Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
1985. október Nyugati Magyarság — Hungarians of tbe West SZEMBESZÁLLVA AZ 1956-OS M aGYAR OkTÓBERI FORRADALOMMAL KAPCSOLATOS EMLÉKEZETVESZTÉSSEL A nyomdaipari második gazdaság rejtekében meghúzódó független könyvkiadás a házkutatások, a sajtórendészeti vétség címén kirótt pénzbírságok, a nyomdászok ijesztgetése ellenére immár negyedik éve működik, hosszabb magszakitás nélkül. Szaporodnak a kiadói vállalkozások is. Az úttörő AB Független Kiadó meg fiatalabb társa, az ABC Kiadó produkciója mellett az elmúlt két évben Sznob, Hitel, Alulnézet, Szabadidő, Artéria jelzéssel kerültek forgalomba különféle — és különböző technikával sokszorosított — kiadványok, és megjelent néhány kiadvány minden kiadói jelzés nélkül is. A szám izdat-kiadással foglalkozók számának növekedésével differenciálódott a kiadványok minősége. A nagyüzemi technika nem garantálja a jó minőséget. Nyomdában is elő lehet állítani agyonkicsinyített, szétnyithatatlan, alig olvasható sajtóterméket, és a feketemunka körülményei között is készülhetnek szép könyvek. Bár a szám izdat-kiadás eredeti bájához tartozik, hogy a kiadók — hacsak nem külföldi kiadás reprintjét adják közre — gépelt szöveget kicsinyítenek és sokszorosítanak nyomdai úton, igazi nyomtatott könyv csak szedésről készülhet. Az első hazai szedésről készült kiadvány, a Feketében c. SZETA-antológia után hosszabb szünet következett, 1984-ben azonban egyremásra jelentek meg a szedett szövegű nyomtatványok: a Duna-bizottság tájékoztatói, George Orwell Állati gazdasága (az AB kiadványa) és valamivel korábban a Temetés hajnalban c. füzet. (Ez az utóbbi fényképes borítójával és kétszinnyomású illusztrációival különben is majdnem „profi" könyvecske. Előállítását persze megkönnyítette kis terjedelme.) Hazai szedésről készült az M.O. kiadó köteteinek egy része is. A fentebb felsorolt kiadók — az avantgarde könyvmunkákat megjelentető Artéria kivételével — egy-két könyvet, füzetet adtak közre, azóta nem hallani róluk. Az M.O. viszont életerősnek bizonyult. Bár a hatóságok minden eszközzel akadályozni próbálják a működését, újabb és újabb kiadványokkal van jelen a független könyvkiadásban. Produkciója határozott tematikai elgondolást sejtet, könyvei pedig mind szerkesztésük, mind technikai kivitelük tekintetében a független könyvkiadásban eddig szokatlan minőségigényről tanúskodnak. Olvasóinknak talán nem árulunk el titkot, ha tudatjuk: az M.O. betűjel a Magyar Október rövidítése. A kiadó Kossuthcímeres, évszámos emblémája nyilvánvalóvá teszi, hogy a betűjel sem utalhat másra, mint a „kis októberi forradalomra”. Nevével és kiadványaival az M O. mindenekelőtt az 1956-tal kapcsolatos „össztársadalmi emlékezetvesztéssel" (Szabó Miklós kifejezése) kíván szembeszállni. A szám izdat az elmúlt években némiképp megtörte ezt az emlékezetvesztést, de eleven társadalmi fontosságához mérten a független könyvkiadás és a sajtó sem foglalkozott — számos egyéb feladata közepette nem is foglalkozhatott — korunk magyar történelmének (talán egész Kelet-Európa háború utáni történetének) legjelentősebb eseményével. Az 1956-ra vonatkozó nyugati irodalom még a tudományos könyvtárakban is csak különleges engedélyek birtokában vagy különleges kapcsolatok révén olvasható, a hazai dokumentumok pedig méginkább hozzáBEADVÁNY... (Folytatás az előző oldalról) területeken is megfelelő haladást érjünk el. így pl. önálló anyanyelvi és nemzetiségi kultúrájuk fejlesztését bizonyára örömmel és lelkesedéssel fogadnák a társadalmi szempontokból jelenleg periferikus életmódot folytató cigányok. 6. Kérjük a román párt- és államvezetóséget, hogy terjessze elő az ENSznél és támogassa azt a javaslatot, melyet egy kisebbségi világszervezet megalakítására alulírottak teszünk. Úgy véljük, e javaslat — melynek szövegét mellékeljük — számottevően hozzájárulhatna Románia nemzetközi tekintélyének további emeléséhez. Kolozsvárt, 1985. március 28-án. Tisztelettel és bizalommal Szőcs Géza (Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez eljuttatott JAVASLAT” szövegét lásd a 10. oldalon.) férhetetlenek. Az M.O. tehát azzal, hogy ezeknek a közreadását tette a vállalkozás jellegét, „profilját" meghatározó programjává, olyan elemi szükségletet elégít ki, amelyet „kielégítésével" csak növelni fog. Első kiadványával az M.O. 1983 ószén, a forradalom évfordulója körüli napokban jelentkezett: a magyar kérdéssel foglalkozó ENSz különbizottság jelentésének egy fejezetét adta közre. A magyar felkelés rövid történeté-t. A szöveg korábban a Magyar Füzetek 1956-os emlékszámában jelent meg. a hazai kiadás a párizsi közlés áttördelt reprintje volt. Az első kis füzetet két dokumentumkiadvány követte: az 1956. nov. 2-i Népszabadság és az ugyanaznap megjelent Iro dalmi Újság facsimiléje. Politikailag talán az előbbi a fontosabb, hiszen benne van Kádár János beszéde, a dicsőséges felkelésről, amelynek elórehajtó ereje a kommunisták voltak, maradandó értékeket azonban az utóbbi tartalmaz. Illyés Egy mondat-a jelent meg az Irodalmi Újság forradalmi számában, Füst Milán gyászbeszéde az elesettek fölött, Németh László, Déry Tibor cikke — csupa olyan írás, amelyek (hiába az életmű-kiadások) „hivatalosan" nem is léteznek. A szövegdokumentumok mellett az M.O. hang- és fényképdokumentumokat is kiad. A Magyar Forradalom Hangja c. kazettát 8. számunkban ismertettük. A hangszalag, amely a korabeli rádióadások tükrében foglalja össze a forradalmi napok történetét, eredetileg kiadói jelzés nélkül került forgalomba, a kiadói betűjel csak a később készült kazettákon bukkant fel. Fényképeket az M.O. három sorozatban adott ki A forradalmi város, A harcoló város, A lerombolt város címmel. A három leporellószerűen szétnyitható tasak húszhúsz képet tartalmaz, a nagyítások eredeti amatórfelvételek negatívjárói készültek — korlátozott példányszámban. Igazi könyvet 1956 irodalmáról az M.O. eddig kettőt jelentetett meg. Az a jó a szamizdatban. mondta egyszer egy szerző, aki több ízben esett a kettős publikálás vétségébe (azaz munkái állami kiadónál meg engedélyezetlenül is megjelentek), hogy már ránézésre érezni, nem ment át rajtuk a szocializmus. Megjegyzése nem a cenzúrázaüan tartalomra vonatkozott, hanem arra, hogy az állami-nagyüzemi könyvgyártás személytelenségével szemben (s ezt a személytelenséget még a bibliofil könyvművészet sem tudja megszüntetni, hiszen a könyv tartalmi szerkesztése és „formatervezése" külön felelős kezében van) a szamizdat-kiadványt a kézirat gondozásától a nyomdaelőkészítő montírozáson át a kötésig közvetlenül a kiadó formálja, és ha módja volna rá, nyilván maga kezelné a nyomógépet is. Wiktor Woroszylski 1956- os Magyarországi napló-ja teljes egészében a hazai szamizdat termése. Eredetije megírása idején csak töredékesen jelent meg a Nowa Kulturá-ban, közlését a lengyel cenzúra három folytatás után leállította. Francia és angol fordítását Nyugaton adták ki, majd a szöveg visszajutott Kelet- Európába, és belekerült a lengyel, sót az orosz szamizdat-forgalomba. A magyar fordítás, amely gyakorlott fordítóra vall, a lengyel eredetiből készült, a teljes szöveg alapján. Hazai munka a szellós, jól tagolt szedés is. A párhuzamos kiadások megjelenését a Kiadói Főigazgatóság sem tudja megakadályozni, holott ez volna az egyik — talán az egyetlen értelmes — feladata. Nem csoda hát, hogy a független könyvkiadás egymástól független kiadói szinte egyszerre jelentették meg Bibó István 1956-tal kapcsolatos írásait. (Bibó István 1956-os Írásai. Magyar Figyelő, 1983; Bibó István: A magyar forradalomról, M.O., 1984.). Az M.O. kiadványa az 1956—57- ben — tehát a szerző letartóztatása előtt keletkezett — műveken kivül közreadja Bibó leveleit, amelyeket kiszabadulása után üt azoknak a fogolytársainak az érdekében, akikre nem vonatkozott az 1963-as általánosnak mondott (de ma már jól tudjuk, mennyire csak részleges) amnesztia. A politikai jogaitól bírói ítélettel is megfosztott állam miniszter az újabb letartóztatást kockáztatva próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény és az itthoni politikai vezetés figyelmét a felkelés elfelejtett rabjaira — sikertelenül. Utolsó, befejezetlen tanulmányában pedig (ennek egy részlete zárja a kötetet) a rezignált, cinikus konszolidációt — azaz a jelent — a forradalom napjaival hasonlítja össze, amikor az ország „azon a ponton volt, hogy a 20. század legizgalmasabb társadalmi-politikai kísérletének legyen a színhelye". Érdekes, hogy a makacsul optimista Bibó, aki 1947 jeges rettegése, 1957 durva terrorja idején is megtalálta azokat a fogódzókat. amelyekben megkapaszkodva lehetségesnek vélte a józan kompromisszumot, a konszolidációnak nevezett kiegyezéssel semmiféle alkut nem ismert. Erre az „intranzigenciára" utalva mondja előszavában K.Gy., hogy az 56-tal kapcsolatos írások sora „a reformista Bibó István után megmutatja a forradalmár Bibó Istvánt". A két, látszólag ellentétes eszmény (amelyek persze a Bibó-szövegek nem kategorizáló olvasója számára egyáltalán nem ellentétesek) egységére Bibó gondolatrendszerében az 1945—47-es tanulmányok alapján Bence György és Kis János esszéje hívta fel a figyelmet (Id. Bibó-Emlékkönyv) Bibó szerint nincs olyan feszültség, amelyet csak forradalommal lehetne feloldani, józan egyezkedéssel a forradalom minden helyzetben elkerülhető. (A forradalom ugyanis Bibó számára — ellentétben azokkal, akik a radikális baloldaliság eszméiben nevelkedtek — korántsem maga az abszolút jó!). Csupán egyetlen forradalom elkerülhetetlen — véli Bibó — minden demokrácia előtörténetében: „az emberi méltóság . . . forradalma", amelynek során a közösség ráébred a saját hatalmára. A jelenkor magyar történelmében a budapesti felkelés volt ez az egyetlen, elkerülhetetlen forradalom; Bibó az önmagára talált közösség nevében kereste a fegyveresek veresége után is a kompromisszumos megoldást. Nyilvánvaló, hogy az engedményeket, amelyeket ehelyett nyújtott az önbecsülését vesztett hatalom, nem fogadhatta el. Egyszerűbb szavakkal: más az, ha valaki gyakortati vagy erkölcsi meggondolásból nem teszi meg, amit az indulatai diktálnak, és más. ha tehetetlenségében elfojtja, sót elfelejti az indulatait. Az 56-os írásokat az M.O. kiadása, ahol erre mód volt, korrigált szöveggel közli: a november 4-i kiáltványt az eredeti kézirat hasonmása alapján, az Egyesült Államok elnökéhez intézett Üzenetet a Fehér Házba továbbított amerikai külügyminisztériumi feljegyzésből, szöveghű fordításban. (A kötet közreadja mindkét dokumentum facsimiléjét is.) A Magyar Figyelő kiadása viszont Szilágyi Sándor bevezetőjével gazdagabb: az előszó érzékletes leírás Bibó parlamenti napjairól, november 4-e utáni tevékenységéről és peréről. Az 1956-tal kapcsolatos kiadványokon kivül az M.O. legsikeresebb vállalkozása Szász Béla Minden kényszer nélkül c. könyvének megjelentetése. (A megrendítő dokumentum-regényről II. számunkban közöltünk ismertetést.) A hazai kiadás az itthon alig hozzáférhető müncheni editio kicsinyített reprintje. A kor atmoszféráját a könyv kötésének belső oldalán egy Szabad Nép-oldal hasonmása idézi fel: a Rajk és társai letartóztatását bejelentő Rákosi-beszéd szövege. A borítórajz ifjabb Rajk László munkája. Ötletes vállakózásnak bizonyult Kemény István A gazdasági reformról c. füzetének megjelentetése. A Párizsban élő szociológus a Szabad Európa rádióban Kasza László kérdéseire válaszolva a gazdaságirányítás továbbfejlesztéséről szóló 1984. ápr. 17-i Központi Bizottsági határozatot elemezte. A kiadvány magnófelvételről közli a beszélgetést, amelynek írott szövege valószínűleg nem is volt. A brosúrában megjelent a KB-határozat is: szám izdat-kiadását feltehetőleg többen olvasták, mint a Társadalmi Szemlében publikált eredetit. A múlt év utolsó napjaiban került forgalomba az M.O. és az ABC közös kiadványaként a szamizdat hőskorának valószínűleg legjelentősebb szellemi terméke, a Bibó-Emlékkönyv négy kötetben, egy kiegészítő kötettel. Az 1980-ban gépírásos formában nyilvánosságra került antológia élén szerkesztői jegyzet állt. A vállalkozás szervezői azt közölték, hogy a gyűjtemény írásai nyomtatásban csak szerzőjük engedélyével jelenhetnek meg. A mostani editio copyright-ja ezzel szemben jelzi, hogy a kiadás a szerzők tudomása nélkül készült. Formálisan persze igaz: az eredeti kikötés csak a nyomtatásban való közlést tilalmazta. A hazai szamizdat gyakorlatában azonban a fotomechanikai sokszorosítás is kiadásnak számít — a Bibó-Emlékkönyv tehát kétségtelenül kalóz-kiadás. Praktikus érveket azonban könnyű felhozni a kiadók mellett. Megkérdezésük sokkal kínosabb helyzetbe hozta volna a szerzőket, mint az engedély nélküli megjelenés. Jelentős részük bizonyára kénytelen lett volna megtagadni az engedélyt, nem azért, mert nem vállalja az írását, hanem mert nem akar (nem mer vagy nem kíván, egyre megy) együttműködni a szamizdatoló ellenzékkel. A csonka közlés viszont pellengérre állította volna a kimaradókat. A kalózkiadásnak tehát a nem-kiadás az egyetlen alternatívája. A Bibó-Emlékkönyv ötödik, kiegészítő kötetében három írás olvasható: Szabó Miklós fentebb már említett kritikája az Emlékkönyv-ról (a BESZÉLŐ 1981-ben megjelent 1-es számából), az ún. Knopp-jelentés és Zsillé Zoltán Vissza a harmadik úthoz c. tanulmánya. Kőszeg Ferenc (Részletek a szerzőnek az 1985. évi 12. BESZÉLÖ-ben megjelent írásából.) MEMENTO — 1956 A Nyugati Magyarság képriportja az 1956-os magyar forradalom hősi halottainak és mártírjainak nyughelyeiről. A Kozma utcai Gyűjtőfogházzal szemben lévő oldalon van a X. kér. Újköztemető bejárata. A Kerepesi temető elhanyagolt 21-es parcellájában az 1956-os forradalomban hősi halált halt fiatalok nyugszanak. Nemrégiben még tanúskodott néhány síremlék az 56-os forradalom fiataljainak hősi szabadságharcáról. (A fényképekéi a Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei tíyörgy Kör Hétvégi Magyar Iskolájának tolt tanulói készítették.) AZ M.O. KIADÓ
