Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-27 / 48. szám
Ára 10 fillér. laerkesxtöaég é» kladöM* atal Bethlen-n. l. ?i»8ttttakaróki cKekkssám 47138. Teleion 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés t hóra 2-50 P, Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Én az életet akarom szolgálni A zuglói katolikus kultúrházban érdekes politikai kijelentések történtek egy keresztény nemzeti párti képviselő beszámolóján. A kijelentéseket a felszólaló Wolff Károly mondotta : Óva intek mindenkit a fellegekben járó kombinációktól. Én az életet akarom szolgálni és ennek a jegyében járok a legmelegebb német barátság előtt. Csak a statisztikát nézem, amely szerint sokkal nagyobb volt kivitelünk ebben az évben Németországban, mint bárhová. A reálpolitika szólalt meg ennek a harcos keresztény katolikus szónoknak szavaiban. Az a reálpolitika, amely el tudja némítani az érzelem szavát. Hiszen azok az egyházi bántalmak, amelyek Németországban Faulhaberen át a katolicizmust érték, azok a kísérletek, amelyek a wotanizmussal veszélyeztették a keresztény egyházi hagyományokat, alkalmasak voltak arra, hogy a hivő lelkeket rémülettel és elfogultsággal töltsék el Németországgal szemben. És íme egy politikus, aki az egyház leghívebb katonája és őre, kijelenti, most, hogy igenis Németország felé kell orientálódnia a magyar gazdasági életnek. Jól tudja Wolff Károly, hogy ami ma forradalmi kilengés a német újjászületés lázában, ez elmúló incidens, amely után megtisztul a német elme. A mai Németország meg fogja találni az önorvoslás utján elsősorban az egyházzal való kibékülés utján, Ez a reálpolitikus emelkedett álláspontja. Erre van szükség az egész vonalon. Sajnos nálunk, mint a gyöngyösi beszéd is mutatja, ez a realitás hiányzik a nagy pípáju, kevés dohányu magyarból. Itt okvetlen vérnek kell folyni, el kell esnie Rövidesen elkészül a választójogi javaslat A választójogi törvényjavaslat tárgyalására a Nemzeti Egység választmánya szerdán ülést tart. Az ülésen azokkal a biztosítékokkal kívánnak foglalkozni, amelye ket a törvénybe be kell iktatni. Míg egy-két napi simításra van szükség s akkor az uj törvényjavaslat megszövegezése végleg elkészül. Párisban és Londonban a dunai egyezmény tervezetéről tárgyaltak A francia külügyminisztériumban tárgyalások folynak a Dunai egyezménytervezet megvalósítása érdekében. Laval külügymini&z ter eloszlatta a kisantant és a balkánszövetség tagállamainak a tervezettel kapcsolatos aggodalmait. Londonból jelentik. Az angol sajtó általában meleg szavakkal méltatja az osztrák államférfiak londoni látogatását. Megemlítik, hogy bár a látogatás célja a kölcsönös tájékoztatás jellegét viseli magán, főképen a dunai egyez mény tervezetről fognak londonban tárgyalni. Párisban nem jó szemmel te kintik az angol külügyminiszter tervbe vett berlini és keleti útját. Afelett aggódnak, hogy Anglia a dunai kérdésben esetleg engedményeket tesz Németország javára. Berlini jelentés szerint a német lapok kivétel nélkül a legmelegebb hangon irnak az angol külügymi niszter küszöbön álló berlini látogatásáról. Szerbiában és Romániában katasztrófával fenyeget az áradás Belgrádból jelentik. A hirtelen bekövetkezett olvadás katasztrófával fenyegeti az egész országot. A műszaki katonaság készenlét, ben áll, hogy a veszélyeztetett helyekre vonuljon. Bukarestből jelentik. Az olvadás következtében egész Románia területén a folyók kiléptek medrükből. Az ókirályság területén több vasúti vonalon megszakadt a közlekedés. Ei délyben a Kraszna áradása okozott eddig tetemes kárt. A Kraszna mentén a vasúti forgalmat több helyen csak csónakok és átszállás segítségével lehet lebonyolítani. Amerika fegyverkezik A washingtoni képviselőház pénzügyi bizottsága elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 30 millió dollár hitelt engedélyez a kormánynak hadikikötők létesítése céljára. valakinek, itt nem lehet megvívni az elvi harcot, csak személyen át, csak nevek befeketítésével. Nem, ez nem a magyar józanság hangja és vezérszólama. El fog jönni a realitások politikájának szerdai napsorozata, a béke, Ja becsületes munka hétköznapja. Wolff Károly ennek a józan politikai gondolkodásnak adott hangot, amikor érzelmein uralkodva, az ész biztos sugallatára hallgatott. Valóban erre van ma szükségünk mind az országos, mind a helyi politikában : józan ész, szenvedelmektől s személyeskedésektől mentes okos józanság, hűvös értelem, jöjjön el a te országod. Titulescu Moszkvába megy Bukaresti jelentés szerint Titulescu rövid időn belül több napos tartózkodásra Moszkvába készül. Franciaország az idegenek ellen A francia kormány a nem kívánatos idegenek ellenőrzése céljából erélyes rendszabályokat tervez. Hir szerint minden beszivárgott ^idegenről ujjlenyomatokat vesznek fel. Még mindig feszült a helyzet Afrikában A Matin értesülése szerint Olaszország és Abesszínia közölt még mindig nem jött létre az egyezmény. A tárgyalások folynak, Abesszínia döntőbíróság kiküldését kéri, Olaszország ezt ellenzi, mert már közvetlen tárgyalásokba fogtak. Tegnap Rómába kedvezően ítélték meg a helyzetet, ennek ellenére mégis folynak a csapatszállitások Afrikába. Nagy tűz pusztított a sárospataki főiskola győrtarlói uradalmában Sátoraljaújhelyből jelentik. A sárospataki ref. főiskola győrtarlói uradalmában nagy tűzvész pusztított. Eddig ismertlen körülmények között kigyulladt a 3000 katasztrális holdas gazdaság egyik gazdasági épülete. A tüz gyors ütemben harapózott el s átterjedt a szomszédos épületekre is. Az egyik istállóban 8 tehén szénné égett. A kár jelentékeny. Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 10 000 pengőt nyert 49043. 3 000 pengőt nyert 57109, 64335. 2.000 pengőt nyert 30781, 35887. 1.000 pengőt nyert 209, 10912, 73165. (Felelősség nélkül) Időjárás Délnyugati, később nyugati szél, sok helyen esővel, a magasabb hegyekben esetleg hóval. Az éjjeli hőmérséklet nem változik lényegesen. A holnap délelőtti hőméi séklet még bizonytalan.