Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 247-295. szám)

1942-11-13 / 257. szám

Élelmezési, közlekedési és köz­jóléti kérdések a vármegye közigazgatási bizottságának 001 r w ülésén Szabolcsvármegye közigazgatási bizott- sáza csütörtökön délelőtt vitéz dr. Jékey Ferenc főispán elnöklése alatt ülést tar­tott. Az ülésen dr. Borbély Sándor alis­pán a vármegye közigazgatási életének minden ágára kiterjedő rászletes jelen­tést ^terjesztett be. Jelentése a követke­zőképpen hangzik: Tárgyalások a kormány- hatóságokkal Jelentem hegy október hó folyamán Be ér Ágoston országgyűlési képviselő Or vezetésével a vármegye részéről egy kül­döttség tárgyalt a kormányhatóságokkal különböző közélelmezési kérdésekben. Különösen szükség volt a kukoricabe- szolgáltátást szabályozó rendelet káros hatásaira reámutatni. Jurcsek Béla ál­lamtitkár úr etekintetben megnyugtató kijelentéseket tett. úgy, hogy a muatkozó hátrányos helyzet megfelelő megoldására remény van. Hajóhíd Tiszadobon, öntözési kérdések A Tiszadobon felállított hajóhíd elké­szült. annak műszaki felülvizsgálata a tegnapi nap folyamán történt meg, úgy, hogy két-három napon belül a forgalom­nak átadható lesz. Ezzel régi vágya tel­jesült a törvényhatóságnak, mert Sza- bolcsvármegye ki Miskolc városa között mindenfajta járművel használható köz­vetlen és rövid út nyílott meg. Az Öntözésügyi Hivatal kiküldötteivel való tárgyalás során tudomásomra jutott; hogy a Tiszalck határában építendő ti­szai duzzasztómű az eredeti tervtől el­térően most úgy lett megtervezve, hogy a duzzasztó építmény közúti forgalomra nem lenne alkalmas, mivel a Takíaköz forgalmának a megyével való közvetlen és állandó kapcsolata így újra elodázást szenvedne. Lépéseket tettem a minisz­terelnök úr útján a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumban s ott rá­mutattam a megye érdekeire, kértem az átjáró biztosítását. Végleges választ még nem kaptam, azonban remény van arra, hogy azon a közúti forgalom is helyet kap. A Máv téli mere trendje Az államvasutak téli menetrendje igen sok kívánnivalót hagy a Budapest felé irányuló személyforgalomban. Az Árpád sínautóbuszon kívül olyan vonat nincs, amellyel átszállás nélkül lehetne Buda­pestre utazni. Tekintettel ana, hogy a vármegye utazóközönségének nagyrész« Nyíregyházán az itt összefutó helyiérde­kű vonatokról ha Pestre akar utazni, át kell hogy szálljon, Debrecenben pedig alig másfél órai utazás után újból át kell hogy szálljon sőt megállapítottam, hogy ugyanabba a vonatba keli, hogy beszáll­jon, amely Nyíregyházáról vitte Debre­cenig, ott azonban két és fél órát kell várakoznia, szükségesnek tartom, hogy a Közigazgatási Bizottság ezen állapot meg­változtatása iránt az államvasutaknál megfelelő lépéseket legyen. Miért is ké­rem, hogy erre a felhatalmazást részem­re megadni méltóztassék. Közellátási kérdések A közdlátással kapcsolatosan jelentem hogy a cukor-, petroleum- és lábbeliel­látás terén panaszok nem merüllek fel. A nullás lisztben átmenetileg mutatko­zó hiány csökkentésére a m. kir. közel- látásügyi miniszter úr elrendelte, hogy november havában a finomliszt szelvé­nyekre 50 százalékban kenyérlisztet kell kiszolgáltatni. A zsírellátás terén a napraforgómag kiütésének folyamatba tétele lényeges javulást hozott s e téren a fokozódó ma­gánvágások is kedvezően fogják az el­látás helyzetét befolyásolni. Ruházati kérdés A mezőgazdasági cselédek és munká­sok megsegítésére szervezett ruházati akció keretében az árucikkek lehívása és az arra jogosítottak közötti szétosztása a napokban, megtörténik. A m. kir. köz- ellátásügyi miniszter úr kilátásba helyez­te, hogy az akcióval kapcsolatos munkás- bakancsokat még november hó folyamán kiutalja s így remény van arra, hogy ezek még e hónapban szétoszthatók lesznek az igényjogosultak között. A tűzifa kérdése A törvényhatóság tüzifaellátásának kér­déséhez a törvényhatóság területén bár­hol feltalálható összes tüzifakészleteket zár alá vettem, a tüzifaellátás érdekében úgy a vármegye főispánja, mint én ille­tékes helyen többízben megtettük írás­beli és szóbeli előterjesztéseinket. A m. kir. földművelésügyi minisztérium a tör­vényhatóság területén kitermelésre ke­rülő akác-tüzifakészleteket rendelkezé­semre bocsátotta. Ezeknek a készletek­nek gyors kitermelése és arányos szét­osztása iránt intézkedtem. Nyíregyháza m. városban a pékek tüzifaellátását biz­tosítottam és egyidejűleg intézkedtem, hogy mindaddig, mig az állami tűzifák leszállítása nagyobb erővel megindulhat, a meglévő tüzifakészleíeknek a fogyasz­tóközönség között való arányos szétosz­tása biztosíttassák. A dr. gróf Károlyi István erdőgazdaság kilátásba helyezte hogy a szállításokat a közeljövőben erő­sen fokozni fogja. Mindezeknek és a m. kir. földmívelésügyi minisztérium által megtelt intézkedéseknek alapján minden remény megvan arra, hogy az átmeneti nehézségek leküzdésével a komolyabb tél beállta előtt a törvényhatóság tűzifa- készlete teljes egészében és maradékta­lanul biztosítva lesz. A takarmánycíkkek biztosítása A tengeribeszolgáltatási kötelezettség­gel kapcsolatosan Főispán Úr oly értelmű felhatalmazás megadását kérte a m. kir. közelátásügyi miniszter úrtól, hogy egy rendelkezésére bocsátandó kereten be­lül indokolt esetben egyes termelőknél a beszolgáltatandó mennyiséget csök­kenthesse anélkül hogy más termelőknél ugyanolyan mértékű felemelést eszközöl­ne. Az előterjesztés kedvező elintézése és a felhatalmazás megadása esetén az e kérdéssel kapcsolatos panaszok és sé­relmek orvosolhatók lesznek. A honvédség széna- és szalmaszükség- letének biztosítására a m, kir. honvé­delmi miniszter úr széna- és alomszalma igénybevételét rendelte el. Az igénybe­vétellel kapcsolatban konkrét panasz eddig egy esetben merült fel. Ennek or­voslására a szükséges lépéseket azonnal megtettem. Más közszükségleti cikkekben való el­látás terén említést érdemlő változások nem fordultak elő. Közjóléti kérdések A közjóléti tevékenységgel kapcsola­tosan már félévi jelentésemben is jelen­tettem, hogy a folyó évre tervbevett 180 kislakás kislakás közül csak 62-t sike­rült felépítenem építési anyag hiánya miatt. Némely anyagnak, így a másznék is a kiutalását az Országos Szociális Felügyelőség magának tartotta fenn s az első vágón mész csak október hó elején érkezett meg s így az építkezés Ibrány határában levő Nagy-tanyán kb. egy hó­napja kezdődött me. Ezidőszerint az ott felépítendő 30 ház és istálló közül 12 ház áll falegyenben és 2 háznak az alap­ja van készen. A további 32 ház Szakolyban épülne, de ehhez az építkezéshez az első vágón mész csak november 7-én érkezett meg s így a hirtelen beállott rossz idő miatt ezeknek a házaknak a falegyenbe hozása is alig remélhető. Az utóbbi években gyakran tapasz­taltuk hogy a Máv.-közlekedésben Nyíregyháza városa igen mostoha sze­repet tölt be. Amikor nem volt háború, akkor is sokszor megtörtént, hogy Nyíregyházát mellőzték a közvetlen vo­natok menetrendjében. A november 2-án életbelépett új téli menetrend sze­rint Nyíregyházának egyetlen közvetlen vonatja sincs Budapestre. Indulhatunk éjjel 1 óra 40 perckor Debrecenbe, megérkezünk 2 óra 45 perckor és vára­kozunk reggel 5 óra 32 percig, amikor onnan indul Budapestre a sebesvonat. Miért kell indulni innen éjjel 1 óra 40 perckor egy vonatnak Debrecenbe, amikor mehetnénk Budapestre közvet­len csatlakozással, ha reggel fél 5 óra­kor indulna ez a vonat Nyíregyházáról. Ezzel szemben van Nyíregyházáról egy személyvonat Debrecenbe reggel 6 óra 08 perckor, amelynek semmiféle csatla­kozása nincs a fővonalhoz. Egy személyvonattal mehetünk Bu­A házépítés terén egyébként az anyag beszerzési viszonyok további rosszabbo­dása várható. A folyó hó 5. napján Budapesten meg­tartott közjóléti előadói értekezleten ugyanis közölték a törvényhatósággal, hogy az Anyaghivatal a Nép- és Család- védelmi Alap építkzeéseihez táglát ki­utalni nem fog, így annak előállításáról a törvényhatóságoknak kell a lehetőség szerint gondoskodniok. ÁUatakcíó cáljaira a Szociális Felügye­lőség a költségvetésben előirányzott 198.000 pengőn kívül további 240.000 P- nek a felhasználását engedélyezte. Ennek az összegnek a terhére bevásárlások, il­letve juttatások még ezidőszerint is fo­lyamatban vannak. A háziípar ez év őszén az eddigieknél is nagyobb mérőkben indult meg. Külön említésre méltó háziipari ké­szítmények a magyar és német hadsereg részére készülő, szalmából, vagy gyé­kényből font botosok, valamint vessző­kosarak, amelyeket a vármegye számos községében vagóntételben készítenek. - Ezekhez a házíiparosoknak megrendelést szereztem. A Nép- és Családvédelmi Alap költség- vetésének egyéb rovatain előirányzott összegek rendeltetésszerű felhasználása szintén folyamatban van. dapestre, ez sem közvetlen vonat, mert reggel 7 óra 51 perckor indul innenj de csak átszállással és két és háromnegyed órai várakozás után mehetünk tovább Debrecenből Budapest felé, ahová este 6 óra néhány perckor érkeznek. Majd 12 órát tart tehát, amíg Nyíregyházáról Budapestre jutunk. Hasonló helyzet van a visszafelé való utazásnál is. Egy személyvonat indul reg­gel 8 óra 10 perckor Budapestről, amely délután 16 órakor érkezik Nyíregyhá­zára, Azonban Debrecennek van Buda­pestről 16 óra 40 perckor egy sebes­vonatja is, amely 21 óra 02 perckor ér­kezik Debrecenbe, a nyíregyháziak ezt a vonatot nem használhatják, mert reg­gel 5 óra 07 percig kell várakozni Debrecenben, hogy csatlakozást kapja­nak Nyíregyházára. Ellenben indítanak egy személyvonatot Debrecenből 19 óra 49-kor Nyíregyházára, amely 21 óra 12 perckor érbezik ide. Miért nem indul­hat ez a vonat később, hogy a sebes­vonat utasait is elhozhatná Nyíregyhá­zára? —• Csupa olyan kérdés, amely érthetetlen a nyíregyházi .közönség előtt s azt a látszatot kelti, mintha az új menetrend összeállításánál is mel­lőzni akarnák Nyíregyháza városát. A szabolcsi tanári kör tisztújító közgyűlésé A Szabolcsi Tanári Kör vasárnap délelőtt 10 órakor választmányi, 11 óra kor pedig tisztújító közgyűlést- tart. Ismeretes ugyanis hogy Zsolnai Vil- moa, az ev. Kossuth-gimnázium igazga­tója ez év szeptember elsejétől nyuga­lomba vonult s ennek következtében le­mondott a Szabolcsi Tanári Körben vi­selt elnöki tisztéről is. Az elnök lemon­dásával együtt a tisztikar teljes meg­újítása is szükségessé vált. A választmányi ülést és a közgyűlést a Városháza tanácstermében tartják meg. Hungária Filmszínház. November 13 14-15-16 Péntez- szombat-vasárnap-hétfő A legújabb Különleges témájú magyar film a Férfihűség Egy tudós, aki tudományos kutatásai során Afrikában gyilkos, fertőző beteg séget kap s itthol a hlitlerség gyanúját is vállalva kerü nie kell imádott család­ját A drámai fordulatoktól lüktető film­nek Daróczy József nemcsak rendező­je, de szerzője is. Fősz: Tolnay K„ Páger A., Bulla E. Előadások hétköznap : fél 4, fél 6, fél 8 órai kezdettel. Elővételi pénztár : d. e. 10—12-ig. — HURAY Írószer szakiizlet Telefon: 23-18 Uránia Filmszínház. November 13 án pénteken Ma indul Daróczy József film- költeménye a Férfihűség Ez a film sikerének a legjobb fokmérője az, hogy nyolchét óta megy két nagy budapesti film­színházban állandóan telt házak­kal Daróczy Antal páratlan költséggel és fáradsággal állítot­ta hiteles keretbe ezt a történe­tet, mely pazarságával és mű­vészi jelenrteinek szépségével lenyűgözi a nézőt. Nyíregyháza 60.000 lakosú városának a Máv új menet­rendjében egyetlen közvetlen vonatja sincs Budapestre Debrecen, Szatmár, Nagyvárad és a többi városok mind kaptak sebesvonatot, Nyíregyházának még egy rendes személyvonatja sincs

Next

/
Thumbnails
Contents