Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 174-198. szám)

1940-08-27 / 194. szám

é. oldal J^tmwÉK SIABOICAI HT£ nmiAP 'SSSIH Elcsúfította a csorvai asszony szépitőszere a leányokai fl rendőrség letartóztatta a kuruzsiónöl Csikós Józsefné sz. Kádár Teréz­nek hivjak a tudálékos asszonyt, aki valóságos vegyészeti gyáratren­dezett be a tanyai lakásán. Estétől reggelig nem csinált mást, mint fő­zött, kotyvasztott, de nem illatos ételeket, hanem szépítőszereket, ami után csak ugy kapkodtak a tapasz talatlan, szépség után sóvárgó lányok Ezerjófűtől a szarkalábig mindenféle mezei virágot összefőzött s ebből csinálta a „varázszert" amit üvegekbe használt és rosszulmosott tégelyekbe rakott. Csikósné szépitőszere nagyon kapós lett a tanyavilágban. Még az asszo­nyok is vásárolták, különösen a fi­ataljai, akik tetszeni akartak odahaza akárcsak lánykorukban. A szépitő­szer egy napon kezdett megártani az asszonyoknak. Ahelyett, hogy az arcuk mégszépült volna, pattanások, pörsenések, majd bőrhámlások keletkeztek rajtuk. A legtöbb asszony meg leány egyenesen elcsufult, akiknek az arcát orvosi kezelés alá kellett venni. Csikósné ellen tömegesen érkeztek be a feljelentések a rendőrségre, akit a vizsgálat befejezése után letartóz­tattak. BRISTOL SZRLLODI BUDIPEST, DUNIPSRTON Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-től. Ki­tűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. A windsori herceg érdekes mondata A windsori herceg mint a Bahama szigetek kormányzója, Nassauban nagy beszédet mondott, amelynek különösen a következő mondata kel­tett feltűnést: „Az emberek jól ten­nék, ha nem bíznák magukat min­dig a régi szokásokra és régi mód szerekre. (MTI) Megszüntetik a szellemi szükségmunkát Á belügyminiszter elhatározta, hogy ma a viszonyok gyökeres meg­változása miatt megszünteti a szel­lemi szükségmunkát a vidéki tör­vényhatóságokban ; és megyei váro­sokban. Azokat az ideiglenes tiszt­viselőket azonban, akik nem helyez­kedtek el magángazdaságokban a városok megtakarításának terhére továbbra is alkalmazzák. Különösen azokat, akik már régóta végeznek tisztviselői munkát is, akik munka­körének megszüntetése lehetetlen. Megérkezett az Orion Néprádió második sorozata Készpénzár 43 — P 6 havi részíetár 48 — P Kabaréknál Zrinyi Hona u. 8. Telefen 4-76 Rádió javítás. Hock laboratórium RÁDIÖ KEDD, augusztus 27. Budapest I. 16.10: Gyermekdélután. 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.15: Mursi Elek és cigányzenekara mu­zsikál. 17.40: Előadás. 18.15: Előadás. 18.45: Kapi-Králik Jenő orgonál. 19.15: Hírek. 19.25: Felolvasás. 19.45: Solymosi Lajos jazz-zongoraszámai. 20.00: Látoga­tás a szabolcsmegyei bokortanyákon. 20.25: „Parasztbecsület." Melodráma egy felv. 21.40: Hírek, időjárásjelentés. 22.10: Vidák József és cigányzenekara. 23.00: Hírek német, olasz, angol, francia és esz­perantó nyelven. 23.25: Tánclemezek. Budapest U. 17.45: Ruszin félóra. 18.45: Mezőgazdasági félóra. 19.35: Oláhné Vaj­da Júlia énekel zongorakísérettel. 20.00: Hírek. 20,25: A rádió szalonzenekara. 21,25: Előadás. 21.55: Időjárás. SZERDA, augusztus 28. Budapest I. Délelőtt: 6.40: Ebresztó, torna, hírek, hanglemezek. 10.00: Hírek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Vízjelzés. 12.0CI Harangszó. Himnusz. Időjárás. 12.10: Ze­nekari hangverseny. 12.40; Hírek. 13.20) Időjelzés, időjárásjelentés. 13.30: Hang­verseny. 14.30: Hírek. Arfolyamhírek. Budapest I. 16.15: Előadás, 16.45: Idő­jelzés, időjárás, hírek. 17.15: Olasz tánc­lemezek. 17.45: Előadás. 18.15: A Buda­pesti Hangverseny Zenekar. 19.15: Hírek. 19.25: Légvédelmi előadás. 19.40: „Kato­nanóták régen és most." Előadás. Közre­működik Hámory Imre, az Operaház tag­ja, kíséri Oláh Kálmán és cigányzenekara. 20.45: Külügyi negyedóra. 21.00: Wald­bauer—Kerpely vonósnégyes. 21.40: Hí­rek, időjárásjelentés. 22.10: A rádió sza­lonzenekara. 23.00; Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.20: Sárközi Gyula és cigányzenekara. 0.05: Hírek. Budapest II. 19.25: Hanglemezek. 20.00: Hírek. 20.25: Előadás, versekkel. 20.50: Szórakoztató zene. 21.40: Időjárás. Kassa. 10.00: Bpest I. 11.05: Előadás. 11.20: Szórakoztató lemezek. 11.40: Hí­rek. 12.00: Bpest I. 12.10: A 21. honv. gy. ezred zenekara. 12,40: Bpest I. 15.25: Hanglemezek. 16.15: Bpest I. K. 34,754—1939. szám. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a legköze­lebbi országos vásárt f. évi szep­tember hó 2 napján, hétfőn tartjuk meg. Ezen vásárra vészmentes hely­föl minden féle állat felhajtható. Nyíregyháza, 1940. augusztus 26. Szobor Pél polgármester 3680-1940. végrh. szám. Árverési hirdetmény Dr, Kacsóh Gyula budapesti ügy­véd által képviselt Agrár Glóbus Mezőgazd. Gépk. rt. budapesti cég javára 362 P 25 fillér tőkekövetelés és jár. erejéig a budapesti központi kir. járásbíróságnak 415739—1940. sz. végzésével elrendelt kielégiíési végrehajtás folytán 1940. évi április hó 18 án le (és felül) foglalt 3886 P-re becsült ingóságokra a nyíregy­házi kir. járásbíróságnak Pk 17082 —940. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. XLI. tc. 20, § a alapján az alább meg­nevezett s a foglalási jegyzőkönyv­ből ki nem tünő más foglaltatók javára is az árverés megtariását el­rendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatba nincs. Buj köz­ségben leendő megtartására határ időül 1940. évi augusztus hó 31. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt szecska vágógép, tengeridaráló, szobai bú­torok, zongora, rádió, gazdasági fel­szerelés s egyéb ingóságok a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés el­lenében — az esetleg tett fizetések betudásával — szükség esetén becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedők hozzájáru­lásával el fognak adatni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610-1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok ár verezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Ezen árverés a Te. 70 §-a alap­ján M?gyar Wolfmann L-mpafíyár javára 346 P 50 f s jár. Tálas Áron javára 3000 P s jár. Gönczi Lász­lóné javára 150 P 8 jár. Gazdák Bizt. Szövetkezete javára[89 P 88 f. s jár. özv. Szabó Jánosná javára 1340 P s jár. Orsiágos Földhitelin­tézet javára 5785 P s jár. özv. Kakuk Andrásné javára 2685 P s jár. König Géza javára 45 P 65 f. s jár. Láng Ferencné javára 4240 P 50 f. s jár. Bethlen Gábor Irodalmi rt. javára 122 P 57 f. s jár. erejéig, mint le- és felülfoglaltatók érdeké­ben is elrendelem. Az árverési hirdetmény kivonata a Nyíregyházán megjelenő Nyirvidék Szabolcsi Hirlap cimü napilapban közzétendö. Nyíregyháza, 1940. augusztus 2. LABAY ANTAL kir. jb. 'vgrhtó. Bérautó túrára és esküvőre FERENCZY Kossuth utca 2. Tel. 209. Jégszekrények, fa és szőlő permetezők, kerékpárok olcsó áron, nagy választékban Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. Előírásos mentőszekrények cséplőgépekhez kaphatók (Trianon 21.) 1940 augusztus 27­Ház és fdldbirtokosolc akiknek ingatlanaik még eiadók, de az eladásával az utóbbi időkben megszűnt irodák voltak megbízva,, saját érdekükben bizzák meg Nyír­egyházán legrégibb és legeredmé­ményesebben működő [auherger irodát, Bencs László tér 1. szám.. Telefonszám 845. (pótfüzet) ELRDÚ SZŐLŐN 12 m. holdaj 12CC0 pengőért, — 5 hold 6600 P ért, 10C0 négyszögöles 1100 P-ért. HfiZftK 4 szobás teljes komfortu adómentes keleti fekvésű 13500 P-ért. Villa adómentes 4 hold földdel 8000 pengőért. niriiWTTmnn mm iiiiiii i m i mii min min11 Express hirdetések Reicli-féle korcsmahelyiség berendezéssel kiadó. Buza tér 4. sz_ Nyolc fiókból álló dohánypajia megbízásból eladó. Tűzoltó ufea 17' Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további srA 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér. KIADÓ LAKASOK Horthy Miklós iéren két szobás lakás vízvezetékkel, fürdőszoba és mellékhelyi­ségekkel éves lakásként bérbeadó Továb­bá központi fűtéses egy szoba fürdőszoba, használattal csendestermészetü intelligens­egyén részére szeptember 1-től bérbeadó. Fentiekről érdeklődhető a Nyirvizpalota 1. emelet 2 szám alatt. Két különbejáratu szoba irodának alkal­mas, azonnal kiadó. Luther utca 20. sz. 3897-2? 3 szoba, előszoba, fürdőszobából álló lakás kiadó Vécsei utca 38 alatt. Értekezni' vitéz Hegyessy Balint postahivatal 3—5-ig; BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Irodai jártassággal rendelkező és gép­írást tudó féfi vagy női munkaerőt Bal­kány község jegyzői hivatalában alkalma­zást talalhat. Személyes jelentkezés esetén azonnali alkalmazás is lehetséges. Termé­szetbeni lakás biztosítva van. 3x Keresek szeptember elsejére Budapestre erkölcsös főzőmindenest és szobalányt jó fizetéssel. Jelentkezés csütörtökön détután 3-5 óra között Ér utca 22 alatt. 4054 KÜLÖNFÉLÉK Tiszanagyfaluban egy dohánypajta el­adó. Feldheim gazdaság, 3959-3 Egy jó karban lévő ágy jutányosán el­adó. Cim a kiadóban. 4056 Asztalokat, székeket veszek. — Ogyes főzőmindenes felvétetik. Uj utca 7. Tanítónő férjhez menne párezer pengő hozománnyal, állami tisztviselőhöz, tanító­hoz, özvegy ember nem akadály gyerek­kel, csak 40 éven felüli urak Írjanak. — Postarestent „Ibolya" jeligére. 405? A szerkesztésért felelős: Jóba Elek. A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hirlap lapkiadó betéti társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Nyomatott a ,,Merkur "-nyomdában, Nyíregyházán, Bercsényi-utca 3. az. Felelőst Orosz Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents