Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 224-250. szám)

1935-10-12 / 234. szám

(Trianon 15.) 1 ?35. október hó 12. S 2 3 oids! Szentpály László képviselő a tiszai járás NEP-vezetőinek lelkes ünneplésével tartolta választmányi ülését Mándokon Mikecz Űdöo dr. főispán a kormány programmját és eddigi eredményeit ismertette Október 4 én tartotta a kisvárdai kerület Nemzeti Egység „Pártjának tiszai járási választmánya értekezle­tét. Az értekezleten megjelent Mikecz Ödön dr. főispán, Szentpály László országgyűlési képviselő, vitéz szent­katolnai Elekes Oábor vármegyei tit­kár, Szotyori-Nagy Sándor kerületi elnök, Nozdroviczky Pál főszolgabíró, valamint a járás 20 községének el­nökei, titkárai, vezető emberei. Az értekezletet Szotyori-Nagy Sán­dor nyitotta meg, aki lelkes szavak­öan számolt be a kerületi szervezet évi munkájáról. Majd felkérte Szent­pály László képviselőt, hogy ismer­tesse eddigi parlamenti munkásságát és a jövőben megvalósítandó prog­ramját. Szentpály László képviselő ezután vázolta azt a munkát, amelyet az egy célért s eszméért harcoló képviselők csoportja végez s végezni akar. Is­mertette azokat az irányelveket és reális célokat, amelyek a kormány­programmjában benne vannak, s amelyeket a kormány s a mellette egy lélekkel álló képviselők a lehető leggyorsabb ütemben akarnak meg­valósítani. Ezek közé tartoznak a gazdaadósságok végleges rendezése, a munkanélküliség megszüntetése, illetőleg erélyes csökkentése, a ter­ményárak megjavítása s ezen keresz­tül a dolgozó családok gazdasági talpraállitása, megerősítése, életszín­vonalának lehető emelése. Ő maga eddig mintegy 70 munkanélkülit juttatott ál­lásba kerületéből. Nap-nap után jelentkeznek nála sze­mélyesen, levélben választópolgárai. Eddig mindenkinek tőle telhetően segített bajain. A jövőben is arra fog törekedni, hogy mind közérdekű, mind magántermészetű ügyeket, — amennyiben tőle függenek, — a hoz­záfordulók javára intézze el. Ezután a köxségek vezetői egyen­ként adták elő kérelmeiket s tárták a képviselő elé legégetőbb problé­máikat. A tiszaparti községek vala­mennyien a védőgátak megerősítését, kövesutak építését kérték. A legtöbb községben nincsen fúrott kút, nincs megfelelő ivóviz. A gyümölcstermesz­téssel foglalkozó községek központi hűtőház felállítását, a permetező anya­gok árának leszállítását kérték. Álta­lános kívánság még a sertésoltás kö­telezővé tétele s az oltószerek árá­nak mérséklésére irányult, valamint az adózás arányossá tétele, a mun­kanélküliek munkáhozjuttatása, köz­legelők létesítése, iskolák és tanítói lakások építési segélyére. Az értekezlet a Himnusz hangjai­val ért véget. Utána a képviselő a Reic-féle vendéglő nagytermében ebéden látta vendégül a megjelent vezetőférfiakat. ® Az első felköszöntőt Batta Zoltán, mándoki ref. ,lelkész mondotta a főispánra, aki oly nagy lelkesedés­sel viszi előre a Nep zászlaját, majd Isten áldását kérte a kerület képvi­selőjére. Mikecz Ödön dr. főispán beszéde Ezután Mikecz Ödön dr. főispán emelkedett szólásra. Komoly, gon­dolkozásra késztető szavakkal ^vá­zolta a mai kül- és belpolitikai viszonyokat. A kormány eddigi ered­ményeit, — amikor 3 évi működése alatt a 240 milliós ,kamatszolgálta­tási terheket 90 millióra csökken tette, a búza és rozs árakat a há­rom év előtti 4—7 pengőről 12—15 pengőre emelte, a még múlt év őszén is 1.50 pengő körüli burgo­nyaárakat 4.10 pengőre javitatta fel, — a tavasz ébredéséhez hason­lította, mondván, a amikor megre­ped a folyó jégpáncélja, amikor megcsordul az eresz, s amikor ki­dugja fejét a hóvirág, — bár még hidegek vannak, — mégis tudjuk, hogy elmúlt a tél és jön a magot keltető kikelet, az azt éltető nyár, ugyanugy a kormány eddigi ered­ményei is a sikeres indulás, a biz­tató, biztos haladás előjelei. Most azonban — fejtegette tovább a fő­ispán — bár kinn ragyogó napsü­tés van, mégis láthatatlan, sürü fel­legek tornyosulnak a magyar égen. Ezért minden magyart egy táborba hiv, józan meggondolásra int, még azokat is, akik az eddigi ered­ményeket lekicsinylik és semmibe veszik és nem biznak az eljövendő jobb időkben, mert ebben a vész­terhes időben, amikor az olasz ágyuk már megszólaltak és Musso­lini a békeszerződések erőszakkal való megváltoztatására már megtette a kezdeményező lépést, akkor a kormánynak mindenki által támogatottan, erősen kell tarta­nia a magyar haza kormány­kerekét, mert egy elhibázott lépés elég ahoz, hogy pörökre megsemmisüljünk. A magyar nemzet eljövendő boldogu­lására ürítette poharát a megjelen­tek lelkes óvációi közben. Felszólalt még Balogh P. András mándoki biró is, aki kérte a főis­pánt, hogy vezesse ezután is olyan szeretettel Szabolcs népét, mint eddig. A megjelentek nagy része ezután még az esti órákig vig baráti kör­ben együtt maradt. Milák Jenő Fiiessen elő a Nylrvidók­Szabolcsi Hírlapra. VftROSI MOZGÓ Ma, pénteken utoljára nagysikerű filmje Mincs semmi baj és a fényes kisérő műsor Előadások 5, 7 és 9 órakor. KAL000NT A KALODONT rendszeres használata a veszedelmes fog­követ eltünteti és meg­akadályozza újrakép­ződését. LODONT F 0 G K Ö ELLEN Vasárnap kezdődik a Hadik­huszárok országos lovasmérközése Szabolcsvármegyének a tovas sport iránt érdeklődő közönsége nagy vá­rakozással tekint a m. kir. „Hadik András* 4. honvéd huszárezred or­szágos lovasmérkőzései elé. A há­romnapos lovasmérkőzés vasárnap reggel 7 óra 45 perckor kezdődik házi versennyel. Az első országos jellegű verseny a gr. Wolkenstein Oswald emlékverseny lesz, amely 10 órakor kezdődik. Vasárnap délután tartják meg az urlovasnők díjugratását s ugyancsak vasárnap lesz a gr. Hadik András emlékverseny is. A verseny teljes programját hol­napi számunkban közöljük. A versenyeket a lovassági lakta­nyában bonyolítják le. Belépődíj egyes napokra: páholy­ülés 1'20 P, I. hely 80 fillér, II. hely 50 fillér, III. hely 20 fill. A mérkőzés egész tartamára pá­holyülés 3 P, I. hely 2 P. Jegyek elővételben 10 százalék kedvezménnyel a menetjegyirodában válthatók. A „Szabolcs Vezér ' Bajtársi Egyesület száiaztábora a Turáni Körben A „Szabolcs Vezér" Bajtársi Egyesület „Nyírség Törzse" október hó 12-én d. u. fél 6 órai kezdettel száraztábort tart a Turáni Kör (Kállói-u. 15. sz. alatti) helyiségében. Erre a táborozásra a dominus, le­vente, valamint vendégbajtársakat és érdeklődőket szeretettel meghívja az Egyesület „Nyirség törzse". A száraztábor műsora a követ­kező. 1. Megnyitó beszédet mond dr. Bácker József vezér bs. 2. Félegyházy István Ibs. előadá­sa: Pázmány és egyeteme cimmel. 3. vitéz Tass Elek lbs. tart elő­adást: a Gázvédelemről. 4. Tamáska István ibs. a „Turul Szövetség" Magyar Egészség Heté­ről tart ismeretterjesztő előadást. Az előadások keretében olyan tárgyak kerülnek megvitatásra, ame­lyek a közelmúltban foglalkoztatják vagy épen napjainkban foglalkoztat­ják a nemzeti közvéleményt. Gáz­védelem, egészségügyi hét, mind olyan társadalmi problémák, ame­lyeknek megoldásai döntő hatással lehetnek a nemzet jövőjét illetőleg. A Magyar Egészség Hetét október 20—28 ig rendezi a ,,Turul Szövet­ség" s erre vonatkozóan felvilágosí­tással szolgál a „Szabolcs Vezér" B. E. (Kállói-u. 15 sz.) minden d, u. fél 6—6-ig. Itt emiitjük meg, hogy ugyancsak a „Szabolcs Vezér" Bajtársi íEgye­sület „Nyirség Törzse" október hó 19-én tartja szokásos zártkörű össz­táncát, ami a nyíregyházi fiatalság körében nagy tetszéssel szokott ta­lálkozni. Az össztáncra a meghívók kibocsájtása már folyamatban van, s a bajtársak remélik, hogy a tánc­kedvelő fiatalság jól fogja magát érezni. - MAROKKÓ uj áramvo­nalas pálcika társasjáték (Botrömi) szórakoztató, mulatságos, kellemes, érdekes játék. Kapható az Ujságbolt­ban. ÜRAnir 1 2 I FILMSZÍNHÁZ • TELEFON 11. SZ. Ma, pénteken utolsó nap SS Sí c h Nőstény Mg Joseph v. Sternberg rendezés. utl < Előadások 5, 7, 9, Vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9.

Next

/
Thumbnails
Contents