Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-02-01 / 2. szám
1985. február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 3. oldal (Folytatás az 1. oldalról) űzzük ki hazánkból, aztán majd a németre kerül a sor! — Ez az utolsó szava kegyelmednek? — Nem! Még valamit javasolnék nagyságodnak, ha megengedné nekem. Odaát, a császár oldalán is vannak jó magyar katonák, név szerint is felsorolhatom nagyságodnak, hogy biztosabban emlékezzék rájuk: Semsey Zsigmond, Sennyei István, Csáky László, Barkóczy Ferenc, Gombos Imre, hogy csak az öregebbeket említsem. Ezek is mind megelégelték a pogány ravaszságát, kurucaimmal együtt. Hanem, ha nagyságod is belátná, hogy a török álnok, és megegyezne a császárral, az bizony nagyban szolgálná hazánk ügyét. Thököly megrázza Petneházy kezét, megöleli. — Ha a mi édes hazánk ügyéről van szó, jól tudja, ezredes uram, hányszor tárgyaltam közvetítők útján — de ügyünket valahol mindig elgáncsolták. Nem jól jönne az nekik, ha a magyar összefogna, így akarják ők: morzsolódjon ezen az oldalon is, a másikon is. Köszönöm, hogy eljött hívásomra, ezredes uram. Köszönöm még akkor is, ha egymást meggyőzni nem tudtuk. Isten tudja, hogy mi ennek az oka, de Isten útjai kiszámíthatatlanok. Hitünkkel mindketten a jó ügyet szolgáljuk, csak más-más oldalon. Magyar ügyért harcolunk mindketten, hiszen másként nem is lehet. Majd eldől, Petneházy uram, hogy melyik oldalon lesz a győzelem. Csak azt nem tudom még, hogy melyik győzelem válna népünk javára? A lovak felverik a sarat, ahogy elvágtatnak; Urbiczi is, Petróczy is látja a rossz hirt a Fejedelem arcán, így nem kérdezik azt. Messze tűnnek hamar a török tábor felé. Kíséretével vágtat Petneházy Dávid kuruc ezredes a másik irányba; Gombos Imre ezredes, Semsey Zsigmond ezredes, Sennyey István, Bagossy László, Kovács András és Bertóthy István kuruc kapitányok vágtatnak nyomában. Nem szól senki, erősen néznek maguk elé, hátul a lótartók, legvégül az öreg bátya, akinek lelki szemei elől nagyon távolra került a Balaton kéklő vize... 1686 áprilisában a török Szolnok alá készül. A császáriak, megneszelve a török szándékát, elébe vágnak a Tiszához, hogy Szegednél megfogják őket. .. . Egymás után indultak a török századok, hogy még hajnal előtt Szeged alá érjenek. Ahmed pasa négyezer főnyi seregével már korán elindult és felzárkózott a szegedi vár alá, csak a híradást várja, hogy Thököly és Ali basa serege is úton van mar. Petneházy személyesen jelentette Mercynek a török vállalkozást. Mercy kegyetlen, magyargyülölő generális, de okos katona és nagyon jól tudja, hogy mit jelentenek Petneházy kurucai. Bár teljésen nem bizik meg bennük, úgy igyekszik hasznosítani őket, hogy a legnehezebb helyekre küldi, többszörös túlerővel szembe. Aztán ő csodálkozik a legjobban, amikor Petneházy győzelmesen tér vissza. Egyszer majdcsak otthagyja a fogát — gondolja. NEM SZAKADT LE ... Egy Ausztriában élő magyar honfitársunknak osztrák nyugdíja elérése végett igazolnia kellett, hogy munkahelyéről való elszállítása után három évet a recski büntetőtáborban töltött. Beadványt intézett hát az illetékes magyar minisztériumhoz, amelyben kérte a recski táborban eltöltött idejének igazolását. Pár hét múltán udvarias hangú levelet kapott Budapestről, amelynek tartalma mindössze annyit mondott, hogy az igazolást szívesen megadnák osztrák nyugdíja elnyerése végett, de legjobb tudomásuk szerint ilyen nevű internáló tábor nem létezett Magyarországon és így a kért igazolást nem adhatják meg. A már osztrák állampolgársággal rendelkező honfitársunk, miután háromszor is elolvasta a levelet, felnézett a szoba mennyezetén függő csillárra, de az nem szakadt le. . . Azonnal diktálja a hadsegédnek a hadparancsot: — Heissler tábornok a legnagyobb gyorsasággal előremegy és a szegedi vár körül védőállásba helyezkedik, hogy a várba a török ne tudjon visszavonulni, se onnét a harcolók segítségére lenni. A fősereggel én nyomulok előre előre a Tisza partján. A sereg oldalbiztosítására egy dragonyos és egy vértesezred áll fel — messze, kint a főseregtől, a seregek előtt pedig Petneházy ezredes harcol kurucaival. Mint könnyű lovasság előrenyargal, támadásba megy és addig tartja lekötve az ellenséget, amíg én seregemmel beérek Szeged alá. Odakint, a sátor előtt, Petneházy nagyot szív a friss levegőből. A legszívesebben káromkodna, hogy már megint csak őket vágják oda, amíg a császári sereg kényelmesen felvonul — de aztán csak köp egyet az út porába. — Akkor is győzni fogunk! De majd rátok is sor kerül! A kurucok nyergeinek, hajnalra beérnek Szeged alá. Petneházy látja, hogy jóval korábban érkeztek oda, mint az ellenség, és hogy a Tisza jobb partján vagy kétezer tatár táborozik, nyugodtan várva a szerdár seregét. Sok törleszteni valója van a magyarnak a kutyafejü tatárnál. Petneházy odaszól a mellette álló törzstisztekhez: — De most itt az ideje, hogy valamit megint törlesszünk! Mielőtt a németek megérkeznek, szétugrasztjuk a tatárokat. Mindenkinek van valami fizetnivalója a tatárdúlásért. Mint a fergeteg rohanják meg a Tisza partján táborozó, gyanútlan tatárokat. Azoknak még annyi idejük sincsen, hogy kipányvázott lovaikhoz szaladjanak. Nincs kegyelem egyetlen tatár számára sem! Amikor már nem győzik a vagdalkozásí, a futó tatárokat beszorítják a Tiszába. Összeszedik az apró tatárlovakat és a táborban talált rablott holmit, kiszabadítják az elrabolt magyar fiúkat és lányokat. Amikor megérkezik Heissler tábornok a seregével, egy portyára induló török hadba ütközik, amelyik éppen Szegedről indul Szolnok felé. Kétezer zsákmányra induló éhes török abban a hitben, hogy a német Szolnok alatt van táborban és sejtelme sincsen az ellenség közelségéről. Heissler nekihajtja a törököt a Tisza rekettyéseiben meghúzódó kurucoknak. Azok meg előbb a tatároknak, most a töröknek fizetnek. Az előbbi harctól még liheg az ember és ló, de már kurjongatva rohannak a törökre. Legelöl Petneházy és mint szétnyílt legyező, karéjban támadnak a kurucok. A törököt meglepi a váratlan támadás — elöl és hátul is a nem várt ellenség —, aztán mégiscsak inkább a Tisza felé próbál kitörni, de már késő, mert nyomukban a kuruc had. Most érkezik be a szerdár seregével és Thököly Imre a csapataival. Mercynek és Heisslernek már nincs más dolga, mint a vár előtt az utat elállni és a várból kitörni igyekvő törököt visszakergetni. Petneházy megfutamítja a szerdár seregét is. Ordítozva, jajgatva menekül a megvert török sereg, szeretne a várba bejutni, a kurucok azonban nem szakadnak le róla. A várbeliek bezárják a kapukat, nehogy a menekülőkkel az ellenség is betörjön a várba. A szerdár seregéből ezerötszázat vágnak le, de ott van még Thököly hada. Petneházy összehívja a kurucokat. Thököly látja, hogy a szerdár és Ali seregét is szétverték. Értesült már a tatárok pusztulásáról, már csak az ő hada áll a Tisza jobb partján, minden segítség nélkül. Szemben vele legjobb ezredese, Petneházy, és a legjobb, saját nevelésű kurucai. Thököly szíve összeszorul, amikor az elkövetkezőkre gondol. . . . Mercy kétszer is üzent már Petneházynak, hogy ne késlekedjék, hanem azonnal támadjon és szorítsa Thököly seregét a Tiszába. Heissler is igyekszik, hogy beljebb kerüljön a folyó felé és legalább a végső győzelemből kivegye részét. A magyargyűlölő Mercy nagy jutalmat ígér annak, aki élve vagy halva elfogja Thököly Imrét. A nagy túlerővel szemben Thököly nem veszi fel a harcot, hanem a rendezetlenül futó török sereg után rendben visszavonul a Tiszához és megkezdi az átúsztatást az egész had. Petneházy kuruc serege mozdulatlanul áll. Csak egyetlen kardvillanás kellene és levágnák az utolsó emberig, vagy a Tiszába fullasztanák Thököly egész seregét. De Petneházy kardja nem emelkedik a magasba. Az egykori kuruc ezredes keresztbe fekteti kardját nyergén és úgy figyeli a fejedelem seregének átúsztatását, menekülését a Tisza túlpartjára. Heissler még nagy kerülővel sem tud odaférkőzni, hogy megtámadja az átkelőket, mert a tizenkétezer főnyi kuruc sereg nagy karéjban fogja körül az átkeléssel bajlódó sereget. Mercy örjöng dühében. Káromkodik, átkozódik, és egyik lovas futár a másik után vágtázik Petneházyhoz. Petneházy serege megvárja, amíg az utolsó lovas is átjut a túlpartra, akkor odavonul a Tisza partjára és hosszasan néz a távozó Fejedelem után. Mercy azonnal hívatja Petneházy! Petneházy lóról szállva megy eléje. Az altábornagy remeg a dühtől. — Ezredes! Miért nem támadta meg Thököly seregét és miért nem fogta el Thökölyt?! Erre válaszoljon nekem! Petneházy nyugodtan áll az ideges ember előtt — egy ideig nézi, aztán nyugodtan, latinul válaszol: — Altábornagy úr láthatja, hogy latinul jól értek, most is azon a nyelven beszélek. Az altábornagy úr nekem latin nyelven adott parancsot, abban az van, hogy a fősereg előtt az előkészítő támadásban seregemmel vegyek részt és verjem szét a Tisza mellett előrenyomuló ellenfelet. Én előrenyargaltam seregemmel és előbb egy csatában megvertem a tatárokat — ami váratlan volt ugyan, de utamba kerültek —, aztán megérkezett a török szerdár seregével, azt is megvertem és beleszorítottam a Tiszába. Itt van nagyságod irodájában a segédtisztnél az írásbeli parancs másolata, egyébként, ha elveszett volna, átnyújtom azonnal az eredetit nagyságodnak. Én soha szót nem emeltem azért, hogy túlságosan foglalkoztat nagyságod és a harcból alaposan kiveszem részemet, de míg Heissler generális seregével ellenséget nem is szagolt és törököt csak messziről látott, nagyságod pedig a seregével tétlenül állt a szegedi vár előtt — egyik ütközetbe sem avatkozott bele —, miért tesz nekem szemrehányást? Két csatát megnyertem, amire parancsot kaptam, végrehajtottam. Ebben az írásbeli parancsban sehol sincs az, hogy nekem Thökölyt el kellett volna fognom, vagy hogy különösképpen Thököly seregére kellett volna rácsapnom. Legközelebb, ha nagyságodnak ez a különös kívánsága, kérem azt is parancsba adni. Petneházy ezzel sarkonfordult és otthagyta a toporzékoló altábornagyot. Mercy szégyenében az ajkát harapdálva mormogta: — Verfluchter Kuruc. (Átkozott kuruc.) Mást nem is nagyon tehetett, mert Petneházy már olyan nagy ember volt, hogy Bécsben, a Haditanács legmagyarellenesebb tagja is kénytelen volt elismerni: Petneházy és tizenkétezer főnyi kuruc serege a legnagyobb nyereség a török elleni harcban. Petneházy tetteiről nemcsak Bécsben, hanem egész Európában legendákat beszéltek. Báró Wrangel Bernát svéd főrend volt az első, aki Írásbeli kérelmet nyújtott be a Haditanácshoz, hogy a legendás hírű Petneházy seregében szolgálhasson. Öt követték jelentkezéseikkel Európa nagy katonacsaládjainak tagjai. Petneházyt sikerei nem tették elbizakodottá sem később, sem akkor, amikor a győzelmi mámorban levő kuruc seregnek megállást parancsolt ott, a Tisza partján, amikor védte Thököly seregének menekülését. mert tudta, hogy avval szolgálja a jó magyar ügyet. . . Dömötör Tibor: ELSZÁMOLÁS Ember, ezt soha ne feledd Kölcsönként kaptad életed Es bármennyire akarod Magadnak meg nem tarthatod. Lehel, hogy Istent tagadod A kölcsönt mégis megadod Az Isten egyszer rád talál A számonkérés perce vár. Akkor csak az lesz a tied Mit másnak adott a szived Jóságod és szereteted Mentheti meg csak életed. Ha csak vagyont gyűjtögettél Más bajával nem törődtél Önző szíved, átkos javad Gonosz utódokra marad. A Teremtő rendelte el Minden bűnért fizetni kell Csak az nyerhet új életet Kiért Krisztus megfizetett. Itt élünk az emigrációban és gyászünnepet ülünk megint. Nem ér az a gyászünnep semmit, ahol csak az eltávozottat emlegetik és nem merítenek tanulságot az elmúlt tettekből. Jót is, rosszat is. Ha csak rágódás a múltra való emlékezés, az nem használ, de árt minden magyar ügynek. Nem dúlnak ma nyílt harcok nálunk — gondolatban „lóról szállva” vagyunk —, de azért a patakvölgyet vigyázni kel! Kardok nélkül is lehet hadakozni egy jó ügyért, és ártani is annak. Kinek-kinek hitével kell tudnia, hogy jó ügyet szolgál-e, vagy sem. Lehet, hogy a pataknak nem ugyanazon oldalán állunk mindannyian. De ha jobban megfigyeljük, láthatjuk, hogy nem is olyan széles az a patak, talán nem is olyan mély — egy jó lovas, jó nekirugaszkodással könnyen átugorhatja. „FABRICY-EMLÉKNAP”? Október 3-án Washingtonban, az Egyesült Államok Kongresszusában felszólalt Thomas P Lantos képviselő. Lantos Budapesten született és 1947-ben jött Amerikába. Egyetemi tanulmányait részben Washington államban, részben Kaliforniában végezte. Később a közgazdaságtudomány professzora lelt. volt gazdasági és külpoli tikai tanácsadó, söl az egyik lalevizióállomás hírmagyarázója is. Kalifornia I I. választókerületének szavazói küldték őt a Kongresszusba, először 1980 novemberében, aztán újra. 1982-ben. Beszéde Fabricy Kováts Ferenc ezredesről szólt. A képviselő elmondta, hogy a magyar születésű katona, aki 16 évig szolgálta huszártisztként Nagy Frigyes porosz királyt. 1777-ben. egy januári napon tudomást szerzett arról, hogy Amerikában kitört a szabadságharc. Nyomban irt Benjamin Franklinnak, aki akkor Párizsban képviselte a függetlenségükért küzdő amerikai gyarmatokat. és felajánlotta szolgálatait. Franklin elutasította Fabricy Kováts ajánlatát. Ez a makacs huszár azonban mégis kijutott Amerikába. Megérkezése után Washington tábornok nyomban megbízta öt az amerikai könnyű lovasság kiképzésével, s ugyanakkor ezredessé nevezte ki. Az új ezredes a Pulaski Légióban teljesített szolgálatot, s az általa szervezett és kiképzett könnyű lovasságról még az ellenséges brit lisztek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Fabricy Kováts 1779. május I l-én. Charlestonnal hősi halált halt. Lantos képviselő azzal fejezte be beszédét, hogy az amerikai magyarok büszkék lehelnek őseik hősi cselekedeteire. Érdekes módon a magyar képviselő nem ment ennél tovább . . . Az amerikai születésű (és olasz származású) Mario Biaggi képviselő azonban igen. Biaggi. aki a bronxi (New York) választókat képviseli Washingtonban, hónapokkal korábban, május 8- án határozati javaslatot terjesztett elő. amelyben indítványozta, hogy május 11-él nyilvánítsák „Fabricy Kováts Mihály Emléknap”-nak. (Szentpétery) AZ ALÁBBI TANÚBESZÁMOLÓK KAPHATÓK MINDEN NYUGATI MAGYAR KÖNYVESBOLTBAN! Kopácsi Sándor: Az 1956-os magyar forradalom és a Nagy Imre-per (2 kiadás). Kovács Imre: A Márciusi Front. Király Béla: Az első háború szocialista országok között. — Személyes visszaemlékezések az 1956-os magyar forradalomra. Nyeste Zoltán: Recsk — Emberek az embertelenségben. Kiss Sándor: A magyar demokráciáért. — Ifjúsági mozgalmak. Magyar Parasztszövetség, 1932—1947. A legkeresettebb ajándék otthoni rokonoknak, barátoknak! ,,Lóról szállva”
