek macedónnak Fülöppel Mantineánál Yorktownnál Washingtonnal jenkinek és Granttal északinak Appomatoxnál Napóleonnal Wagramnál franciának Hastingsnél normannak Vilmos úrral Dunkirk alatt németnek Guderiánnal Kutuzowal orosznak a Berezínánál és Zsdánowal a kurszki erdőben skót dudásnak lenni Alameinnél Agincourtnál bőringes számszeríjásznak milyen volt magyarnak lenni Bulcsúval a Lech mezején Bélával Mohipusztán Jánossal Rigómezón Lajossal a Csele pataknál Győrött az insurrectióval Sándorral Segesvárod Artúrral Világosnál Gusztávval Sztarij Oszkolban Jenővel az óbudai téglagyárban K. Zolival a Kiliánban Ki kéne maradni a következő hőskölteményból ARKÁNUM A CORVIN Kiadó (Montreál) gondozásában megjelent az ARKÁNUM c. folyóirat 5. száma. Az András Sándor, Bakucz József, Kemenes Géfin László és Vitéz György szerkesztésében és kiadásában félévenként megjelenő 100 oldalas kiadvány a legmodernebb irodalmi törekvések fóruma. A szerkesztők írásain kívül a többi között Baránszky László, Kemenczky Judit, Konrád György és Siklós István munkáit olvashatjuk e számban. Az új irodalmi irányzatok, színvonalas olvasmányok iránt érdeklődő olvasóinknak feltétlenül ajánljuk a folyóiratot! — Megrendelhető a Nyugati Magyarság szerkesztősége címén. Előfizetési díja 1 évre: $16.00 (a csekkre: ARKÁNUM). OLCSÓ, GYORS KÖNYVKIADÁS! CORVIN KIADÓ A Nyugati Magyarság szerkesztősége címén. Műhely A párizsi MAGYAR MŰHELY első száma 1962 májusában jelent meg — 1987-ben huszonötödik évfolyamába lépett a folyóirat Kassák Lajos születésének századik évfordulója is 1987-ben van. A Magyar Műhely e kettős jubileum jegyében rendezi meg 87-es találkozóját a Bécs melletti Hadersdorlban, a Műhely-találkozók ismert színhelyén, a Schweizerhausban (1140 Wien, Mauerbachstr. 34 — T. 97.1 1.83) június 25-28. között Szerezzen örömöt családjának és barátainak TŰZ TAMÁS ÉS MOST MI LESZ, KARIATIDA? című könyvével, amelyben az utóbbi években írt legszebb verseit gyűjtötte csokorba a költő. Ára: 10 dollár (postaköltséggel együtt). Az összeg megküldésével megrendelhető: Tűz Tamás, 3330 Danforth Ave., Apt. 724, Scarborough, Ont, Canada MIL 4P9. PANNÓNIA BOOKS Hollós-Lajtai: Drámai napok $16.50 Kenneth, Claire: Halálos háromszög, fve 22.00 Tamási Áron: Szülőföldem 27.60 Uris, Leon: Exodus 30.00 Kérje díjtalan videó-katalógusunkat, antikvár könyvlistánkat és 1987. tavaszi árjegyzékünket! BOLTI CÍM: LEVÉLCÍM: 77 Mowat Ave., Ste. 001 P.O.Box 1017, Stn. “B” Toronto, Ont. M6K 3E3 Toronto, Ont. M5T 2T8 Telefon: (416) 535-3963
