Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. június FLÓRIÁN TIBOR: VIRRASZTÁS Gondjaim, mint emberé és magyaré, egy-; re nőnek. Az éjszaka legsötétebb magányába viszem őket Ha kiáltanék, felriasztanám a madarakat és fölverném a mozdulatlan fákat Nappal és éjjel némán állok őrt, mert egyedül vagyok. Testvéreimet elzárta tőlem a Királyhágó. A sors kereke kíméletlenül gördül velem és velük. Bármelyikünket elkaphatnak küllői. Életét és sorsát veti kockára az, aki vitázik, perlekedik, gáncsolja egymást. A különféle utakat keresőket a történelmi kényszer, máról-holnapra, egyetlen, szűk sziklafolyosóba tereli. Csak az haladhat előre a jövő még néha felvillanó reménységei felé, aki kezet fog egymással. I Lesz-e valaha béke közöttünk? Lesz-e valaha híre-nyoma sorainkban a szembefordulóknak, a más útra térőknek? A közös veszély összeterel minket — egymást veszejtő, konok magyarok. Nézz szembe szomszédoddal, azzal, aki megbántott, gáncsot vetett. A roppant árnyék fejed fölött azt parancsolja, hogy elinduljatok a szeretet ösvényén egymás felé. Népét, nemzetét sorvasztja, aki más ösvényt kutat Kilép közösségéből és nem érzi, hogy rokona és testvére a másik. Nem döbben rá arra, hogy elpusztul magánosán, szétporlik szétszórt, apró csoportokban. Csak szorosan összezárult, egyakaratú tömegében állhat szembe, a győzelem reményével, a viharral. Hiába töpreng magányában sorsának gyötrő kérdésein: Miért kell számolnia lépéseit annak, aki a szülőföldjén jár, és miért kell saját falujában arra tartania, amerre más parancsolja? Miért nem fogadhat nappal és éjjel vendéget, aki a saját házában él? Miért nem vallhatja magáénak a Hargitát, ha a tövében született? Miért nem mondhatja az igazságot, aki az anyanyelvén beszél? Miért nem gyógyíthatja az orvos saját népét, ha magyar? Miért nem szólhat Istenéhez magyarul a csángó? Mi állíthatja meg a sok miértet? Az Istenről hiába üvöltik arcába, hogy meghalt, amikor tudja, hogy él. A szabadságot nem lehet örökre eltemetni, ha mindenki hiszi, hogy egy napon föltámad. Ki tud aludni, akinek körülvették a házát és a kerítését feltüzelte a nyomor? Törött ablakán füttyöt ereget a szél. Rongyos gúnyában kell várnia, míg a sötétség véget ér. Ajtaja már régen kívülről nyílik. Zárát erőszak törte le. Bármikor beléphet rajta az idegen hatalom. Saját házában nincsen nyugodalma Kamrájában éhes egerek vánszorognak. Hideg a hamu tűzhelyén s asztalára, hogy ne legyen üres, a holdból szel időnként egy karéjjal. Béla deák: NYÁRON Leányszemű csillagokkal kacsingatóst játszom, mosolyogva tanítgattak még az elmúlt nyáron. Tudom, mi a hunyorítás, mi a fénylő pászta, hogyha lovam idelent a lépést elhibázta. Akad olykor biztatás is, igenlés is szépen, hiszen arra sok a kedves tündéri cselédem. Úgy veszem ki: engem hívnak, édes c ókkal várnak, hagyjam itt sok búját-baját az árnyékvilágnak. Miskolci Panulics Lajos: HITVALLÁS Tollat fogok, írni alig tudok, mert minduntalan zátonyra futok. Akár a Hit, nemzeti érzelem, álnokul játszik minden énvelem. Mi az igazság és mi a való, létezik-e ma trójai faló . . . ? Hisz minden, minden tűnő délibáb, valóüanságból él ma a világ. Hit és szeretet — csalfa értelem, félretaszítva minden érzelem. Burjánozva felszínre tör a gaz, vesszen hát minden, ami szentigaz. De e káoszban én el nem veszek, az Igazságért mindent megteszek. Egy óriási, őrült küzdelem, de nem bírtok meg sohasem velem! Halálomig csak magyar maradok, e szent célért mindent odaadok: az életem, mit érte áldozok — ha kell, ezért én el is kárhozok. Nincs idő várni a Nyugat védő mozdulatát. Kezét lefogta az önérdek, a közöny, a megtévesztés hazug színjátéka. Már csak egyre ismétlődő ígéretei vannak s a szép szavak — mint buborékok — szétpattannak. Két ígéret között a hosszú, tétlen csendben a fejedelmi Erdély jajszavát némán hallgatja Európa Magyar népét szétszórhatta a hatalom, de szándékában mindenütt egységes marad. Fejét fölemeli a megaláztatás és a fenyegetés naponta ráhulló hamuja alól. Félelem nélküli szabad életet akar, egyenlő jogot a munkához, tulajdonához, nyelvének tanulásához, megtartásához, használatához. Hitét és Istenét szabadon valló társa akar lenni a szásznak és a románnak — egy szabad hazában! Átszínezett térkép 1979 őszén, hosszú szünet után jártam ismét Magyarországon. Egy véletlen folytán összetalálkoztam ifjú korom első nagy szerelmével. Pontosan egykori riválisomhoz ment férjhez, aki valamikor közgazdaságtant tanult, amikor én még csak gimnazista voltam. A József Nádor Műegyetemen kezdte és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be. Amikor arról beszélgettünk, hogyan is volt csak harminc valahány esztendővel ezelőtt, az egykori rivális elmondta, hogy két tanárára különös tisztelettel emlékszik: az egyik Nagy Imre volt, a másik pedig „az a zseniális, fiatal református pap”, Vatai László. Előhozta az egyetemi indexét is, büszkén mutatta, hogy mindkettőjüktől jelest kapott. Azt is hozzátette, hogy Vatai László „egyik napról a másikra” eltűnt. Itt aztán én mondtam el az eltűnés okát: a Magyar Közösség-i (teljesen koholt) konstrukciós per kapcsán tartóztatták le. Meséltem aztán tovább az angol nyelven megjelent Dosztojevszkij-könyvéről, valamint a nyugati magyar irodalom egyik csúcsáról, Vatai László Ady-tanulmányáról: az „Isten szörnyetegé”-ról. Mélyen belemerültünk a beszélgetésbe, virradatkor hagytuk abba. Előkerültek az egykori egyetemi jegyzetfüzetek is — és a töredező, elsárgult lapokról ugyanaz a Vatai László szólt hozzánk, akitől én itt kint, Nyugaton oly sokat tanultam. Különös és sejtelmes éjszaka volt az Budán. Két éven belül hirtelen mindketten, a férj is és a feleség is meghaltak. . . Hiszem, hogy a hazában is és nyugati magyarságunk körében is sokan vagyunk, akik Vatai Lászlót tani tómesterünknek tartjuk. Ezért oly nagy öröm az, hogy a Püski Kiadónál (New York) májusban megjelent Vatai László legújabb kötete „Átszínezett térkép” címmel. Hét tanulmánya olvasható a kötetben: Dosztojevszkij, a titokzatos géniusz; Arany János, a magyar írók fejedelme; Bethlen Gábor — Erdély fejedelme; Márai Sándor naplói; Németh László — Homályból homályba; A Független Kisgazdapárt társadalombölcselete; Harc az új világképért. Mindegyik írás megérdemli a legnagyobb figyelmet. Nem hiába nevezi Vatai Lászlót a Magyar Irodalmi Lexikon „az egzisztencialista filozófia” (talán annyit tennénk hozzá: a magyar kálvinista egzisztencializmus) legjobb magyarországi úttörőjének; minden egyes tanulmány ezt erősíti meg. Persze, minden ilyen kategorizálás fogyatékos. A lényeg az, hogy Vatai Lászlóról és legújabb könyvéről is elmondható az, amit negyven esztendővel ezelőtt Szerb Antal fogalmazott meg ugyanannak a hegyvonulatnak másik csúcsáról Szenczi Molnár Albertról: „Benne mutatkozik meg legtisztábban az a paradoxon, hogy a leginkább magyar a leginkább európai is. Nekik Európa kultúrmagassága és a honi kisszerűségektől való távolság kellett ahhoz, hogy egy másik, különb Magyarországért fáradozhassanak. Hazamenni a létező Magyarországba, annyit jelentett, mint lemondani az ideális Magyarországról.” Harminchét éve Nyugaton él Vatai László, akárcsak a XVII. század nagy magyar kálvinista egzisztencialistája, Szenczi Molnár Albert. Egész életművüket a magyarság lelki és szellemi felemelésére áldozták. Ezt bizonyítja ez a csodálatos könyv is, amit nyugati magyarságunk szellemi életében a legnagyobb eseménynek nevezhetünk 1985-ben. Komjáthy Aladár TŰZ TAMÁS: EGY NAGY MAGYAR HALALARA Újabb veszteség érte az egyetemes magyar kultúrát. Március 16-án meghalt San Diegoban a nagy magyar nyelvész, irodalomtörténész, író és műfordító, dr. Ternay Kálmán professzor. Sokáig betegeskedett. 3 969- ben agyvérzést kapott, balfelére megbénult. De szelleme eleven maradt, írt, olvasott, levelezett, fél kézzel gépelt. Felesége hűségesen ápolta a szép kaliforniai városban, ahol tengerparti otthonukban egyszer meglátogattam. íme rövid élettörténete, pályafutása: 1903-ban született a Csongrád megyei Szegváron. A szentesi gimnáziumban érettségizett, majd mint a báró Eötvös József kollégium ösztöndíjasa a budapesti egyetemen tanult két esztendeig. Innét a bécsi egyetemre került, a Magyar Kollégiumba, majd 1925-ben olasz ösztöndíjjal Rómába. Magyar tanulmányainak befejezésére visszatért a budapesti egyetemre, ahol 1933-ban cum laude elnyerte a bölcsészeti doktorátust magyar és olasz irodalomból, oklevelet szerzett német nyelv és irodalomból is. Később a San Diego-i egyetemen angol és francia nyelvből vizsgázott. Magyar nyelvet és irodalmat tanított a debreceni állami gimnáziumban 1932-től 1938-ig. Ekkor a magyar kormány Triesztbe küldte előadónak a magyar tanszékre. Itt működött 1943-ig, amikor a háború miatt visszahívták, de 1946-ban visszatért előbbi állásába az olasz kormány megbízásából, mint a magyar nyelv lektora. 1956-ban telepedett le az Egyesült Államokban mint menekült. Itt középiskolai tanárként kezdte. Kaliforniában francia és német nyelvet, valamint ókori történelmet tanított, majd a St. Mary’s egyetemre nevezték ki segédtanárnak a texasi San Antonio-ba. Ezután magyar előadó lett a New York-i Columbia egyetemen. A következő állomások: Memphis, Tennessee (1963— —65), Portland, Oregon (1965—69). Itt érte az agyvérzés 1969-ben. Ternay Kálmán nemcsak kiváló professzora volt a fent említett nyelveknek, de mara-Bagossy László „PARÁZS A HAMU ALATT" cím alatt hozott 56-os epizódjainak közlését abbahagyjuk, mivel kiadó vállalatunk az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 30. évfordulójának tiszteletére könyv alakban szeretné megjelentetni ezt a maga nemében egyedülálló feldolgozást. Erre megfelelő időben visszatérünk, — mert minden bizonnyal szükségünk lesz olvasóink segítségére is! dandó műveket is hagyott hátra, mint: Alfredo PanzinL Budapest, 1932; Termini Fiume, 1941; Hungarian Selected Sketches. New York, 1962. Főműve Alkyone című D’Annunzio-fordítása volt. Nekem is megküldte az impozáns 431 oldalas, szép kiállítású könyvet, amelyet nagy gyönyörűséggel olvastam. Kitűnő író volt. Szép összehasonlító tanulmányt írt Reviczky: Á pán halála és D'Annunzio: Híradás című verséről. Magam is hálás vagyok neki, mert annak idején gyönyörűen méltatta „Elraboltam Európát” című könyvemet a lapokban. Ragyogó írásművészetének jellemzésére hadd idézzek néhány szakaszt ebből a könyvbírálatból. „Már maga a cím is csupa jelképesség. Mi ez? Ókori görög hitrege? Jupiter, aki bikaalakban elrabolja Európát, ezt a gyönyörű nimfát, vagy a Prokop-féle címkép tengerkék vizeinek, a földcafatoknak barna mozaik kockája? Melyik a kettő közül? Valószínűleg mind a kettő, sőt a harmadik is: a költő önarcképe, de egyúttal feltétlenül a modern formákon, mítoszokon, szürrealista elképzeléseken átsejlő eszményképe, visszhangja a nagy, halhatatlan földrésznek, amelynek mindnyájan — mi magyar bujdosók kitépett tagjai vagyunk és leszünk mindhalálig. A való és valónfölötti tudatos keveréséből alakul ki ez a látomásszerűen kiteljesüló, új költői világnézet. Buján burjánzó költői képzelet ez, melynek megvan a maga fehér izzása, kristályragyogása és szénaillatot is képes lehelni. Ez a papköltő, volt tábori lelkész és szovjet hadifogoly, a szibériai szögesdrótok mögül hozta magával a halál mindennapos kockázatának rettenetét, s ha verset ír, mennyei oltáron miséz. Ildomosán keveri a .Cantica Americana’ keserű-édes borát Európa ősi aszújának ízkontrasztot árasztó aromájával. Micsoda ragyogó nyelvművészet, sugaras képek villózása! A belső élmény izgalmától izzik itt a szó. A zsúfolt vers tarka zűrjén át költészetté porhanyósítani a kavicsos valót: ime, ez ennek a sajátos költészetnek egyik nyitja és létjogosultsága. Aki már így tud írni, sírni, az háta mögött hagyta a fakó frázisok unt tergenyéjét, a kopott igék lomha lomát, az elcsépelt szólamok konvencionális koloncait s ihletét a fenti egek kristályába mártja — felfrissülés végett. A költői kifejezés küzdelme vibrál kibontakozó szavai alján. Modern nyelven, százféle viliózó képalakulásokon át próbálja sejtetni azt, amit a hagyományos költészet világos kontúrokkal rajzol szemünk elé. Ez a kibontakozás, az alakulás és átalakulás izgalma remeg át modern veretű mondanivalóin. Az örök ember feljajdulása ez a csipetnyi értelemért ebben a bábeli zűrzavarban, az a jajszó. amely Ádámot fojtogatta kint a világűrben a megrontó Luciferrel lebegvén: „Hová lesz e zűrben énem zárt egyénisége?” De mennyivel modernebb ötvözetű nála ez a kérdés, mennyivel átfogóbb, a valóság vizei felett lebegő ez a vergődés! Neki, a katolikus lelkésznek van bátorsága, hogy a kinyilatkoztatás készen kapott válaszán túl a marcangoló kétségnek adjon hangot ezüstsiklású jelképek előttünk bontakozó fjordjain át. Tehát egyszerű emberré tud nemesedni, aki a dogmák deltáján túl az. Ismeretlen kárpitját feszegeti a fantázia és a teremtő szó kockázata árán. Alaki nekiiramodások ezek a versek szó- és képkockázatoknak, miket a százarcú ihlet sugalmaz neki: az ellentétek és ellentmondások billentyűjén való zongorázás a formaösztön biztonságával; mai lüktetésű átélések, szellemi kivetülései az anyagnak, egyéni jelképek pattantyús serege, a többnyire vonzástalanitott, pontaüanított, szürrealista helyesírás szerint. Kísérletek, vázlatok és víziók, a szó látomásos határát próbálgatják.” Mint akkor is, most utólag is mégegyszer köszönöm, Professzor Úr, kedves Kálmán Bátyám, ezt a gyönyörű írást szerény költészetemről. Áldjon meg az Isten odafönn, ad jón Neked békét s örök boldogságot! Tűz Tamás: ANTIK LÁTOMÁS Hiszek az antik látomásban szeretnék kapni szárnyakat de minden szín helyett ma más van rongyosodik az árnyalat eljátszottam az örökségem a Múzsák rászedtek csúnyán rajtakaptak a cselszövésen véget ért dionűsziám jön-e még vajon új mulatság átokszép jóleső harag vagy tornyainkról elzavarják a viharszülte varjakat sovány esztendő lesz ez látom nem eszünk nem iszunk sokat őrült tűz támad a világon roggyant kazlakat gyújtogat veresbe játszó tigris lépked az antik látomás füvén kapkodja talpát ahol eget az izzó szikraszőrű fény
