Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)

1935-12-25 / 295. szám

6. oldal. ^JSCYÍRVIDÉK ^ ZABOLCSI HIRLAP (Trianon 16.) 1935. december hó 25. Az örök vőlegény, a szabod polgár, Bacchus papnője és a többiek Különös emberek, akikkel naponta találkozunk a nyíregyházi utcákon Még a nagyvárosokban is, ahol pedig nem igen érnek rá foglalkozni egymással az emberek, vannak emberek, furcsa figurák, akiket idővel mindenki megismer s akik mellett szánakozó mosollyal mennek el mindazok, akik valamennyire is kiegyensúlyozott gondolatvilággal rendelkeznek. Nem önmagukba visszaesett, hanem épen ellenkezőleg: közlékeny, rendszerint indokolatlanul optimista életet élő egyének ezek, akik többnyire egyoldalú hivatásukat kifogástalanul betöltik, de mégse nehéz észrevenni rajtuk, hogy valahol valami hiba van . . . Persze, vannak közöttük egészen ütődöttek is, akikre azután rákapnak és mert az embereket ősi hajlam űzi a más baján való múlatás után, mindig akadnak, akik a kilesett kis fogyatkozást, vagy ha úgy tetszik: rögeszmét, egyre jobban elmélyítik, valósággal kényszerítik a boldogtalant, hogy a tudata mélyén rejtőző zavaros képzetekkel mindtöbbet foglalkozzék. A végén aztán őmaga se tudja, hogy tréfálnak-e vele, vagy pedig komoly valóság az, ami eddig csak homályosan élt benne és ami iránt olyan „jóakaratulag" érdeklődnek. Igy lesz gyakran egyesek olcsó szórakozni vágyásából egy életre szóló fogalomzavar: a kis rendellenesség gyógyulás helyett állandósul és a szerencsétlen végleg kiesik a reális gondolatvilágból, készpénznek vesz mindent, amit beidegződött elképzeléseivel kapcsolatban beadnak neki. ELTŰNT ISMERŐSÖK Ha néhány ilyen nyíregyházi jóismerőst akarunk felsorolni, talán a közelmúltba is visszamehetünk, nem csupán azokról szólva, akik szigorúan az előbbiekben vázolt keretbe tartoznak, de akik jellegzetes, elesett figurájukkal hosszú időkön át sokszor bántóan kigúnyolt tartozékai voltak ennek a városnak. Ki ne emlékeznék még Pulyka nénire, (akit tulajdonképen Linzemének hívtak) akit talán tizenkét éve is már, hogy egy jeges téli reggel megfagyva találtak az ujfehértói országúton. A halál ebben a szörnyű formájában is megváltás volt számára: ha rikító rongyaiban kilépett az utcára, szilaj suhancok hada irgalmatlan kőzáport zúdított utána, utcahosszat kiabálták a csúfnevét, nem volt egy percnyi maradása se és ő szegény mégis ragaszkodott Nyíregyházához, pedig nyomorúságos kolduséletét másutt is eltengethette volna ... Vagy ki lenne e város múltjához olyan hálátlan, hogy elfelejtette volna már Talpast, amint idomtalan bakancsaiban szörnyű csoszogással végigcsámpázott a városon, a régi zsidófürdő omladékai közt •berendezett rezidenciája felé, ahol most a Tavasz utca modern épületei sorakoznak ... De hagyjuk a multat, hiszen a jelen is oly dús választékot kinál számunkra ... BERNÁT, A VŐLEGÉNY Ütött-kopott külsejű, töpörödött emberke, őszesfakó szőrzetét borotva helyett olló tanítja rendre az arcán. Bernát a keresztneve, de csak így ismerik őt a „tisztelő". Egyébként nagybátyja a nemkevésbé nevezetes Dezsőkének, a „titkár úr"-nak, aki sok előkelő foglalkozása mellett a tisztes paplaniparral keresi kenyerét. Bernát kereskedőember, megviselt kosárral a karján látni őt a városban, mindig mosolyog, derűs gondolatai kiülnek ráncos kis arcán. Nem mai gyerek már, de a szive még fiatal. Mert Bernát vőlegény. Boldog vőlegény már Isten tudja mióta, egy kótaji leány a szerencsés kiválasztott, akivel pár nap múlva meg lesz az esküvője, csak még ezt, meg ezt a jelentéktelen dolgot kell elintézni... Szikora vasárnap okvetlenül bemutatja már a menyasszonyának, mert tudni kell, hogy Bernát személyesen nem ismeri még a jövendőbelijét. Hogy ki ez a Szikora? Ő a Bernát Leója. Foltozóvarga a Kossuth utcában, szomszédja Bernátnak és ő az, aki ébrentartja benne a reményt, hogy egy-két nap még és egybekelhet titkos arájával... A hozomány hatvanezer pengő, ami feltétlenül jól jön Bernátnak, akár két nadrágja is lehet majd egyszerre, új kalapról nem is beszélve ... És jöhet olaszabesszin háború, olajtilalom és egyéb gazdasági szankció, Bernátot csak a közeli boldogsága érdekli, vőlegény ő, makacsul és rendíthetetlenül, ha karikagyűrű nem is ragyog összeaszott kezén... A BESSENYEI-TÉR GYÖNGYE: TRINAC A boldog halandó, aki csomagokkal érkezik a kisállomásra, abban a szerencsében részesülhet, hogy a hordárok-hordára, Trinác mester ajánlja fel neki a szolgálatait. Trinác — van-e, aki e nevet nem ismeri? Zorohoz, a hosszú filmszínészhez hasonlít s ha civilruhás alakja, fején a hivatását jelképező vasútassapkával, feltűnik valahol, a soffőrök, taligásol hada és más unatkozó népség mind járt rákezdi: „Trinác!"... Tyúk bél! ... Tü-tü!..." És bár az igaz nevét talán őmaga se tudja már, rop pant haragszik a csufolódásért é ilyenkor a szó szoros értelmében min den követ megmozgat, hogy meg bosszulja magát gúnyolóin. Triná különben tótul 13-at jelent és a csúf név minden bizonnyal, mint hordárr; ragadt rá. GUTYÁNÉ, AKI AZ IGAZSÁGOT KERESI A baj csak ott van, hogy a borba: keresi. Gutyáné gyógyíthatatlan víz iszonyban szenved, megiszik mindem ami folyik, csak a vizet nem.. Egyre ritkábban látni már rongyokb burkolt termetes alakját, úgylátszii unja a korcsmákat és házhoz hordatj az italt. Ha be van rúgva, (és mikc nincs?) öklét rázva artikulátlan har gokat hallat, a végén lefekszik földre, mígnem a rendőrök hazakei getik. A Bessenyei-téren, a piaco még fel-feltünik olykor, de a kofá haragusznak rá és nem igen türi meg a közelükben, mert „szégyer hoz a fehérnépre". AZ ISTENTELEN POLLACSEK Sorsüldözött, szomorú figurája él< ellentétben áll kedélyével. Testi f( gyatkozása van és beteg ember, de boltosinasok, akik rögtön körülveszi! ha apró termete megjelenik az utcá sokat nevetnek rajta, mert mókás b szédű ember. Csak akkor fortyan fe ha vallásról beszélnek előtte. Poll esek úr ugyanis ateista, mégpedig legkonokabb fajtából. Felekezetei kivüli. Elég annyit kérdezni tői mikor volt templomban, mindjá hangos lesz az utca. Mesterségé nézve edényragasztó. „Csak ragas tok", — ezekkel a szavakkal állít 1 üzlet miatt a házakba. Még ej Jíem úgy van most, mint volt régen! Diós Péter és Mákos Pál megint találkoztak a Széchenyi utca és a Dessewffy-tér sarkán. Mákos kérdezi: — Megtanultad a röneszansz hatását hazánkra? — Ugyan még mit nem. Van nekem elég dolgom, nem történelmet tanulni. — Igazán? No, mondd már, hogy mi? — Add becsületszavadat, hogy nem mondod el senkinek! — Becsület egy szavamra mondom, hogy nem mondom el senkinek. Karcsi nem számit. — Hát jó, elmondom. Az összes Nick Cartereket, Tempó Bilieket és Scherlock Holmeseket kivonatolom. — Aztán minek az neked? — Mozifilm szöveget akarok írni. Már beszéltem is Szukics Jóskával, akinek egy rokona ismerős annak az embernek egy ismerősével, aki mindennap masszírozza a hoolywoodi filmszövegszállítót. — Azt mondja: biztos jövőm lesz, ha ezt jól megcsinálom. — De hát előbb mégiscsak el akarod végezni a. g'mnáziumot? Nem? — Hát az édes apám muszájít. — Akkor meg mért nem tanulsz? — Jaj, de fiatal vagy! Nem fontos a tanulás! Fő a mázli meg az ügyesség. Tudod, tegnap este nálunk vacsoráztak Gida bácsiék és nagyszerű dolgot mesélt az öreg. Rimaszombaton volt ő diák és volt nekik egy tanárjuk, aki sohasem figyelt arra, aki felelt. A fő dolog az volt, hogy állandóan járjon a szája. Mivel a vallástanárjuk nagyon szigorú volt, hát azt nagyon jól tudták, fogták magukat és a történelem leckében elmondták a tizenkét kis prófétát, a négy nagyot, az evangélistákat sorra és Pál apostol összes leveleit. Ha nem volt elég, kezdték elölről. Mikor elhallgattak, a tanár fölriadt a csendre és megkérdezte: Elmondta az egészet? Igenis, tanár úr kérem! És hullottak az egyesek. — De hát te a vallást sem tudod! Intőt kaptál abból is! — A vallást nem tudom. De hibanélkül elmondom a Hungária, Ferencváros és az Újpest csapat öszszeállítását. Ha háromszor elmondom neki, kitelik belőle egy rongyos kis történelem lecke. — De Anonimus tanár úr nem úgy feleltet ám, mint a Gida bácsi rimaszombati tanárja, ő odafigyel, meg belekérdez! — Bízd azt csak rám! Tudom én, amit tudok. A nőegyleti bálon hajnalig mindig csak Szudv Marikával táncolt. Azóta olyan, mint a kétlábon járó szerelem. Beszélhetek én annak, am't akarok, mert mindig a •karika van az eszében. — No, majd meglátjuk, lesz-e mázlid? Anonimus tanár úr csakugyan nagyon szórakozott volt a történelem órán. Mikor kinyitotta az osztálykönyvet, azt mondta: — Álljanak fel a hiányzók! Csak a nagy derültségre tért magához és ő is velük nevetett. Később is bele-bele mosolygott a noteszébe, mintha Marikát látta volna benne. Felhívta Diós Pétert is. Péter behunyta a szeriét és kezdte: Hungária csapata: Mandl, Kiss, Egri, Sebes, Semsey, Szegő, Cseh II., Kalmár, Turai, Titkos. Ferencváros csapata: Háda, Korányi, Papp, Laky, Móré, Lázár, Táncos, Takács II., Sárosi, Toldi, Kohut. Újpest csapata: Hóri, Kővágó, Sternberg, Seres, Szűcs, Szalay, Tamássy, Fusztay, Jávor, Kiss, P. Szabó. Nem vette észre, hogy a tanár ijedten nézett rá, azután gyorsan fel s le kezdett járni a teremben. Mikor másodszor kezdett volna bele a leckébe, ránézett a tanár: — Jól van, fiacskám, elég. Üljön le szépen! Mákos irigyen, de egyben elit merőleg nézett hátra Péterre. Tízpercben az igazgató hívatta Diós Pétert. Nehezen lelték meg, mert csendőrt és zsiványt játszottak és ö épen a szemetes ládában csücsült. Alig tudott letisztálkodr. rohant az irodába. Ott áll az apja halálsápadtan. Ha rá nem támaszkodik a sétabotjára, bizonyosan ös szerogy. — Mi baj van, édes apám? — kérdi ijedten a fiú. — Nekem semmi, de te hogy vagy, fiacskám? — és gyöngéden simogatta ki hajából a szemetesláda emlékeit. És mikor látta, hogy Péter értelmetlenül néz végig az a gódó tanári arcokon, hozzátett Anonimus tanár úr küldött érte Azt mondta, hogy idegroham kaptál történelem felelés alatt. — Én? Hiszen úgy felelte mint a karikacsapás. — Igen ám — szólt most bek tanár úr —•, de a lecke helyett libdarugó csapatok összeáll itá: mondta el. Az apa arcára visszatért a rt pirosság. Még több is, mint a ré Most Péter volt az, aki elhalvánj dott. Rossz előérzetek lepték m Csend. — Te gazember! Csirkefogó! robbant ki az apa. Te a Gida bá receptje szerint akartál dolgoz És elmondta a Gida bácsi tegr. esti meséjét, díszes jelzővel illei olyan meggondolatlan emberei akik nem veszik észre, hogy mei nyit ronthatnak a fiatalságon oda nem illő beszédekkel. Azzal elővette a sétapálcáját olyan magyarmiskásan elrakta fiacskáját, hogv még a tanárok megsokalták. Pedig az nagy s mert ők nagyon ritkán vannak m elégedve a szülői szigorral. — Mit gondolsz, mi lesz enne. vége? — mennydörgött az apa. Te bitang! — Kevésbbé szabályszerű — b te Péter és keservesen tapogí \égig tagjait, amelyek legkevés voltak pedig bűnösek abban, < történt. PALÓC