Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1986. október CZIGÁNY LÓRÁNT: LÉPÉSKÉNYSZER: Az irodalom államosítása Magyarországon, 1946—1951 9. rész A kulturális forradalom e népművelő mozzanatának emblematikus kifejezése, amely azután szinte szállóige lett: „Nálunk már a taxisoffőr is Stendhalt olvas!" Valóban, a kulturális forradalom sokat tett a kultúra népszerűsítéséért. A csúsztatás csak ott volt, hogy a tiszta búzába belekeveredett az ocsú is. a kultúra manipulátorai úgy gondolták, hogy ha az emberiség kiemelkedő alkotóival együtt emlegetik a Sztáiin-díjas nagyságokat, akkor alacsony szinten ez egységes értékrendbe áll majd össze. A magyar népet történelme során soha ennyire még nem nézték le, s a Stendhalt olvasó taxisofőrök 1956-ban fényesen bebizonyították, hogy nem alkalmasak a szellemi gyámság alá helyezésre. Ennyit a kulturális forradalom pozitív oldaláról. A kulturális forradalom azonban rombolt is, rombolta a magyar kultúra entitását, kivételt csak a „haladó hagyományok" képeztek. Minden másra ráütötte a „reakciós" bélyeget, s tárgyi bizonyítékait megsemmisíteni igyekezett (tehát a könyveket bezúzta), s a tudatban továbbélő foszlányait pedig üldözte. De hát ne legyünk ilyen ellenségesek. Az kétségtelen, hogy a polgárság és a középosztály nem alkalmas terület a kulturális forradalom megvívására. Ahhoz szúz terület kell. A munkásság és dolgozó parasztság, az igen. Ezek a fiatalok először műveltek, majd öntudatosak lesznek, a mi hatalmunk támogatói. Shakespeare-t meg a mi József Attilánkat olvassák, közben teljesítik a normát a gyárban és a téeszcsében. Rázzák az öklüket, ha az imperialisták agresszióra készülnek. így azután nem rés. hanem bástya leszünk a béke frontján. Még ma is elérzékenyülök. ha erre a képre gondolok. Mert szép kép ez. Ebből lett mégis baj. Mert ezek a fiatalok igaz. hogy zakatoltak József Attilával a hónuk alatt, de megnézték 111. Richardot is. A szörnyetegről. De még Fagyejev Ifjú Gárdáját is haszonnal forgatták. Tanultak belőle a fiatal partizánoktól, hogyan kell ellenállni mindenfajta agresszornak . . . Mennyivel felvilágosultabb és bölcsebb a kultúrpolitika ma, a kulturális forradalom bukása után egy emberöltővel. A mai fiatalok farmerben járnak a rock koncertekre. Columbot nézik a televízióban. Szexi olasz színésznők képét tűzik a falra. Lehet őket szidni, lehet mondani, hogy ezek a mai fiatalok . . . Pedig mégis ez jelenti a megvalósult kulturális forradalmat, noha a kulturális forradalom elbukott. Mert ma már tényleg nincs különbség a volt nékoszista szülők és a múlt rendszerben is „nadrágos emberek" gyermekei között. Kulturális kiegyenlítődést azonban mégsem Thomas Mann és Balzac segített létrehozni, hanem P. Howard, Kojak és a popzene. PÜSKI — CORVIN CSURKA ISTVÁN: „AZ ELFOGADHATATLAN REALITÁS”. A 88 oldalas kötet előadásait, beszédeit, esszéit a monori találkozón elhangzott felszólalását, stb. tartalmazza. Ára: US-$6.00. NAGY KÁROLY: „MAGYAR SZIGETVILÁGBAN — MA ÉS HOLNAP”. Ára: US-$10.00. ÖLVEDI JÁNOS: „NAPFOGYATKOZÁS". Ára: US$12.00. SIKOTA GYŐZŐ: „HEREND" (a Püski-Corvin, New York és a Corvina Kiadó, Budapest közös kiadása). Ára: US-$28.00. SZTÁRAY ZOLTÁN: „HUDSON-PARTI ÁLOM". Ára: US-$I0.00. VATAI LÁSZLÓ: „ÁTSZÍNEZETT TÉRKÉP" (Magyar változatok az újkorban) Ára: US-$12.00. (Könyvrendeléskor kérjük plusz US-SL50 postaköltség mellékelését.) A könyvek megrendelhetők, ill. könyv- és árjegyzék kérhető: PÜSKI—CORVIN, 251 East 82nd ST., New York, N.Y. 10028, USA. DgraLDíca bUNQARtCA MAQYAR CSALÁDI CiMCRGk késziTése fceRéNyi *6116 Í30RDCN CiRCLG •Las vgqas NV89J07 702/877-1825 -. Halad» hagyományok Mint mondtam, a haladó hagyományok ápolása volt az az eszköz, melynek segítségével a magyar irodalomból kirostálhatjuk a számunkra nem kívánatos szerzőket, illetve műveket. A haladó hagyományok sikeres feltárásához, először is ki kell tűzni jelzőcölöpökkel az irodalom ..fővonulatát". Önmagától kínálkozik e „vörös fonál'' szerepére három forradalmi költő: Petőfi. Ady és József Attila személyében. (Csak zárójelben: az összmúvészetek területére kiterjesztve a szocialista kultúra haladó hagyományainak nagy triásza pedig József Attila. Bartók és Derkovits Gyula lett.) Petőfi az 1848-as forradalom „viharmadara", „lobogót" Horváth Márton csinált belőle. Ady az I9l9-es forradalomé. József Attila, szegény, nem lehetett viharmadár, de a fasizmus elleni küzdelmet szimbolizálta. Mondani sem kell. mindhárom költő esetében erőltetett a kiosztott szerep, bár a képlet kétségtelenül tartalmaz valós elemeket, persze kisebb szépséghibákkal. Petőfi tényleg radikális, republikánus és antiroyalista, Adynak tényleg jelentős forradalmi versei vannak, és József Attila tényleg marxista képzettségű és föltétlenül antifasiszta. Csakhogy ez a „fővonal" mégsem problémátlan, mert Ady „istenes" versei és „dekadens" szerelmi lírája költészetének legalább annyira része, mint forradalmi versei. József Attila a legproblematikusabb. Egyrészt mivel a marxizmust komolyan vette és a freudizmussal akarta kiegészíteni, s ezzel messze megelőzte korát, mivel ez a gondolat a harmincas években még a legnagyobb eretnekségnek számított. Másrészt életrajza „kényes kérdéseket" is tartalmaz: az illegális párt viszonyát a költőhöz. Ne áltassuk magunkat: a minden eredeti gondolatot szektás gyanakvással szemlélő illegális párt kizárta soraiból a nemzetközi viszonylatban is talán legjelentősebb szocialista költőt. Ki volt tehát jelölve a költészet fejlődésének fővonulata. Most már csak a szépségtapaszok művészi odaillesztésére lehet szükség. A korabeli gimnáziumi tankönyvek például Ady műveként tanították „A cári ágyú filozofál" cimú verset. aminek provenienciája ma is megoldatlan, bár az kétségtelen, hogy a vers „adys" hangvételű. Mivel azonban a Budapesti Naplóban csupán szignóval közölt vers az 1905- ös orosz forradalomhoz kapcsolódik, előkelő bizonyítéka Ady „haladó" forradalmiságának. József Attila is kapott szépségtapaszt (az olyan szeplőket, mint a „fasiszta kommunizmusról" szóló „ironikus mesét" elkendőzte az irodalompolitika). mert a kritikai kiadás szerkesztői például odáig mentek buzgalmukban, hogy az 1925-ös „Nagy városokról mesélt a messzi vándor" című vers „messzi vándorában" József Jolán Szabad Népbeli cikke alapján a magyar nép és irodalom édesapját. Rákosi Mátyást fedezték fel. s azt már mondani sem kell, hogy a „nagy városok" legfontosabbika természetesen Moszkva volt. Lehetne a kozmetikázás példatárát szaporítani, de tény ami tény. a magyar irodalom „fő fejlődési vonala" ki volt cövekelve a költészetben. (A prózában „objektiv nehézségek" voltak, de erről majd a Lukács-vita kapcsán). A fővonal elé lehetett még ragasztani Csokonait és Balassit. Csokonait mint a francia forradalom hívét, ami szintén nem bizonyítható egyértelműen, noha Csokonai kétségtelenül a felvilágosodás eszméinek hive volt. az erőszaktól azonban borzadt, s kapcsolatát a jakobinus mozgalommal a filológia soha nem tisztázta megnyugtató módon. Balassi pedig mint jelentős költő, a „nemzeti függetlenség harcosaként" került a fővonal elejére, mármint kronológiai elejére. A „fővonalat" Illyés Gyulának kellett volna tovább vinni, az eredeti koncepció jegyében, de hamar kiderült, hogy Illyés erre nem vállalkozik. Lényeges mozzanata még a koncepciónak, hogy a hangsúlyok élessége miatt Arany és Babits a második vonalba szorult, s Pázmányt pedig sikeresen kiebrudalta az irodalomból. A fővonal hézagait azután könnyű volt teletömködni, ide kerültek a Habsburg-ellenes költők, például a kuruc költészet, ami ráadásul még népköltészet is, a szocialista hagyományok pedig Gábor Andortól. Zelk Zoltánon és Benjámin Lászlón át iveitek Kónya Lajosig és Kuczka Péterig Ennek a koncepciónak első és utolsó sikeres megvalósítása az 1951-ben megjelent Hét évszázad versei. Szép teljesítmény ez, még a nép is igy dalol benne: Gyertek, lányok, öltözzetek Jeherbe. Szórjunk rozsai Rákosi Mátyás elébe■ Ihisztuljon a reakció egvszalig. ti!jen. éljen Rákosi elvtars sokáig! Az arányeltolódás legfeltűnőbb a kortárs irodalom esetében volt. Nem is szerepelt ebben a válogatásban sem Pilinszky János, sem Nemes Nagy Agnes. Igaz, Weöres Sándor „beleszorult" két verssel, a sznobhatalom engedményeként, de egyben elrettentő példaként. Mert az életrajzi jegyzetek esszéisztikus hajlamú Névtelen Jegyzője igy óvja költészetétől a szocializmust igenlő fiatalokat: „Elszegényedett vidéki úricsalád sarja. A művészi öncél úságot. a formai játékosságot túlhajtó verseivel az irodalom társadalmi, politikai feladatait tagadó nézeteivel tette hírhedtté nevét. Néhány régebbi szép verse tanúsítja, hogy nyelvünknek milyen vérbeli művésze tévedt zsákutcába személyében." így tehát megszabadultunk irodalmunkban nem haladó hagyományoktól, s készen álltunk, hogy a szocialista realizmus fegyverével halhatatlan müveket alkossunk. Mert az kétségtelen, ha kezünkben a módszer a remekművek alkotására. akkor minden a kezünkben van. Éppen úgy. mint ahogy a kritikához is megbízható marxista-leninista esztétika szükségeltetik — tehetség és Ízlés, ezek a zavaros, burzsoá metafizikai fogalmak hajítófát sem érnek szilárd elméleti alap nélkül. (Folytatjuk) „Nyelveteken a kimondott igazság parazsával a szabadság mámorával szemetekben” KASSÁK LAJOS 1956-ban és 1957-ben írt, eddig kiadatlan verseiből: VÁLTOZÓ IDŐK (1956) Ne búsuljatok lányok s ti vad fiúk ne göngyöljétek be a harci zászlót a néma és esöverte táj ölén jövendő hajnalok magvai érnek. Te se add fel a reményt vén cimborám és azért se hullass könnyet együgyün hogy állat és ember léptei alatt sziszegnek még a zsarnok tél kígyói. Jönnek majd a szűz áprilisi gerlék hogy elbúgják izzó szerelmük dalát s a zsírral és sóval dús mezők felett a tavaszi szél arany kürtje harsan. VIHAR UTÁN (1957) Kanyargó távoli utaimról visszatérek hozzád fekete kőoszlop mibe arany betűkkel a hősök nevét véstem barátét és ellenségét akik megölték egymást a halál parancsára miközben az élet nemes gyümölcseire éheztek. Derülő szép hajnali órák hallom még fegyvereik csörömpöléséi s ime verseim ritmusába vegyítem hogy ne feledhessük többé a kint ami összezárt ajkukat (elszakította átkot mondatott velük a tiszta ég felé s miközben sárban és vérben a lőpor gomolygó felhői közt meneteltek nem felejthették hogy más tájakon Isten napszeme érleli a gabonát madár kiköltótte a tojásait s a szelíd patak végtelen szabad tengerek ölébe görgeti kavicsait. Fekete kőoszlopba vésettem arany betűkkel tündököl nevetek. A vért ami hűlő szivetekből kiömlött beitta a föld s gazdag termést adott cserébe s ó halljátok-e a méhek édesbús dalát amint virágról virágra szállnak a fényben rólatok zümmögve fáradhatatlan s én is a ti nevetek betűit csendítem össze hogy mélységes éjszakájukban eligazodjanak a vakok s visszhangot adjon a nép szive melyből kifeslettek ahogyan az egészséges mag kifeslik a burkából. Nevetek jóhírét mint nyáját a pásztor innen is onnan is felénk tereli a szél figyelmeztetve htgy élünk és adósaitok vagyunk mindannyian. A költő most kitárja magtára kapuját hogy szerteszórja vágyai és álmai magvait. Bűnbánó mint volt gyermekkorában a falusi kápolna oltára előtt és eltökélt amilyenek ti voltatok nyelveteken a kimondott igazság parazsával a szabadság mámorával szemetekben. Szállj fel hát énekem és fényeskedj az üldözöttek és reménytelenek előtt világítsd meg neved arany betűit azoknak akik az élet nemes gyümölcseire éheztek s a halál csapdájába zuhantak miattunk és értünk.
