Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 49-96. szám)

1944-03-01 / 74. szám

(Trianon 24.) 1944 április 1. Nyiryidék ä oZAbolcsi HIRIAP y. otM ízekben a komor és feszültségtől terhes, húsvételőtti napokban és hetekben a kereszt bűnbánatra szó­lítja az embert. Minden kis rovása, minden kis erezete szenvedésről beszél, egy Istenről és emberről, aki szenvedéssel váltotta meg évezre­dek és embermilliók tengernyi bű­neit. A kereszt rajzolódik ki ezek­ben a napokban a szemünk előtt, a szenvedésnek és az isteni megvál­tásnak ez az egyszerű vonalú és mégis világokat átformáló jelképe. A tornyok tetején ragyogó kis aranykeresztek villanó fénye és a temjplomok elmélyült csendje int és hiv minden bűnöst — : emberek, jöjjetek ide, tartsatok bűnbánatot, hagyjátok abba egy kevés időre a mindennapos harcot, tartsatok íté­letet önmagátok felett s varázsolja­tok — legalább néhány órára — egy kis békességet a lelketekbe. Ezekben a fenségesen komon na­pokban akörül keringenek a gondo­lataink, — sokkal jobban, mint máskor —=, hogy mindennapi éle­tünk során hol vétettünk valami írott, vagy íratlan, isteni, vagy em­beri törvény ellen. Ez a legőszin­tébb számadás és a legmé'y2bb me­ditáció. Itt nem lehet csalni s nem lehet félrevezetni a lelkiismeretet. Tiszta és őszinte órák ezek. egy­ógy ember szigorú számvetése ön­magával, a gondolataival és a cse­lekedeteivel. Ott van a mérlegen minden bűnös szándék és bűnös cse­lekedet és a mérleg megfellebbez^ hetetlenül mutatja, hogy milyen gyarló teremtményei vagyunk mi a természetnek. Gyarlók és gyen­gék vagyunk, nem tudunk mindig tisztán és hófehéren járni az élet útjain. Néha a lelkünk mocsarak ingoványos talaján jár s a lépései .nyomán mindig marad rajta egy- " egy fekete folt. Olyan rossz érzés beismerni, de a valóság így igaz —: nagyon sokszor gyengék vagyunk és a kísértések olyan sokszor tud- : nak győzni felettünk! Milyek sokan , vannak, akikben az élet elfojtotta az eszmények lángját s győzni hagyta a bűnözésre hajlamos aka- : ratot s ügy vergődnek az élet útján, mint egy megsebzett madár. Nincs s erejük hozzá, hogy felvegyék a bűn­* nel a harcot, bukdácsolnak a jó­* szándékok és a kísértések között, s elbuknak újra és újra, hogy végül u is —• mint kártékony egyedeket — y kiközösítse őket magából a társa- b dalom. Visszafelé nyúlnak gondolataink elmúlt percekre, hónapokra és * évekre s ezeknek az eltűnt ídők- s nek ködös hátteréből — mint vísz- ^ szajáró kísértetek — elénk lépnek a vétkeink. Mindenre már emlékez- io ni sem tudunk. Van hajlamunk és y van akaratunk hozzá, hogy elűzzük a gondolataink köréből ezeket a vísz- v sza-'visszatérő kísérteteket, hiszen bűnös dolgokra emlékezni sohasem kellemes. Ki emlékszik szívesen vissza arra, amikor az akarata gyenge volt s bűnös vágyak, ösztö­nök s leküzdhetetleimek látszó kí­sértések fonták körül s vitték, so­dorták bele a bűnbe? Hányszor ha­gyunk bánatot és keserűséget a szavaink után s mennyi könny folyik végig egy-egy emberarcon tetteink nyomán! Régen a szerzete­sek önmagukat korbácsolták elkö­vetett bűneik miatt. Nekünk nincse­nek ilyen jóvátételi hajlamaink. A mi erőnkből csak szavakra telik, — bűnbánó szavakra, — néha még ar­ra sem. Nincs birtokunkban az a csodálatos erő, amely önfenyítés árával próbál fizetni a felsőbb tör­vényekkel való szembeszállás vak­merőségéért. Nekünk nincsenek ilyen súlyos jóvátételi hajlamain«; a naponkint megsértett erkölcsi vi­lágrenddel szemben s úgy élünk, úgy pergetjük a napjainkat, úgy tö­kéletesítjük magunkat a tökélet­lenségben és a gonoszságban, mint akik azt hiszik, hogy az Istennek mindig bő készlete van az irgalom­ból. Ügy él bennünk az isteni meg­bocsátás gondolata, mint amelyre nekünk megtámadhatatlan jogunk van s amelyért a töredelmes bá­nat egyetlen gondolatát sem kell elindítanunk az ég felé. És gyarló­ságunk talán a legsúlyosabban egy­mással szemben való kapcsolataink­ban található —; úgy bántjuk, űz­zük, gyűlöljük egymás*, mintha ez a legtermésze'esebb velejárója volna az életünknek. Egy-egy ember lelke néha annyira távol van egymástól, mintha közöttük óceán volna. Idézést küldünk ezekben a ko­mor húsvéti napokban a bűneink­nek s azok jönnek egymásután, jönnek számlálhatatlanul. Egész hadsereg. Jönnek a hazugságok, a számító ravaszkodások, a rágalma­zó szavak, a gonosz szándékok, jönnek mindannyian, kicsik és na­gyok s mind azt mondják—■: hoz­zád tartozunk, a tiéd vagyunk mindannyian s tőlünk nem lehet szabadulni. A lelkiismeret vádoló szava meglátogatja a gyilkost is cellája sötét magányában s a jelen­léte verejtéket bocsát a bűnös homlokára. Minden józan perce, minden ébren töltött órája szánal­mas vergődés s a tébolyító önv^d s a szörnyű félelem észvesztő deliríu- mában kérdezi meg önmagától — : — Hogyan tehettem ilyet? Megfosztott valakit az életétől. A jelekből — mint ahogy apró mo­zaik-szemekből ki lehet formálni valamilyen képet — ki lehetett ala­kítani a valóságot, hogy mindent előre megfontolt. Készült reá, elő­re kiaprózta sötét szándéka min­den részleltét, hetekig, hónapokig hordozta magában szörnyű szándé­ka terveit, míg végre érettnek látta Eúénkint kitűnő szórakozást nyújtanak vendéglő fiyönySrüen berendezett termei, ahol L1IÍ ^ ’v‘^r0'i iäzz dobosnö és énekesnő kom. b'aált zenekara szórakoztatja a m közönséget. H.deg és meleg ételek és a legjobb fajborok. arra, hogy végrehajtsa. — De tette nem maradt homályban s a cella sötét magányában, kiközösítve meg­szokott életéből, gondolkozhat azon, hogy milyen úton érkezeit el ide, milyen erők, öröklött ha j I r­mok, ösztönök, sötét indulatok jut­tatták a romlás mélységeibe, igen, gondolkozhat ezen, de a dolgokon már nem tud semmit változtatni. Elbukott s ez a bukás olyan mély­ségbe sodorta, ahonnan már nincs felemelkedés. S ott vannak a rács mögött a társadalmi élet közösse­géből több-keivesebb időre kizárt többi bűnösök is: a rablók, a tolva­jok, a sikkasztok, a csalók s a többiek mind. Van közöttük sok, akinek ég a lelkén az elkövetett bűntett s ezek megtisztulva, új élet vágyával és szándékával hagyják el vezeklésük színhelyét, míg a töb­biek, a megrögzött bűnözők, ba­rátjukká fogadták a bűnt s rajtuk már sem szelíd szóval, sem jószán- dékú ráhatással, sem szigorú fe­nyítéssel nem lehet segíteni. Olt fogják folytatni a kiszabadulás után, ahol abbahagyták Belekerül­tek a pénz, a fényűző élet. a bosz- szú, vagy a szenvedélyek bűvköré­be s először a bűn s aztán a börtön rabjai lettek. És ha törvény a bűnös gondolatokat is büntetné, miiven kevés ember lenne, akit az ügyész ne vonna vád alá ! Mindnyájan bűnösök vagyunk, az igaz, de a lelkünk azonban — legalább is a világos megérzések és meglátások pillanataiban — vá­gyódik az igaz emberség, a tiszta­ság s egy magasabb világ légköre után. Ki ne érezné néha-néha, hogy milyen boldog öröm, milyen áldott jóérzés tisztának, jónak, embersé­gesnek lenni? Bűnösök vagyunk, az igaz, de él még bennünk a vá­gyódás a megtisztulás kegyelme után. Milyen szörnyű életnek len­nénk részesei, ha egyszer odáig jutnánk a romlásban, hogy kiégne bennünk minden bűntudat. Milyen lehangoló valóság lenne számunkra, ha igaza lenne Baudelaire-nek, — akinek a szellemi rangja a francia költészetben azonos a magyarban az Ady Edréével;—aki azt vallja: „bűnünk mind makacs és igaz bá­natra gyáva“. Ezzel ellentétben, mintha mindnyájunk nevében írta volna Ady Endre az édesanyjához a nemes egyszerűségű és balladaí szépségű, bűnbánó sorokat — : „Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem, Szép út állt előttem, de nem azt követtem ■ . . Édesanyám lelkem, sirasson meg engem“. Egy el tóközeit, szomorú és néha bűnös élet bűnbánó fájdalma sír fel eb­ben a néhány sorban, a költő tőre­imé és fájdalma bűnei miatt a költőé, aki egy eiíékozoll: élet tra­gikuma után el tudta érni a meg­tisztulást —, el tudott jutni egészen a bűnfcánatig. Milyen megrázó ere­je van egy ilyen világgá kiáltott „mea culpá“-nak! A ruhánkat mindennap lekefél- jűk, a cipőnket mindennap megtisz­títjuk, a testünkről mindennap le­mossuk a rárakódott szennyet —, ( ■ ( Osztály m sorsjegyet rendeljen az ismert szerencsés Suchtár buliznál, Budapest, 0 1 1 5 i ■ n t 6. NAGY szám-választék! NAGY nyerési esély ! Előzékeny ügykezelés ! Azonnali nye- reménykifizetés. Rendelés levezőlapon ) ■ ) csak a lelkünket — ezt az Örök fényt — hordozzuk tisztátalanul az emberek között. Ezt — így védeke­zünk — lehet, mert senkisem látja. A háborúnak is vannak egyéni bűnösei és a történelem oknyomo- zó kutatása kideríti majd, hegy kik miatt festi a vér pirosra a földet. Meg fogja tudni a világ, hogy kik miatt omlanak össze a családi ott­honok s kik miatt maradnak a hitvesek özvegyen s a gyermekek árván. A törvény halállal bünteti azt, aki előre megfontolt szándék­kal embert öl. Mit érdemelnek ak­kor azok, akik bűnös hatalomvágy­ból háborút zúdítanak az emberi­ségre s akiknek kezéhez százezrek vére tapad? Érheti őket büntetés, amely arányban állhat bűneiknek és gonoszságaiknak a súlyával? A földön most a gyűlölet vert tanyát s ennek a bíinös gyűlöletnek most bő aratása van. Arat a bűn, arat a hatalomvágy, arat a bosszú s e szomorú aratás nyomán rendre hul­lanak a szebb életsersra hivatott életek, mint lendülő kasza nyomán az érett búzaszálak. Most, ezekben a húsvét előtti na­pokban az egész életén át keresztet hordozó ember tekintete ráhull ar­ra a keresztre, amely minden ke­resztek között a legsúlyosabb volt. Odahull a pillantásunk a kereszt­halál kínjától elgyötört isten-testre és szánjuk és bánjuk a bűneinket, a rosszakat, amelyeket elkövettünk és a jókat, amelyeket elmulasztot­tunk és a könnyeket, amelyek má­sok szeméből miattunk hullo tak. — Nem tudom, hogy kínél-kinél meny­nyi ideig tart ez a bűnbánó érzés. Nem tudom, hogy kinél-kinél mikor mossa le ezt a fenséges Iélekáramot a mindennapok sodra, csak azt tu­dom, hogy minden bűnbánatra fei­le letet kapunk s húsvétkor, a fel­támadás fényében győzelmesen jön el hozzánk a Megváltó, hogy bűn­bánó gondolatainkra és szavaink­ra ráíegye a megbocsátás Isten­pecsétjét. Komor idők szele zúg most felet­tünk, minden órában veszélyek les- kelődnek reánk. Az otthonunkban, az utcán, vagy az óvóhelyen min­den percben kialudhat életünk fé­nye s nem tudhatjuk, hegv a meg­bocsátás kegyelmében ér-e bennün­ket a vég, pedig olyan szép lenne — ha már bármelyikünk sorsa így lenne megírva —, úgy elnémulni, úgy elmenni innen, úgy elindulni az örök csend felé, hogy a lelkünk tükrén a búcsűzáskor ne lenne semmi folt. MÜVÉSZ-PASZELL festék kap­ható J ób a-papírüzletben. megbizhatóan ér jól vásárol- hata* évtizedek óta fennálló LEFEOVITS batarkfilöolegesség! kirakatában Kossuth tér 6. szám. Húsvéti bűnbánói Irtás Bálint Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents