Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-19 / 66. szám

2 oldal. JSCYÍRVIDÉK ^ OZABOLCSI MIRLAP (Triano n 6 \ 1 március hí. 19.. Attila nemei acél Kerékpár kizárólag Előnyös havi részlet! Kerékpár gumik és alkatrészek legolcsóbb gyári áron. KITZ MIKSA cégnél Takarékpalota. — Kezdődő ütőérelmeszese­désnél reggel éhgyomorra egy po­hár természetes „Ferenc József" keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint az emébztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. Március Idusa a vidéken Bnktalóránlházán. a szabadság ün­nepét hagyományos leikesedéssei ün­nepelték meg az ottani iskolák. A leventék jólsikerült hazafias ünne­pélye után, melyen Séra Gyula vez. főoktató mondott gyújtó beszédet, elsőnek az izr. magániskola tartotta meg kitűnően sikerült ünnepélyét, Fritdmann Miklós tanitó vezetésé­vel. Majd a róm. kat. iskolások ün­nepsége következett. Itt Póc Béla igazgató-tanitó mondott lelkesítő be­szédet. Délután a gk. iskolások tar­tották meg 25 pontból áiló ünrepé­lyüket. A három irredenta színdara­bot kitűnően játszották ie a kis mű­kedvelők. A kitűnően fölépített ün­nepi beszéd, melyet Szabados Jó­zsef tanitó mondott el, lángra gyúj­totta az igen nagyszámú ünneplő közönség szivét. Az irredenta dara­bok könnyeket cseliak ki az egymás hátán tolongó óriási tömeg szemé­ből. Sajnálták a kiufasitoíi s mene­kült magyar testvéreinket. A fénye­sen sikerült ünnepséget ivancsó Jenő Ödön gk. kántortanító rendezte. Este a ref. iskola remskelt. A ma­gyar ruhás lányok és legénykék mind kitűnően szerepeltek, A „Ha­zadnak rendületlenül" c. irredenta kis színdarab itt is könnyeket fa­kasztott a nagyszámú közönség sze­méből. A gyönyörűen felépített s kitűnően előadott, magas szárnya­lású s mégis szivekhez férkőző, gyújtó hatású ünnepi beszédet Csik József ref. s. lelkész mondotta. A mesésen sikerült szép ünnepélyt Csorba Béla ref. tanitó rendezte. Ha minden magyar falu igy ünne­pelt, akkor nem messze van a nagy, dicső, integer Magyarország föltá­madása 1 Kisvárdán is méltó keretek kö­zött áldoztak a magyar szabadság szent napjának a március 15 nek, Ugy a társadalmi egyesületek, in­tézmények, min* iskolák lélekemelő keretek között tartották meg a leg­szebb nemzeti ünnepünket. Az egyes iskolák, valamint társa­dalmi alakulatok saját kebelükben tartottak ünnepélyeket, mig a köz­ség a nagy nyilvánosság számára rendezte meg magas nivóju ünne­pélyét. Délután 2 órakor az Iparbank er­kélyéről nagy számú közönség elölt Dr. Szabó Antal ügyvéd a várako­ff ® I ® 1 m zásnak megfelelően magas röptű be­széd keretében emlékezeit meg a nap jelentőségéről, melyet ma a revízió­ért folytatott nagy küzdelmünkben még hatványozottabb mértékben kell megünnepelnünk. Az ünnepi szavalatok valamint a közreműködő dalárdák szereplése is méltó megnyilvánulásai voltak a sza­badság ünnepének. Az iskolák is magas nivóju ünne­pélyeket rendeztek" s különösen a Bessenyei György r. gimnázium ön­képzőköre és a polgári leányiskola emlékeztek meg gyönyörű ünnepé­lyeiken a március 15 ről, mely min­den magyar szivében örök nyomott hagyott és ezt meg is tartja mind­örökké. (gd) Kótaj község hazafias közönsége méltó módon ünnepelte meg a sza­badság, egyenlőség és testvériség ünnepet. Az ünnepély a hősök szob­ránál folyt le, meíyen ott láttuk Hor­váth János főjegyző vezetése alatt az előljáfóságot, Hanusz László főtaná­csost, Dr Tahy Endre kormányfőta­nácsost, Radványi Sándor, Labay József, vitéz Imrch Jenő, Kasza Győ­ző tanítókat, Kónya Gábor ref. "lel­készt és a kótaji intelligencia, gazda­társadalom számos tagját; Az ünnepi beszédet hatást keltve: Zsirkó Gyula áil. tanító mondotta. Sok szép sza­valat és énekszám hangzott el; az ünnepség a Szózattal s a leventék diszeívonulásával zárult. Névjegyeket olcsón készít a Merkúr- nyomda. Filléres Gyors Budapestre Folyó hó 22-én az Országos Me­zőgazdasági kiállítás alkalmából Nyír­egyházáról filléres gyors indul Buda­pestre és vissza. A filléres gyors menetrendjét és egyéb tudnivalókat a legközelebbi számunkban közöljük. A menetdíj a kiállítás belépődíjá­val együtt 7 pengő. Jelentkezni a Menetjegyirodában lehet. Ha bo r, ,, Legyen tokaji bor! 1 liter édes szomorodni 88 fillér. vitéz TORNAY ISTVÁN fűszer és csemege üzletében, Bethlen-utca 4. Telefon 126. szám Megoldódott Moravszky János halálának titka Két és fél liter bor okozta a fiatal fiu halálát Három napi nyomozás után a csend­őrség tisztázta Moravszky János ha­lálának körülményeit és a nyomozás aktáit ma reggelre végleg lezárta. A legapróbb részletekig megállapítot­ták, hogy Moravszky János hol töl­tötte az'utolsó napot, hogyan s milyen körülmények között került a kisvárdai motoros 'vonat elé, amely halálra gázolta. Értesítés! Alulírottak tisztelettel hozzuk a t. tagjai tudomására, hogy a mai nappal a Takarékos­ság kiszolgáló cégei so rába beléptünk Ü, aT: ig e" t. tagjainak rendelkezésére. Kohn Ignác £££ Papp Dénes Fn<inr\)ft< kinek cimét a Takarékosság iro­l Uljul VUO dájában szíveskedjék megkérdezni. Futó — ® rím Mim j^rarií»TMrr~mnMnMiT-i és nagy szőnyegek 8 nagy választékban, olcsó árakon kaphatók Ungár Lipót áruházában ® ® I ® I A nyomozás megállapítása szerint bűncselekmény nem tör: ént. Moravszky János vasárnap este az egyik korcsmaban egymaga két és fél liter bort megivott és teljesen el­ázva egyedül indult neki az éjsza­kának. A szerencsétlen fiu a jelek szerint haza akart menni, de az utat eltévesztette és a szerencsétlenség színhelyén akart átjutni a síneken éppen akkor, amikor a motoros arra robogott. Utólagosan megállapítjuk, hogy dr. Demjén József és dr. Márkus János törvényszéki orvosok a hulla meg­szemlélése után nem azt a megálla­pítást tették, hogy Moravszky Jánost leütötték, hanem csak azt, hogy el­halálozásának körülményei bűncse­lekményt engednek sejtetni. A lezárult nyomozással tehát vég­leg eloszlott a gyilkosságról szőtt mese és Moravszky Jánost tegnap délután — hatalmas részvét mellett — már el is temették. Halálozás Ma délután ment végbe a részvét impozáns megnyilatkozása mellett Láng Sándorné Fenyvesi Elza teme­tése. A fiatal nyíregyházi úriasszony nemrégiben a Tátrába ment gyógy­kezeltetni magát, de szervezete az orvvul lappangó kórt nem tudta le­győzni és hat évi igen boldog, har­monikus házasság után, szombaton reggel Tátraházán elhunyt. 'Holttes­tét hazahozták és ma délután a vas­úti állomásról vitték örök pihenő­helyére. Az elhunyt fiatalasszonyban Fenyvesi Kálmán, az Angol-Magyar Bank nyíregyházi fiókjának nyug. aligazgatója egyetlen leányát gyá­szolja.

Next

/
Thumbnails
Contents