Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 51-75. szám)
1936-03-24 / 70. szám
(Trianon 16.) 1936. március hó 24. JSfYÍRVIDÉK ^ viZABOLCSI HIRLAF 3 oldal Dénes Lajos KIOSZ főtitkár: Iz ipartörvény hetven százalékban teljesifi a KIOSZ kívánságait R KIOSZ nyíregyházi cseporljának közgyűlése Makó Bélát választatta ügyvezető elnökéül Tegnap délelőtt 10 órakor nagy érdeklődés mellett tartotta meg a KIOSz nyíregyházi csoporja XI. évi közgyűlését a Kiosz székház nagytermében. A közgyűlésre várták Müller Antal országos elnök jövetelét is, de Müller Wolff Károly szegedi pártzászióbontásán vett ezen a vasárnapon részt.-A központot igy az országos főtitkár, Dénes M. Lajos, a magyar iparostörekvések egyik leglelkesebb harcosa képviselte. Az ipartestület képviseletében Magéra József dr. titkár vezetésével többen megjelentek. Huray János: Erkölcsi vagyonunk tehermentes A közgyűlést Huray János elnök nyitotta meg a Nemzeti Hiszekegy imája után. Beszédét most is átszőtte az a nemes ideáiizmus, amelynek tettekbe érlelése a virágzó Kioszélet Nyíregyházán és az a kitartás, amellyel Nyiregyháza iparossága a gazdasági harcok sötét felhője alatt is emelt fővel és eszmékért lelkesedő szívvel menetel a szebb holnap felé. Huray János rámutatott, hogy a tizenegyedik közgyűlés alkalmat ad egy évtizedes múltra való önérzetes visszatekintésre. A szélsőséges nemzetközi áramlatok elé dacos sziklaként állították oda most egy évtizede a KIOSz szervezetét, amely evangéliumi erkölcsökben való megújhodást hirdetett országszerte. Müller Antal és Ozory István voltak az eszme magvetői és örök hálával gondol reájok a keresztény iparosság. A ránktörő gazdasági válság mérge kirágta az egyének és egyesületek életét, kikezdte a Kiosz-t is, de itt ellenállásra talált azokban a felemelő gondolatokban és érzésekben, amelyek a küzdelmek óráiban is a hit és bizakodás nagyszerű erőforrásait adják. A KIOSz nyiregyházi csoportja nem tudta tehermentessé tenni székházát a súlyos válság idején, de fennen hirdetheti, hogy tehermentesen őrzi erkölcsi életének stabilitását, tisztességének érintetlenségét, amelyek olyan javak, hogy méltán beszelhetünk e szervezet erkölcsi fölényéről... Ezelőtt huszonnégy órája — mondotta tovább nagyhatású beszédében Huray János —, a hatalmas és erős olasz nemzet nagy fia a miniszterelnök személyén át kezet nyújtott a szegény elárvult magyarságnak és mi emelt fővel járjuk a Golgota útját, visszük keresztünket, mert erősít igazságunk tudata, feltámadásunk bizonyosodásába vetett hitünk! Ez a hit tölti be a keresztény nemzeti gondolat e fellegvárát, a Kiosz-t is. Szerény kis épületünket — mondotta Huray — az a fényesség ragyogja be, amely a kunyhókból szokott áradni, ha nagy eszme, nagy gondolat hordozója született benne. Gondoljunk bizakodással és reménységgel a szebb holnapra és meghatódott érzéssel, könnyes szeretettel megszállott területen élő, magyarságukért szenvedő testvéreinkre. Huray János ezután üdvözölte dr Tólh László vármegyei főjegyzőt, aki az alispán és Mikecz László dr főjegyző képviseletében jelent meg, Dénes M. Lajosi országos főtitkárt, Zilahy Péter dr iparkerületi főfelügyelőt, a sajíó, a rendőrség képviselőit és a Kiosz lelkes táborát, majd a magyar feltámadás hitének vallásával nyitotta meg a közgyűlést. Ipartörvény, OTI dijleszállitás, hiteikérdés Ezután Dénes M. Lajos országos KIOSZ-főtitkár szólalt fel lelkesítő, buzdító szavakkal. Tolmácsolta Müller Antal országos elnök köszöntését, kimentette távolmaradását, majd azokkal a vívmányokkal foglalkozott, amelyeket a KlOSZ-ért el szívós küzdelmek árán s ismertette az iparosság további kívánságait. A vívmányok között első helyen az ipartörvényt emiitette meg, kiemelvén, hogy e törvény rendelkezé^ sei hetven százalékban honorálják a KlOSZ-ban tömörült magyar iparosság kívánalmait s ez Müller Antal érdeme elsősorban, aki pontról- pontra harcolt a Kiosz igazságainak érvényesüléséért. Különösen megelégedéssel tölti el a Kiosz iparosságát a mestervizsga L® behozatala, amely emelni fogja az iparosság nívóját, értékét, a kereskedőknek a mértékvételtől való eltiltása, a közszállitási ajánlatoknál a reálárak figyelembe vétele és a tiszteségtelen verseny isméiveit kimerítő megtévesztő ajánlatok büntetése. Foglalkozott az országos főtitkár ezután az OTI dijakkal, amelyek olyan magasak, hogy az iparosság képtelen megfizetni őket. A Kiosznak határozott tervei vannak a díjcsökkentésre vnnatkozólag s ezeket a javaslatokat most dolgozzák ki. Igy az a felfogás jut érvényre, hogy mint a múltban volt, most is magasabb kulcs szerint kellene a gyáraknak OTI dijat fizetni, mint a kisiparnak, mert a gyár munkarendszere jobban emészti a munkások egészségét, mint VftROSI MOZGÓ Kedd, szerda, csütörtök I tiKfámJi Claudette Colbert ti Inal IIO uj vígjátéka Előadások 5-7-9 órakor. Ma, hétfőn utoljára Fehér a nyugodtabb légkörben folyó kis ipari munka. A hitelkérdésben is sürgős intézkedést kér a Kiosz, mert ma a hitel hiánya megbénítja az ipari vállalkozást. Az eddig engedélyezett kisipari keretek igen szűkösek, 300-500 pengős kisipari hitelkeretet kér a Kiosz. Foglalkozott végül Dénes főtitkár a kisipari export intézettel, amelynek nincs megfelelő töke alapja s ez irányban keres megoldási módokat a Kiosz. 1031 pengő felyt be tégla jegyekből Huray János elnök meleg szaru köszönetet mondott Dénes M. Lajos főtitkárnak, majd & tisztikar tagjii tettek jelentést. Makó Béia főtitkár az elmúlt év eseményeinek ismereiében rámutatott az ifjúsági csoport nemzelnevelői munkásságnak jelentőségére, amely Matis Béla bizottsági elnök érdeme. Ridoszta Béla a pénztár állapotát ismertette. Ki.ünt, hogy a Kiosz az elmúlt évben 7476 P bevétellel dolgozott, ami élénk jele aktivitásínak még ezekben a nehéz időkben is. Matis Béla a kulturális szakbizottság elnöke beszámolt az ifjúsági Önképző kör buzgó működéséről és alapszabály tet vezetet mutatott be, amelyet elfogadtak. A kulturális tevé kenység karitatív munkával is párosult, a Kiosz 15 gyermeket ruházott fel s látott el élelemmel. Stibi József gazgasági bizottsági elnök jelentéséből kitűnt, hogy a KIOSz tégiajegyekböl 1031 P folyt be. A közgyűlés lelkes támogatásáért köszönetet mondott Virányi Sándor alispánnak, Seeberg Ármin min. tanácsos, kir. pénzügyigazgatónak, dr. Pethő Károly pénzügyi felügyelőnek, Krupánszky Árpád ellenŐr, a számvizsgáló bizottság jelentését ismertette a távollevő Pisszer János helyett s a közgyűlés a felmentvényt megadta. Váczy Sándor titkár felolvasta Seeberg Ármin, Eber Antal, Sikorazky István, ifj. Tóth Pál ipartestületi elnök levelét, amelyek meleg szívvel üdvözlik a KIOSz közgyűlését, majd megejtették a tisztújítást. I KIOSz ügyvezető elnököt választ Timarovszky Frigyes korelnök felfüggesztette a közgyűlést és szigeti Vass Jenő ügyész ismertette a jelölés eredményét. A KIOSz tisztikara: A tisztikar a következőkben alakult meg: Diszelnökök: Kállay Miklós dr., Mikecz Ödön dr., tiszteletbeli elnökök: Ozory István, Sikorszky István, Tóth Bálint, Seeberg Ármin, elnök: Huray János, társelnökök: ifj. Tóth Pál, Mauritz Ottó, ügyvezető elnökök: Makó Béla, alelnökök: Stibi József, Matis Béla, Krupánszky Áipád, háznagy: Bezzegh Béla, ügyészek szigeti Vass Jenő, vitéz Csaba Gyula dr., titkár: Váczy Sándor, a panaszbizottság elnöke: Makó Béla, pénztáros: Radoszta Béla, ellenőr : Karasz János, a számvizsgáló bizottság elnöke: Pisszer János, a kulturális bizottság elnöke: Matis Béla, a gazdasági bizottságé: Stibi József, a szervezés és propaganda bizottsági elnök : Krupánszky Árpád, A közgyűlés 30 választmányi rendes és 15 póttagot választott. A tisztújítás megejtése után Timarovszky korelnök bensőséges szavakkal köszöntötte Huray Jánost. Mást nem is választhattunk volna, mint téged, elnökünkké — mondotta Huray Jánost lelkesítő beszédében a szeretet épitőerejét hirdette, a gyülöltség romboló hatalmával szemben, azt kérte a KIOSz tagjaitól, hogy életük minden mozzanatába ezt az alkotó érzést vigyék bele. M kó Béla az újonnan választott ügyvezető elnök felszólalásában azt hirdeti, hogy tizennégyéves ut megszabja haladási irányát. Tóth László vármegyei főjegyző szólalt fel ezután, aki üdvözölte a tisztikart és kiemelte, hogy az az izzó hazaszeretet, amely a KIOSz szervezetét áthatja, számottevő társadalmi tényezővé emeli Nyíregyházán is a KlOSzt. Lugossy Miklós, Krupánszky Árpád, Makó Béla ügyvezető elnök felszólalása után Kiss János a cipészszakosztály elnöke szóvátette az IOKSz sérelmes eljárását az állami iURANin FILMSZÍNHÁZ TELEFON 11. SZ. • Ma, hétfőn utolsó nap I isárdaBtatinagy Március 24—26. Keddtől csütörtökig hadjárati Cecil B. de Mille grandiózus filmjé • Előadások kédden és csütörtökön 5-7-9 órakor. • szerdán 3, 7 és 9 órakor. •