Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 74-98. szám)

1941-04-21 / 90. szám

(Trianon 21.) 1941 feiüis tó 21. S Z AB OLCSI HÍRLAP c ^ JSfYIOTTDÉK OZABOLCSI HÍR Bájns és junins hónap­ban lesznek Nyíregyházán a himlő és diftéria elleni oltások Nyíregyházán a polgármester elren­delte, hogy ebben az évben is meg kell tartani a védhimlő és diftéria el­leni oltásokat. Az oltások ideje május junius hónapok csütörtök napjai. Eze­ken a napokon délelőtt 10 órai kez­dettel lesznek az oltások. Az elmara­dottak beoltása augusztusban ugyan­csak a csütörtöki napokon lesz. A himlőoltások vezetésével Valent Mihály dr-t, a difteriaoltások vezetésével pe­dig Hartos János dr-t, továbbá Kardos Endte dr-t bízta meg a polgármester. Az oitások elvégzésénél mindkét oltás­nál 5000 adag oltóanyagra lesz előre­láthatólag szükség. A polgármester fel­hívta az orvosokat, hogy a kerületükbe tartozó iskolákban ujraoltásokat lehe­tőleg még április hónapban hajtsák­végre. Két golyót röpített a szivébe gyógyíthatat­lan betegsége miatt Bakos Miklós 36 éves kocsordi gaz­dálkodó súlyos betegsége miatt több­ször hangoztatta ismerősei előtt, hogy öngyilkos lesz. Sötét tervét tegnap dél­után aztán be is váltotta. Miközben hozzátartozói nem tartózkodtak otthon, pisztolyát a mellének szegezve, kétszer elsütötte. Mindkét golyó a szivét járta át Bakos Miklósnak ugy, hogy holtan rogyott le a székről. Bakos Miklós el­temetésére a nyíregyházi kir. ügyész­ség megadta az engedélyt. & nyíregyházi fogházból állítottak a szegedi törvényszék elé egy veszedelmes szélhámost A nyíregyházi kir. ügyészség fog­házálból állították a szegedi törvény­szék elé Beirger Andor 43 éves buda­pesti ügynököt. Bergei 'elleti a kár. ügyészség húsz rendbeli csalás miatt adott ki vádiratot. Berger a bőrárusítást korlátozó rendelet után az ország különböző részein megjelent á borkereskedők­nél és bőrárut kínált eladásra. A megrendelt árukat azonban nem szállította le és a felvett előlegekét elsikkasztotta. Amikor a csalások ki­derültek, Berger hasonló csalások miatt már a nyíregyházi kir. ügyész­ségi fogház lakóija volt, innen állítot­ták elő bűnügyének főtárgyalására. Bergert beismerő vallomása után imásíél évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Bosszúból felgyújtotta apósára a házat Letartóztatták a gyújtogató dankóbokori gazdát 'Maounk János dankóbokori gaz­dát kélt hónappal ezelőtt elhagyta a felesége és hazaköltözött szüleihez, Raim János dankóbokori gazdálko­dóhoz. A férfi többször kérlelte az asszonyt, hogy térjen vissza, de az hajthatatlan maradt. Macurik János elkeseredésében elhatározta, hogy bosszút áll feleségén és apósán, aki szintén ellenezte, hogy visszaállítsák az életközösséget. Macurik szomba­ton délután az egyik városszéli kocs­mában négy deci pálinkát ivott bá­tonítóul, azután elindult a Dankó­bokor felé. Odáig azonban nem ju­tott el, mert elaludt. 'Éjfél felé járt az idő, amikor felébredt. Ügylátszik — hogy hiába aludt egyet sötét ter­vére, bosszúját nem tudtía legyőzni. Apósa házához lopózott és a padlás­hoz táhiasztott létra segítségéved a tetőnádi közé rejtette égő cigarettá­ját. A cigarettától nemsokára lángra gyulladt az egész tetőzet. A nagy füstre azonban a háziak felébredtek és megfeszített munkáival sikerült a házat megmenteni a teljes pusztu­lástól. Macurik a közelben megbújva figyelte az eseményeket és már haijnal felé járt ai idő, amikor haza­ment lefeküdni. 'Macurik a csendőri nyomozás során beismerte a gyújto­gatást. Vasárnap már át is kísérték az ügyészségre, ahol elrendelték elő­zetes letartóztatását. A gyújtogató gazdát ma délelőtt (hallgatja ki a vizsgálóbíró. A zsidótörvény végrehajtásával megüresedi kisebb állások felét az értelmiségi munka­nélküliek kormánybiztosának névjegyzékéből kell betölteni Az értelmiségi munkanélküliek ügyeinek kormánybiztosa leiratot­intézett a kamarákhoz, s a kamarák útján az Ipartestületekhez és a ile­iratban szigorú figyelmeztetést ad az érdekelt iparosoknak, kereske­dőknek, vállalatoknak a zsidótör­vény végrehajtásával megüresedő al­kalmazotti állások betöltésénél köve­tendő eljárásról. A leirat szerint a havi 300 pengős fizetést meg ,nem haladó, megürese­dett állások félét, csak az értelmi­ségi munkanélküliek ügyeinek kor­mánybiztosánál összeállított hivata­los névjegyzékből szabad betölteni. A kormánybiztos leiratában azt is kijelenti, hogy a zsidóitörvény alkal­mazásával megüresedett állások be­töltését ellenőrizteti és a rendelet be nem tartását szigorúan megtorol­tatja. Az a nemzet, amely a gyermek­áldást nem becsüli meg, a sir felé balad Egy berlini levéli van előttünk, amely az itthoni állapotokon való azonnali segítést sürgeti. Utal a le­vélíró arra, hogy a mai Németország legnagyobb ereje nem a hadseregben van, mint azt gondolják, hlanem aib­ban, hogy itt az állami irányítás mellett folyik a gyermekek intézmé­nyes védelme. Ennek hatása alatti Németország utolsó nyolc évi szüle­tési és természetes szaporodási sta­tisztikája folytonosan emelkedő irányzatot mutat. A nétaelf gyermek­védelmi intézkedések egészen a kér­dés legmélyére hatolnak és ott old­ják meg a problémákat, ahol .vaió­Tölbibször szóvfátettük azt az el­szomorító tényt, hogy a család- és népvédelem aktivitása ellenére sem látható olyan intézkedések meg­tétele, amelynek a sokgyermekes családok hathatós és gyors védelme volna az eredménye. A pályázatok­nál a különböző állások -betöltésénél szinte akadálynak látszik a sok gyermek, mert ezek után pótlékot kellene fizetni. A sokgyermekes csa­ládoknak épülő (házak mennyisége aránytalanul kelvés a szükséglethez viszonyítva. A sokgyermekes csalá­dok még lakáshoz is nehezen jut' nak. Hungária Filmszínház ^ Április 22-23. Budapesttel egyidőben! Kedd-sierda Gyermekorvos Bájos történet arról, hogy a gyermekét gyógyító hires oivos­tanár miként találja meg az anyában azt akit igazán szeret. — A főszerepekben: Hörbiger Pál, Ballaskó Viktória, Sima Oszkár Előadások minden nap V«3, '/*5, V*7, »/*9 órai kezdettel. la, hétfőn ntolsó nap: EGY TÁL LENCSE ban meg lehet oldani. Most, április ban lépett életbe Berliniben egy ren­delet, amely hizltosfltiía., hogy * sok* gyermekes családok okvetlen lakás­hoz juthassanak. Elrendelte Berlio főpolgármestere, hogy ezentúl mio­den háztulajdonos lakásainak legy részét sokgyermekes családok azá­mára köteles kiadni, mégpedig úgy, hogy minden tíz lakás után egy lar kás bocsátandó a sokgyermekes csa­ládok rendelkezésére. Sokgyermeke® családnak az a család számít e ren­delet értelmében, amelyben legalább" három 18 éven aluli gyermek van. IA rendelet áthágöit szigorúan megbün­tetik. A büntetés nagysága eseten­ként 50—5000 mátka között változik és a büntetéseikből összegyűlt össao­geket ia családvédelemre kell tordl* tani. FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ Kassára és Budapestre közvetlen csatlakozási van a külön sin­antóbnsznakj Értesítjük a f. utazókfiflflnMg* hogy e hó 21-étő) kezdve — további intézkedésig —- kísérletképpen külön gyors sinautobusz-j áratokat i-nrlthunfc N yüregyiháza—Sárospaifcak között. Nyíregyháza Bessenyei-tórről in­dul 4 óra 21 perckor és érkeonk Sá­rospatak Máv.-ra 5 óra 44 perckor. Itt csatlakozik a Budapestre nyimtf 404. számú gyorsvonathoz. Sárospatak Máv.-ról viwnindul é Budapfestrőil érkező 407. sz. gyonmK nat beérkezése után, 18 öra 59 perc kor — szükség esetén ezfr be is (Ar­ja és érkezik Nyíregyháza—<BCMO> nyei-térre 20 óra 24 perckor. Ezen külön gyoraúMutobuBson • gyorsmotor IL osztályú menatdíjs­kat kell fizetni Kedvesemén yea me­netdíjak és szabadjegyek cica két külön gyorssinautoibiiwan aem éfíféf nyeslek. . j, : i i \ Ugyanezen külön gyorssiní utó­busztól a Sárospatak Máv.-ról 6-10 és 6-52-kor Sátoraljaújhelyre induló kisvasúti motoros járatoktól c*uüv> kozási lehetőség ivtn Kessa felfc 0 M ava rt -a utobuszhoz. amely indiiJ Sátoraljaújhelyről 8.00-kor ét áiko> zak Kassáira 9.30-kor. fatetőn U. sz. Uránia Filmszínház TaUioa 11. w. Április 22-23. Budapesttel egyidőben! Kadd-uerfe Hét évig nem lesz szerencsém A Wien-Film legújabb szenzációs vígjátéka, — Főszereplők: TABÓDY KLÁRA, Wolf Albach Retty, Hans Moser és Th eo Língen. Előadások minden napon V*6 , V«8, 7*10 órai kezdettel. Ia, hétfőn ntolsó nap: EGY TÁL LENCSE

Next

/
Thumbnails
Contents