Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 74-98. szám)
1941-04-21 / 90. szám
4. oldal . HYIRYXDÉK SZABOLCSI HIE HIRLAP (Trianon 21.) 1941 április tó 21. A haderők oldalainak és hátának érzékenysége A had vezetők mindenkori törekvése arra irányult, hogy a csatáikban', vagy ütközetekben az ellenség haderejét lehetőleg a legkisebb .veszteségek árán verjék meg. Evégből az elleniéinek mindig a legérzékenyebb és legvédhetetlenebb pontját, a kátét, illetve oldalát igyekeztek megközelíteni és megtámadni. Az ember természetében rejlő dolog, hogy csakis arcban, elölről tud teljes felkészültséggel védekezni. — Ugyanez áll a haderők arcvonalára is. Ha a történelem nagy csatáit végig tekintjük, mindenütt fellelhetjük a haderők csatára való felkészültségénél az oldalak és a hátak biztosításáról való előgondoskodást. Ott, ahol az ellenség hadereje a csatában megkerülhető volt, ott mindig súlyos csatavesztések voltak. Ki ne ismerné Hannibálnak Cannaenál kivívott győzelmét a túlsúlyban levő rómaiak felett, amely a teljes bekerítés eredménye volt. Őseink hadvezetésében is megtaláljuk az átkarolásra és bekerítésre való állandó törekvést. A brentaicsata iskolapéldája a tökéletesen előkészített bekerítő csatának. Itt háromszoros túlerőben levő ellenséges hadsereg semmisült meg. A Haihslburg-ház felemelkedését képező morvameniti csata is úgy alakulhatott teljes győzelemmé, hogy a magyarok által alkotott balszárny hadoszlopok, miután a szembenálló ellenséget-visszavetették, a kunok alkotta lovasságukat a Rudolffal szemben álló Ottokár cseh király hadószlopainak oldalába irányított ták. Van még szebb példája a meglepő oldaltámadás döntő sikerének, a nándorfehérvári csata lefolyása. A törökök a fellegvár árkát is megközelítették már, amikor egy sikeres kitörés után, a Száva oldalán álló keresztes hadak a harcba önkényüleg beavatkozva, a törökök táborán oldalból rajtaütöttek, ami a török haderő teljes íelbomlását eredményezte. • '. I A. régi háborúk tömegei, a haderők kiterjedésének méretei lehetővé'tették, hogy egyes hadjáratok és sorsdöntő háborúk, egy csatával dőljenek el. Az üldzésre alkalmazott lovasság mozgási sebessége lehetővé tette, hotgy az egész ellenséges haderő elérhető, körülkeríthető és megsemmisíthető legyen. Napoleon fellépésével- a méretek minden téren megnövekedtek. De még ezután is találunk teljes megsemmisítést eredményező bekerítő csatákat. Pl. a poroszok győzelmét Sedánnál 1770beri. A világháború milliós haderőinél az oldalak veszélyeztetései már nem jelenthettek oly nagy veszélyeket az egész haderőre nézve, mint régen, -mert hiszen a sokszáz kilométer kiterjedésű hadseregekhez képest az oldalakban előretörő ellenséges erők sebessége a lovasság sebességén túl nem fejlődött, megmaradt az ókori Hannibál sebességeknél. Az összefüggő arcvonalak közt fellépő ellenség csak az arcvonal szoros kapcsolatát volt képes megingatni és az összerő vonalában behorp adásokat vagy hátrábbtolődásokat előidézni. iEzért nem hozhatott a világháború a hadvezetés terén egyik fél részére sem sikereket mindaddig mig a szövetséges hatalmak oly harceszköz tömeges bevetéséhez nem folyamodtak, amely lényegesen túllépte a lovasság hatását és mozgási sebessé-; gét. A világháború végén bekövetkezett mozgóháború nem a bekerítés-eredményezbe bekerítéssel fejeződött be, hanem az egyik fél kimerülésével. Az egymással szemlbenálló merev falak, az állóharc kezdetétől fogva, szabad szárnyakat nem mutattak. Egészen más előfeltételek mellett indult meg a legutóbbi Világháború. Az utolsó évtizedek technikai fejlődése, a tömegek mozgási sebességének fokozása terén rendkívülit alkotott úgy a szárazföldi, minit a légi erők mozgatása terén. A nagy tömegek motorizálása által lehetővé tett hatalmas hadászati potenciál, arányaiban elérte — a csaták kiterjedéséhez viszonyítottan — a cannaei lovasság megscammisítő képességét. Ennek a motoros haderőnek megszűnt az érzékenysége úgy az oldalakban, mint a hátaikban, ahogyan azt a lefolyt lengyel és nyugati hadműveleteknél, a németek oldalán oly szembeszökően láthattuk. Voltak oly seregtestek, amelyek az ellenségen áttörve, száz kilométereket rohantak előre az ellenség hátába és törtek a megsemmisítést célzó, messze kitűzött célok felé. Csakis így lehetett az, hogy a lengyelek 18 nap alatt, a hollandok 5 nap alatt és a franciák 49 nap alatt Takarékossági Vásárlás előtt tekintse meg angol, francia női kabát újdonságaimat MAISAIM MARISKA Olcsó szabott árak! Divatüzletében, Rákóczi ntca 4. — Ruhák, blúzok, kalapok nagy választékban — vesztették el milliós haderejüket és semmisültek meg azok a .világ legkorszerűbb haderejének ökölcsapásai alatt. A tér, idő és sebesség a megsemmisítés jegyében összerendeződtek. Mi újság a budapesti élelmiszernagyvásártelepen ? A Magyar Vidéki Sajtótudósiító budapesti jelentése szerint április hó 10-től 17-éig emelkedett a vasúti felhozatal, valamint az élő és vágott baromfi,, továbbá a tojás felhozatala is. 1 _ Az élő baromlfinál a sütni való csiilke és tyúk áira 30, a pulyka ára 40 fillérrel emelkedett, viszont a lúd ára 20 fillérrel csökkent kg-ként. A vágottbiaromfinál a frissvágású csirke és ruca ára 20, a tyúk ára 50 fülérrel emelkedett, mig a szedett csirke és lúd ára 30 fillérrel csökkent. A tojáspiacon az árak 10—20 fillérrel csökkentek kg-ként. A zöldségés főzelékféléknél a vöröshagyma és a sárgarépa ára 6, a petrezselyem ára 10, a fokhagyma áira 20 fillérrel emelkedett, viszont a kalarábé 20, a tisztított paraj 25, a sóslka ára pedig 30 fillérrel olcsóbbodott. A gyümölcspiacon az árak tovább szilárdultak: a közönséges fajtájú alma ára 5, a sárgalbélü narancs ára 10., a nemesiajtáj u alma ára pedig 20 fillérrel emelkedett kg.-ként. A nyíregyházi dohánybeváltóba rendezett értékes tanulmány utat a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület a közelmúltban tanulmányutat rendezett a nyíregyházi m. kir. Dohánybeváltó Hivatalnál újabban létesített nagyszabású dohányszárító és fermentáló gyárüzem megszemlélésére, amely tanulmányúton gróf Dessewffy Aurél egyesületi alelnök vezetésével több szabolcsvármegyei gazda vett részit. A gyárüzamet Keszler Dezső m. kir. dohánybeváltási felügyelő, hivatalfőnök és Felbán Gyula dohiánybeváltási tiszt vezetésével szemlélte meg, akik a szemle allkalmával szakszerűen ismertették a látottakat. Ez alkalommal a gyárüzem csak a dohány hulladéki-leveleit és törmelékeit dolgozta fel, mivel az értékesebb dohányanyag feldolgozása már befejeztetett, de éppen ezért volt tanulságosabb a szemle, miivel erre máskor nem nyílott alkalom és lényegileg az értékesebb anyag feldolgozását is mutatta. A doíhánycsomók hulladékai részben onnan származtak, hogy a csomózott dohányok egyes csíomói nem voltak kellően megkötve, vagy más okból széthullottak, azonkívül pedig a dohány csomók kezelése és ide-oda hordása miatt váJtak le egyes levelek; a törmelékek nagyrésze ugyancsak ilyen módon állott elő. Tekintve, hogy ilyen .hulladék és törmelék levél mennyisége elég számottevő, azért erre külön berendezkedés kellett 1, amely áll egy tengelye körül vízszintesen forgó osztályozó hengerből, amely a fekvő triörökhöz hasonló. Elblbe a hengerbe töltik be az anyagot, azzal a különbséggel, hogy itten, dohán ycsomók hiányában, a hulladék-levelek nem síneken futnak a szárító berendezéshez, hanem egy végtelen és vízszintesen futó drótsodronyszallagon. A szárító berendezés majdnem kizárólag úgynevezett ónémet módra" csomózott dohányokat dolgoz fel és pedig azokból, hogy az eddigi módon simán egymásra lapozva csomózott dohány levelek, a szárító és fermentáló berendezésen áthaladva, nagyrészben összetapadó levelekkel haladnának át, amely összetapadó levelek közé sem a nyirkosságot előidéző gőz, sem pedig a meleg levegő behatolni nem tud és így azok tökéletesen nem dolgozódnak fel. Ez okból szükséges a dohánylevelek fenti módon, simítatlanul való összecsolmózása, mert ezen csomók közé a gőz és meleg levegő be tud hatolni és azok fermentálódása, nyirkosítása, illetve kiszikkasztása megtörténhetik. Ezen művelet teljes .befejezéséhez csak 70 percre van szükség (ami hideg úti ferlmentálásnál kb. 5 hónap alatt ment végbe) és a megszemlélt berendezés olyan nagyszabású, hogy a kezelésbe vett anyagból naponta mintegy 350 métermázsa dohányt teljesen kész állapotba hozva, összepréselve, be bálázva, jelző iratokkal ellátva már el is raktároznak. A szárító berendezésbe jutatott anyag fenti idő alatt gőzzel, illetve meleg levegőlval fűtött és ventillátorokkal szellőztetett, zárt kamaráikon Ijut keresztül, köziben fermentálódik, nyirkosíttatik és kiszá rítta tik olyan mértékre, hogy a berendezést elhagyva, présellni és bálázni lelhessen. A fermentálás hőfoka 50—90 Celsius fok között míozog. A szárító és fermentáló kamarákat elhagyott anyag elsőízben összetömítve, egy mintegy métermázsa anyag befogadására alkalmas keretbe helyezve vitetik a ivillaimoserőre berendezett prés alá, ahol fél perc alatt mintegy 45 om, magas bálába sajtoltatik és még a. prés alatt vászonzsákba öszszevarratik, .ahonnan a mérlegelőre jut. /Eközben a dohány kissé megdagad és az így kifeszült bálára festik rá a szükséges jelzéseket és számadatokalf, almelyek alapiján könyjveltetnak el és kezeltetnek a raktárakban. Az így bebálázott dohányanyag mintegy három hónapig áll -a raktárban, amely idő alatt már átvételre alkalmas lesz- és a vevőknek eiszállítltfltik. A nyíregyházi bevált óállomásnál átvett anyag legnagyobb része ez éviben német módra csomózott leveleidből áll ott, amelyeket háromötöd részben átvett Németország, amelynek átvevői állandóan a beváltó hivatalnál tartózkodtak és a dohányok átvizsgálásával és átvételével foglalkoztak. A beváltásra került anyagból a Dohányjövedék egyéb rendelkezésére csak a simítva csomózott Debreceni I. C. barna és kihányás osztályú dohányok, a kapadohányok, szabolcsi és kerti ddhányoik maradtak meg, melyek közül az I. C. barna dohány szivargyártási célra szükséges a Jövedéknek, a kaipadohányból pipadohányt készítenek és a kihányás nikotingyártásra fordíttatik. Németország elsősorban a világos dohányokat veszi át és azokat színeződésük szerint I. D, II. D, III. D csoportban értékeld és ezért fontos az, hogy a dohányok szigorúan szín szerint osztáiyoztassanak. Ez-ekután a tanulmányút-on résztvevők megszemlélték még, az átadásra elkészített dohánybálák kibontásával, az egyes dohánylféleségekelt és meglepetve látták, hogy a 70 perces eljárás alatt előállított dohányok milyen tökéletes iferanentálódáson és szárításon mentek keresztül: azok kellemes, aromás illatúak voltak és felvágásra alkalmasak, az éretlen dohányra jellemző, vagy rosszul 1 fermentált dohányok úgynevezett „bunda szaga" teljesen eltűnt belőlük. Ezenkívül megszemlélték részttvevők a beváltó 'hivatal újabban beállított nikotingyári berendezkedését, amely a virágzáskor már beérett és teljesen zölden tört dohányleveleket, azonkívül a már letört dohányok beérett sarjúleveleit is egy újabb eljárással dolgozza fel. Ilyen berendezést a vármegye több helyén, a nikotin részére termelendő dohányok központjaiban fognak elhelyezni, hogy a nyersanyag szállítása ne drágítsa meg az eljárást és azután .megfelelő területekre ilyen dohánytermelési szerződéseket fognak kötni a gazdákkal. Ez évben 16 kat. hold ilyen dohány termelésére rendezkednek be, amelyeit lehetséges módon ki fognak terjeszteni. — Tekinitive, hogy 'egy kat. holdon mintegy 100—140 métermázsa nyersanyag termelhető ki, amely után mázsánként 7 pengő beváltási árat fizetnek, 1 kat. hold dohánytermés nyers bevétele 700—1000 pengőt tenne ki, amelynek nagyrésze a gazdának meglmarad, mivel elesik a dohányok szárítása, csomózása és egyéb munkálatai; nem szükséges hozzá sámítóház, dohányos pajta, sőt a szállítás sem fog költségeket okozni, ha a gyári berendezkedés a birtokok közelében állíttatik fel. A tanulmányúton résztvevők meglepetéssel és örömmel látták a korszerű berendezkedéseket és a dohánytermelők kedivező kilátásait. ÍZLÉSES nyomtatványt, egyszerűi s művészit pontosan és olcflór Orosz Károly nyomdaüzeme készít. Nyíregyháza, Bercsényiutca 3. — Telefon szám: 57X