Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)

1944-06-20 / 137. szám

(Trianon 24.) 1944 június 20. 5. oldal. SlÁbSc*?mewlaP Szalonbolsevisták, akik nem ismerik a valóságot Pyramidon tabletták megnyugtatóan hatnak »fájdalmak agyi központjára és ilykép megszűnnek a panaszok is. (KK.) A bolsevizmus veszedel­me fenyegeti nemcsak Európát, ha­nem a többi világrészt is. Miután az angoloknak és franciáknak nem sikerült ezúttal a német Bi­rodalmat „bekeríteni“, most a •bolsevisták kísérlik meg ugyanezt a nagy politikai hadműveletet. — Céltudatosan, a zsidó és szláv cső­dé céltudatosan nagy bolsevista övét igyekeznek nemcsak Német­ország, hanem Európa kontinense köré vonni. Bennünket, a nemze­ti alapon álló államokat bekeríte­ni. A taheráni összejövetelből már igen sok titkot leplezett le az an­gol és az amerikai sajtó. A de­mokrata államok képviselői a bol- sevizmusnak szentelték Európát. Csak Churchill és Eden nem fél­nék tőle, mert azt remélik, azt hiszik, hogy a Csatornáig előretört bolsevizmus pont a Csatornánál fog majd megállani. Kis-Ázsiában, Észak-Afrika partvidékein, Dél- Olaszországban, Szardíniában, Kor zikában azonnal letelepedtek Sztá­lin ágensei, sőt már Amerikában 3300 bolsevistaágens rombolja le az állami berendezéseket és lassan de céltudatosan aláássák a demok­rata politikai rendszereket. — Ha Amerikában még nem reagálnak annyira ezen veszedelemmel szem- bep, úgy ez némileg meg is érthe­tő, hiszen meglehetősen távol es­nek a Szovjettől, de érthetetlen, hogy a semleges Európa, amely annyira közel fekszik Szovjaí- oroszországhoz, behunyja szemét s úgy tesz, ^mintha nem látna, nem hallana. A helyzet valahogyan a béka és a kígyó viszonyához ha­sonlít. A béka tudja, hogy elvész, ha nem menekül, de a kígyó lát­tára idegei, izmai felmondják a szolgálatot és az eredmény az, hogy a kígyó elnyeli. Nem lehet állítani, hogy ezek a semleges államok ne ismernék a szovjet propaganda és agitáció, va­lamint a valóság közti óriási kü­lönbséget. Nem állíthatják, hogy követeik, 'konzuljaik nem látnák a bolsevizmus térhódítását a Föld­közi-tenger vidékein és dacára an­nak, nem reagálnak, sőt újságjaik, sajtójuk, intellektuel osztályaik úgy tesznek, mintha bolsevista ve­szedelem nem létezne, mintha ban élne, lázálomképpen. Mi ennek az oka? Oka abban rejlik, hogy a Szovjet agitáció ja felette ügyes, felette odasimul egyes országok mentalitásához. A bolsevista agitáció alkalmazkodik Mindenkivel azon anyanyelven be­szél, amelyet az illető hallani akar. A demokratával szemben a de- •morkáciáí dicséri, a katolikussal szemben a katolikus egyházat dl­Kerékpárok Szakszerű javítása, alkat részek raktáron. Legújabb Gramaf onl e m e z e fa villany és RÁDIÜ cikkek kaphatók. Használt és törött grama- fonlemezebet veszek. GARAY ZOLTÁN műszaki üzletébe®, Luther-«. I csőíti, az imteHektuelnek azt mond ja, hogy a gondolat szabadságért küzd, a szociáldemokratának azt súgja a fülébe, hogy az igazi szo­cializmusért csak a Szovjet harcol j és így mindegyiket igyekszik meg­győzni a maga hangján. Abban a pillanatban, amelyben egy nemzet szellemi rétege megbékül a bolse- vizmussal, kezdődik az illető ném­áéit számára az igazi veszedelem, mert e legjobb jele annak, hogy az illetőő nép kezd gerinctelenné válni A szovjet követségeken nagy ün­nepélyeket, estéket rendeznek, — oda meghívják az illető nép szel­lemi kiváló és híres képviselőit. — Az estélyen mindent és olyan bő­ven' ajánlanak fel, hogy az illető intellektüelek csak az estély beha­tása alatt állanak. Számukra csak a marxizmus elvei élnek, ők csak a szociális igazságot keresik és a bolsevistának igen hamar sikerül őket meggyőzni, hogy ezen igaz­ságért tisztán a Szovjet küzd így keletkeik aztán a szalonbolsevis­ták külön rétege, amely a művé­szetben, a sajtóban, mindenütt hir detá a bolsevizimust. Érdekes jer lenség, hogy ezek a Szalonbolse­visták még akkor is, ha dúsgazda­gok, abban a reményben ringatják magukat, hogy a bolsevizmus szá­mukra nem veszedelmes. Hiszen éppen velük tesz majd kivételt, — mert eszményi bolsevisták! Mi még a veimen időkből ismer jük qzeket a szalonbolsevistákat, Magyarországon is kezdtek mű­ködni tudva vagy tudatlanul a szovjet szolgálatában. A szegény, nyomorgó inteüektüel azt reméli, hogy a bolsevizmus részére tény­leg megváltást jelent, a gazdag szalonbolsiqvista pedig tetszeleg abban a meggyőződésben, hogy modem eSveket valil. Közben mind kettő nemzetének sírásójává válik. A keleti arcvonalról nap-nap után halljuk a bolsevisták által visszafoglalt területek menékült- jeáknék vádját, de hát ez mind csak némáit propaganda! Ők in­kább Sztálin hóhérainak hisznek ! Hát higyjenek ! ! Rendelet jelent meg a munka­kötelesség teljesítésének biztosítá­sa tárgyában, melynek értelmében azt a honvédelmi munkára igény­be vett, vagy szolgálati, vagy mun­kaviszonyával megmaradásra kö­telezett munkavállalót, aki a mun­ka teljesítésének helyét önkénye­sen elhagyja, vagy onnan önké­nyesen távol marad, felettes ható­sága katonai vezetés alatt álló munkaszállásra utalja be. A munkaszállásra a beutalás határozatlan időre szól, legrövi­debb tartama egy hónap és ennek kötelékébe beutalt egyének telje­sen a katonai büntetőjog és fe­gyelmi szabályok hatálya alá tar­toznak. Azokat a munkaképes férfiakat, akik az elvállalt munka elvégzé­sét indokolatlanul megtagadják, a — TE — VAGY A SZOVJET, EGYIKNEK PUSZTULNI KELL. VÁLASSZ! I munkát szándékosan hanyagul vég zik, a honvédelmi munkakötele- zetségen alapuló felhívással vagy kirendeléssel szemben engedetle­nek vagy munkakerülők, a rendőr hatóság őrizet alá helyezés nélkül is katonai -munkatáborba utalja, mert akikor, amikor az országban minden épkézláb ember munka­erőjébe nélkülözhetetlen szükség van és a fegyverfogó katonák éle­az ellenséggel, nem engedhető meg hogy a munka teljesítése alól bár­ki is kivonja magját. Aranyláncot lopott egy iíszadadai tolvaj Tiszadadán Pál Ferencék laká­sát állandóan fosztogatta valaki. Pál Ferencné rájött, hogy szekré­nyéből eltűnt aranylánca, amelyen négylevelű lóhere medál 1 volt és több fehérneműt, ruhafélét, bőr­kesztyűt, metszőollót és más egyéb eszközt vittek el a házból és udvarból a tolvajok. , A nyomozás megindult és a gyanú alapján Pálék egyik arató­ját vonták felelősségre. Az eljárás folyik. tűk feláldozása árán is harcolnak Szabad óráit legkellemesebben a KISKORONA VENDÉGLŐBEN töltheti el. — Családias szórakozóhely! — Olcsó menürendszer (2.90) Cigányzene I Uradalmi fajborok! Cégt.: Járó Gábor vendéglősmester. — Telefon: 25—35. Katonai munkatáborba utalják, aki munkahelyét önkényesen elhagyja vagy onnan önkényesen távol marad

Next

/
Thumbnails
Contents