Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)

1944-06-17 / 135. szám

6. oldal. í3> . - rr -■» ­m jvnmmEti HABOi.CS! HIS HÍRLAP (Trianon 24.) 1944 június 17. A tanulásban, az érdeklődésben és a látottak gyíimölcsöztetésében is jó tanítványoknak bizonyultak a magyarbólyi telepesek. Csakúgy, mint az egymás megsegítésében és a közösség érdekében vállalt mun­ka teljesítésében. Közös akarattal 500 fogat s 1200 gyalognapszám fel ajánlásával fogtak hozzá tavaly templomuk megépítéséhez és a kultuszminiszter 10 ezer, régi falu­juk, Vaja 3000, a baranyai járások­ban rendezett gyűjtés 14.000 pen­gős adományából már a fa* 1 egyénig épült meg a 320 ülőhelyes reformá­tus templomi. Pillanatnyilag most anyaghiány miatt állt le a munka, Mogyorós István, az új lelkész re­méli, hogy az akadályok és nehéz­ségek leküzdésével talán még eb­nen az esztendőben tető alá kerül iz új intenháza. így élnek, így dolgoznak a ma- >yarbólyi telepesek, akik most nap nint nap járj áh a határt és biza- codva nézik a sarjadó vetést. És aoldogok, megelégedettek, mert két alyan hivatott vezetőjük van, mint Belle László és Mogyorós István, ikík nem kérnek tőlük mást, csak azt, hogy szeressék az Istent és becsülettel munkálják a földet. Ez pedig olyan kívánság, amely úgyis íratlan törvényként él a szívük­ben, lelkűkben, mert hiszen ma­gvarok . . K. B. Orvosok honvédelmi mnnkakitelezeitsége-MTI. A háború okozta katonai igénybevétel és nem utolsó sorban a zsidókra vonatkozó rendelkezé­sek következtében máris nagyszá­mú orvos kapcsolódon ki a gyógyí­tó tevékenységből, úgy hogy kü ö- nösen a vidéki lakosság orvosi ellá­tásában orvoshiány tapasztalható. Ennek leküzdésére irányul a Hiva­talos Lap pénteki számában kö­zölt kormányrendelet, amely az egészségügyi háborús szolgálat ke­retében az orvosi munka erejének gazdaságosabb felhasználásával kapcsolatos feladatokat a belügy­miniszter feladata alatt működő kormánybiztosra és az orvosi mun­kaerők felhasználásának kormány- biztosára bízza. Az egészségügyi intézményekben, valamint a ható­sági orvosi létszám biztosítása vé­gett az orvosi oklevéllel rendelkező személyek, továbbá az orvostanhall- g ltok honvédelmi mu nkakötie l eizot- ségre igénybevehet-k. Az orvoslét­Nyíregyházán a kir. törvényszék egyes bírája, dr. Aradványí Endre most tárgyalta több orgazdának, Hozdik Máriának, Pazsó Ilonának, Ba&ag Máriának, Kiss Máriának bűnügyét. A négy nyíregyházi nő azért került a vádlottak padjára, miért if j. Kiss József és Makula Mihály tolvaj cigányoktól áron alul különféle ruhaneműeket vettek: ta­A szőlőművelésnek egyik fontos része a kötözés, ami abból is kitű­nik, hogy a szőlő munkáltatás költ­ségeiben a kötözés elég jelentékeny összeggel szerepel és a kapálás, meg a trágyázás költségei után követ­kezik. A szőlő ugyanis növekedése során évenkínt többszöri kötözésre is szorul, mert bár kúszónövény, de a maga erejéből kellőképpen megkapaszkodni nem tud. A hábo­rú előtti években a kötözés elvég­zése nem volt probléma, mert a legcélszerűbb és a legjobban kezel­hető kötözőanyag, a raffia elegen­dő mennyiségben állt a szőlősgaz­dák rendelkezésére. Amióta azon­ban a raffia behozatala megszűnt, a szőlősgazdáknak meglehetősen nagy gondot okoz a nagyszerűen be vált kötözőanyag helyettesítése. A szakkörök már régebben felhív­ták a szőlősgazdák figyelmét, hogy a raffiaháncs pótlása céljából ide­jében gondoskodjanak más kötöző- anyagokról. Ebből a célból kukorica háncsból, zsúpszalmából, esetleg hársafaháncsból, vagy gyékényből szám lehető gyarapítása érdeké­ben javaslatot dolgoz ki a kormány­biztos az orvosképzés terén a hon­védelmi törvény alapján életbeiép- tethető könnyítésekre. karókat, párnahuzatokat. Az orgaz­dákat leleplezte a rendőrség. A lo­pásból származó ruhaneműeket el­kobozta­Az orgazdák azzal védekeztek, hogy szegények, Erdélyből menekül tek, nem tudták, hogy az áruk lo­I oásból származnak. Fejenként jog­erősen kétkét hónapi börtönre ítél­te őket a bíróság. j kákalevélbcl, fűzfavesszőből, vagy pedig friss kenderszárból készítse­nek kötöz őonyagot. Legjobb kotzőanyatg a hű­kor icacsuhé. A szalmával kötözés egyes szőlő- vidékeken már régóta használatos eljárás. Erre a célra elsősorban a rozsszalmát használják, természete­sen megfelelő előkészítés után. A hosszúszárú, kézzel kicsépelt és ár­nyékban szárított rozsszalmát, mi­előtt azt kötélnek sodornák, meg­nedvesítik, majd megtapossák, az­után markonkint megpuhítják ég még nyirkosán sodorják. Ezzel a szelő hajtásait csak szorosan lehet kötni, mert a laza kötés könnyem kibomlik és lecsúszik. A legolcsóbb és könnyen besze­rezhető és elkészíthető szőlőkötöző­anyag a kukoricacsuhéból állítha­tó elő, mégpedig úgy, hogy a kuko- ricafosztáskor a csuhát pár órai áztatás után négy-öt cm. széles csi­kókra hasogatják, végüknél össze­csomózzák, csavarással összesodor­ják és így egy-, másfélméter dara- bakra. dolgozzák fel. A száraz, szellős helyen raktáro­zott kötelékeket a szőlőkötözéskor jól lehet felhasználni. A zölden vágott kender is jó. Erős, könnyű, jó kötözőanyag ké­szíthető a hársfa, a bükkfa, esetleg a nyárfa, akác-, eperfa, de főkép­pen a kötöző-, vagy kosárfűz kérgé­ből, illetve annak háncsrészébol. A Mindenki tudja már, hogy jól étkezni a Vessszös Étteremben ...... ........... ~ l ehet Besssenyei-tér MENÜ RENDSZER! A LEGKITŰNŐBB FAJBOROK ! Tolvaj cigányoktól vásároltak: léi hónapi fogház a bniteiesfk Mi minden használható a szőlő kötözésére ) fűzfák kérgét tavasszal legkésőbb j május elejéig leszedik, mégpedig úgy, bogy a fát balta fokával ütö- geíve, a kérget hat—nyolc cm. szé­les szalagok alakjában lehúzzák. A kéregcsíkokat lazán összekötözik, \ körülbelől félévig vízben áztatják, hogy a lazább részek elpusztulja­nak és a háncsrostok különváljaj nak. A vízből kiszedett kéregdara- bekat tisztavízzel leöblítik és meg­szárítják. A megszáradás után az egymás fölött levő háncsrétegek egymásról lehúzhatok, illetve hosz- szú, széles, lapos fonalak alakjában •szétválaszthatok. A hiáncsszalago- kat azután benedvesítik és teljes hosszúkban bepödrik és így hasz­nálják kötözésre. | A sás, a nád, a gyékénvlevél, a I nyers fűzvessző kötözésre csak áz­tatás után. illetve még nedves álla. \ pótban használhatók, mert szárazon l könnyen törnek és nehezen csomóz. | hatók, sőt a hajtásokat is sértik, | ezért a szőlőkötözésnél csak a leg- \ nagyobb szükségben jöhetnek szá- j mításba. Használható kötözőanyagot ad a zölden vágott kender is, amelyet erre a célra alkalmas helyen korán keli vetni, úgyhogy a szőlőkötözés idejére a szár már elég erős, hosz- ! szúszárú legyen. így minden külö- I nős előkészítés nélkül felhasználha- ! tó, A szőlősgazda tolálékonysággaí könnyen pótolhatja tehát a raffia­hiányt. Jl H Szövetség tagjainál vásároljunk | Stifai Cipifflai I fytregyháza, Zrínyi Ilona sí. í aiói ZRÍNYI ILON 4 urca l sz. alá a Rőtn kit pdoAba költözött. «■hhhbmmmmmmmm Könyv, papír, írószer .Fábiánnál Bethlen utca 5. Teletem : 21-0$ — UTAZÁSI igazolvány kiadása iránti kérelem nyomtatvány kapha­tó a J ó b a - papírüzletben, Bethlen utca 1. szám. , lOx

Next

/
Thumbnails
Contents