Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-11-01 / 11-12. szám
1985. november-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 5. oldal CSICSERY-RÓNAY ISTVÁN: Az 1945-ös választások 2. (befejező) rész III. Amikor polgárháború fenyegette Magyarországot A budapesti választások eredménye halálos csapást mért a kommunista tervekre. Rákosi Mátyás nagy fejmosást kapott Vorosilovtól. . . Kis időre el is vesztették a fejüket a kommunisták; már a Szabad Nép másnapi vezércikke is erre mutatott. „A kisgazdapárt vezetői kitartanak amellett, hogy a budapesti választásokon a demokrácia győzött — írta a Kommunista Párt hivatalos orgánuma. — Nem látják azt, amit a vak is lát: a kisgazdapárt a reakció faltörő kosává, gyülekeztető helyévé lett! Pedig nehéz feltételezni, hogy a vezetők nem tudják, amit a párt propagandafőnöke, Gyulai úr, a választások előtt művelt. . . Elég volt abból a kétszínűségből, hogy egy kormánypárt büntetlenül ellenzéki demagógiát folytathasson. Ha az urak nem hajlandók, mi felvesszük a harcot az előretört reakcióval. Készülünk a revánsra november 4-én!” A nem-kommunista tömegek viszont az eredményen fellelkesedve, a nemzeti zászló alatt vonultak fel a városházára — ami a végletekig felbosszantotta a kommunistákat, akik az utcát saját birtokuknak tekintették. „Reakció az utcán! — hördült fel a Szabad Nép. — Vakmerő és arcátlan tüntetést rendezett a reakció a városházán. A gyülevész tömeg bevonult a városháza udvarára. Ekkor kezdődött a minósítheteüen és felelöüen ordítozás. Percekig mocskolták a felszabadító hadsereget. ,Magyar városházát akarunk!’ — üvöltötte a kórus ezután . . . Ezek elé lépett Kővágó József alpolgármester. Egy szava sem volt, hogy megvédje Budapest jelenlegi polgármesterét.” (A jelenlegi’ polgármester egyébként, aki nem volt más, mint Vas Zoltán, pár héttel később kénytelen volt átadni székét a kisgazdapárti Kővágónak.) „A reakció korán örült a feltámadásnak — írta a vörös lap egy másik cikkében. — Estére ezrekre menő munkástömeg öntötte el a főútvonalakat és megmutatta, hogy az utcát nem engedi át a fasiszta bandáknak.” A Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán valóban nagy tömeg vonult fel s öklét rázva ütemesen ordította: „Burzsuj-negyed, jaj lesz neked!" Az Apponyi téren Vas Zoltán az autója tetejéről lázította őket Már-már a kisgazdapárt központjának meg rohanására került a sor, amikor az oroszok, akiknek nem volt érdekük e pülanatban a rend fölbontása, közbeléptek s a tömeget hazaparancsolták. Moszkva és magyarországi megbízottai azonban hamarosan felocsúdtak a meglepetésből. Vorosilov közölte a kisgazdapárt vezetőivel, hogy ajánlatosnak tartaná a választási harc elkerülése céljából a közös lista elfogadását, melyen a kisgazdapártnak 47,5 %-ot biztosítanának, többet, mint a két munkáspártnak együtt A Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke azt is világossá tette előttük, hogy ha nem mennek bele s választási harcra kerül sor, ez polgárháborús jelleget is ölthet. .. Valóban, a karmester beintésére megkezdődött a koncert. „Sztrájkokkal felelt a munkásság a kiéheztetés politikájára! — ordította másnap a Szabad Nép szalagcíme. — Ha ez így megy tovább — lázitott maga a cikk —, akkor nincs erő, amely meg fogja tudni akadályozni a munkásság elkeseredésének még komolyabb kitörését.” „Magyarország városait ismét az ostromlott vár sorsa fenyegeti. 3-4 napra van kenyerünk” — mondotta Vas Zoltán a miniszterelnöknek egy 200 főnyi munkásküldöttség élén. „Csorba esett hírnevünkön — lépett be egy újabb szólam. — Az ellenállhatatlan balralendülés világjelenség. Ami a fővárosi lakosság demokratikus fejlődését illeti, elmaradtunk a külföld mögött. A felszabadulás hónapjainak biztató eredményei után Budapest polgárságának magatartása csorbát ütött nemzetközi hírnevünkön.” Végül megszólalt Moszkva hangja is: „A demokrácia által nyújtott lehetőségeket kihasználva, a magyar reakció előretörést kísérelt meg. A Független Kisgazdapártra esett a választás.” Azonban az ellenakció sem maradt el. Az orosz „ajánlat" híre villámgyorsan terjedt el a nép körében, a nyugati rádiók pedig még aznap este éles hangon támadták az antidemokratikus tervet A válság egyre nagyobb méreteket öltött A kisgazdapárt el volt szánva rá, hogy mindent elkövet a demokratikus választások megtartása érdekében. De mi lesz, ha valóban polgárháborúra kerül sor? Hisz a közművek, villany, gáz. közlekedés a munkáspártok kezén van, Budapestet 4-5 nap alatt ki lehet éheztetni. S mi lesz, ha polgárháború ugyan nem következik, de a választásokat nem lehet megtartani? Ebben a légkörben, kb. tíznapos pattanásig feszült helyzet után, Nagy Ferenc bejelentette a pártnak a pártvezetóség határozatát: október hó 23-ára összehívják a párt országos nagyválasztmányát, hogy döntsön a közös lista kérdésében! Ekkor még így írt a Kis Újság, a Kisgazdapárt lapja: „A budapesti választások bizonyos mértékig feszültté tették a belpolitikai helyzetet. Az új helyzet következtében szükségessé vált a komoly és átfogó politikai kérdések új rendezése. A helyzet nehéz és kényes.” Pár nap múlva viszont óriási betűkkel jelentette be: „Megtartják a választásokat!" IV. A magyar nép elutasítja a kommunizmust Október 23-án ült össze a nagyválasztmány. „Az igazi demokráciának legszebb példáját adja a mai napon a kisgazdapárt — írta a Kis Újság —, amikor a vezetőség a belpolitikai helyzet mostani nehéz kérdéseit nyílton a párt országos nagyválasztmánya elé tárja és e kérdésekben szavazáson alapuló döntést kér a nagyválasztmánytól.” Világos volt, hogy a magyar népnek ez a választáson alapuló testületé a közös lista ellen fog állást foglalni, így a nyílt vereség elkerülése céljából a baloldal már elózó nap meghátrált és — miközben a koalíciós kormányzás további fenntartását, mely mindenütt (Nyugaton is) a nyugati hatalmak kívánságát is kifejezte, a kisgazdák is elfogadtok — belement a különlistás választások megtartásába. Azonban más is történt. .. Az angolszász hatalmak nemcsak rádiók útján ítélték el az orosz beavatkozást, hanem közvetlenül is megerősitették a nem-kommunista pártok ellenállását a beavatkozással szemben. Diplomáciai megbízottaik kijelentették, hogy egy közóslistás választást nem lehetne a Jaltai Nyilatkozat követelményeinek megfelelő szabad választásoknak tekinteni. Hogy milyen komoly érdeklődést tanúsítottak az angolszász hatalmak a magyar választás kérdése iránt, abból is látható, hogy még a választás előtt Bevin angol külügyminiszter az alsóházban kijelentette: „A brit kormány örömmel üdvözli a magyar politikai pártoknak azt az elhatározását, hogy az országos választásokat az eredeti terveknek megfelelően külön listákkal tartják meg. Mihelyt bebizonyosodik, hogy a választásokat tiszta eszközökkel folytatják le, a brit kormány fontolóra veszi a magyar kormány elismerésének kérdését.” Október végén már teljes erővel folyt a választási küzdelem. A Kommunista Párt rengeteg autóval, pénzzel, szervezetek seregével vetette bele magát, míg a kisgazdapártnak mindössze nyolc autó és kevés pénz állt rendelkezésére. Viszont a kommunisták nagyarányú tevékenysége részben visszafelé sült el. A választó gyanúját, hogy az oroszok pénzzel is támogatják őket, bizonyossággá tette. A kisgazdapárt vezetői az ország számos helyén tartottak beszédeket Kovács Béla azt hangoztatta, hogy a magyarság új életformája dói el a szavazóurnák előtt Varga Béla arról nyugtatta meg a nemzetet hogy a földet nem párt hanem a nemzet adta s a népnek juttatott földet semmiféle hatalom vissza nem veheti: sem a régi urak, sem olyan gazdasági rendszerek, amelyek egyes pártok távolabbi célkitűzéseiben félreérthetetlenül benne vannak. Tildy Zoltán visszautasitotta a kommunisták vádját, hogy a kisgazdapártban a reakció is otthonra talált s hogy választásokat csak reakciós szavazatok segitségével tud megnyerni. Közvetlenül a választás napja előtt Nagy Ferenc leszögezte, hogy a pártok közt nem volt egészen zavartalan az együttműködés. Más pártok türelmetlenebbek voltak. El lehet mondani, hogy elsősorban a kisgazdapárt és tömegeinek türelme, mértéktartása és józansága tette lehetővé, hogy az ország eljuthatott a választás napjáig. A Kis Újság egy vezércikke így foglalta össze a választások előtti helyzetet: „Október 7-én a legdemokratikusabb és legtisztább választás tanúi lehettek a Budapestre érkezett nyugati megfigyelők. Nyugat számára ma sok mindenféle szempontból érdekes megfigyelési alanyok vagyunk. Betegségeink tüneteit tanulmányozzák, de alapjában véve még egész mivoltunkat idegennek érzik és gyakran nem is titkolt meglepetéssel veszik tudomásul, hogy emberi, politikai és szellemi magatartásunk megfelel az általános európai ideálnak. Október 7-e kellemesen lepte meg a világot. . . Most másfél hét rendkívüli politikai feszültség áll mögöttünk. Veszélyben forgott mindaz, amit a nemzet és a pártok együttes munkája nyolc hónap alatt felépített. A válság szerencsésen elmúlt. Megint a választásokra irányíthatjuk figyelmünket. Most megint mindenki felelős azért, hogy Magyarország egyáltalán tovább élhet-e, vagy el kell buknia a reá zúdult történelmi erőpróbán. Válaszúira kerültünk, mint IV. Béla a tatárjárás u tán .. . Népünk felébredt és tisztán látja a közeli munkaprogramokat és a távolabbi, de éppen olyan nagyjelentőségű elvi célkitűzéseket Éles megkülönböztetést tud vonni az eléje tárt elvek között megbírálja az elvek képviselőit és választani tud hideg megfontoltsággal..." És a magyar nép 1945. november 4-én valóban különbséget tudott tenni a kommunista agitáció demokratikus elveket hirdető szavai s távolabbi, valódi célkitűzései között. Nem akart még egyszer „egy párt, egy vezér”-rendszert. Nem akarta, hogy földjét a kolhozok majd újra elvegyék. Nem tévesztette meg a kommunista propaganda, hogy a földet ők adtok, az új birtokos nem rájuk szavazott — ahogy a meglepett helybeli kommunistáknak kijelentették: ha kommunisták is voltak köztünk, amig nem volt semmink, most már kisgazdák vagyunk! De a magyar nép emlékezett az orosz hadsereg „felszabaditó" tevékenységére is és nem szavazott olyan pártra, amely ilyen embereket nevel. Azonban mindenekelőtt Nyugat a nyugati szellem és értékrendszer mellett tett hitet a magyarság november 4-én. A régi rendszer szerint a magyar nép nem volt érett az általános és titkos választójogra, a kommunisták pedig szintén beleestek ebbe a hibába: szívesen járultak hozzá a 20 éves korhatárhoz s majdnem minden korlátozás eltörléséhez, miáltal a választásra jogosultak száma megkétszereződött a háború előtti helyzethez képest. így az 1945-ös választásokon valóban az egész magyar nép akarata nyilvánulhatott meg. S a választás eredménye a Nyugat s a maga ősi tradíciói mellett hitet tevő magyar nép világraszóló győzelmét hozta meg. íme a részletes eredmények: Pártok Szavazat Mandátum Független Kisgazdapárt 2 691 384 (57.0%) 245 Szociáldemokrata Párt 822 666 (17,4%) 69 Magyar Kommunista Párt 801 341 (17,0%) 70 Nemzeti Parasztpárt 323 571 (06,9%) 23 Polgári Demokrata Párt 76 331 (01,6%) 2 Radikális Párt 5 762 (00,1 %) — összesen: 4 721 055 (100%) 409 Az antikommunista erők győzelme olyan nagy volt hogy Moszkvának és Rákosiéknak kb. két évükbe került amig sikerült a nyílt erőszak segítségével s a nyugati hatalmak passzivitása folytán a magyar demokráciát, Kelet- Európa utolsó polgári kormányzatát — e területen „a demokrácia fellegvárát” — megsemmisiteniük. Révai József az 1848-as, bár titkos, de jogfosztásos és hamisított eredményű választások után (amelyek egyébként még mindig csak 22 % -ot tudtak biztosítani a Kommunista Pártnak), a parlamentben így emlékezett az 1945-ös vereségükről: „Jellemző, hogy a tiszta választásokról szólva mindig a 45-ös választások példáját állítják elénk. Merem állítani: a 45-ös választások olyan tiszták voltak, hogy attól koldult a magyar demokrácia. A 45-ös választások formálisan, technikailag teljesen tiszták voltak. Olyan tiszták, hogy a demokrácia kétéves krízisét, az összeesküvők szabad garázdálkodását eredményezték. Ezeknek a 45-ös, ún. .tiszta' választásoknak a tanulságaként vonta le a magyar demokrácia 47-ben azt a tanulságot hogy a demokrácia ellenségei kezéből ki kell venni a beleszólás és döntés jogát a demokrácia ügyei fölött" S Révaiék, Rákosiék (s társaik) a keleti értelemben vett „demokrácia", azaz zsarnokság hívei azóta valóban ki is vették a beleszólás és döntés jogát az ilyen „demokrácia" ellenségeinek: az egész magyar népnek a kezéből. Az 1945-ös választások történelmi jelentőségét azonban növeli az a tény, hogy Magyarországon emiatt — egyedül Kelet-Európában — a közvetlen, nyílt erőszak politikáját kellett alkalmazniuk a hatalom megszerzésére. Az első karácsony az emigrációban A Léhner-kaszárnyát hólepel takarta. Megrázó jelkép ez a fehérség. Mintha az élet szem fedője volna. Girbe-gurba sikátorokon ballagok. Talpvallató kövek nyaggatják a cipőm. Az ósdi utcák lenyargalnak a Salzachra. A házak festett arcukkal a víztükörben kacérkodnak és pletykálkodva sutyorognak a fecsegő habokkal. A fák csontvázárnyai sírva hajlonganak a szélben. Délben a koldusok udvarán fintorogva nyeldesem a moslékszinű löttyöt a penészszagú csajkából. Aztán elindulok Béby bátyámhoz. A karácsony békés, megbocsátó hangulata megsimogatta Salzburgot, ezt a történelmi várost. Valaha az agyontaposott lépcsőkön és a hegyekre kaptató utakon egy érsek és egy világszép asszony lépkedett Az érseket elfelejtették. De az asszony. Mirabella emléke örökké él. Pedig az érsek építette ezt a várost Mirabellának. Mozartnak, Reinhardtnak, a művészetnek. Megkondulnak a székesegyház harangjai. Roppant gazdagság, zsúfolt élet incselkedik a kirakatokban. Csak a hontalan lélek kódorog, tétlen kézzel, üres zsebekkel, korgó gyomorral. „Ezer jajjal gyötört a honvágy és nem adott mámort a bor, mert nincsen torka itt a hegy levének. Almamustját a kerge issza." A hotelszobában elomló meleg. Az ajtón kis táblácska jelzi, hogy itt laküt Bartha Albert, volt honvédelmi miniszter Béby bátyánk magához ölel minden magyart. Nem is szólítják a rangján, mert hiszen ő mindenkinek a Béby bátyja. Soha, senkit nem utasított el, aki a segítségét kérte. Óriási tekintélye előtt kinyílnak az ajtók. A szava hitelesebb a pecsétes írásnál. Nélküle sokan elvesztek volna a poros akták temetőjében. A hivatalok lábai rendszeresen gyanakodók s a rosszindulatot m indig ő hozta rendbe — a fejeknél.. . Felesége, a Nagyasszony, mindenki Lola nénije, megtéríti az asztalt. S amijük a szegénységből telik, kínálják. Mindenki vesz egy darabkát, mert sértés lenne el nem fogadni. Itt van Miamiból egy hoteltulajdonos, akinek a felesége magyar. Megkonnyezteti ez az ünnepi hangulat, a szeretet, a béke, a megbocsátás, az együvétartozás, amit itt lát. — Ez nem egy vacsora — mondja. — Valami más kellene karácsonyestére. Széttárja a kezeit. Ezzel is azt mutatja, amit belül, a szívében érez: az ölelést, a szeretetet . . . — Legyenek ma estére az én vendégeim — és ezt úgy mondja, mintha nem ő, hanem mi tennénk neki szívességet. Béby bátyánk varázsa ez is. Mellőle elkullog a mocskos jelen, szebbik arcával kendőzi magát a rideg valóság. Ünnepi kalács kerül az asztalra. Ez már a vendéglős figyelme. A karácsonyi szeretet egyik szép megnyilvánulása. Béby bátyánk megszegi az ünnepi kalácsot. A pincérek pedig elibénk teszik az étlapot, hogy arról rendeljünk. A koldusok löttye után a mennyországban képzeljük magunkat. Tetszés szerint válogathatunk, ki mit akar . . . Csak éppen étvágyunk nincs. A falat ügy megy le a torkunkon, mint mikor a síron utolsót döngölik a sírásók ... De gyönyörű volt mégis, nagyon szép! A gondolat s az érzések előtt nincsen távolság. Visszaléptünk az otthonunkba, és milyen csodálatos: mindannyiunknak az első karácsonyfa jutott az eszébe .. . És az első hajnali mise.. . Az ablaküvegen keresztül kilátunk a dombra, a hegyekre. A legmagasabb csúcson pirosló vért és fényességet könnyezett a széttártkarú Krisztus-kereszt. Minden emberi szenvedés és a megváltás örök szimbóluma. Egymás arcán látjuk az élet útbaigazító jeleit és ezek beszédesen szóltok a múltról ... Stefan Zweig kastélya fényárban úszik ... A nagy író itt irta világszép regényeit. Most műemlék a háza. S mint nevezetességet mutogatják a turistáknak. Stefan Zweig, a nagy hazátlan, akit idegenbe vert a gonoszság .. . Nem tudom, hogyan, csak egyszerre egy kis karácsonyfa került az asztalra. Még mélyebbre nyomódott köztünk a csend. Ünnepélyessé vált a pillanat, amikor Béby bátyánk a Szentfán meggyújtotta a gyertyácskákat. Soha nem felejtem el a mozdulatot. Mennyi bizakodás, istenhit, rajongás áradt belőle. S a legördülő könnycseppjében a túlvüág boldogsága fényeskedett... Künn az éjszakában suhogó sötétség száguldott a szél fekete szárnyán. Karácsony volt... 1949 ... Az első karácsonyom idegenben ... S mi. elárvult magyarok, Jézuska-váró megindultsággal. némán álltuk korul a kicsi karácsonyfát.. . Székely Molnár Imre
