Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 275-298. szám)
1940-12-24 / 294. szám
14 okkal -Nyírvidék SZABOUSI Hifi HÍRLAP (Trianon 21.) 194 0 december 24. Nyíregyháza a mult és jelen eszméinek tükrében Befejezés — Összegezés Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom kiindulási tételeimet, hogy -a tespedés nem szükségképpeni és új lelkiséggel és korszerű reformokkal meg lehetne nyitni a haladás üt ját. A feladat, amelyre vállalkoztam, nem mondható valami hálásnak, mert az őszinte szó egyúttal bírálatot is jelent. De munkám folytatásához mindig erőt meríthettem polgártársaim elismerő szavaiból és kézszorításából, amiből arról győződtem meg, hogy a túlnyomó többség már megunta az egyhelyben topogást. Javaslataim nem mondhatók valami ,yátkos, felforgató eszmék"-nek, hiszen a legtöbbjét az ú. n. liberális államokban is már régen megvalósították. Foglaljuk össze röviden: 1. A tanyák összevonása kultúrképes telepekké. 2. Minél több önálló új exisztencia teremtése 500 holdig terjedő földbirtokreformmal, új községek telepítésével. Bekötő utak építése. 3. A nagybérlők kezén levő földeket kisembereknek kell bérbe adni szövetkezeti alapon. Nem keresztény dolog zsidó bérlőket keresztény béresek és munkások nyakára ültetni! 4. A törpe-bérleteket árverés helyett szociális alapon kellene kiadni. Az évi ibér 150—200 kg. búza áránál ne lehessen több kat. holdanként. 5. Szociális titkárok helyett minden 5000 holdra gazdasági intéző alkalmazandó, aki egyúttal szociális titkár is lehet. 6. Mezőgazdasági termékeket feldolgozó gyárak és tárolók létesítése. 7. Mezőgazdasági középiskolára nagyabb szükség lenne, mint a gimnáziumokra. {L. Sziklay László dr.: Szabolcs vármegye középiskolái. Szabolcs vármegye c. monográfia 2761.) Mezőgazdasági tankötelezettség beJ vezetése. 8. A keresztény ifjúság gazdasági pályákra való terelése. 9. A leányokat a latintól és az írógéptől a tűzhelyhez kellene viszszavezetni, akkor a fiatalemberek is jobban menniónek nősülni. 10. Nagyobb kezdőfdzetés, hogy a tisztviselő korán alapíthasson családot. Véglegesítés a házassági bizonyítvány bemutatásakor. Nagyobb családi pótlék. 11. A házadó leszállítása a „házhaszonérték" (bruttó hozadék) 20— 25%-ára, mely egy összegben volna kivetendő (házosztályadó). A gazdasági válság előtt keletkezett adósságok csökkentéíse. Az ideiglenes adómentesség visszaállítása eredeti formájára és mértékére. 12. A járda- és útburkolási adósság új alapon rendezendő. 13. Az Er-mellék és a Bujtos talajvize lesüllyesztendő. 14. A társulatok és jogi személyek ingatlanaik után fizessenek kultusz-adót. 15. Sokgyermekes szegény családok és munkások részére házak építendők. 16. A házadókiesés pótlására a földadó felemelése. A részvény (értékpapír), betét, folyószámla-vagyoo és safe depositokban őrzött értékek összeírása, névre szóló nyilvántartása és megadóztatása. A progreszszív adózás bevezetése. 17. A kamatláb további leszállítása. 18. Az állami, városi és társadalmi feladatok szigorú elkülönítése. Az állami feladatokat vegye át az állaim. Iskolák államosítása stb. 19. A szociális egyesületek egyesítése. 20. Az „Egri Norma" kimunkálása. Szociális intézmények fejleszNyíregyházi Termény- és Áruraktár Rt. Nyíregyháza Szesz-szabadraktár Fiókraktár Rakamaz Napraforgó olajgyár. a ..Fuíura" R. T. szabolcsiméira • frrl • r TELEFON: Iroda 27, 688. Raktár 28. sz. Felsöszabolcsl Tiszai Ármentesitő Társulat ALAKULT 1846-ban. SZÉKHÁZ: Nyíregyházán, Horthy Miklós tér 7 tése, újak létesítése. A zsidókórház félbenimaradt épületének kisajátítása és a szociális munka szolgálatába | állítása. | 21. A népműveltség emelése. A kultúra javainak eljuttatása az alsóbb néposzltályokhoz. 22. A törvények és rendeletek végrehajtásának ellenőrzése. 23. A teherpályaudvar áthelyezése a Vasgyár-utcai oldalra. 24. A' parkok gondozásának olcsóbbá tétele céljából a városi kertészet megszüntetése és a parkírosítás átadása magánvállalkozásnak. 25. A vagyonos osztály kényelmét és érdekét szolgáló Buchwald-székek és a jéggyár deficitjének kiküszöbölése. 26. A Kaszinóval kötött szerződés revíziója. 27. A Viilláinytársulattal kötött szerződés revíziója. 28. A tűzkárbiztosítás és tűzrendészet egyesítése szövetkezeti alapon. A város adósságának likvidálása a PK, vagy a Nemzeti Bank által. 30. Az adósságrendezés és a városi háztulajdon megmentésének szorgalmazása a város vezetősége és a Magyar Városok Országos Szövetsége által. 31. A társadalmi válaszfalak lei bonitása. Egységes közszellem, közösségi érzés és áldozatkészség fejlesztése. 32. A magyar nemzeti és keresztény öntudat fejlesztése, hogy a kikapcsolódott zsidóság kulturális szerepe a kulturális és szociális megmozdulásoknál pótolható legyen. 33. Az általános és kötelező munkaszolgálat bevezetése. 34. A reverzális eltörlése és a vegyes házasok egyházi adójának állami rendezése. A város költségvetése ezek szerint módosulnia, egyszerűbbé és áttekinthetőbbé válna, miután csak a tisztán városi feladatok tételei maradnának benne, összegszerűen megtakarítható, illetőleg új feladatokra volna fordítható: Állami feladatok törléséből 77.276 pengő; laktanyákért fizessen bért az állam, 20.000 pengő; társadalmi juttatások törléséből 65.000 pengő; a polgári és városi elemi iskolák államosítása esetén 75.553 pengő; a földadó emeléséből 97.000 pengő; az állattenyésztési kiadásoknak a gazdákra, illetőleg a földművelésügyi min iszit emuimra való áthárításából 30.090 pengő; nagyszabású állami el. iskola létesítése esetén nem kellene segélyezni: a felekezeteket, 45.278 pengő; a tűzréndészetnek biztosítási szövetkezetre való áthárításából 59.489 pengő; a parkosítás költségéből 8000 p>engő; a Buchwald-székek deficitjének eltüntetésével 654 pengő; a jéggyár deficitjének eltüntetésével 4901 pengő; a városi adósságok kamatainak leszállításából 147.483 pengő; összesen 630.724 pengő. Ebből levonandó a házadó leszállításából eredő pótadóveszteségr 170.000 pengő; marad tehát összesen 460.724 pengő. Ezenkívül egy nagy állami elemi iskola létesítése esetén egyházi (isTűzhelyek, kályhák, kerékpárok olcsó áron nagy választékban Wirtschafíer Ármin vaskereskedésében, Nytogyháza. Telefon 90. sz. Mezőgazdagági gépek raktára. A legértékesebb karácsonyi ajándék: • az arany és ezüst ékszer Alapítva: 1890. Kat. Bérpalota Teleíon: 298. A legszebb ajnádéktárgyak között válogathat Mayer István órás és ékszerésznél