Nyugati Magyarság, 1982 (1. évfolyam, 2-9. szám)

1982-02-01 / 2. szám

12. oktal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West FELEKI LÁSZLÓ: AMBASSADOR BEAUTY SALON HOGYAN KELL... A kis Pedro már kora ifjúságában sem mutatta ki oroszlánkörmeit De hát miért fejezzük ki magunkat ilyen kacifántosán árnyalt tapintattal? Mondjuk ki nyíltan: elképesztően buta kisgyerek volt Már az első elemiben kétségbeejtette a pedagógusokat A tanító néni azt javasolta Pedro anyukájának, hogy vigye át a gyereket a csökkent szellemi képességű gyermekek intézetébe. Pedro anyukája ekkor egy machetét vett elő, és megfenyegette a tanító nénit, hogy kárt tesz benne, ha még egyszer ilyen becsületsértő javaslatot merészel tenni neki. A tanító néni halálra rémült, a kis Pedro pedig az év végén magasabb osztályba léphetett.- így ment ez évről évre. A negyedik osztályban Pedro már olyan botrányos előnem-menetelről tett tanúságot, hogy a tanító néni megmakacsolta magát. Jöjjön, aminek jönni kell, de ő elbuktatja a gyereket Ekkor Ramirez, az igazgató behívatta magához a tanító nénit és ezt mondta neki:- Izabelita, te gyöngyvirág, neked még az eszed helyén is szépség van. Gondolkozz, ha nehezedre is esik! Ha elbuktatod ezt a gyereket, még egy teljes álló esztendeig vesződhetsz vele. Túl kell adnunk rajta!- Szókratész! - mondta a tanító néni rajongva. Pedro jeles bizonyítvánnyal zárta az évet, nyitva állt előtte az út Radiria legelőkelőbb gimnáziumába. Sajnos, már az első hetekben kiderült, hogy Pedróban változatlanul késett fellobbanni a lángész. Több tanárja idegösszeomlást kapott De Pedro-anyuka olyan erélyesen lépett fel, hogy kisfiát végül nem buktatták meg, de csak azzal a feltétellel, hogy átviszi egy másik iskolába így járta végig Pedro az ország számos középiskoláját, mígnem elkövetkezett az érettségi ideje. Ekkor az éppen soron következett iskola igazgatója megmakacsolta magát, és kijelentette, hogy szó sem lehet érettségi bizonyítványról. Pedro anyukája ekkor öngyilkossággal fenyegetőzött, már bevette az első két asz­pirint, mire az igazgató megijedt és úgy átengedte a gyereket, hogy az a jogi egyetemen tatálta magát Ha lehet, szellemi képességei tovább hanyatlottak, s a professzoroknak, ha csak meglátták, már remegni kezdett a gyomruk, a kezük, a térdük, nem is beszélve belsőségeikről. Fogjuk rövidre a dolgot Pedro csúcsidő alatt diplomát kapott, s amikor elhagyta az egyetemet, a dékáni hivatal kétnapos ünnepséget rendezett, hálaadó istentisztelettel és zarándoklattal. Pedro pedig, hála kitűnő bizonyítványának, a jogügyi minisztériumban helyezkedett el. Rövid időn belül pánik tört ki a minisztériumban. Elbocsátásáról szó sem lehetett, mert Pedro anyukája a helsinki ajánlásokra hivatkozott, és megfenyegette a minisztériumot azzal, hogy a Biztonsági Tanácshoz fordul. Ekkor a miniszternek mentő ötlete támadt - Továbbképzésre küldjük! Az három esz­tendő. Aki időt nyer, életet nyer, ahogy a nagy Einstein mondta. Addig csak történik valami, földrengés, háború, világvége, vagy bármi. Sajnos, semmi sem történt, a három esz­tendő eltelt, Pedro visszatért Ekkor áthe­lyezték a közegészségügyi minisztériumba Pedro anyukája azonban csak akkor volt hajlandó beleegyezni az állásváltozásba ha kisfia magasabb beosztásba kerül. Ekkor lett közegészségügyi államtitkár, de a nagy pestisjárvány után tarthatatlanná vált a helyzete az egészségügy terén. Hosszas tárgyalások után nagykövet­nek nevezték ki Patagóniába de amikor nem egészen szerencsés diplomáciai működése során (viszonyt folytatott, majd szakított a patagón elnöknővel) kitört a radir-patagón háború, el kellett hagynia a diplomáciai kart Nem ment könnyen a dolog, de hogy Pedro anyukáját megnyugtassák, a gyereket kinevezték közlekedésügyi miniszternek. A második nagy vonatkatasztrófa után összeült a minisztertanács, hogy eldöntse, hova helyezzék Pedrót, van-e olyan munkakör, amelyben nem csinálhat bajt- Ilyen csak egy van - mondta a filozófiai miniszter. - Ha Pedrót királlyá választjuk, akkor nem lesz más dolga, mint parlament ülésszakát megnyitni, külföldi követeket fogadni, és egyéb üyen ártatlan protokoll­­szolgálatokat végezni.- Álljon meg a menet! - kiáltott az energiaügyi miniszter. - Az nem akadály, hogy nálunk köztársaság van? A jogügyi miniszter legyintett- Ugyan! Visszatérünk a királyságra. Egy törvénycikk nem a világ! így is történt A parlament egyhangúlag (egy tartózkodással, ez az anarchonihilista párt elnöke volt) elfogadta a törvényjavasla­tot hogy Radiria királysággá alakul át. Első Pedrót a Toledo jegén megválasztották királynak. Ez a Lopez-dinasztia uralkodása kezdeté­nek hiteles története. ATTILA ÉS A MUTATVÁNYOSOK Amikor Attila serege Itáliában járt Vicenza városa mellett szembetalálkozott a vándor mutatványosok csapatával, egy valóságos cirkusszal. Volt a mutatványosok között kötéltáncos, csepűrágó, eróművész, és mind be akarták mutatni tudományukat a hun királynak. Attila pedig elhatározta, hogy a mutatványosokat keményen megleckézteti. Közéjük lépett, felhúzta íját, megcélozott egy madarat, és röptében lelőtte. Ezután odaadta az íjat az eióművésznek, és azt mondta:- Most te következel. Hadd lám, lelövöd-e röptében a madarat! Hiába próbálkozott, hiába erőlködött az eróművész, Attila íját nem tudta megfeszíteni. Megpróbálkoztak vele a töb­biek is, egyiknek sem sikerült Ekkor Attila elóvettette paripáját teljes fegyverzetben egyetlen ugrással a hátára pattant, és vágtatott vele egy kört Amikor leszállott a lóról, azt mondta: Most ti következtek. Pattanjatok fel a lóra, és vágtassatok egy kört! De már ezt meg sem próbálták a mutatványosok. Ekkor Attila szigorúan összeráncolta homlokát és azt mondta nekik:- Itt maradtok vitézeim között, de kemény fogságban. Addig nem is szabadultok, amíg az íjjal bánni nem tudtok. S hogy megtanuljátok, ezentúl csak azt eszitek, amit nyíllal magatoknak szerez­tek. Néhány hét múlva sápadtan, lefogyva kimerültén jelentek meg a mutatványosok, és bemutatták Attilának, hogy tudnak az íjjal bánni. Olyan íjászok lettek belőlük, hogy még a hunok is megbámulták őket Attila megdicsérte a mutatványosokat, és besorozta őket a seregébe, új tulajdonos: Dudás Judit Minden kedves honfitársamat szeretettel várok most megnyílt üzle­tembe Nyugdíjasoknak minden kedden kedvezményes bevágás, dauer és berakást Basement 630-17 Ave. S.W. Tel.: 234-8757 SEBESTENY’S DRAPERIES 444 Silvervalley Dr. N.W. Függönyök - ágytakarók - importált anyagok 20 éves gyakorlat - garantált megelégedés! Felvilágosítás: 247-4677 Exclusive Carpets A magyarok szőnyeg bevásárló helye Válogasson szebbnél szebb szőnye­geink között! ZINNER Ottó 5720 MacLeod Trail S.W. Calgary, Alberta T2H 0j6 Telefon: 255-0181 A BUDAPEST TRAVEL SERVICE készségesen és örömmel áll az Ón rendelkezésére, hogy helyet biztosítson a CP Air bármely járatára. Minden utazással kapcsolatos ügyét gyorsan, megbízhatóan intézem. RAJKÓ ül 249-9217 vagy 249-9031 CP AIR-REL MAGYARORSZÁGRA Ha Magyarországi utazásra készül, rokonok és barátok meglátogatására, vagy rokonokat és barátokat vár, akkor a CP Air jelenti a megoldást. A CP Air kellemes, kényelmes, nagy utasterű gépeket üzemeltet és megállás nélküli járatokat biztosít Calgary-ból vagy Edmontonból Amsterdamba. Amsterdam és Budapest között a MALÉV, az élenjáró magyar repülőtársaság, nyújt azonnali csatlakozást. A CP Air-rel repülve, a sarki útvonalon keresztül Amsterdamba, lerövidül az út hossza és ennek megfelelően csökken a gép fedélzetén eltöltött idő. CMir •0 A fedélzeten tapasztalni fogja a CP Air nagyszerű, udvarias kiszolgálását, kikapcsolódást nyújtó, baráti légkörben. A több nyelvet beszélő kísérő személyzet kitűnően fog gondoskodni Önről. Büfénk nemzetközi hírű, bárunk jól föl van szerelve importált borokkal és likőrökkel. Egyedülálló kiszolgálás a jelszavunk, ahogy CP Air a nevünk! Következő magyarországi utazásakor, vagy rokonok és barátok látogatóba hívásakor kérje az utazási irodáját CP Air foglalására. Nem fogja megbánni, és mi sem! ,A legkülönb kiszolgálás!“ CP/tfrB A GARSHMAN TRAVEL Ltd. a CP Air és a MALÉV minden járatára előre lekötött helyekkel tudja biztosítani a kényelmes utazást Violet MUCSI 259-4583

Next

/
Thumbnails
Contents