Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 51-75. szám)
1936-03-19 / 66. szám
Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1816 március 19. (Trianon 16.) , v_ éTloIjami 66 |90 8, „ á m. * 2 JÜÍMIDÉK ZABOLCSI Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca í. Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKÁI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2*50 P. Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Nyíregyháza adóssága (pj) Szohor Pál polgármester székfoglalójában, a város adóságaínak lehető rendezését tette programja gerincévé. Az idők folyamán ehhez a célkitűzéshez igazodott, a legkiválóbb gondossággal. A Városok Lapja a mult évi december 15-i számában megjelent táblázaton, városunk Összes adósága 9'5 millió pengőben van feltüntetve, ami cáfolatot nem talált. Mégis, a városi zárszámadás szerint ez, cca 7 millió. Akár 9.5, akár 7 millió is a tartozás, ez mindenképpen horribilis összeg. Hiszen a ma születő csecsemőt is, 185, illetve 136 P tartozás terheli. Igaz és helyes dr. Kovách Elek képv. tag véleménye, hogy akár 10 felterjesztést is kell a kormányhoz juttatni, hogy ezen a súlyos terhen könnyitsen. Lehetetlen a városfejlesztésre gondolni, de még csak a már meglevő házingatlanokat is karba helyezni, vagy modernné tenni, ilyen óriási teher mellett. Ha azonban legalább lüktető gazdasági életnek mutatkoznának jelei. De a tavasz kezdetén semmi jelét, még a normális gazdasági élet megindultának sem, úgyhogy a remények vajmi csekélyek. A városi közületi és magánadósságok rendezésének és a terhek csökkentésének Nyíregyházán a 24-ik órája üt. Közhely, hogy a városokat azok környéke és vidéke táplálja anyagi téren is. De, — sajnos, — nálunk közhely az is, hogy a mi vidékünk inségssjtotta, amelyet felsegíteni kell, nemhogy onnan erőforrás enne várható. A városgazdaágot táplálni hivatott lakosg helyzete és gazdasági jöje reménytelen. Mi követezík ebből ? A városgazdagnak további összezsugorolása. Nem rémhírterjesztés ez, halem komoly megfontoltságból redt aggodalom, városunk és ikossága gazdasági erejének Dgyásán, amelyet végre már emcsak inségakcióknak, haem a közmunkák hatásos leginditásának kell követnie. A miniszterelnök holnap utazik Rómába Gömbös Gyula miniszterelnök Kánya Kálmánnal és kíséretével a holnap délutáni gyorssal utazik Rómába a három állam konferenciájára. A miniszterelnök három napot tölt Rómában. Távollétében a miniszterelnöki tárca ügyeit Darányi Kálmán, a honvédelmi tárca ügyeit Kozma Miklós belügyminiszter látja el. A francia sajtó elégedetlen Anglia eljárásával Londonból jelenlik. Az angol kormány tervet dolgozott ki, amely az angol lapok véleménye szerint egyszersmindenkorra megoldaná a rajnai vitát. Az angol terv szerint a francia német és a belga német határon mintegy 30 mérföld széles semleges sávot létesítenének mindkét oldalon s ennek a semleges területnek a rendészetét nemzetközi rendőrség látná él. Az éjszakai locarnoi konferencián erről a tervről volt szó, azonban az összes érdekeltek belátták, hogy a tervnek megvalósítására egyelőre nem kerülhet sor. A francia sajtó a legélesebben szembehelyezkedik ezzel az angol tervvel s elfogadhatatlannak nyilvánítja. A kormányhoz közel álló Petit Párisién egyenesen tiltakozik az ellen, hogy Anglia ebben a kérdésben döntőbírói szerepel követeljen magának. Anglia szerepe — lap szerint — kizárólag csak arra irányulhat, hogy teljesítse a kezességből származő kötelességeit. A német sajtó a helyzettel foglalkozva, arra a megállapításra jut, hogy Anglia kezd arra az útra térni, amely hivatásának és érdekeinek megfelel. A Völkischer Beobachter szerint a jogászi mesterkedéseknek vissza kell vonulniok a józan emberi ész követelései elől. Enyhült a feszültség Londonban Londonból jelentik. A locarnoi hatalmak ma délben uj tárgyalásra ültek össze. Az éjszakai tanácskozás eredménye alapján a helyzet javulását állapítják meg, tartós megállapodást azonban még nem sikerült létesíteni. Igen jó hatással volt a tanácskozás menetére Németországnak az a nyulatkozata, hogy hajlandó 25 évre szóló meg nem támadási szerződést kötni Franciaországgal. Az Oeuvre szerint Németország hajlandó belemenni abba, hogy mondják ki a locarnoi egyezménynek Németország részéről való megsértését, de ebben a megállapításban ne foglaltassák semmiféle elitélő megjegyzés. Az ügyet vigyék a hágai döntőbíróság elé, a megtorlás alkalmazása ellen azonban eleve tiltakozik Németország. Németország ezeknek a feltételeknek a betartása mellett hajlandó arra, hogy ujabb szerződést kössön a locarnoi hatalmakkal s a szerződést terjesszék ki a légügyi egyezmények kötésére is, A Daily Telegraph szerint Eden személyes sikerének tekinthető, hogy a légkör feszültsége némileg enyhült. Eden ugyanis kijelentette, hogy maga is a háborús nemzedék tagja s mindenképen meg tudja érteni Hitler felfogását. Londoni jelentés szerint Van Zeeland belga miniszterelnök tervezetet dolgozott ki a Németországgal szemben való megtorlás esetére. A tervezetet ma délelőtt bemutatta Edennek s ma délben a fél 1 órakor kezdődő értekezlet elé terjesztette. Nagy csata kezdődött Abessziníában A Morning Post jelentése szerint a IV. olasz hadtest a szudáni határ mentén nagy erővel nyomul előre. Ugylátszik, hogy döntő csatát viv egymással a két sereg. Igen heves csata dul a déli harctéren is. Szejumnak egyik hadvezére seregével együtt meghódolt az olaszok előtt. De nem kevésbbé fontos leszedni a városról és lakosságáról a ma már elviselhetetlen terheket, amelyeknek eleget tenni már nem bír. Polgármesterünknek súlyos aggodalmai nagyon megokoltak a városgazdaság területén, de az általános városgazdasági bajok szemszögéből is. Az adósságrendezésnek általánosnak és sürgősen végrehajtottnak kell lennie ! Meghalt Venizelas Venizelos, a görög politikai élet legmarkánsabb alakja, aki legutóbb 'az úgynevezett krétai puccsban játszott jelentős szerepet s a lázadás leverése után Párisba menekült, ma délelőtt fél 10 órakor Párisban elhunyt. Venizelos szövődményes náíhalázban betegedett meg. Állapota nem lett volna súlyos, azonban a 72 éves ember szive nem tudott megbirkózni a lázzal. Venizelost Párisban ravatalozzák fel, majd a beszentelés után Kréta szigetére szállítják a holttestét. Búcsúlevelében azt írja, hogy őszinte szívvel kíván minden jót II. György görög királynak. Román tiltakozás a lengyel márctus 15-e ellen Varsóban s a legtöbb nagy lengyel városban bensőséges ünnepek keretében ülték meg a magyar szabadság emlékünnepét s a lengyel lapok hangsúlyozták, hogy március 15-e mindkét nemzetnek közös szabadságünnepe. A román sajtóban most az esettel ;kapcso!atosan éles kifakadások hangzottak el Lengyelország ellen. Az Universul szerint a román közvéleményt valósággal megdöbbentette az a melegség, amellyel a lengyelek a magyar szabadságünnepet megülték. A román kormány francia nyelvű félhivatalos lapja élesen szembefordul a lengyel kormánnyal, amiért a magyar reviziós törekvéseket támogatja. Hasonló szellemben s igen élesen ir a lengyel kormány ellen a Lupta is. A Zeppelin próbautja Az uj óriás Zeppelin Friedrichshafenből ujabb próbaútra indult. A telepitési törvényjavaslat vitája A képviselőház ma délutáni ülésén folytatják a telepitési törvényjavaslat vitáját. Ma délután felszólal Bethlen István gróf is. Amerikában áradás pnsztit Newyorki jelentés szerint Pennsylvania és Newyork államban katasztrófális méreteket öltött az áradás. A 75.000 lakosú Johnston várost teljesen elzárta az ár a külvilágtól. A viz a város utcáin két és fél méter magasra nőtt. A lakosság az emeleti lakásokba menekült. A hírszolgálat hiánya miatt nem lehetett eddig megállapítani, hogy emberéletet követelt-e áldozatul az árvíz. Időjárás A szél gyengülése, változó felhőzet várható. Az éjjeli hőmérséklet még minus 2—4 fokig leszállhat, a nappali hőmérséklet azonban tovább emelkedik.