Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)

1985-02-01 / 2. szám

1985. február

Nyugati Magyarság — Hungarians of the West

5. oldal

Magyar emberi jogok

Az alábbiakban rövidített formában közöljük Benda Gyula budapesti történész Pásadena-ban (I)él-Kalifornia) tartott előadását, amelvet a „MAGYAR KEREKASZTAL FÓRUM” (Előd László vezetésével) rendezett, a „Magyar Emberi Jogok Alapítvány” közreműködésével.

1982 novemberében nyugtalanító hírek jutottak el Magyarországra és a világ más részeire is. Erdélyben több magyar értelmiségit letartóztattak. néhányat közülük súlyosan bántalmaztak. Ugyanebben az időben Pozsonyban, november I 0-én letartóztatták Duray Miklóst, aki az ottani magyarság egyik ismert vezetője volt.

E hirek eredményeképpen Magyarországon, és Nyugaton is. megint a figyelem középpontjába került a Felvidéken, illetve Erdélyben élő magyarok helyzete, és azok az önvédelmi mozgalmak. amelyek az 1970-es években ott kialakullak. A Felvidéken a hetvenes évek végén szervezték meg a ..Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát”, amelyik 1945 után az első nem legális, magát politikai önvédelmi csoportként deklaráló szervezet volt. Erdélyben pedig először jelentkezett az ún. ..szamizdaf'. tehát egy illegális folyóirat. „Ellenpontok" címmel, és egy új program az erdélyi magyarok helyzetének megoldására.

Az erdélyi letartóztatások hírére Magyarországon egy eléggé éles hangú nyilatkozatban hetvenegy magyar értelmiségi tiltakozott a romániai rendőri fellépés ellen, és felszólította a magyar állam képviselőit is. hogy járjanak közbe a letartóztatottak kiszabadítása érdekében. Ezt azért tartom jelentősnek, mert igen hosszú idő óta először kapott nyilvános kifejezést az. hogy Magyarországon élő értelmiségiek felelősnek és szolidárisnak érzik magukat az Erdélyben és Csehszlovákiában élő magyarokkal.

Közismert, hogy a jelenlegi közép-európai határok 1919-ben. 1920-ban hogyan jöttek létre, és hogy milyen jelentős magyar népcsoportok kerüllek át más államok területére. Azt is tudjuk, hogy ekkoriban különböző sors várt rájuk, attól függően, hogy milyen állam keretei közé kerültek: a polgári demokrata Csehszlovákiában más volt a magyarok helyzete, mint a királyi Jugoszláviában vagy Romániában. Tudjuk, hogy 1938 és 1944 között az elszakított magyarlakta területek egy része visszakerült Magyarországhoz, majd pedig a háború után ismét visszacsatolták a környező országokhoz.

Az 1919 utáni békeszerződések mindenütt előírták azt. hogy az utódállamoknak, tehát azoknak az államoknak, amelyeknek területére magyarok kerültek, kisebbségvédelmi törvényeket kell hozniuk. és Magyarországnak joga volt a magyar kisebbségek érdekében szót emelni.

A helyzet 1945 után megváltozott. Semmilyen nemzetközi szerződésben nem szerepel a „kisebbség" szó. és ahol szerepelnek közösségek jogai, ott a végrehajtási utasításokból hiányoznak olyan intézkedések, amelyek a kisebbségvédelmet hatékonnyá tennék, biztosítanák. Maradtak az egyéni jogok.

Ennek a változásnak sok oka lehet. Az egyik fő ok talán annak a két nagyhatalomnak a szemlélete, amelyik Európa területének sorsát meghatározza. Erről Csoóri Sándor, a Duray Miklós „Kutyaszoritó" című könyvéhez írt bevezetőjében nagyon találóan nyilatkozott. Egyrészt Amerika közömbös az európai kisebbségek problémái iránt, számára ezek egyedi problémák. Másrészt a Szovjetunió nemzetközi viszonylatokban mindig megakadályozta, hogy a kisebbségek jogainak hatékony védelme belekerüljön a szerződésekbe.

1945 után tehát újra 3-3.5 millió magyar került kisebbségi sorba. Hogyan alakult a magyarok sorsa és mi a létszáma az 1980-as népszámlálások szerint az utódállamokban?

Csehszlovákiában a népszámlálás két dolgot kérdez: kérdezi az anyanyelvet, és kérdezi a nemzetiségi hovatartozást. Mindig van egy kis különbség a kettő kozott, mintegy tizennyolchúszezer ember. Van olyan, aki magát szlovák anyanyelvűnek, de magyarnak vallja, és körülbelül ugyanennyi, vagy valamivel több, aki magát magyar anyanyelvűnek, de szlovák nemzetiségűnek tartja. Ezért aztán aszerint, hogy a magyarokat a magyar anyanyelvüekkel. vagy a magukat magyarnak vallókkal azonosítjuk, különböző számokat idézhetünk, de a hivatalos adatok szerint kereken hatszáz ezer magyarról beszélhetünk. Ez a szám sokak szerint alacsonyabb a ténylegesnél.

1945 után a szlovákiai magyarságra nehéz esztendők következtek. Megfosztották őket minden politikai joguktól, minden vagyonukat elkobozták. és három évig a teljes törvénytelenség állapotában éltek. Iskoláik sem voltak. A csehszlovák kormány minden áron meg akart tőlük szabadulni és azt akarta elérni, hogy nemzetközi egyezmények értelmében telepítsék ki a magyarokat. ugyanúgy, mint a szudéla-németeket. Sőt. korábban megkísérelte az erőszakos elűzést is. és negyvenötben rögtön százával, ezrével dobta át a határon elsősorban a magyar értelmiségieket. A magyarok kitelepítése nem került be a nemzetközi szerződésekbe, csak egy olyan kitétel, hogy Csehszlovákia és Magyarorszag erről kölcsönösen tárgyaljon. Végül is tudjuk, hogy mintegy százezer magyar volt kénytelen elhagyni a Felvidéket, és lakosságcsere formájában Magyarországra települni. Ehhez még további tízezrek járultak, akiket más módon tettek át a határon és mintegy harrn inc-negy venezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akiket erőszakkal szudéla-német területekre deportáltak, és akik csak jóval később szivároghattak vissza, illetve egy részük a mai napig is Csehországban él.

A magyarság jelentős része ekkor úgy menekült meg a kitelepítések elől. hogy a szlovákok megadták azt a lehetőséget, hogy aki szlováknak vallja magát, az otthon maradhat. Ezt nevezték ők „reszlovakizálás"-nak, mert abból indultak ki. hogy a szlovákiai magyarok tulajdonképpen elmagyarosodott szlovákok. Tehát, aki visszatért „régi szlovák nemzetéhez", az megmenekült a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől. így ekkor körülbelül kétszázezer magyar vallotta magát szlováknak. Meg kell mondani, hogy a legerősebb magyar szigeten, a Csallóközben jóformán senki sem vállalta ezt. más vidékekről került ki ez a kétszázezer ember.

Ezek miatt az események miatt a magyarok hivatalosan nyilvántartott száma az 1950-es években igen alacsony volt Szlovákiában, hiszen félelmükben rengetegen szlováknak vallották magukat a népszámláláskor is. 1960-ban már többen merték magyarnak vallani magukat, és a szlovákok egészen megrémültek, mert a magyarok kétszer olyan gyorsan „szaporodtak" a statisztikák szerint, mint a szlovákok, és ez még 1970-ben is igy volt. Feltehető, hogy sok öregebb ember a népszámlálásnál továbbra is szlováknak vallja magát, de halálakor, amikor eltemetik, a családja magyarnak jelenti be, hiszen ebből már semmi baja nem lehet, és ezért a halottak között statisztikailag nagyobb a magyarok aránya. Tehát még mindig feltehető egy olyan népesség, amelyik magát szlováknak vallja, de valójában magyar. Ugyanígy azzal is számolni kell. hogy a végbemenő városiasodás mindig létrehoz egy olyan bizonytalan réteget, amelyik a két szlovákmagyar állapot között van és nyilvánvaló, hogy ha ebből előnye származik, akkor a hivatalok számára inkább szlováknak vallja magát akkor is. hogyha még sok szállal kötődik a magyar kultúrához.

Ennek ellenére, vagy éppen következményeképpen. még ma is: az egyetemi hallgatók közt jóval kevesebb a magyarok aránya, mint az ország népességében. Tehát ez egy csonka társadalom. habár talán biológiailag egészséges. Túlélte a negyvenöt utáni katasztrófákat, sőt fejlődik. A Csallóközben élő magyarság születési aránya a legmagasabb, Magyarországot és Erdélyt is beleértve. Ez a társadalom egy egészséges társadalom lehetne, de le van szorítva és a perifériákra került.

Románia helyzete más. Romániában a hivatalos népszámlálás szerint egy millió hétszázezer — egy millió nyolcszázezer magyar él. Feltételezések szerint a valós szám kétmillió, sokak szerint két és fél millióra is tehető. Egyrészt itt is megvannak ugyanazok a problémák, mint Szlovákiában: vannak bizonyos átmeneti csoportok. Másrészt van egy olyan magyar népességcsoport. amelyiknek „nincs is joga" magai magyarnak vallani: ez a régi. az Ó-Romániában élő csángó-magyarság, amelyik a becslések szerint nyolcvan-száznegyvenezer ember, akiknek egyszerűen nem engedik meg. hogy magyaroknak vallják magukat, annak ellenére, hogy az 1950-es években még magyar iskoláik is voltak, és anyanyelvűk. kultúrájuk magyar.

Románia 1945 után liberálisabb nemzetiségi politikát folytatott, a magyarok helyzete akkor valamit javult a korábbi román nacionalizmus diktálta helyzethez képest. Tudjuk azt. hogy amikor a román hadsereg bevonult Észak- Erdélybe 1944 végén, akkor ott tömeges atrocitásokat követtek el a magyar lakosság ellen. Ezt követően a szovjet hadsereg katonai közigazgatás alá vette Erdélyt, és csak később adta vissza a román polgári közigazgatásnak, akkor, amikor 1946. március 5-én Petru Gróza lett a miniszterelnök. aki egy rövid ideig liberálisabb politikát folytatott. Ekkor hozták létre a magyar autonóm tartományt. Ekkor kaptak a moldvai csángók magyar iskolákat. Ekkor még volt a magyaroknak Kolozsvárott és Marosvásárhelyt egyeteme. és számos kulturális intézménye. Ez a helyzet 1956 után elkezdett romlani. Először összevonták az egyetemeket és Kolozsvárott I 959 nyarán a Bolyai Egyetem helyett létrejött a Babes- Bolyai közös egyetem, ahonnan aztán egyre jobban szorították ki a magyarokat. Az 1980-és években már évenként tíznél kevesebb magyar hallgatót vesznek fel. 1983 őszén megszüntették már a magyar nyelvű történelemoktatást is.

Jugoszlávia szintén úgy kezdte a felszabadulását. hogy nagyon magyarellenes politikát folytatott. Kevéssé közismert, hogy az újvidéki vérengzésben mintegy négyezer, más adatok szerint nyolc-tizezer magyart irtottak ki a szerb partizánok, amikor a Vajdaságot visszafoglalták. Statisztikailag kimutatható, hogy Csurog község négyezer magyarja eltűnt. Más adatok azt mutatják, hogy másutt is e környéken, hasonló jellegű tömeges magyarirtás folyt. Amikor Jugoszlávia a szocialista országokkal szembekerült, változtatott ezen a politikán, és liberálisabb nemzetiségi politikát kezdett folytatni. A hetvenes években erről a liberálisabb politikáról is kiderült, hogy sok nehézséget rejteget a magyarok számára.

A Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyar

kisebbségéről nagyon keveset tudunk. Gazdaságilag is elnyomott helyzetben vannak. Talán ugyanaz jellemző rájuk, mint a felvidéki magyarságra: egy csonka társadalom, aminek igen vékony a szellemi vezető rétege, és amelyik lényegében megrekedt a mezőgazdaságban és bizonyos alacsonyabb státusú foglalkozásokban

Milyen területeken jelentkezik ez a politika? Elsősorban az iskoláztatás területén. A hetvenes években sorozatos támadások érték a kisebbségi magyarság iskoláit. Minden környező országban bizonyos körülmények között joguk van a magyaroknak az anyanyelvi iskoláztatáshoz. Az erre vonatkozó törvényeket nem törölték el. A támadás más vonalon indult meg. Csehszlovákiában a politika sajátos módon azzal érvelt, hogy a statisztikák szerint a magyarok aránya Szlovákiában az elemi iskolákban 10 százalék, a középiskolákban már csak 8 százalék, az egyetemeken pedig 5 százalék Miért van ez? Azt mondták, azért, mert a magyarok nem tudnak szlovákul, és ezért kisebb arányban kerülnek be azokba az intézményekbe, ahol a szlovák nyelv tudása kötelező. Mi tehát a megoldás? A magyaroknak többet kell szlovákul tanulni! Ezért a hetvenes években elkészült egy olyan oktatási reformjavaslat, amely azt mondta, hogy a magyar iskolákban a magyarul oktatott tántárgyak számát csökkentsék le a magyar nyelvre és történelemre, esetleg a földrajzra, és az összes többi tantárgyat már az első elemitől kezdve oktassák szlovákul.

Ekkor bekövetkezett valami, amire senki sem számított. Ez a törvényjavaslat még javaslat formájában kikerült a minisztériumból, a magyarok lesokszorositották és elkezdték a Felvidéken terjeszteni. Létrejött egy bizottság, a „Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága". amely összefoglalta az iskolaügyi sérelmeket. és ezeket külföldre is eljuttatta. Ez olyan akció volt. amely megakadályozta akkor pillanatnyilag azt, hogy a törvény megszülessen. A Jogvédő Bizottság megpróbálta feltérképezni a szlovákiai magyarok viszonyait és megpróbálta a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívni a magyarok helyzetére. Mintegy tíz dokumentumot készítettek el, ezek közül a tizedik dokumentum címe: „Jelentés a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről", amely egy olyan átfogó felmérése a magyar kisebbség gazdasági, kulturális és politikai helyzetének, ami talán a harmincas évek óta nem készült. A jelentés nagyrészt Szlovákiában készült, majd a magyarországi értelmiségiek segítségével először gépelt formában, később sokszorosított formában — tehát ,.szamizdal"-ként — is megjelent. végül Párizsban kiadta a Magyar Füzetek kiadó.

1983 novemberében újra napirendre került az oktatás átszervezése, és egy általános oktatási törvény keretében ismét beterjesztették a régi törvényjavaslatot. Megint megindult a magyarok tiltakozó mozgalma. Duray Miklós nyílt levelet irt az államelnökhöz, ami külföldön is megjelent. Ezenkívül mintegy hatszáz magyarhoz küldtek levelet, amelyben kérték, hogy tiltakozzanak. A hírek szerint körülbelül háromezer tiltakozó levél született, mintegy tízezer aláírással. Ilyen méretű magyar megmozdulás Csehszlovákiában 1945 óta nem volt! Eredménye az. hogy a CSEMADOK. a magyarság kulturális szerve, hivatalosan is állást foglalt a törvényjavaslat ellen és végül a szlovák kormány visszavonta azt.

Hasonló események történtek Romániában is a kisebbségi iskolák ügyében. Romániában úgy szervezték át az iskolákat, hogy az általános iskolák után megszüntették a gimnáziumot, és szakosított iskolákat hoztak létre.

A hetvenes években. Csehszlovákiához hasonlóan. Erdélyben is megjelent egy új nemzedék illegális. ..szamizdaf' folyóirata, amelynek címe: „Ellenpontok". Ennek tiz száma jelent meg. Az egyik utolsó számában megjelentetett egy programot az erdélyi kisebbségek, elsősorban a

A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya Duray-Alapot létesített a szlovákiai magyarság elszánt harcosának kiszabadítása és védelme érdekében. Duray Miklóst az elnyomó szlovák kormány újból letartóztatta és bírósági eljárás előkészítése címén már hónapok óta elszigetelt zárkában tartja. Az „Alap” bevételéből szándékoznak fedezni többek között az International Human Rights Law Group ügyvédjének útját, aki Duray tárgyalásának megfigyelésére majd Pozsonyba utazik. A szlovák államügyész a tárgyalás idejét kivizsgálás ürügyével állandóan halogatja. A letartóztatás ellen a CSMNB tiltakozó leveleket küldött az illetékes csehszlovák hatóságokhoz és számos nemzetközi jogvédelmi szervezethez.

A Helsinki Egyezmény alapján az emberi jogok védelme ügyében tavasszal a kanadai Ottawában összeülő konferenciának memorandumot nyújt be a Bizottmány

magyar kisebbség helyzetének megoldására. Ezt a programot a szerzők eljuttatták a Madridi Konferenciához is. Tehát itt. Erdélyben is kialakult egy új csoportosulás, amelyik a kulturális területről átlépett a politika területére is. és vállalta azokat az új formákat, amelyek Kelet-Közép-Európában kialakultak: a ,.szamizdat"-ot. azaz az illegális tevékenységet. 1982 végén, talán nem függetlenül a Szovjetunióban és más országokban lezajló változásoktól, a rendőrség Romániában és Csehszlovákiában is meglehetősen brutális módon lépett fel a magyar mozgalmak ellen.

Ezeknek az eseményeknek a következményeképpen Magyarországon is megerősödött a fiatalságnak a rendszerrel elégedetlen ellenzéki csoportjaiban, és egyéb csoportokban is. a magyar kisebbségek helyzete iránti érdeklődés. Érintkezési pontok korábban is voltak, hiszen a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága kapcsolatot tartott a csehszlovákiai „Charta 77" mozgalommal, és köztudott, hogy Magyarországon is az első ellenzéki mozgalom a „Charta 77"-tel való szolidaritás kifejezésével jelentkezett.

Az erdélyi magyar kisebbség sorsa mindig is foglalkoztatta a magyarországi ellenzéket. Az első „szamizdaf-ok éppen Király Károly erdélyi politikus levelét tartalmazták, amelyik megpróbálta összegezni az erdélyi magyarság háború utáni történetét és helyzetéi.

Kialakult így az a helyzet, hogy ma már a magyarországi. magát demokratikus ellenzéknek nevező csoportosulás — vagy csoportok — az egyik leglényegesebb kérdésnek a magyar kisebbségek helyzetét tartja.

Bizonyiték erre az is. hogy idén márciusban megszületett egy nyilatkozat, amelyet tizenkilenc vezető magyar ellenzéki értelmiségi irt alá. és amely csatlakozik a cseh és lengyel ellenzéki mozgalmak — a Charta 77. a KOR és a Szolidaritás — közös nyilatkozatához. Ez a közös nyilatkozat az Amnesty International által meghirdetett kampányhoz csatlakozik, a politikai foglyok kiszabadítása érdekében és általában az elnyomás ellen. A magyar ellenzéki csoportok nyilatkozata a közös alapelvek mellett leszögezi azt. hogy a magyarok leglényegesebb nemzeti kérdése jelenleg a kisebbségek problémája, és ezért arra kérik a cseheket és lengyeleket, hogy ők is támogassák ennek a problémának a megoldását.

Összefoglalásként tehát azt kell mondanom, hogy a hetvenes években a magyar kisebbségek helyzete általában megromlott. Megromlott, mégpedig nem látványos módon. Ez lényeges dolog. Napról-napra romlott, anélkül, hogy olyan intézkedéseket hoztak volna, amelyek nyíltan jogsérlőek. — Megromlott a mindennapokban. Megromlott az iskolák átszervezésével és a közigazgatás átszervezésével. Erre egy új nemzedék jelentkezett, amelyik nem elégedett meg azzal, hogy kulturális-irodalmi szinten fenntartsa a magyarságai. hanem megpróbált politikai tevékenységet kifejteni, és ezt a politikai tevékenységei a Kelet-Közép-Európában jelentkező ellenzékiségben találta meg. és megpróbált kapcsolatot teremteni más demokratikus ellenzéki és nemzetiségi mozgalmakkal. Sokan úgy gondolják, hogy az egyedüli hatékony politika annak felismerésére alapulhat, hogy a Közép-Kelet-Európában jelentkező demokratikus mozgalmakkal összefogva a magyar kisebbségek helyzete csak egy általános demokratikus átrendezés során oldható meg.

Hogy mennyire képesek ezek a mozgalmak változást hozni, nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy ezt a politikát a magyar állam nem tudja támogatni, sót bizonyos fokig szembefordul vele. Korábban a magyar állam részéről volt egy bizonyos támogatás. amennyiben kulturális téren igyekezett segíteni a környező országokat. Ezenkivül pedig azt a politikát hirdette, hogy mintegy példát mutat a magyarországi nemzetiségi politikával, hogy azt mások is kövessék. Ma tudjuk, hogy ezeket az új. politikai töltésű, nemzetiségi mozgalmakat nem támogatja a magyar kormányzat.

De talán mégis egy jobb jövő reménye az. hogy megjelent mind Szlovákiában, mind Erdélyben. mind Magyarországon egy új nemzedék új mozgalma, amelyik valamilyen egységet teremtett. valamilyen új szemléletet hozott, és amelyiknek talán sikerül majd összefognia a térségben jelentkező hasonló mozgalmakat is.

azoknak a sérelmeknek az ügyében, amelyekkel a csehszlovák kormány a magyar kisebbséget sújtja. A memorandumhoz csatoljuk a sérelmes törvények és rendeletek teljes listáját. Ugyancsak panasz-iratot nyújtunk be a felvidéki magyar kisebbség védelmében az Emberi Jogok Bizottságához Genfben és az UNESCO-hoz Párizsban.

Szándékunk felújítani „Kettős Járom Alatt” c. körlevelünket, amelyben éveken át beszámolót adtunk felvidéki testvéreink sorsáról, az érdekükben folytatott tevékenységünkről és számot adtunk a világon szétszórt felvidéki magyarokról. Hálásan veszünk minden közlésre érdemes anyagot. Várjuk mindazok csatlakozását, akik még nem jelentkeztek tagnak, és közreműködésüket további tagok toborzásában. Kérjük minden magyar támogatását, aki szívén viseli a felvidéki magyarok sorsát. Christopher Hites. 302 Portola Rd„ Portola Valley, California 91025. USA.

„DURAY’-ALAP