Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
2. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1987. január NYUGATI MAGYARSÁG HUNGARIANS OF THE WEST Published monthly by the TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. 3400 Ellendale Ave., Ste. 228 Montreal, P.Q., Canada H3S 1W9 Phone (514) 731-4192 Kiadó-főszerkesztő: MIKLÓSSI ISTVÁN H. főszerkesztő: NAGY KÁROLY A szerkesztő bizottság tagjai: Éltető J. Lajos, P.O. Box 15126 Portland, Ore. 97215-0126, USA. Faust Ilona, 3506 Brandywine St. San Diego, CA 92117, USA. Miska János, 1402, 71 Somerset St W. Ottawa, Ont, Can. K2P 2G2. Előfizetési dijak 1 évre: Kanada: $20, USA: US-$17, egyéb országok: US-$25 (légi) Kéziratokat nem őrzunk meg es nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogai fenntartjuk. Az újságban megjelent írások nem feltétlenül képviselik a szerkesztő bizottság álláspontját. A valódi név vei aláirt cikkekért a mindenkori cikkírók felelősek. Híreink, cikkeink utánközölhetők lapunk nevének feltüntetésével! (Foto: Fodor P. András) Venczel János (Magyar Baráti Közösség) Abraham Brumberg (kelet-európai szakértő) Andrea Gábor (U.S. News and World Report) Michael T. Kaufman (New Yrok Times) Péter Keresztes (Wall Street Journal) AZ AMERIKAI SAJTÓ SZEREPE A MAGYAR KISEBBSÉGEK ÜGYÉBEN 1986. december 12-én a Hungarian Human Rights Foundation és a Magyar Baráti Közösség Keleti Csoportja kerekasztal-beszélgetést rendezett a New York-i Magyar Házban. A beszélgetésen négy amerikai újságíró vett részt, nagyszámú hallgatóság előtt: Abraham Brumberg kelet-európai szakértő, Andrea Gábor, a U.S. News and World Report munkatársa, Michael T. Kaufman, a New York Times kelet-európai tudósítója és Péter Keresztes, a Wall Street Journal szerkesztőségi munkatársa. Az újságírókat a rendezvény egyik szervezője, Lipták Béla mutatta be, a beszélgetést pedig Venczel János vezette. Az alábbiakban közöljük Keresztes Péter „Is it not immoral to stand by in silence?” címmel, angol nyelven felolvasott bevezető szövegét. „Aggodalom és féltés él szívünkben” Nyilatkozat a kisebbségben élő magyarság ügyében Mi, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak (református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox és a Szabadegyházak Tanácsa), valamint a Magyar Unitárius Egyháznak vezetői az alábbi nyilatkozatot tesszük: Öröm és hála toltí el szívünket afölött, hogy a történelmi viharok által szétszórt magyarok között a kapcsolatok az utóbbi esztendőkben reménytkeltően fejlődtek és mélyültek. Mindez az ősi hagyomány, a közös kultúra, a gazdag történelmi örökség és az édes anyanyelv iránti ragaszkodásban, nem utolsósorban pedig a közös hitben gyökerezik. Több reményteljes jelét láttuk ennek az utóbbi időben: gazdagodik az Anyanyelvi Konferencia munkája, új kapcsolatok létesülnek hazai és külföldi magyar tudósok, közgazdászok, orvosok és mások között. így válik egyre szinesebbé az óhazában és a világ számos országában élő magyarok közötti szellemi-lelki kulturális érintkezés. Egyházaink tekintetében szintén számos szép eredményről adhatunk számot; kialakultak a lelkészcserék, diákcserék, gyülekezetlátogatások. Ezeknek az érintkezéseknek kiemelkedő eseményei voltak a Debreceni Református Kollégiumi Kántus 1986 tavaszán tett észak-amerikai hangverseny-kőrútja, a Lutheránia Énekkar és a Baptista Egyház kórusának külföldi hangversenyei. Mindezért legyen Istené a dicsőség, akit a zsoltáríró szavával így magasztalunk: „Jó az Úr, örökkévaló az ő hűsége!” (Zsolt. 100:5). Örömünket nem csökkenti, sót növeli az, hogy noha a világ különböző területén élő és mi, az anyaországban élő magyarok némely kérdésben eltérő véleményen vagyunk is, igyekszünk szót érteni egymással. Kapcsolatainkat a párbeszéd-készség jellemzi, amelynek mély motívuma az, hogy mindnyájan megbecsüljük és komolyan vesszük a közös örökséget. Meggyőződésünk, hogy ehhez a drága örökséghez való ragaszkodásunk és a gondviselő Istenbe vetett közös hitünk olyan erős, hogy a nézetkülönbségeket is el tudja hordozni. Azért is rendkívül fontosnak tartjuk az óhazai és a szétszórtságban élő magyarok kapcsolatainak erősítését, mert valamennyien érezzük az egész emberiség jövőjét fenyegető nukleáris katasztrófa veszélyét. Tudjuk, hogy kapcsolataink erősítése — noha szerény keretek között is — szerves része a népek, a nemzetek közötti bizalom és a békesség építésének. A békesség megőrzésére irányuló törekvésnek komoly jeleit látjuk hazánk nemzetközi kapcsolatainak fejlődésében. Hazánk a Kelet és Nyugat közötti eleven, az enyhülést és a bizalmat építő, sokoldalú érintkezések szószólója. Mindez abból a felismerésből fakad, hogy az olyan kis országoknak, mint mi is vagyunk, jelentős szerepe lehet a nemzetközi bizalom és megértés kialakításában. Bizonyára ezért nőtt meg és fokozódik a hazánk iránti nemzetközi érdeklődés. Nemzeti történelmünk sajátos és szomorú fejleménye, hogy hazánktól távol sok országban szétszórtan — diaszpórában — és a szomszédos országokban nagyobb számban és egy tömbben élnek magyarok. Valljuk, hogy a magyarság és kultúránk részei, hordozói és őrzői ők is. Ezért érzünk felelősséget sorsukért. E felelősségtől indíttatva azt kívánjuk, legyenek államuknak jó polgárai, hogy így összekötő kapocs és hid lehessenek Magyarország és országaik között. Különösképpen fontos ez a hazánkkal szomszédos, történelmileg is egymásra utalt és a jelenben a szocialista fejlődés útját járó népek esetében. Tudjuk, hogy nagy türelemre, kölcsönös megértésre és sok jó szándékra van szükség, s azért imádkozunk, hogy ez meglegyen mindnyájunkban. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt sem, hogy aggodalom és féltés él szívünkben, mert kedvezőtlen híreket kapunk, és személyesen is tapasztalunk szomorú jelenségeket a Romániában élő magyarok helyzetében, amely szomszédos országhoz évszázados történelmi kapcsolatok fűznek bennünket. Ezeknek a kapcsolatoknak a szálai különösen is erősek a Romániában élő magyar kisebbséggel. Hiszen a számos családi, rokoni, baráti kapocs az ott élő és az itthoni magyarság között — létező valóság. Amikor hangot adunk aggodalmainknak és félelmünknek, azt is elmondjuk, hogy nagyra értékeljük azokat a testvéri érintkezéseket, amelyeket egyházaink a Román Ortodox Egyházzal és más Romániában élő egyházakkal létesítettek. Meggyőződésünk, hogy ők velünk együtt osztoznak az egymás terhe hordozásának és a békéltetés szolgálatának felelősségében, „így töltvén be a Krisztus törvényét” (Galata 6:2). így tudunk hozzájárulni az országaink határain belüli és a népek közötti megbékéléshez. Elutasítjuk azonban azokat a nem tiszta szándékú törekvéseket, amelyek célja — induljanak akár itthonról, akár külföldről — a zavarkeltés és a békétlenség népeink között A keresztyének legnagyobb kiváltsága — éljenek bár Keleten vagy Nyugaton, Északon vagy Délen — az imádság szolgálata. Ezért hordozzuk imádságunkban az egész világ békességét: minden embert, valamennyi keresztyént, különösen most, Krisztus születésének ünnepén, a tölünk nagyon, vagy kevésbé távolra szakadt magyarokat Hisszük, hogy az imádságnak ez a szolgálata kölcsönös; ők is könyörgésben gondolnak ránk, osztozva gondjainkban és reménységeinkben. A karácsony a szeretet ünnepe. „A soha el nem fogyó szeretet” (I. Kor. 13:8) jegyében az apostol szavaival fejezzük ki jókívánságainkat és reménységeinket: „Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget és lerontotta a közbevetett választófalat... És eljővén, békességet hirdetett néktek, a távolvalóknak és a közelvalóknak” (Efézus 2:14, 17). A Magyarországi Református Egyház nevében: Dr. Tóth Károly püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében: Dr. Nagy Gyula püspök A Magyar Baptista Egyház nevében: Viczián János elnök A Magyar Methodista Egyház nevében: Hecker Frigyes szuperintendens A Szabadegyházak Tanácsa nevében: Dr. Szakács József elnök A Magyar Orthodox Egyház nevében: Dr. Berki Ferenc esperes-adminisztrátor A Magyar Unitárius Egyház nevében: Dr. Ferencz József püspök It is to be expected that problems concerning ethnic minorities get little sympathy in Eastern and Central Europe — Communist theology teaches that such problems in a Socialist society just wither away. Some Communist regimes have even declared their countries 100 % homogenous, free of any ethnic minorities. These are patent lies of course, but from the coverage of minority issues in the Western media, you may legitimately wonder whether all members of the free press see them for what they are. For an example of inadequate coverage, or perhaps a missed opportunity, let me cite Secretary of State Shultz’s visit to Eastern and Central Europe just a year ago, partly to raise the issue of human rights. I followed this trip in several of our leading newspapers. I recall no discussion of ethnic grievances, and in scanning my clippings today, I am hard put to even spot any mention of the existence of such problems. More recently, there was an account in a major newspaper, based on an unnamed administration source, which cited as plausible staüstics similar to what Rumania often uses to support its contention that it is free of minority problems. You wonder: Is the minority issue out of fashion these days or is it an outright phoney issue? Are such problems a thing of the nationalistic, irredentist past? There is no question, of course, that persecution of ethnic minorities does take place today. Moreover, I’m convinced that it is worse in many respects than in the darkest days of Joe Stalin himself. There is no need to detail to this audience the abuses inflicted by the Ceausescu regime on ethnic minorities, particularly the Hungarians. But to illustrate the deterioraüng climate I will cite two examples, the first from personal experience: In the !950’s the Academy of Sciences in Budapest was compiling the massive Hungarian Atlas of Linguistic Dialects — 12,000 interviews in 400 locaüons, throughout Hungary and its five surrounding neighbors. Budapest researchers, with notepads and taperecorders, roamed freely in all the ethnic Hungarian areas, including the now totally inaccessible Csángó region in Rumania. All this ended, of course, with the arrival of Nicolae Ceausescu. The Atlas was ultimately published with incomplete data. Today, even such a politically innocent study would be inconceivable, not only in Rumania, but among the other Socialist countries’ ethnic groups as well. A second example is last year’s vicious campaign in Bulgaria to force at gunpoint the Turkish minority there to adopt Slavic names and to forsake Islamic funeral, marriage and circumcision rituals and to end the use of the Turkish tongue in public. It’s safe to say that the intensity and coarseness of that campaign marked a post-World War II low in ethnic affairs. So why is press coverage so sparse and episodic of such outrages — which certainly do rival the worst examples of South African (Continued on page 5) „A HALOTTAK SÍRKÖVEIRE IS IDEGEN NEVET VÉSNEK!” A kolozsvári magyar oktatás két — igaz, már régen aláaknázott — fellegvárát is átkeresztelték: a BRASSAI SÁMUEL nevű (volt unitárius) líceumból „Métáiul Rosu” (Vörös Fém), a 11. sz. (volt piarista) líceumból pedig „Avram láncú” lett (Reformátusok Lapja, 1986. december 21-28.)
