Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7-8. szám

3. oldal 1986. július-augusztus Nyugati Magyarság — Hungarians of the West BÁRÁNY JÁNOS: ESÉLYEINK „Egy eszme lehet nagy, anélkül, hogy igaz is volna.” A normális ember: biológiai giccs. Zseni­ket — állítólag — kitermel a kor. Agyalá­­gyultnak lenni így valószínűleg történelmi Tart pour Tart. De ha őzikelábú proletárok fenyőfát árulnak karácsonykor, az mégsem a festészet dekadenciája. Békénk hadirokkai' ja: az elborult elméjű közgazdász amerikai „fogságról” álmodik. Hitchcock rémálma, a megfilmesített magyar nyugdíj viszont baná­­lisabb, mint Matuzsálem ölében a Statisztikai Zsebkönyv. A piac lóvá tette a szamarakat! Keresletünk megrekedt az irrealizmusnál, mert az árak megelőzik a kort, amelyben élnek. A béreket most be kell íratni gyógy­pedagógiára! Macskajancsik hiába könnyezi1 az aszályt, az ipart nem boldogítja eső. Marad a félreform, és Isten irgalmazzon azoknak, akik a politikai businessben szeret­nének fóliázni. Milyen kár, hogy az emberi igények nem tervezhetők pontosabban?! A vágy nő, mint a dudva, és a bepermetezett képzeletről nem hullanak le levelek. Akik a Rózsadombra költöztek szociológiát írni, jól tették! A Már­tírok útja sarkán nemcsak a busz, az infláció is megáll, és csoda, hogy a II. Kerületi Ta­nács még nem épített üdülőt Acapulcóban vagy az Antillákon. Az árnyék lebabázott Csepelen. És lakó­telepnek álcázta magát. De a Dunánál most is József Attilák töprengenek, nem Bimbó ut­cai ficsúrok! Ezért „hallgat a mély”. Mert akik Budán fecsegnek kamatlábról, azoknak nincs hitelük a Váci úton, s az újratermelt végletből szocialista nemesek nem fognak történelmet csinálni. Ahogy mai Rákosik sem csinálnak soha. A dzsentri-képzést megoldottuk. Mégis szükség van „iskolareformra”. A bérből élőket kívülről nem váltja meg sem a KISZ, sem unatkozó orvoscsemeték márciusi ko­kárdái. Széchenyik csináljanak új szociálpoli­tikát! Amig a bérek nincsenek összhangban az erkölccsel, addig nincs vásárlóerő. Szocia­lista milliomosok árfelhajtó keresletükkel csak hiányt termelnek Angyalföldön! És az „ázsiaivá” növő különbségeken osztrák, olasz, nyugat-német lakatosok mazsoláznak. Akiknek kirakat készül a Váci utcában, és akiken átnéz a kirakat, azok máshol élnek. A munkaerő piacát nem nagyüzemek ter­melése, hanem piszlicsáré sufnik kimustrált esztergagépei szabályozzák. A szolgáltatóipari reform: kivilágított árnyék. Átfogó, minden területre kiterjedő gazdasági és politikai megújulás nélkül hiába épül száz Hilton. A gazdasági élet dadogása politikai beszédkény­szerhez vezet. (Vagy vezetett máris!) A Válto­zatlan Struktúra Átmentésének Nagy Kísér­lete — a demokrácia megkerülése — pedig oda, hogy ütődött kiskirályok tovább kaszi­nózhatnak a politika Margit-szigetén. Kívül­­rekedt Kispolgár kunbélásodott gyermekeit ezért fölszippantja a maoizmus, rákosizmus, satöbbizmus, mígnem a másik végleten megjelennek majd a Butik Józsik mint Fran­cia Kis Mihályok. (Az ezeréves „szabályozott magyar polgárháború”-nak valószínűleg több áldozata volt, mint a nemzeti létünket megőrző — mert összefogásra kényszerítő — idegenek elleni küzdelmeknek.) A marxista jogtudomány ne adjon több Werbőczit az országnak, mert csak a Dó­zsákat szaporítja! Csák Mátéinkat pedig egye­temre kell küldeni, hogy megértsék egy államtól független tömegtájékoztatás törté­nelmi szükségszerűségét. A minden látszat ellenére fénysebességgel távolodó nyugati életszínvonal nemcsak azért utolérheteüen, mert történelmi adottságai jobbak. A demok­rácia olyan gazdasági atomreaktor, amely mellett diktatúrák erőfeszítése túzcsiholással egyenértékű. A Szabad Sajtó ma forradalom a gazdaságban, de csak reform a politikában! (Nem fordítva, ahogy kiváltságukért rettegő nyikhaj „filozófusok” állítják.) A relatív katonai erőegyensúly fenntar­tása: gazdasági kérdés, amely nem dönthető el többé fegyverekkel, még- kevésbé ideoló­giával. A jelszavak piacán már nincs más vevő, csak a Harmadik Világ és néhány „zöld” egyetemista. Minden eszme gyökere: az anyagi és szellemi életszínvonal, pár éven belül, új irányba terel majd nemzeti függet­lenségi mozgalmakat is. Kelet-Európábán a gazdasági térvesztés és a demokrácia hiánya pedig olyan nacionalizmusok feltámadását eredményezheti, melyek a fegyveres konflik­tustól a világháborús helyzetig minden esz­közt reálisnak és jogosnak tételeznek majd belső problémáik elfedésére. A demokráciának nincs alternatívája, mert minden alternatívát magában foglal. Minden diktatúra — kivétel nélkül — gaz­daságellenes, mert ellentétben áll az alkotó fantáziával. Európa speciális történelmi és nemzetproblémáinak megoldatlansága azon­ban nemcsak romantikus (véres) nacionaliz­musokat szül majd, hanem demokráciákat is. A Szovjetunió válasza a gazdasági kihívásra: politikai reform engedélyezése, valamelyik katonapolitikailag veszélytelen országban, hogy a gazdaság rugalmas reagálását kikísér­letezze, s így ideológiáját újraalapozza. Ma­gyarországnak olyan történelmi esélye van egy relatív — de garantált — semlegességre, amelyet a mindig jól számító Szovjetunió mint történelmi kényszert és „áldozatot” most el kell fogadjon. (Ceausescu szabad gyeplőjének is ez a magyarázata, jugoszláv bekerítési félelmek mellett.) A „kivételezett” magyar helyzetre kivéte­lesen erős csehszlovák, román reakciók következnek. De egy magyar semlegesség most osztrák, jugoszláv, olasz, svájci, skan­dináv katonai és amerikai nyugat-európai politikai érdek is, a Szovjetuniónak pedig egyik sem olyan hátrány — sőt bizonyos szempontból előny —, hogy túlzott buzga­lommal munkálkodjon ellene. Keletnémet, lengyel, bolgár szimpátiára más okokból — mint példa: történelmi szimpátia, remény, stb. — számíthatunk. Magyar érdekek még soha nem voltak ilyen összhangban Európa és a világ érdekeivel. Ezért a sietség és a késlekedés elkerülésének legjobb módja egy politikai reform, mely a vélemények ütköz­tetését lehetővé teszi, s így kihúzza a talajt Rákosi és Szálasi utódai alól. (A két véglet tömegbefolyásra úgysem számíthat, s ha az összhangot ronthatja is, a demokráciát csak erősítheti.) A csehszlovák, román „hivat­kozási alap” kiküszöbölésének semmi ér-Az írói szabadság iránti felelősséggel és ag­godalommal hívjuk fel figyelmüket arra, hogy a magyarországi állami szervek a közel­múltban két alkalommal is súlyosan megsér­tették ezt a szabadságot 1. 1986. július 3-án a hatóság politikai okokból felfüggesztette a magyar szellemi élet egyik legjelentősebb irodalmi folyóiratá­nak, a Tiszatáj-nak további kiadását. A Sze­geden 1947 óta szerkesztett folyóirat értékes magyarországi irodalmi alkotások publikálá­sa mellett egyike azon kisszámú fórumok­nak, amelyek rendszeresen közük és elemzik Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviá­ban és a Szovjetunióban kisebbségi sorsban élő magyar írók műveit is. A felfüggesztést a hatóságok diktatórikus módon hajtották végre és önkényes politikai okokkal indokolták: néhány párttisztviseló politikailag kifogásolandónak tartotta Nagy Gáspár egy versének néhány sorát, amely a lap júniusi számában jelent meg. Ez az erőszakos cenzúra-cselekmény egy olyan zaklatás-sorozatot tetőz be, amelyet az állami szervek évek óta folytatnak a Tiszatáj ellen az abban megjelent szókimondó írások miatt, amelyek rendszeresen foglalkoznak a magyarság nemzeti és történelmi kérdéseivel telme, mert egyrészt hivatkozási alap bár­mikor konstruálható, másrészt egy nemzet politikája nem épülhet inbecilis vagy nacio­nalista diktatúrák reakciójára. (Ne feledjük: ebben a történelmi helyzetben az erdélyi ma­gyarság létéért küzdő és az ezekkel szimpati­záló tömegek nyilvános kivégzése sem változtatna egy olyan román reakción, hogy ti. ez burkolt nacionalizmus, trükk, stb.) Gazdasági forradalmat csak poütikai refor­mokkal lehet — s ezért kell! — elérni. Fél­reformok, történelmi görcsök masszírozása nem vezet sehova. A nyilvánosság kontrollja pedig nem küszöbölhető ki semmilyen kúl­­vagy belpolitikai érvvel. Ebben a történelmi helyzetben ugyanis minden ilyen érv: kon­strukció. Bármilyen-ista elvek állandó ráhúzogatása a valóságra üres fecsegés a valósághoz naprakészen igazodó — s így irá­nyító — nyugati gazdaságpolitikához képest. Szabályozott szellemi pezsgés — mely a poli­tikai állóvizeket érintetlenül hagyná — nincs, legfeljebb bugyborékolás. És nincs olyan eszme, hatalmi érdek, amit a valósággal szemben védeni kellene egy olyan országnak, mely különböző eszmék, de nem sokban különböző uralkodó „osztályok” nemzetiet­len küzdelmeiből azt „profitálta”, amit mi. A hatalmon lévők hatalmának megőrzése most már csak úgy lehetséges, ha a hatalmat meg­osztják a néppel. és a magyar kisebbségek veszélyeztetett hely­zetével. Új folyóiratok indítására ugyanakkor az állam továbbra is megtagadja az enge­délyt. 2. 1986. július 11-én egy vezető párttiszt­viseló bejelentette az országos főszerkesztői értekezlet résztvevőinek, hogy ezentúl, meg­határozatlan ideig nem közölhetik Csurka István próza- és színműíró írásait, színdarab­jainak előadását is betiltják. Ezt a durva álla­mi cenzúrát azzal indokolták, hogy márciusi­áprilisi amerikai, nyugat-európai elóadókör­­útja során Csurka István engedélyezte újabb írásainak, előadásainak külföldi fórumokon való megjelenését. Hasonló hivatalos cenzúra-beavatkozást követtek el három évvel ezelőtt Csoóri Sán­dor ellen és tavaly Köteles Pál ellen — u­­gyanilyen poütikai okokból. A magyarorszá­gi kulturális vezetők azt hangoztatják, hogy támogatni és fejleszteni óhajtják a kulturális kapcsolatokat — ugyanakkor sorozatosan megbüntetnek írókat, akik kultúrájuk köve­teiként vállalják a szóértés ügyének szolgála­tát. Mint írók, mint PEN-szervezetek tagjai és mint a kifejezés szabadságának, az egyik leg­fontosabb emberi jognak elkötelezettjei elítél­jük a Tiszatáj-nak, kiváló magyar írók e fontos fóru­mának felfüggesztését és Csurka István író közlési szabadsága korlátozását. Felhívjuk írótársainkat és a szólásszabadság min­den hívét, hogy a rendelke­zésükre álló minden mó­don lépjenek fel annak ér­dekében, hogy a magyar­­országi hatóságok vonják vissza művészetellenes, emberi jog- és szabad­ság sértő intézkedéseiket. 1986. július 23. E tiltakozáshoz és felhívás­hoz több külföldi magyar szervezet és fórum is csat­lakozott, eddig: az Ameri­kai Magyar Tanárok Egyesülete, a Hungarian Human Rights Founda­tion/ CHRR, a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör, a Nyugati Magyarság, a Pttski Könyvkiadó, a Szi­várvány, a Tárogató, az Új Idő és a Vancouver! Ma­gyar Kulturális Egyesület NYILATKOZAT az MYSz elnöksége egyik tagjától Amikor ez év tavaszán Randé Jenő, a Ma­gyarok Világszövetsége főtitkára levélben fölkeresve azt kérdezte tőlem, abban az eset­ben, ha az MVSz elnökségét külföldiekkel kibővítenék, beleegyeznék-e jelöltetésembe, a pró és kontra érvek hosszas mérlegelése után úgy döntöttem, hogy adott esetben — ha valóban sor kerülne a kibővítésre, ami akkor még valószínűtlennek tűnt, s ha meg is vá­lasztanának, mind csupa „ha” — a tisztséget elfogadom. Nem számítottam rá, még akkor sem, ha maga a főtitkár kért fel. Kibővítések­ről ugyanis máskor is volt szó, de nem lett belőlük semmi; én magam pedig nem lehe­tek e szerepre a legjobb alany, hisz nem egy­szer élesen bíráltam a „rendszert”, nyolc évig egyáltalán nem kaptam vízumot Magyaror­szágra, s további négyig csak külön beavat­kozásra. Meglepetés volt tehát számomra Randé Je­nő június 12-én keltezett levele, melyet a hó végefelé kaptam kézhez, s melyben ez áll: „Örömmel tájékoztatlak arról, hogy az El­nökség 1986. június 10-én megtartott ülésén egyhangúlag tagjává választott.” Én pedig örömmel konstatáltam ugyanott, hogy a ha­zaiak közül Czine Mihály barátomat is ha­sonló kitüntetés érte. Azt az egyet sajnálom azonban, hogy ba­rátaim nem tőlem, hanem a Magyar Hírek­ből értesültek minderről. Nekik, úgy érzem, tartozom ezért egy-két megjegyzéssel. Elsősorban az MVSz elnökségében a tag­ságot a magam, s nem az MBK nevében vál­laltam. Sem az MBK-nak, sem semmilyen más magyar szervezetnek nem leszek a kép­viselője Budapesten. Ugyanakkor becsülete­sen reprezentálni fogom, képességem szerint, az amerikai magyar, illetve a külföldi ma­gyar álláspontokat általában az MVSz hatás­körébe tartozó ügyekben, még azokét is, akik e szerepemet elutasítják. Az MVSz hatáskörét pedig alapító okmánya így szabja meg: „Tá­mogatni minden olyan munkát, amely arra i­­rányul, hogy a külföldön élő magyarok kö­zött a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magyarság között a kapcsolatokat erősítse, a külföldi magyar életét és a külföl­dön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje.” Az idézett alapokmányt báró Perényi Zsig­­mond elnök és dr. Páskándi miniszteri osz­tálytanácsos szignálta, a m. kir. Belügymi­nisztérium jóváhagyásával, 1938-ban. Ma­gyarország azóta megváltozott, akár a világ. E célkitűzéseket azonban a magamévá tu­dom tenni ma is, és mindenkor, de én ebbe természetesen beleértem a Magyarországgal szomszédos országokban kisebbségi sorsban élő magyarságot is. Egész munkásságomat a­­múgy is e célokért fejtettem ki eddig is — e célokért, amelyek nincsenek rendszerhez köt­ve. Másodszor: Pesten is a farzsebemben lesz a Republican National Committee igazolvá­nya. Végül: a nyugati sajtó szerint Gorbacsov Mihály áldását adta nemrégen arra, hogy Magyarország a Nyugat felé is nyitott társa­dalom, és az is marad. Ha az MVSz elnöksé­gébe való beválasztásom ennek akár csak egy parányi bizonyítéka — márpedig az! —, ak­kor ennek minden jóérzésű ember csak örül­het Éltető J. Lajos Nagy Gáspár: A fiú naplójából ... és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn... ... és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság a rémület hókuszpókusza? — akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek tócsafénye és fénytelen homálya .. . .. . csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen ők jöttek-szöktek el s maszkabálból hogy éppen ők azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást. . . . . . nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket és másképp vert a szívem másért pirultam el másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam ugyanazt a fát ezüstló éveikkel sújtva súlyos emlékek alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim! . . . (Tiszatáj, 1986. június) (Befejező rész a köv. számban) FELFÜGGESZTETTÉK A „TISZATÁJ”-T! SZILENCIUMMAL SÚJTJÁK CSURKA ISTVÁNT! — Levél a Nemzetközi PEN íróinak — Az alábbiakban közöljük a The International PEN Club, Centre For Writers in Exile, American Branch angol nyelvű levelének magyar változatát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents