Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
1986. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 5. oldal FERDINANDY GYÖRGY: HARMINC ÉV UTÁN „NEMCSAK EMLÉK, HANEM: FELADAT.” Részletek a szerző 1986. október 26-án, a Magyar-Amerikai Polgári Kör (Woodbridge, N.J.) emlékünnepélyén elhangzott előadásából. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az 1789-es francia és az 1917-es orosz forradalom mellett egyetemen taníthatom az 1956-os magyar forradalmat is. Diákjaim húszéves trópusi fiatalok. Számukra még az is új és meglepő, hogy Európa nem több, mint egy Eurázsia bal alsó sarkában szerénykedő aprócska félsziget. Ez az ártatlanság azonban elóítéletmentességet, friss szemet is jelent Naiv kérdéseik arra kényszerítik a tanárt, hogy évról-évre, újra meg újra végiggondolja kontinense történetét, hogy okokban és okozatokban gondolkozva megpróbálja kiirtani magából az elfogultságokat és a közhelyeket (...) A széthúzás, a torzsalkodás nem valami magyar jellemvonás. Oka egészen egyszerűen a mindenkori nagy magyar egység kötelező mítosza. Helyesebb lenne, ha a különbözőségek tiszteletbentartását, a toleranciát — a türelmet — szorgalmaznánk az egység hangoztatása helyett A magyar politikai gondolkodás sokszínű szövet A sokszínűség pedig — ezt megtanultuk itt Amerikában — az eró, nem a gyengeség jele. Béküljünk meg egymással, és a valósággal. Azzal, hogy otthon és idegenben, itt és ott más és más felfogással voltunk, vagyunk vagy leszünk — jó magyarok. A hamis mítoszok felszámolása után talán könnyebben fog megszületni — a maga új, nemes mítoszaival — az 1956-ról szóló irodalom. (...) De hadd szóljon most önökhöz az író. Első 1956-ról szóló írásom, a „Mágneses erővonalak”, alig tíz esztendeje született. Hadd idézzem belőle egyetlen nap, október 25-e történetét. Z., az elbeszélés hőse, délelőtt egyetemista, délután a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozik. „Reggel már nem mentek ki a garázsból a buszok. Z. gyalog ment be a városba: útközben egy évfolyamtársára akadt. Az Astoria előtt orosz páncélosok állták el az utat Kíváncsian ácsorogtak a tankok körül, a katonák kinyitották a páncélkocsik fedelét, hunyorogtak, amikor a szemükbe sütött a kora reggeli nap. — Mit kerestek itt? Miért nem mentek haza? — szólt fel egy kis öregasszony. — Ki hívott titeket? A katona felelt valamit, Z. csak azt értette, hogy bábuskának szólította az öreget. — Istenem — mondták az asszonyok —, ki hitte volna? Ilyen fiatal gyerekek! — Haza, haza! — mutogatták, és egy beszkártos azt mondta: — Mennének ezek ...! Valaki cigarettát kínált, a katonák rágyújtottak. Egyre sűrűbb lett a tankok körül a tömeg. A toronyban most egy tiszt jelent meg. — Menjetek, ahonnan jöttetek! — kiáltozta a nép. — Menjetek Isten hírivei, mi nem bántunk titeket! Ezen mindenki nevetett. A tiszt kérdezett valamit, többször megismételte, várakozott. — Azt kérdi — suttogta Z. fülébe az évfolyamtárs —, hogy mit kiáltoznak az emberek. — Mondanám én neki — fordult hátra egy asszony. — Hangosabban! — követelték körülöttük. — Fordítsa le, ha tud beszélni vele! Z. évfolyamtársát erős karok emelték a páncélos peremére. — Hangosabban! — Azt kérdezi, hogy mit kiáltoznak az emberek. Olyan zaj támadt, percekbe telt, mire helyreállt a csend. — Mondja meg neki, kislány, hogy ne lőjenek. Itt nincsenek fasiszták, nem látja? Csak becsületes munkásemberek. — Nekünk azt mondták, hogy ellenforradalom van — kiáltotta a tiszt. Megint percekig tartott a hangzavar. — Mit tárgyalnak velük? — kiáltotta lenyúltak értük. Lépésben, énekelve haladt az Országház felé a tízezernyi tömeg. Z. az arcokat nézte. Az álmélkodást, a riadt örömet Nem felnőttek voltak, akik ott vonultak, hanem a játék hevében képzeletet valóságot megkülönböztetni nem tudó gyerekek. Ami ezután történt olyan gyors volt olyan váratlan, hihetetlen, hogy — akárcsak földrengéskor — a tömeg mozdulatlanná merevedett és hosszú másodpercekbe telt, amíg az életösztön felülkerekedett. A páncélosok már az Országház előtt jártak, Z. teherautója a lovasszoborig jutott Mögöttük, a Ságvári tér felől, sűrű sorokban özönlött a tömeg. Ekkor a teret övező épületek tetején megszólaltak a gépfegyverek. A menet megállt ugyan, de az emberek nemcsak azt nem tudták, honnan lőnek, de még azt sem értették meg, hogy rájuk, békés felvonulókra nyitott valaki tüzet A teherautó oldala leszakadt Z. a kerekek valaki. -— Ha parancsot kapnak rá, halomra lőnek minket ezek. — Mit mond? — kérdezte a tiszt. Levette a tányérsapkáját, letörölte homlokáról a vizet. A lány fordította, a tiszt elvörösödött — Nem! — kiáltotta, és ezt már mindenki megértette: — Nem! Néma csend támadt Egy asszony mászott fel először a tankra, a tiszt mellére tűzte a nemzeti színeket. Ésszerűtlen, vak remény fogta el az embereket. Az oroszok velünk vannak! Mindenki egyszerre beszélt. Zászlók érkeztek, a nép kitűzte az elfoglalt páncélosokra a színes szövetet. Akkor már több ezer ember hullámzott az Astoria előtt. Amikor a tankokon feltűntek a lobogók, az emberek levették sapkájukat, és a tömeg énekelni kezdett Z. arcán végigfolytak a könnyek. A Himnusz lassan indul, mint egy templomi ének, észre se vették, hogy a két utolsó sor nem kér — már követel, fenyeget. — A Parlament elé! — kiáltotta egy hang, amikor az utolsó akkordok után egy pillanatra teljes lett a csend. — A Parlament elé! Megmutatni a világnak: csoda történt. Velünk vannak az oroszok, az igazság vérontás nélkül felülkerekedett! Z. később gyakran gondolt rá: soha többé nem lesz olyan ember, mint a többi, aki csak egy pillanatig is elhitte a lehetetlent ott az Astoria előtt. A fellobogózott páncélosok kigördültek a Kiskörútra, itt teherautók csatlakoztak a menethez. Az egyiken buszosok szorongtak. PANNÓNIA BOOKS KARÁCSONYI AJÁNLATUNK: Bibó István: Válogatott tanulmányok, I-III. Anthony Endrey: The Other Hungary Faludy György összegyűjtött versei M. Mitchell: Elfújta a szél, I-II. Paul Kovi’s Transylvanian Cuisine $53.20 $20.00 $36.50 $48.50 $22.50 alatt keresett védelmet, szeme-szája porral telt meg. Látta, hogy a tankok a tető felé emelik csöveiket A buszosok a lovasszobor mögé rohantak, a rózsaszínű márványon végigpattogó sorozatok sorra lekaszálták a kezüket fejük fölé emelő védtelen embereket. A lány mozdulatlanul feküdt a macskaköveken. — Ide! — szólt rá Z. Suttogott? Kiabált? Egy sorozat mellette porzott végig a köveken. — Adjuk meg magunkat! — üvöltötte egy kövér férfi. Egyedül állt a tér közepén és fehér zsebkendővel integetett. A lányon világoskék télikabát volt Arca hamuszürke, szőke szeplói sörétfeketék. Z. letörölte homlokáról a vizet Csípős füst facsarta az orrát. A téren ismét csend volt és meleg. Most mindjárt felállnak a statiszták, leverik magukról a port, hátul, az árkádok alatt felveszik a fizetésüket Mások is mozgolódnak már, nyújtogatták a csápjaikat valaki azt mondta: vizet! Halottak, sebesültek gyűrűjében, a lovasszobor mozdulatlanul állt a tér felett. Az oroszok kiugráltak a páncélosokból, a kokárdás katonák sírva cipelték a kapuk alá a sebesülteket. Sűrű vérszag émelygett az ország háza előtt Z. felnézett: a levegőben sziporkázott a fény. A kapuk alatt karszalagos katonák osztogatták a fegyvereket” Olyan ember mint a többiek. A megtalált embéri közösség emléke az, amely azóta is minden ősszel kicsalja szememből a könnyeket. Erről Z. így beszél: „Itt soha nem lehetsz magányos. Nézd ezeket a házakat A fákat macskaköveket. Nézd ezeket az embereket Mind azt érzi, amit te is érzel. Szereted, amikor fütyörészik valaki, vagy amikor az állványokon énekelnek a kőművesek? Én olyankor mindig elámulok: honnan tudták, hogy magamban én is ugyanazt a dallamot énekelem?” Könyvek, folyóiratok, lemezek, kazetták nagy választékban kaphatók. Kérje új katalógusunkat! BOLTI CÍM: 77 Mowat Ave., Ste. 011 Toronto, Ont. M6K 3E3 Tel.: (41 6) 535-3963 LEVÉLCÍM: P.O.Box 1017, Station “B” Toronto, Ont. M5T 2T8 (...) Nem véletlen, hogy 1956 óta szűntek meg szóhasználatunkban az olyan ellentétpárok, mint urak és prolik, pestiek és tahók, urbánusok és népiek. Magyarok vagyunk. Az történt nálunk is, amit a francia történészek 1789 legnagyobb eredményének tartanak: befejeződött a nemzettéválás. magára talált a megalázott nemzeti öntudat Ezért nem szomorú ünnep a mai azok számára, akiknek 1956 harminc év után sem csak nosztalgikus emlék, hanem változatlanul, mindhalálig tartó feladat András Sándor: aztán ismét a felszin 1. süllyed a föld alá a szégyen ében nem ékesíti a tudat cizellált ezüstje se most süllyed álmatag mozgó lépcsőn lábcsón látcsőn det tó ratata hatol utazik a föld középpontja felé holott nem is bányász nem is az ész vakondja hanem csak munkába mindössze hétköznap két elalvás között várja a nagy átmenet az alvilág agyafúrt labirintusa hol kivilágított koporsókban ringatlak emberek megrázkódtatás nélkül már észrevétlen rándul a láb sodródik a test céltalan cél felé közlekedő edényben emelkedik szégyentelenül aztán ismét a felszín az ismert megálló az ismeretlen utca 2. két megálló között valamin elmereng valami nő mintha itt lenne valami talán egy üzenet vajon miről 3. körülnéz és nem lát semmit de a semmi is körülnéz és lát valamit ideparancsolt csillagok tüzénél onnan oda ott utazik egy furcsa rokonság ásványok megnyitott termeiben megejtett fémek ölében barlanglakokból barlangcsinálók túlvilág talányos feltalálói természetesen bontva ki az anyagok kibonthatatlan természetét az ámulat titkos katakombáit hajszálak hegyein túl a lélek délibábos kövein át gének tündöklő archipelágójában onnanoda ott utaznak érkeznek kivilágított fémkehelyben a mindenség itt innen ide itt csakis itt otthonos kalandosai 4. utasok nyakerdejében valami megcsillan megfürdik benne fekete tóban anyjához vágyik emlékezni pokolbaba mehetnék mosolya ha vezet még ez igy nem mehet tovább itt most tenni kell valamit leszólítom felhívom a legmélyebb génig egy jól bebútorozott önkívületbe meghúzza a mosoly vészfékét a nő megáll az utasok továbbutaznak na itt már történik valami emelkedik szégyentelenül itt már vége az álmodozásnak mosolya ha vezet még pokolbaba mehetnék montázs mont everest mondd érted te ever ezt no, hablo angol vagyok ómagyar máriasiralom fülemben dzsingisz.kán szánkázik a rózsadombon batu kán pesti rokona feltépi a szárszói síneket földalatti kell ide nem a nemzet halottja a Duna alatt hármas koporsóba kettő beton a harmadik fém temették a nemzeti nagylétet melléje gyilkolták- minden hú ágyasát ott ringanak most is kivilágított koporsóban egykedvűen a sokkedvüségben a Batthyány-téri megállónál senki se gondol a kivégzettre á bevégzettre hogy itt a vége de elfutni vele nem lehet 5. minden izében szolga de minden izében van valami minden izegben akad mozog és minden mozogban feltámadás esetleg népek tengere a Batthyány-téren se horgés se vérszag szélcsendben a Duna sugaras a fák alatt utcaseprő fütyörészik gondtalan lába alatt mintha nem is rezzenne a föld pedig mozog
