Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-27 / 48. szám
2. otdai. Trtstn pÉ K j. jMWlPBHalr (Trianon 15.) ls>;5 február ho 27 gBamTO'ffiiawMaa | Adorján János 1 mi Nyíregyháza iparostársadalmának egyik általános rokonszenvvel övezett, régi tagja hunyt el vasárnap. Meghalt Adorján János épitési vállalkozó, oki. építőmester. Adorján János a munka embere volt, akkor láttuk boldognak, mosolygónak, amikor dolgozhatott, amikor építhetett, tervezhetett. A nagy munkahiány, amely elsősorban az építőipart sújtotta, elvette kedvét, szótalanul, búskomoran járt-kelt a városban, panaszkodott és sóvárogva várta a jobb jövőt. A szorgalom, lelkiismeretesség embere volt, példája a régi iparosnak, akinek szava, munkája szilárd, becsületes. — 1878-ban született Nyíregyházán. A középiskolát is itt végezte, majd Budapesten az Állami Épétő Ipari iskolában szerzett oklevelet. Itthon a legnagyobb és több nagyszabású épületet tervező Barzó és Vojtovich cégnél dolgozott mint munkavezető, tervező, kivitelező, majd Budapesten ifj. Bobula János tervező és műépítész irodájában fejlesztette tovább szép képességeit és két éven át egy nagyobb épitési irodát önállóan is vezetett. Városa szeretete hazavonzotta a fővárosból Nyíregyházára, ahol két éven át a város mérnöki hivatalában dolgozott mint műszaki tiszt általános elismerést keltő odaadással és tudással. 1912 ben tette le az építőmesteri vizsgát és Király Sándorral volt közös vállalkozása. Ez a vállalat építette akkor a Karner Sándor-féle házat, a Korona átalakítását, a Fűszer és Gyarmatáru Rt. épületét, a ref. Leányinternátust, az ev. püspöki lakot, | a Nyíregyházi Általános Hitelintézet palotáját. De legszebb alkotása, amelyet önállóan végzett már, a Nyirvizszabályozó Társulat háromemeletes székháza, amely ma is egyik impozáns épülete a városnak. A háború idején két éven át szolgált, majd leszerelve, a barakkok helyén szükséglakásokat épített. Várallyay Sándor építészmérnökkel együtt Adorján János építette a nyíregyházi rendőrségi palotát s ő a vezette az ág. h. ev. egyház Luther palotájának építkezési munkálatait is, majd felépítette a virágcsarnokát és tervezte az ipartestület székházát. Vérbeli iparos volt, más nem érdekelte, csak az iparkérdések ügye, jó ember volt, lelkes magyar. Elhunyta sokak szivében kelt szintén mély fájdalmat és széles körben részvétet. Temetése ma délután volt a város társadalmának részvétével. NÉVJEGYEKET olcsó árban készít a MERKUR-NYOMDA. 0 vonat alá vetette magát a kemecsei állomáson egy nyíregyházi tüzér 0 motoros vooat a felismerhetetlenségig összeroncsolta Vasárnap este, amikor a nyíregyháza felől érkező motoros beérkezett a kemecsei állomásra, néhány lépéssel -a megállás előtt a vonat alá vetette magát egy katona. A motor le volt már fékezve, de a katonát valósággal maga alá gyűrte és a felismerhetetlenségig összeroncsolta. Amikor megállott a vonat csak a vasúti munkások segítségével lehetett holttestét kivenni a kerekek alól. Az első percben csak annyit tudtak megállapítani, hogy katona, de ruhája annyira összerongvolódott, hogy azt sem lehe tett tudni, melyik fegyvernemhez tartozik. Amikor a zsebeiit átkutatták megtalálták, nála igazolványait, amiből megállapították, hogy Hornyák Péter kemecsei lakos, aki jelenleg Nyíregyházán szolgál mint tüzér. A nadrágja zsebében aztán egy kusza sorokkal irt búcsúlevél volt, amelyik világosságot derített szörnyű tettére. Hornyák néhány nappal ezelőtt önkényesen, minden engedelem nélkül eltávozott és félt visszamenni. Teltét e feletti félelmében követte el. Az öngyilkosságról jelentést tettek a katonai parancsnokságnak, amely az ügyészség közbenjöttével megadta az engedélyt a szerencsétlen tüzér holttestének az eltemetésére. II nyíregyházi ev. egyház felhívta a város figyelmét, hogy 1947-ig nem lehet a Széchenyi-ut végén levő temető helyén épitkezni A ferencrendieknek Nyíregyházán való letelepedése és ennek következtében a rendháznak és templomnak megépítése befejezett ténynek tekinthető. A lapok tudósításai nyomán már megindult annak a közlése is, hogy az uj rendház és a templom helye a Széchenyi ut végében levő egykor temető céljára szolgált s most már üresen álló telken lesz. Sőt anynyira előrehaladtak a tárgyalások, hogy már az építkezés gondolatával is lehet foglalkozni. A mai ínséges időben természetesen ez a gondolat s annak minél gyorsabb idő alatt való végrehajtása, már csak gazdasági okoknál fogva is, általános megnyugvást keltett. Az építkezés elé azonban most olyan figyelemre méltó akadály gördült, amellyel az építtető r. kat. egyháznak és a városnak is komolyan kell foglalkoznia. A nyíregyházi ev. egyházközség tanácsának szombati ülésén Krieger Mihály ev. püspöki másodlelkész arra hívta fel az egyházközség figyelmét, hogy a vas— Mosott rongyot bármilyen mennyiségben Merkúr könyvnyomda. vesz VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ Kedden szerdán. Az izgalom és romantika remek párhuiama. A titokzatos vendé g Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. :> Q: A szezon legnagyobb operett sikere V I G fl Z V E G Y 1 Kaszinó közgyűlése A Nyíregyházi Kaszinó f. hó 23-án tartotta meg évi rendes közgyűlését. Az elnöki megnyitó lelkes megemlékezéssel utalt arra, hogy 75 éves egyesületünk egyenes utóda annak a Magyar Olvasó-Egyletnek, amely a harmincas évek eiején alakult s közel két évtizeden át városunknak közművelődési középpontja Jvolt. Az ekként kereken 100 esztendőn át ránk maradt hagyaték megőrzését, ápolását és fejlesztését jelölte meg a Kaszinó további feladatának. A titkári jelentés meghallgatása és elfogadása után a közgyűlés jóváhagyta az előterjesztett számadást, vagyonleltárt és költségvetést. A három évre közfelkiáltás ufján megejtett tisztújítás eredménye a következő: elnök lett dr. sasi Szabó László, alelnök dr. Mikecz Miklós, igazgatók dr. Klár András és Szohor Pál, titkár dr. Vietórisz József, ügyész dr. Szitha Sándor, pénztárnok dr. Bartók Jenő, ellenőr Margócsy Emil, könyvtárnokgazda Horváth János. A közgyűlés 24 rendes választmányi tagot, 8 póttagot és 3 tagból álló számvizsgáló bizottságot is választott. uti temető helyén, amelyben különben 2 ev. lelkész csontjai is porladoznék, még 1912-ben is temettek, igy tehát a törvényes rendelkezések értelmében 1947 ig épitkezni nem lehet. Az egyház tanácsa és a vasárnapi képviselőtestületi közgyűlés a bejelentés alapján megkeresi Nyíregyháza városát s erre a körülményre annál is inkább felhívja, nehogy olyan időpontban merüljenek fel akadályok, amikor azok esetleg pótolhatatlan károkat is jelentenének az építtetni szándékozó r. kat egyháznak. Értesülésünk szerint az ev. egyházközség a beadványt a legrövidebb időn belül benyújtja a város polgármesterének, akinek azután módjában áll majd erről az érdekelt r. kat. egyházzal is megbeszélést folytatni a rendháznak és templomnak nyújtandó telek ügyében. Kerékpár varrógép es alkatrészeik valamint kerékpérgumik a legolcsóbban Ul IH ADRI/ rádió és müIVUl lrlIyLIV szaki üzletében Zrinyi Ilona-utca 8. Telefon 476. KRESKAI RÁDIÓLABORATORIUM. RÁDIÓ Fnbruár 27. Szerda. 410 Diákfélóra. — 5 00 Janovics Jenő előadása. — 5 30 Dobos Imre klarinétozik. — 6'00 Olasz nyelvoktatás. — 6'30 Siklós Albert előadása. — 740 Faragó Jenő elbeszélése. — 8'10 Finn hangverseny. — 9'10 Külügyi negyedóta. — W10 Hirek. J— 1030 Jazz-zene. — 11'20 Cigányzene. — 0'05 Hirek. BUDAPEST II. &05 Cigányzene. — 715 Méhes Gyula dr. előadása. — 750 Gramofon. — 8 55 Hirek. — 9 20 Az Állástalan Zenészek zenekara. Állandó hétköznapi közvetítés 6-áS Torna. — 9'45 Hirek. — 10-00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'15 Nemzetközi vizjelzó szolgálat. — 12'00 Déli harangszó, utána hangverseny, közben — 12'30 Hirek. — 130 Időjelzés. — 2-40 Hirek. élelmiszerárak. — 4'45 Időjelzés, hirek. Hihetetlen olcsón vásárolhat most az OLCSÓ ÁRUHÁZBAN —^^ Takarékátjáró udvar mellett. Férfi ing szines, gyönyörű mintákkal 2-44 Férfi ing fehér, duplamelles .. 2 94 Férfi ing pouplinette, bélelt melles 3-48 Férfi hálóing egész nagy .. .. 3 60 Róvid oxford nadrág 1-28 Selyem nyakkendők —48 Férfi poulover jó minőség .. 3 20 Kemény gallér —-34 Női bolyhos nadrág 1*78 Női bőrkesztyű 2-50 Matt combiné 2-68 Tegyen próbavásárlást Cimre ügyelni I