Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1987. május Tamási Áron: Tűz Tamás: PANORÁMA „Szülőföldem” — Két vélemény — Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem könyvbarátai Dómján József hét fametszetével és gazdag fényképanyaggal illusztrálva újra kiadták Tamási Áron „Szülőföldem” című, 1939-ben megjelent művét. „Tamási Áronnak sok új írását publikálták, régebbiekből sokat újra kiadtak, színdarabjai egy részét — főleg Erdélyben — újból előadták...” — mondja az előszó. „Egy művéről, .Szülőföldem’ című könyvéről azonban mélyen hallgatnak. E könyv ismerete jobban hozzájárul Tamási Áron írói, politikai magatartásának megismeréséhez, mint bármelyik műve. Sűrítve minden benne van Tamási Áronból, az íróból, politikusból, bölcs tanítóból, népét szerető, más népeket becsülő, mélyen szociális érzésű humanistából”. Szöllősy Árpád szép előszava így indokolja meg egy ismert, sót ünnepelt hazai író megjelentetését a nyugati magyar könyvkiadás szűkös, mostoha körülményei között. A „Szülőföldem” kétszáz oldalas elbeszélése valóban úszta forrás: irodalmunk gyöngyszemei közé tartozik. Magyar nyelven kevesen szóltak üyen egyszerű, szép szavakkal ember és szülőföld ozmózisáról, a közösség, a falu, a család megtartó erejéről, amelyen megtörik a külvilág mégoly fenyegető hullámverése is. Jól választotta meg tehát tárgyát a Protestáns Magyar Szabadegyetem. A magyar könyvkiadás hasznos, szép könyvvel lett gazdagabb. A kiadvány időszerűségéhez sem fér kétség. Az erdélyi magyarság egyre nehezebb körülmények között küzd fennmaradásáért, és tudjuk azt is, hogy a Magyarországon felnövő fiatal nemzedék sokáig Erdélynek még a puszta létéről sem tudott. Csak helyeselhető tehát a mit és a mikor. Van azonban az irodalompolitikai megfontolásoknak egy harmadik, meglehetősen elhanyagolt dimenziója is: a hol, más szóval: az akusztika. Ennek a könyvnek ugyanis, hogy elérje célját, hazai környezetben, Budapesten kellett volna megjelennie. A nyugaú kiadás ezer példányából, igaz, be fog jutni az országba néhány tucat De kihez? Többnyire olyanokhoz, akiket nem kell meggyőzni Tamási igazáról. Mindez érvényes a könyvbarátok apró nyugati táborára is: a második világháború éveiben sajtó alá rendezett nagy példányszámú hazai Báli Brigitta: önarckép tájban útra lát ki ablakából lomb harangja szélbe kondul kék verődik ablakából ég-üveg re száll a dongó halk virágok szelíd mézét pergeti a száj a szívre könnyű álom szelíd mézét halállal vegyíti íze érzi vállán fénye reszket lángaranyló nyári hajnak hangja dal ma fénye reszket bőrén karcot ejt a harmat gömbakácon ág nyilallik gyöngéd ujjú gyöngy a távot fán villámló vágy nyilallik útra lát ki ablakából kiadásokból még a Karib-tenger legeldugottabb szigetein is akad! Várható hatás tehát ugyancsak csekély. Leheteüen lenyelni a kérdést: nincsen egy nyugaú magyar kiadónak más, fontosabb feladata? Az 1954 óta Kossuth-díjas Tamási Áron könyvei százezres példányszámban fogytak el Magyarországon az elmúlt fél évszázad alatt. Kis és nagy monográfiákban az emberről és az íróról olyan kortársak értekeztek, mint Féja Géza és Tax ner-Tóth Ernő. Valóban fontos, hogy egy szerény és a hazai olvasó számára hozzáférheteúen kiadással itt Nyugaton is letegyük erre az oltárra az olvasó obulusát? Mindezt pedig egy olyan periférikus, puszta fennmaradásért küszködő szórványirodalomban, amelynek legjobb írói is — kiadó híján — az asztalfiókban őrzik kézirataikat! Nem ártana végre feltenni a kérdést: mi a nyugaú magyar könyvkiadás feladata? Ferdinandy György Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jóvoltából pár hónapja érkezett címemre Tamási Áron „Szülőföldem című kötete. Elolvastam: megrendítő élmény volt, mert egyben irodalom, történelem és mához szóló, a kisebbségi létben élők önismeretének és problémáinak hiteles ábrázolása. Tamási Áront eddig csak az Ábel-trilógiája alapján ismertem. Nem tudtam, hogy ennyire tömörítve is megírta a kisebbségi lét lélektanát és egyben a kisebbségi népek kapcsolatát és viszonyulását az „államalkotó” többségi néphez. Helyszűke miatt csak arra a példára utalok, amikor elmeséli vonatútját Kolozsvárról Segesvárra. Amint helyet foglalt az elsőosztályú vonatfülkében három román újságot és könyvet böngésző útitársa között, mindjárt komoly lelki tusakodásba, küzdelembe kezd önmagával: ......hirtelen meghökken a kezem s nem húzza ki a magyar újságot. .. Micsoda dolog ez?! . . . Ilyen alávaló volna az emberi természet, vagy a létfenntartási ösztön, amely mindenekelőtt alkalmazkodás a környezethez? Vagy a figyelem hatalmasodott ennyire el rajtam,...: hogy ne bontsam meg ezt a szép, nyugodt és zavartalan nemzeti összhangot, amely az egész elsőosztályon gyanakvás nélkül nyugszik?.. . Miféle dolog ez? Hát szabad előfordulni annak, hogy nem szólsz bátran a te nyelveden, csakhogy megkíméljed magad a kellemeúenségtől? . . . Kihúzom az egyiket (magyar újságot) a zsebemből, megzizegtetem és címével kifelé fordítom, hadd lássák jól. Egyszerre rámpillantanak mind a hárman...” Izgalmas, élethű írás. Könnyen válhat hatásos kézikönyvvé azok számára, akik jobban meg kell ismerjék a kisebbségi lét lélektanát. Gondolok itt mindazokra — főleg a fiatalabb nemzedékre —, akik külföldön születtek akár Amerikában, akár Ausztráliában vagy akár a mai Magyarországgal szomszédos államokban. Sok benne, amit jó, ha jól megtanulunk mi, szétszórtsági magyarok. Egyben gyakoroljuk a megmaradás legfontosabb előfeltételét, ízes nyelvünk ismeretét és irodalmunk megbecsülését. A könyvet Szöllősy Árpád előszava kiséri, magyarázattal, hogy miért épp ezt a könyvet választotta kiadásra az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Bár Szöllősy Árpád érvelésével egyetértek, hogy jól választottak, szerintem nem kellene magyarázkodnia. Ilyen könyvekre van a szórványban élő magyarságnak a legnagyobb szüksége! Minőségi irodalom, útmutatás a megmaradáshoz és egyben felvüágosítás nemzeti és népi közösségünk helyzetéről. Tamási Áron műve érdekes és értékes olvasmány, erőteljes Domján-fametszetekkel díszítve és dokumentumértékű családi fényképekkel kiegészítve. Gratulálok az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek! A könyv megrendelhető 17.00 dollárért a következő címen: Evangelische Akademie für Ungarn in Europa, Büchergilde, Postfach 179, CH—4125 RIEHEN 1, SWITZERLAND. A csekket „Protestant Academy for Hungarians in Europe” névre állítsuk ki. Ludányi András FIZESSÜNK ELŐ! TÁMOGASSUK! „Űj Idő” Megjelenik minden hónapban. Előfizetés egy évre: 15 dollár. Szerkeszti: Vígh Ildikó „Új Idő” P.O.Btx 07197 Lakewood, OH 44107, USA. SZÍNVONALAS ISMERETTERJESZTŐ ÉS IRODALMI VÁLOGATÁS! Szűkül az érzelemkor. A legtávolabbról egy megsebzett hattyú. Mindenfelől a fák szélcibáltan. Sorrendben fólsejlő szakadékok, iszalag, börtönudvar. Szakadó esőben a virágnyakú asszony. Minden összefügg, türelmes, eljegyzett nyugalommal. Az elején páraszűrt optika, mocsarak között az absztrakt gémek, később a kimeríthetetlen légkör, aztán már csak az öbölparton, a kivándorlók poggyászában, a hiteles magzatburokban. FARKAS PÁL (Belgium): Muskátli az északi szélben A BELGIUMI MAGYAR KÖZLÖNY „ÉLETRAJZA” Hét éve, 1980 tavaszán jelent meg a KILÁTÓ első száma. Húszoldalas vékony füzetecske, írott magyar szó a franciaflamand-német nyelvű Belgiumban. Alapításánál nem bábáskodtak pénzemberek. A lap a diaszpóra-lét elhagyatottságában született; kultúránk szeretete hozta létre, és a kötelességtudat. A Dunántúlnyi területű kis országban (33.000 négyzetkilométer) mintegy 10.000 honfitársunk él. Az első magyar bevándorlók az 1920-as években érkeztek Brüsszelbe; a csoport katolikus szerzetesrendekbe felvett apáca-jelöltekből állt 1929-ben, a nagy világválság kirobbanása után a gyarmati szolgálatra jelentkezett pesti orvosok jöttek, feleségeikkel. Antwerpenben egy hathónapos speciális tanfolyamon megismerkedtek a úópusi betegségekkel, ezután hajóra szálltak, elfoglalták beosztásukat, az akkori Belga- Kongó kórházaiban. Ókét követték a cselédmunkára szerződött fiatal lányok, majd a „segélyvonatok”-kai kihozott, leromlott egészségű gyerekek. A háború végén, a hazába visszatérni nem akaró volt hadifoglyok töltötték fel a magyar kolóniákat. Az utolsó — legnépesebb — bevándorlási hullám 1956—57 fordulóján látta el olcsó munkaerővel a vallon és a flamand iparvárosokat. Ez a sokrétűség magyarázza, hogy a hetvenes évek végén elmélyült a belgiumi magyarság válsága. Az egység álma szertefoszlott. A „fogyasztói társadalom” lehetőségeibe mámorosodott magyarok sietve asszimilálódtak; létjogot nyert az önzés és a nagyravágyás. Ekkor jelent meg a KILÁTÓ. Rövid beköszöntő írásával a közösségi életszemlélet mellett tett hitet: ,,E sorokkal egy kócos újságocska kopogtat a belgiumi magyarok ajtaján. Az elfogódott jövevényre kérdő pillantások szegülnek: mit akar? Adni akar. Valamit, ami hiányzik felfokozott ritmusú életünkből. ízzel, dallammal, varázzsal akarja telíteni anyanyelvűnk sután ejtett szavait. Erősíteni szeretné öntudatunkat, hogy hinni tudjuk: napjaink megújuló próbáit kiállva, egy távoli nagy közösség tagjai vagyunk. Emlékeztetni akar. Történelmi múltunkra, ünnepeinkre, elfelejtett örömökre. Társ akar lenni a magányosságban, barát a csüggedésben. Megmarad-e? Magyar nyelvű lapot indítani önerőből) a latin és a germán kultúra közegében, olyanféle próbálkozás, mint muskátlit ültetni a hideg Északon. A bimbóit nyitó újság-palántára jeges förgetegként zúdul a gondok zápora: nincs pénz, nincs magyar betű, magas a nyomdaköltség, drága a fényezett papír... A tiszta szándékú írónak régi és modern elfogultsággal kell megküzdenie... A független magyar lap szerkesztése és kiadása csüggesztő megpróbáltatásokkal jár. De a megpróbáltatás nemcsak csüggeszt — erőt is ad! A lombot tépő szélvihar erősíti a növény gyökereit; az egymásnak feszülő vélemények megszűrik a gondolatot, hogy eszméink tisztuljanak . . . Ezt a kis újságot néhány lelkes ember összefogásának a melege élteti. Hangvétele még suta, bizonytalan. De az Olvasót köszöntve máris él, erősödik, szegényes »öltözetében« is bizakodva néz a jövőbe.” Hét esztendónyi „jövő” hanyaüott múlttá. A húszoldalas vékony füzetecske színes borítású, negyvenoldalas illusztrált közlönnyé csinosult. Az ismereúenség köde is szétfoszlott; a lapot rokonszenv és szeretet bátorítja, olvasói és barátai vannak — tizennégy országban. De kérdezhető: Belgiumban van-e eredmény? Meghittebb-e honfitársaink kapcsolata? Szereú-e a magyar a magyart? Több-e a kulturális rendezvény? Látogatják-e szülőföldjüket a Haza messzire vetődött vándorai? Sok még a tennivaló. A szakadékok mélyek. De mintha világosodna. . . Csitul az ellentét. Egyre több a baráti szó, s az építő buzgalom. Csoda történt. A közelítő nyár meleg fuvallata végiglobbant a lelkeken.
