Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)
1936-08-11 / 184. szám
8. oldal _ JNÍYÍRVIDÉK JZABOLCSI HLR HIRLAP (Trianon 17.) 1936 augusztus 11. A berlini oiimpiász Csik, Csák Ibolya és Lőrincz olimpiai bajnokságot nyert Vasárnap óriási gvőzelemsoroza* tot hozott a magyar színeknek a ber* lini oiimpiász. Amit remélni sem mertünk, a magyar Csik Ferenc le* győzte az úszásban világhegemóniára törő, félelmetes hírű japán úszókat s a 100 méteres gyorsúszás döntőjé* ben 57.6 mp idővel elsőnek ütött a célba. A magyar rádió a délutáni cigány; eene játéka közben közölte az ör* vendetes hírt s bizony sok ember* nek könny szökött a szemébe, ami* kor a bemondó az örömtől elfúló és az izgalomtól elcsukló hangon kö* zölte a magyaroknak oly annyira ör* vendetes hírt. Utána második, harmadik és ne* gyedik helyen japán úszó végzett. Éppen ezért az európai nemzetek, közöttük elsősorban a németek Csi* ket a legmelegebben üdvözölték, mert benne látták azt, aki megmen* tette a fehér faj becsületét a sár* gákkal szemben. Még Csik győzelmének a hatása alatt áll az egész olimpiai tábor s itt* hon a figyelő magyarság, amikor újabb olimpiai győzelemről érkezik Csik eredményének hatása a német sajtéban és a közvéleményben híradás. Csák Ibolya megnyerte a magas* ugrás bajnokságát. Csák Ibolya 162 cm*t ugrott. Második Dorothy Odam Anglia, harmadik Elfrieds Kaun Né* metország. Estére megszületett a harmadik magyar bajnokság is. Lőrincz Már* ton, aki négy hibaponttal szinte re* ménytelen helyzetben volt, az egy hibaponttal álló svéd Swenssonnal került szembe. Lőrincz tussal győzte Je ellenfelét, így egyformán né^v hi* bapontjuk lett, mivel azonban Swensson felett győzedelmeskedett, ő lett a világbajnok s ezzel megsze* reztc Magyarország részére a ható* dik olimpiai bajnokságot. Vízipólózóink 12:0*ra verték a máltai csapatot. A 4X400 méteres stafétában csapatunk országos re* korddal ugyan, de csak hatodik helyre került s így pontot szerzett. A kisöblű puskaversenyben Ber* zsenyi Ralf dr. ötödmagával máso* dik helyen végzett s végeredmény* ben az utolsó 10*es lövésével ő ke* rült a második helyre. Berlinből jelentik: A berlini lapok ma reggel a legnagyobb elragadtatás hangján írnak Csik Ferenc nagy* 6zerű olimpiai győzelméről. A Bérli* ner Montagszeitung szenzációs úszás* nak minősíti Csik küzdelmét. A lap főcímében ez áll: C9ik Magyarország megverte Japánt és Amerikát. Hogy mennyire nagyra értékeli Csík győzelmét, az is jellemzi, hogy a négyszer 100 méteres stafétában elért amerikai eredményről már sok* kai kisebb betűkkel és terjedelem* ben ad számot. A lap szerint Csik. győzelme a legnagyobb elképzelhető meglepe* tése volt az olimpiai versenyeknek. A Der Montag szintén az első oldalon számol be feltűnő módon Csik győzelméről. Bár a lap némi szomorúsággal gondol arra, hogy a német versenvző lemaradt, mégis örül a győzelemnek, mert Csik le* gyűrte a félelmetes japán úszókat, akik az előfutamokban és az elő* döntőben is sokkal jobb eredményt értek el, mint a végső küzdelemben. Hasonló lelkesedést mutat a ber* lini utca képe. Ha a fel s alá hul* lámzó közönség soraiban két ma* gyar ember talál egymásra, egymás nyakába borulnak s úgy örvendez* nek a győzelemnek. Ha a németek észreveszik, hogy magyar ember jár közöttük, élénk hujahuj*hajrával köszöntik a magyarokat, akiktől már eltanulták s kedveltté tették ezt a lelkesítő üdvözlést. Ma reggel megkezdődött a tornászok küzdelme A berlini olimpiászon ma reggel kezdődött meg a tornászcsanatok küzdelme az egyéni és a csapatbaj* nokságért. A tornászok már 7 óra* kor felvonultak zászlóik alatt. A ver* senyzőket ragyogó napsütés köszön* tötte. Ez a küzdelem lesz az eddigi legnagvobb tornászverseny, mert 14 nemzet 112 versenyzővel vesz részt a küzdelemben. Reggel 8 órakor mar 10.000 főnyi közönség tapsolt a csapatoknak. Az egyes versenvző nemzetek más és más szereken kezdik gvakorlataik bemutatását. A magvar csapat a mű* szabadgyakorlattal kezdett. A pontozást egy*egy német, svéd és finn bíró végzi, a magyar bíró természetszerűen nem vesz részt a pontozásban. A műszabadgyakorlatban a követ* kező pontszámokat érték el a ma* gyar versenyzők: Sarlós 7 p, Kecskeméthy 8.233 p, Sárkány 7.3 p, Hegedűs 7.2 p, Tóth 7.067 p, Mogyoróssy 6.867 n, Pelle 8.2 p, Péter 8 p. A magvar csapat összpontozása 59.867 pontot eredmé* nyezett ezen a szeren. Utána a lóhoz mentek. Itt a kö* vetkező eredményeket érték el: Sar* lós 7.432 p, Kecskeméthy 6.333 p, Sárkány 6.433 p, Hegcuus 8.833 p, Tóth 9.30 p, Mogyoróssy 7.633, Pelle 8.833 p, Péter 5.267 p. Pétert azért pontozták ennyire szokatlanul ala* A Most már igazán elmegyünk Lajos bácsihoz, EEttii a Ssedd esti haívacsorára, meri tiszai halász főzi bográcsban a valódi halászlét. 1 nagy adag halászlé 60 f 1 nagy sdag rántottharcsa 80 f. 1 adag turóscsusza 20 fillér. Dréher sörök, fajborok. Asztalok előre megrendelhetők. csonyan, mert a lába egyszer meg* akadt a ló kápájában. Általában a pontozásban a legszigorúbb elveket érvényesítik. A maximális 10 pontot csak az abszolút tökéletesen végre* hajtott gyakorlatért adják. A lovon végzett gyakorlatért a magyar csa* pat összesen 59.165 pontot kapott. A magyar csapat a gyűrűn, korlá* ton, majd a nyújtón végzi el a gya* korlatokat. Mikor Pelle elvégezte a gyakorla* tát, a ponteredményt hirdető beje* lentette, hogy a kétszeres los*ange* lesi bajnok volt a szeren. A közön* ség nagy zajjal fogadta a bejelentést s azt követelte, hogy a jövőben előre -— Ha az arcszíne fakó, szürkés*; sárga és tekintete bágya It, ha szo* morú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrik, ha a bél túlságos rot* hadási folyamatai, gyomorfájás és epepangás kínozzák, olyankor taná* csos néhány napon át reggel éhgyo* mórra egy*egy pohár természetes „Ferenc József'skeserűvizet innia. hívják fel a közönség figyelmét az ilyen körülményekre. A versenybí* róság kijelentette, hogv ez az intéz* kedés a versenvzők kérésére történt, a jövőben azonban ezt a bejelentést is elhagyják. Nagyértékü hamisdollárt értékesített egy ismeretlen fiatalember, ali nyíregyházára jött leánynézöbe Nem mindennapi érdekes ügyben tett jelentést a fehérgyarmati csend* őrség, a nyíregyházi ügyészségnek, amelyhek tettesét a déli órákban már rádiógramon körözik az egész országban és elfogatására a nyomozó hatóságok széleskörű hajszát indí* tottak. Ma délelőtt kilenc óra tájban a Fehérgyarmati Népbank helyiségé* ben megjelent egy fekete zakóruhás, elegáns megjelenésű, körszakállas, 30 év körüli fiatalember és aziránt érdeklődött, hogy lehet*e ott dollárt beváltani. A fiatalembert Lőrinc igazgató szobájába vezették, ahol nagy bőbe* szédűséggel elmondotta, hogy Szatmárról érkezett és Nyiregy* házára készül leánynézőbe, mi* után nincs megfelelő magyar pénze, 100 dollárt be akar vál* tani. Az öt darab 20 dolláros címletű va* lutát négy pengő kilencvenöt filléres alapon be is váltották. A pénz felvé* tele után az ismeretlen fiatalember a bank helyiségéből eltávozott. Lőrinc igazgató nyomban meg* bízta az egyik tisztviselőt, hogy a beváltott dollárt szolgáltassa be a Nemzeti Bank ottani kirendeltségé* nek. Amikor a pénzt a Jegyintézet* ben átvették, megdöbbenve állapították meg, hogy a dollárok hamisítványok. A hamisítás olyan jól sikerült, hogy arról csak a legbeavatottabbak tud* ták megállapítani, hogy közönséges hamisítvány. A meglepő felfedezésről nyomban jelentést tettek a csendőrségen, de az állítólagos nyíregyházi leánynéző* be igyekvő fiatalembernek nyoma veszett. A nyomozás során Schwarcz Áb* rahám borkereskedő elmondotta, hogy a fiatalember őt szólította meg a piacon és ő utasította a bankba. Elmondotta még. hogy érdeklődé* sére az ismeretlen fiatalember elő* vette a pénztárcáját és megmutatta a dollárokat. A pénztárcában szerinte mint* egy kétszáz darab hamis húsz* dolláros lehetett. A közönséget ezúton is figyelmez* tétjük, ha bárki dollárt akarna be* váltani, egyenesen adják át a legkö* zelebbi rendőrnek. A nyíregyházi rendőrség is széles* körű nyomozást indított a hamis dollárt terjesztő fiatalember kézre* kerítésére. Véres korcsmai verekedés egy életveszélyeses sebesüléssel Vasárnap éjjel véres kocsmai ve* rekedés színhelye volt a debreceni* utcai Bánszki*kocsma. A vereke* désnek egy életveszélyes sebesültje is lett. A késő esti órákban történt, hogy Timkó Pál Lajos három társával betért a Debreceni*utca 98. sz. alatti Bánszkiaféle kocsmába. Eleinte csen* desen italoztak, de később az elfő* gyasztott nagymennyiségű szesz ha* tása alatt mind hangosabb lett a tár* saság. Veszekedés támadt, amelyből aztán véres verekedés keletkezett. A négy erősen illuminált ember bo* tokkal ütötte*verte egymást. A ven* déglős nagy nehezen kituszkolta he* lyiségéből a verekedőket, akik aztán kint az utcán folytatták a harcot. Csakhamar hangos segélykiálto* zások verték fel a csendes Deb* receni*utcát, mire az őrszemes rendőr megérke* zett, már csak egy összevert, vérző fejű, eszméletlen embert talált a ve* rekedés színhelyén. A támadók ak* kor már szétszaladtak. A rendőr a súlyosan sérült embert a mentőkkel beszállíttatta a kórházba, ahol azon* nal orvosi ápolás alá vették. A személyazonosságot is megálla* pították, hogy Timkó Pál Lajosnak hívják. De hogy miért történt a ve* rekedés és kik voltak a támadók, azt csak a későbbi nyomozás fogja tisztázni, mert a súlyosan sérült embert eddig kihallgatni nem lehe* tett.