Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 250-274. szám)

1940-11-23 / 268. szám

(Trianon 21.) 1940 november 23. mz&mmiFj^smsdaMmitsMasmmm SZ, ÍOLC01 3. oldal A gazdagság ára: mindössze 3 P. Ennyibe keiül a magyar királyi jótékonycélu állami, sors­játék egy egész sors­jegye és 1-50 P be egy fél. A húzás már kÖ7e­ledik, december hó 5-én A sorsjegy kapható min­den sorsjegyfóárüsitónál, valamint az összes do­hánytözsdékben. Templomokat épito egyház iAildg múlt két hete annak, hogy Turőczy Zoltán evangélikus püspök felszentelte a délszabolcsi egyház­község első templomát Nyírszőlősön — az egyházközség vezetősége máris minden erejével hozzá fogott a kál­mánházai templomépítés folytatásá­hoz és 'befejezéséhez. A püspök Nyírszőlősön a legbát­rabb egyházközségnek nevezte a dél­szalboiiCsi egyházközséget, amely a mai rendkívüli nehéz anyagi körül­mények között is tud a jövő szá­mára építeni, mig mások a jelen ne­hézségeivel' is alig tudnak megküzde­ni. És valóban talán csak a reformá­ció koráiban találunk példát arra, hogy egy fiatal, alig pár éves új egy­házközség rövid idő alatt nem is egy, hanem két templomot emel az Ür dicsőségére és a hivek lelki épü­lésére, sőt megvetette már alapját a boribányai és nyírbátori imaházak­nak is. Tudvalevő, hogy a kálmánhá-zai templom falai már két év óta álla­nak és csak a közbejött háborús vi­szonyok akadályozták meg a kál­mánházai evangélikus híveket alb­Iban, hogy tovább folytassák az épít­IGMÁNDI KESERŰVÍZ minősége egyedüli kezest. Az elmúlt vasárnap azonban ismét örömnapja volt a kálmáruházai esvangélikus gyülekezetnek. Ekkor tartotta ugyanis akku ló közgyűlését az egyházközség Luther-Szövetsége, amely alkalomból egésznapos kon­ferenciát rendezitek. A délelőtti is­tentiszteleten Rőzse István nyíregy­házi igazgató-lel kész hirdette az igét. Istentisztelet után nyomban közgyű­lést tartottak, amelyen Tarján Béla lelkész indítványára egyhangúlag ki­mondották a templomépítés folyta­it ását, újatob gyűjtést indítanak és kiadták a vállalkozó építőmesternek —«i in miiii'i min in ii iüssmmwmbesmbm Feltűnően szép Retikülök, kesztyűk Női divatövek Bőröndök, pénztárcák n2gy választékban, legolcsóbban SZOfiOLAY finom bórdiszmüáru szaküzletében Bethlen utca 2. sz. (Róm. Kat. bérpalota) a vasbetómkoszorú elkészítését. Ez­után dr. Vácz Elemér vármegyei fő­levéltáros, másodfelügyelő ismertette ai Luther Szövetség országos egyház társadalmi szervezete működését, alapszabályait és a helyi gyülekeze­tek életében való működésének szük­ségességét, majd megválasztották a Luther-Szövetség tisztikarát. A lel­kész elnöklete mellett társelnökök: Csengery Géza földbirtokos és Szo­kol Mihály főjegyző, igazgató, Va­lent József tanár, titkár Kiss János tanító, pénztáros dr. Csengery Pál szolgabíró, .választmányi tagok: Bar­tha József Sóstóhegyről, Szikszay Pál tanár Nagykálióból és Czinkőc­ki János Kálmánházáról. A délutáni ünnepélyen Valent Jó­zsef gimnáziumi tanár tartott nagy­hatású előadást: ,A földművelés 2000 évvel ezelőtt és ma" címmel. Nem mulaszthatjuk el, hogy itt is meg ne említsük, hogy amint a nyir­szőlősi templomot is nemcsupán a nyirszőlősiek építették fel, hanem nagyban hozzájárult asfaoz az egész ország evangélikus népe, de különö­sen Nyíregyháza város népe feleke­zeti különbség nélkül, úgy a kálmán­háziak is kevesen vannak és szegé-, nyek ahhoz, hogy saját erejükből felépítsék a templomot. Már eddig is sok áldozatot hozott a templomot szerető és a templomért áldozni tu­dó lelkes nyíregyházi közönség, de e helyen is felkéri a délszaibolcsi egyház elnöksége mindazokat, akik jó szívvel és örömmel sietnek a templomokat építő egyházköség se­gítségére, azok hozzák el adomá­nyaikat a lelkészi hivatalba. Vitéz Teleki Mihály gróf földműve­lésügyi miniszter, vitéz Bonczos Miklós államtitkár, az árvízvédelem kormánybiztosa vasárnap délben Nyíregyházára érkezik Délután vitéz Bonczos Miklós államtitkár Kemecsén felavatja az árvízkárosultak részére épített házakat — A miniszter és az államtitkár megtekintik az apagyi, leveleki, napkori árvíz­károsultak újonnan épített házait és a szociális ellátás által épített házakat Szabolcs vármegyének vasárnap előkelő vendégei lesznek. Az árvíz­védelmi munkálatok befejezése után Szabolcsban is felavatják az ár­vízkárosultak újonnan felépített otthonait. Az avatás Kemecsén, amely község a legtöbbet szenvedett az árvíztől, .vasárnap délután 2 órakor lesz. Erre az alkalomra lejönnek Budapestről a kormány képviselői is. Vasárnap délben a budapesti gyorssal Nyíregyházára érkezik vitéz Te­leki Mihály gróf földművelés­ügyi miniszter, vitéz Bonczos Miklós államtitkár, az árvízvéde­lem országos kormánybiztosa. Az érkező minisztert és államtitkárt a Máv. pályaudvaron vitéz Jékey Ferenc dr. főispán és Borbély Sándor dr. alispán fo­gadják. Teleki Milháiy gróf és Bonczos Mik­lós államtitkár Ke mecsér e mennek és itt Mikecz István főszolgabíró üdvözli az előkelő .vendégeket. A miniszter és kísérete az árvíz­károsultak házaihoz vonulnak, ahol a. község főbírója köszönetet mond az árvízkárosult lakosság nevében a­kormány hathatós és fennkölt szel­lemtől áthatott támogatásért, a fel­épült új magyar hajlékokért. A felavatandó házaknál az avató beszédet vitéz Bonczos Miklós államtitkár mondja. Az ünnepség után Teleki Mihály gróf miniszter, vitéz Bonczos Miklós államtitkár gépkocsin Apagyra, majd Napkorra és Levelekre mennek és itt megtekintik az árvízkárosultak számára felépített hajlékokat, továb­bá azokat a házaikat, amelyeket a vármegye a szociális akció során az ínséges és sokgyermekes családok felsegítése jaivára építtetett. A mi­niszter és kísérete délután fél öt óra­kor ultazik vissza a fővárosiba. Novellák és könyvismer­tetések a Bessenyei Társaság irodalmi délutánján A Bessenyei Társaság hétfői irodalmi délutánján programváltozás történt. Szo­hor Pál polgármesternek ugyanis el kel­lett utaznia és így a most megszerzett Bessenyei-kiadványra vonatkozó előadá­sa két héttel későbbre tolódott ki, A délutánt dr. Sziklay elnök nyitotta meg, majd Margócsy Emiiné olvasta fel két novelláját. Az első novella: A rongyos ember, derült világszemlélet^ kedves, nem nagy igényű írás. A másik novellá­ban, mely tulajdonképpen nem is novella í'fe&wtá aiBjtsD QffIQN C&iékwtkodgfl*^ — a maga felfogását ismerteti a haladó szellemű irodalomról, melyet erkölcste­lennek tart. Dr. Sziklay László szólt hozzá a felol­vasáshoz kiemelve az első novella érté­keit, a másik novellával kapcsolatban pedig rámutatott arra, hogy a naturaliz­musnak sok hibája mellett sok értéke is volt. A fiatal írók pedig már régen le­rázták' magukról az elmúlt kor divatját. Azután ugyancsak Sziklay dr. mutatott be két könyvismertetést. Az egyik Tour­nier Alain fiatalon elhúnyt francia író magyarul most megjelent regénye: „Az ismeretlen birtok." A regény csodálatos finomságokat, kalandvágyat, egészséges életet egyesít magában. A másik könyv a neves irodalomtörténész, Sík Sándor: Zrinyi életrajza, mely élethűen mutatja be a nagy hadvezér-költőt. Irodalomtör­téneti teljes képet fest a tragikus nagy­ságról, Az első tökéletes Zrínyi-mono­gráfia. A közönség mindkét előadót melegen ünnepelte. A legközelebbi összejövetel két hét múlva lesz, mely teljesen a Bes­senyei kiadványnak lesz szentelve. — Tanuljon gyors- és gépírást, helyesírást Nagy Irén gyorsíró­iskolájában, Szent István-ót 25. szán leleten II. fíK. Uránia Filmszínház T£ Teleion sí. November 23 24-25. Budapesttel egyidöben 1 Szombat-vasárnap-bétfő Zárt tárgyalás Előadások: Hétköznap V44, 'A6, V18 és 'A 10 órakor, Vasár- és ünnepnap Vasárnap délelőtt fél 11 órakor matiné kedvez­A helybeli és vidéki uriközönség kedvenc találkozóhelye MIKE SÁNDOR I Hungária Étterme ram^BH^HBUWnHHHHl Bessenyei tér 1. (Hősök szobra mellett). — ízletes házias magyar konyha. — A legkitűnőbb szakács főz Minden hústalan napon halkülönlegességek ! 3-5-7-9 órakor, ményes helyárakkal. A délután 3 órai előadások kedvezményesek Hungária Filmszínház Telefon 503. szám November 23 24 25. Budapesttel egyidöben ! Szombat-vasárnap hétfő Zárt tárgyalás Előadások: Hétköznap 3A3, 3/i5, 8A7 és 3A9 órakor. Vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. — A délutáni első előadások kedvezményesek —

Next

/
Thumbnails
Contents