Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
1985. október 9. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West MICHNAY GYULA: ^ .. - r Szökés a recski haláltáborból* 2. rész Az első tervem viszonylag rövid időn belül meg is született Észrevettem, hogy a táboron kívül elhelyezett ÁVH-s barakkok felé vezető útra nyíló, a kettős szögesdrótkerítésbe vágott kiskapu általában soha sincs bezárva Valószínűleg azért volt ez, mert közvetlenül fölötte volt egy őrtorony, benne géppisztolyos őrrel, s azután ezen a helyen rabok fegyveres kíséret nélkül sohase fordultak elő. Mégis azt gondoltam, hogy amikor egy este a bányából jövet fahasábokat szállítunk az ÁVH-sok részére, hirtelen mozdulattal ledobom a vállamról a fahasábot s kirohanok a kiskapun, majd eltűnök az erdő sötétedő homályában. Ma már tudom, hogy ez a terv nemigen sikerülhetett volna, hiszen a szökést észrevéve, mindjárt a nyomomba eresztették volna a kutyákat De az is lehet nem jutottam volna messzire az őr géppisztolysorozatától. Ám akkor — nyilván végére érvén a türelmemnek — ez a tervem kivihetőnek tűnt előttem. Nemegyszer már-már megkíséreltem. Talán csak arra vártam, hogy melegebbek legyenek az éjszakák. Attól nem tartottam, hogy az előttem ismeretlen hegységben eltévedek, hiszen gyerekkoromban együtt csavarogtam a dunántúli erdőkben a parasztfiúkkal, majd a katonai nevelőintézetben megtanultam a terepen való eligazodást Erre a szökési kísérletre mégsem került sor. Az egyik igen jó barátom, rabtársam, Lócsey Géza, elmondta nekem, hogy a tábor külső kettős szögesdrótkerítésén, a vízmedence mellett vágtak egy nyílást amelyen keresztül fegyveres ÁVH-s őr kíséretében rabok közlekednek, hordsaroglyán szállítanak ki a táboron kívül építendő robbanóanyagraktárhoz téglát, meszet homokot A robbanóanyag-raktárt biztonsági okok miatt tervezték a táboron kívüli területre, hogy esetleges lázadás esetén a rabok ne juthassanak az ott tárolt anyagokhoz. Úgy gondoltuk Lócsey Gézával, hogy a robbanóanyag-raktár építéséhez kijáró rabok közé kellene valahogy bekerülnünk. Legelső feladatunk az volt hogy utánanéztünk, kik dolgoznak ebben a munkacsoportban. Csakhamar beláttuk, ez a tervünk nem valósítható meg, valamennyi olyan ember volt, aki soha, semmi körülmények között nem vállalta volna a szökés kockázatát. Valószínűleg így is válogatták össze őket Törtük tovább a fejünket s újból előkerült ez a lehetőség. De most már nem kettesben latolgattuk ezt hanem a harmadik társunkkal. Stem Pállal. Amikor egyszer megint azon sopánkodtunk, hogy nem lehet ebbe a csoportba bekerülnünk, ó kérdezte meg, de inkább csak tréefának szánva az ötletet hogy miért nem öltözik be valaki közülünk ÁVH- snak, aki kikísémé a többieket a táborból? Jót nevettünk ezen, hiszen hogyan lehetett volna a recski kényszermunkatáborban ÁVH-s öltözékhez jutni, fegyvert géppisztolyt szerezni? Meg egyébként is, csak egy munkacsoport járt ki a robbanóanyag-raktár építéséhez, s ha egy másik csoportot látna az őrtoronyban figyelő valamelyik őr, azonnal gyanút fogna. Meg találkozhatnánk az igazi csoporttal is, s menten dugába dőlne a kísérlet Ám mégis maradt mindhármunkban valami ebből az elképzelésből. Nap mint nap figyeltük, hogyan járnak ki és be az átvágott kerítésen keresztül a géppisztolyos ÁVH-s kíséretében a társaink, a hét emberből álló csoport A kerítést két őrtorony között, azoktól egyenlő távolságban vágták keresztül, valószínűleg azért, hogy így a ki-bejárás jobban legyen megfigyelhető. A robbanóanyag-raktár építése már hetek óta folyt, így az őrök már megszokták, hogy időnként megjelenik a szállító munkáscsoport egyetlen őr kíséretében. Megfigyeltük azt is, hogy amikor a csoport elérte a kerítést, a kísérő őr a szögesdrótszálakat könnyűszerrel kiakasztotta, majd a csoportot átkísérve, azokat visszakasztotta. Láttuk azt is, hogy az őrtoronyban szolgálatot teljesítő őrök nem fordítanak különösebb gondot erre a csoportra; valószínűleg azért, mert fegyveres kísérete volt A recski kényszermunkatáborban sohase volt pihenőnap, a hét valamennyi napján dolgoztunk, vasárnap is. Ám vasárnap inkább csak a tábor belső területén folyt a munka, rendeztük a barakkok előtti terepet, köveztük az utakat, vagy pedig az ÁVH-sok körletében dolgoztunk. Vasárnap nem volt munka a bányában s a robbanóanyag-raktár építéséhez sem járt ki a szállító csoport Úgy emlékszem, ez a felismerés újította fel megint a tervet A tervezgetés során két nehézséget láttunk: honnan szerzünk ÁVH-s egyenruhát, géppisztolyt s hogy kikből válogatjuk össze a hét embert? Kisebb problémák, mint az is, hogy ki öltözzön be őrnek, nem is izgattak bennünket Csakhamar már négyen tudtunk a tervről. Lócsey Géza együtt dolgozott Haraszti Józseffel, ót is beavattuk. Megbízható társunk volt s ö is segített Lócsey Gézának megfigyelni az átvágott kerítésnyílást. Egyelőre úgy határoztunk, hogy senki másnak nem szólunk a tervünkről, nagyon tartottunk attól, hogy kitudódik. S előfordult már, hogy valaki csak megemlítette a szökés lehetőségét, s valaki feljelentette, az ÁVH-sok félholtra verték. Még 1950 augusztusában, amikor nem volt a tábor bekerítve, valaki szökést kísérelt meg, hirtelen az erdőbe vetette magát, ám elfogták és súlyos börtönbüntetésre ítélték. Tudtuk hát, ha a tervünk nem sikerül, minek nézünk elébe. Legelőbb is a szükséges tárgyak, az ÁVH-s ruha és fegyver megszerzésére kellett gondolnunk. A ruha végül is nem okozott akkora problémát, mint először gondoltuk, rájöttünk, magunk is valamennyien kiselejtezett ÁVH-s ruhát hordunk, hiszen ebbe öltöztettek be bennünket, amikor Kistarcsán elszedték tőlünk a magunkét. Igaz, a rajtunk lévő nadrág és zubbony széles piros csíkkal volt megjelölve, ám ez idővel kifakult, megkopott. Nézegettük a rajtunk lévő nadrágokat, melyik van a legjobb állapotban, úgy láttuk, az egyikről el tudjuk tüntetni a festéknyomokat Lócsey szerzett a lakatosműhelyból egy drótkefét, ezzel még a posztó szálai közül is ki tudta szedni a piros míniumot Az ÁVH- sok már nem viseltek napközben zubbonyt, így csak jó állapotban lévő ingre volt szükségünk. Ez is akadt, hiszen az ingünk is az ÁVH-soktól levetett volt Lócsey az egyikre valamilyen zsinórból rangjelzést varrt s most már csak egy sapkára, meg egy derékszíjra volt szükségünk. A táborban volt szabóműhely is, ahol az ÁVH-sok részére is végeztek munkát. Stem Pálnak sikerült innen ellopnia egy papírból készült sapkamintát, s ezt felhasználva, az ezermester Lócsey Géza egy posztózubbony anyagából éjszaka a takarója alatt, a bevilágitó reflektorok fényében, kiszabta a sapkát s meg is varrta, és csizmaszárból vágott hozzá ellenzőt Az ÁVH-sok a sapkájuk szegélyén mintegy három centiméter széles kék szalagot viseltek, ilyenhez nem tudtunk hozzájutni; végül Stem Pál alsónadrágját áldoztuk fel erre a célra, ennek anyaga ugyan sokkal világosabb kék volt, mint az ÁVH-sok szalagja, de ha vízbe mártottuk, alig különbözött amattól. Derékszíját én szereztem az egyik tár-Horváth Elemér; A FŐHADNAGY Akárhogyan is hazajutott élve tisztiköpenyben árult karfiolt krumplit zellert káposztát ami volt A Don-kanyarban borult el elméje bár erről nem tudott csupán megélte De nem volt közveszélyes nem lopott nem hallgatott nyugati rádiót nem politizált és nem járt misére Uccán vagy téren ha valaki kérte némán díszlépésben masírozott és kapott néhány cigarettát érte a röhögésüket nem vette észre csak rágyújtott és tovább ballagott Háború volt És most béke van végre sunktól: három ebédemet, három félcsajka babfőzeléket engedtem át érte. Csizma is kellett, ehhez viszonyléig könynyen jutottunk, Stem Pál a cipészműhelyben dolgozott, de hogy jó csizmát tudjon szerezni, a tervünkbe be kellett avatnia az egyik munkatársát, Kertész Gézát. Most már csak a fegyver, a géppisztoly hiányzott, e nélkül nem indulhattunk el, hiszen az őrök mindig fegyveresen kísértek bennünket, s tudtuk, a vállalkozásunkhoz éppen a fegyveres ÁVH-s adja majd a hitelt, a biztosítékot De fegyvert nem tudtunk szerezni, erre semmiféle mód nem látszott Ám rájöttünk, nekünk nincs is szükségünk igazi géppisztolyra, megteszi egy olyan is, amelyik annak látszik. Megint Lócsey Géza találékonysága, ügyessége segitett: cementzsákpapírra megrajzolta a géppisztoly formáját, majd a tervünkbe beavatta az egyik, a famegmunkáló telepen dolgozó társunkat, Kihut Józsefet, aki vállalkozott a géppisztoly-utánzat elkészítésére. Kisebb darabokból állította össze, amelyekről nem is látszott, milyen célokat szolgálhatnak. Ócska fémlemezből még tusaborító és csököpeny is került rá s amikor fekete susztertintával befestettük — más festékhez nem jutottunk —, megszólalásig hasonlított egy igazi fegyverhez. Komoly gondot okozott az előkészített ruha, csizma és fagéppisztoly elrejtése, hiszen időnként váratlan motozásokat tartottak az ÁVH-sok, s ilyenkor még a szalmazsákokat is átkutatták. Kihut végül is a géppisztolyt szétszedte azzal, hogy csak induláskor szereli megint össze, s egyes darabjait itt-ott elrejtette. Május közepére készen voltunk a tervünk végrehajtására, amelyhez ekkor hatan voltunk: Lócsey Géza, Stem Pál, Haraszti József, Kertész Géza, Kihut József s jómagam. Még két emberre volt szükségünk, hogy meglegyen a szállító csoport őrrel együtt számított szokásos létszáma. Közös megegyezéssel két igen megbízható társunkat avattuk be a tervünkbe, Stem Mendelt és Mózes Mihályt. Amikor a létszámunk már teljes volt, igen komoly veszély fenyegette a tervünket az egyik barakkban egészen váratlanul motozást tartottak az őrök. Szinte szétszedték a barakkot, a szalmazsákok tartalmát kiszórták, gereblyével feltúrták még a priccsek alját is s néhol lefejtették a falról a faborítást Hogy mit kerestek, sohase tudtuk meg, de mi a pokol kínját álltuk ki; ha a mi barakkunkban is folytatták volna a motozást minden bizonnyal előkerülnek az elrejtett holmik. Nem is mertük ezeket továbbra a barakkban tartani, hanem egy cementzsákban az egyik üresen álló épület alá rejtettük el. Azután belénk bújt a kételkedés ördöge, vajon jól sikerültek-e a primitív eszközökkel és körülmények között készített tárgyak? A géppisztoly kipróbálására nem gondolhattunk, de legalább a ruhát, sapkát és csizmát szerettük volna látni valamelyikünkön. De ki legyen a csoportot kísérő őr? Lócsey Gézára, a kényszermunkatábor egyik legvállalkozóbb szellemű és talán leghidegebb vérű rabjára esett a választásunk, s ó még mintha hasonlított is volna az egyik ÁVH-s őrre. Egy alkalmas pillanatban előszedtük a nadrágot, inget, sapkát, csizmát s Lócsey Géza beöltözött Stem Pállal felmásztam a barakk padlására s onnan figyeltük, hogy a röpke pillanatra kiszaladó Lócseyn miként fest az ÁVH-s ruha. Még a különben sikeresnek mondható próba után sem nyugodtunk meg teljesen, állandóan ott motoszkált a fejünkben a kérdés, majd az őrtornyokból figyelő ÁVH-sok nem fognak-e gyanút? Vártunk a kedvező alkalomra, ám a várakozás során újból meg újból kísértett bennünket a kétkedés ördöge, sikerül-e a tervünk, megéri-e a kockázatot Egyik-másik társunk mintha szívesen le is mondott volna erről. Nem is csoda, a hosszú rabság felórli még a legkeményebb embert is. Magam, azt hiszem, soha meg nem inogtam, a Recsken való elpusztulástól jobban féltem, mint a szökéssel járó kockázattól. Múlott az idő, éreztem, hogy cselekednünk kell. Olyan gyanúnk is volt hogy mások is sejtik a szökési tervünket ám lehet ezt csak képzeltük. Sürgettem az indulást s végre megállapodtunk abban, hogy május 20-án, vasárnap hajtjuk végre a tervünket jóllehet néhányan korainak tartották ezt a Mátra üyenkor még eléggé hűvös és az aljnövényzet se igen dús. 1951. május 20-án gyönyörű, verőfényes napra virradtunk. Ébresztő után mind a nyolcán összefutottunk egy rövid időre s megállapodtunk abban, hogy az első őrségváltás előtt kíséreljük meg a tábor elhagyását, kilenc óra tájban. Ilyenkor a tornyokban őrködő ÁVH-sok már fáradtak, türelmetlenül várják a leváltásukat figyelöképességük csökken. Akkorra terveztük a gyülekezést amikor a parancsnoksági épület előtt a váltásra induló őrség sorakozik. Nagyjából ennyi időre volt szükségünk ahhoz, hogy még az őrségváltás előtt túljussunk a kerítésen. Gyülekezési helynek a bányabeli latrina környékét jelöltük meg, ahol észrevétlenül elvegyülhetünk az ide-oda igyekvő, követ szállító társaink között Ahogy múlt az idő, egyre nagyobb és nagyobb izgalom fogott ei, ám igyekeztem ezt nem mutatni. Nemsokára belopództam a barakkunkba, hogy magamra húzzam az elrejtett két ingemet s a hónapok óta őrzött, az egyik raktárhelyiségből egy óvatlan pillanatban lopott pulóveremet Az ugyancsak a barakkban tartózkodó szomszédom bármennyire is igyekeztem ezt a műveletet észrevétlenül elvégezni — meglátta, mit cselekszem. — Megbolondultál? — kérdezte. — Miért öltözöl fel enynyire, hiszen elolvadsz ebben a melegben? Okosabb nem jutott eszembe, így azt feleltem, meg vagyok fázva s ki akarom izzasztani magam. A megfázás nemigen látszott rajtam, így a szomszédom valóban azt hihette, megbolondultam. Hetek óta zsugorgattam a kenyéradagomat, szerettem volna ezt is magammal vinni, de nem mertem, a szomszédom még mindig figyelte az értelmetlennek tűnő cselekedeteimet (Folytatjuk) ’Fejezet a Sztáray Zoltán szerkesztésében megjelenő dokumentum-kötetből. MEGJELENT! Sztáray Zoltán „HUDSON-PARTI ÁLOM” című elbeszélés-kötete. Az egész-vászonkötésú, 160 oldalas, igényes kiállítású könyv jutányosán megállapított ára: US$10.00 és US-$1.50 postázási költség. Megrendelhető: PÜSKI-CORVIN, 251 East 82nd Street, New York, N.Y. 10028, U.S.A. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem gondozásában megjelent Borbándi Gyula A MAGYAR EMIGRÁCIÓ ÉLETRAJZA 1945—1985 című, mintegy 500 oldalas könyve Művében a szerző a nyugati magyar emigráció elmúlt négy évtizedének történetét nyújtja. Beszámol a negyvenötös menekültek kiérkezéséről, életkörülményeiről és intézményrendszerérői, a tengerentúli kivándorlásokról, az európai és más kontinentális magyar kolóniák kialakulásáról, az egyházak/ Iskolák, ifjúsági és társadalmi szervezetek munká járói, az irodalmi és politikai sgjtó, valamint az emigráns képviseletek és irányzatok működéséről. A továbbiakban szó van a negyvenhetes és ötvenhatos menekülési hullámról, a magyarországi viszonyok alakulásának tükröződéséről az emigránsok magatartásában, a változó politikai törekvések eredményeiről és kudarcairól, a magyar forradalom és szabadságharc szerepéről a nyugati magyarok életében. A könyv utolsó harmadának tárgya a magyarországi enyhülési korszak hatása, a hazai és külföldi magyarok érintkezése, az emigráció feladatairól folyó eszmecserék és viták, a politikai tevékenység háttérbe szorulása és a művelődési munka előtérbe kerülése, a magyar-magyar kapcsolatok, a nyugati magyarság szellemi és politikai életének mérlege. A szerző kiterjedt kutatásokra támaszkodó és adatokban gazdag műve a magyar emigráció teljesítményeinek első részletes felmérése. Előjegyezhető: Büchergilde — Könyvbarátok Köre (Schweiz) CH - 4125 Riehen, Mühlestiegrain 18 és minden magyar könyvkereskedésben
