Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)

1934-04-28 / 96. szám

1934. április ho 28 A nyíregyházi sziniszezon 15-én kezdődik Sebestyén Mihály, a miskulcnyiregyházi színigazgató titkára, megérkezett s megkezdte a bérletgyüjtéseket. Az érdeklődés azt mutatja, hogy jó szezon lesz az iden Az előadások azonban, ugy értesülünk, hogy csak 15 én kezdődnek meg, mert az igazgató attól fél, hogy a Nemzet kőa Vásár sok nyíregyházit el von hazulról és ez kihatással volna a sziniszezon indulására is. Ezért csak a vásár befeje zése után kezdődik meg a nyíregyházi sziniszezon A katonazenekar, Tisztviselő Dalkör és NYTVE kö/ös ünnepélye a dal, zene és sport minden baratját egybe fogja gyűjteni Mint már közöltük a katona zenekar a Tisztviselő Dilkör és a Nyíregyházi Torna és Vivó Egyesület f. évi május hó 6 napján a lovassági laktanya fe dett lovardájában a dal, zene és sport népszerü-itésére nagyszabású közös ünnepélyt ren dez. Az ünnepély előkészületei már nagyban folynak, melyek bői már most megállapítható, hogy hasonló nagyszabású és összeállításában teljesen újszerű ünnepély Nyiregyházán még soha sem került megrendezésre. A részletes műsort legkő elébb megjelenő számaink egyikében fogjuk közölni. Érdekes programm fogadja a vasárnap érkező pataki diákokat A pataki diákok vasárnapi nyíregyházi látogatása és matinéja nagy érdektődést váltott ki eddig is a város társadalmának minden rétegéből. A jelek szerint a patakiak kedves emlékekkel fognak eltávozni városunk falai közül. A vendéglátó ev. Kossuth reálgimnázium tanári kara és ifjúsága minden igyekezetével arra törekszik, hogy a pataki diákok jól érezzék magukat. Érdekes lesz Szalay Sándornak, az ev. Kossuth reálgimnázium ne ves fizika tanárának kisérleli bemutatása az elektromosságnak legújabb fejezetéből. A magasfrek venciáju árammal végzett kísérletek megdöbbentően szépek és hogy Szalay Sándor mit tud a legnagyobb részt* általa konstruált fizikai szerekkel bemutatni, azt a nyíregyházi közönség nagyon jól ismeri. Segítségére sietett az iskolának, a postafőnökség és a Villamossági rt. igazgatója is, akik engedélyt adtak arra, hogy a patakiak megtekinthessék a nyíregyházi reléállomást és a modern villamossági Jelepet. • A szűkre szabott idő keretén belül ugy állította össze a vendéglátó iskola a délutáni programot, hogy a Kisvasutak igazgatóságának előzékenysége folytán tán megmutathatják a Sóstót is a patakiaknak, akik azután onnan vesznek bucsut a Nyírség metropolisától 3 oldal Héry János jegyző, egyesületi elnök ur nyilt levelére Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Héry János ur, a Szabolcsvár megyei jegyzői Egyesület elnöke nb. lapjának április 26-i számában nyilt levél formájában válaszol arra az előadásomra, helye sebben hozzászólásomra, amit április 7-én a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen, a Magyar Értelmiség gyűlésén mondottam el, a dr. Verebély Tibor egyetemi tanár urnák, a Magyar Orvos Szövetség érdemes elnökének a kontárkérdésről tartott előadásával kapcsolattan. Természetesen sem nekem, sem másnak nem lehet az ellen kifogása, ha közérdekű kérdések a nyilvánosság ellenőrzése mellett kerülnek megvitatásra. Habár a kontármunka kérdése elsősorban a szakköröket érdeke'heti, tehát a nyilvános vitára a napi sajtónál alkalmasabbnak tartom a szaksajtót, mégsem találok kifogásolni valót abban, hogy Héry János főjegyző, egyesületi elnök ur a Szabolcsi Hirlap hasábjain száll vitába velem, és az egész magyar ügyvédi és közjegyzői karral, melynek állásfoglalása ebben a kérdésben teljesen egységes. Azonban az ilyen nyilvános vita csak akkor tarthat számot a komoly emberek figyelmére, ha az tárgyi lagos. A Héry János ur cikke pedig nem tárgyilagos, sőt nem is lehet az, mert ő megengedte magának azt, hogy egy olyan előadásra válaszoljon a nyilvánosság előtt, amit nem hallott és aminek hiteles szövegét nem ismerte és amiről csak hézagos, esetleg tendenciózus közlésekből szerzett tudomást. Ez alapon kell tehát megítélni Héry elnök ur cikkének értékét is, azt a vádját is, hogy felszólalásom hangja tul magas, kellemetlen és udvariatlan lett volna. A magyar értelmiség szervez kedése másfél évvel ezelőtt az én indítványomra indult meg. A szervezkedés munkája még nem fe jeződött be, azonban már eddig is csatlakozott a mozgalomhoz a magyar orvosi, ügyvédi, mérnöki, gyógyszerészi és állatorvosi kar, tehát az április 7-i előadói ülésen 30.000 magyar diplomás embert magában foglaló szervezet lépett a nyilvánosság elé egy rendkívül fontos és közérdekű kérdésnek: a kontármunka kérdésének megvitatásával. Elképzelhető, hogy az a vita, amit a tudományok, templomában, az egyetem kupolacsarnokában folytatott le a magyar értelmiség öt reprezentáns egyesülete, ugy tudományos megalapozottság, mint tárgyilagos és emelkedett tónus tekintetében magas színvonalon állott. Az a kitüntető tetszésnyilvánítás és meleg ováció, amivel a magyar szellemi élet sok száz főnyi kiválósága az előadásokat, tehát az én hozzászólásomat is fogadta, felment engem attól, hogy a Héry János ur vaktában irott válaszával részletesen foglalkozzam. Leghelyesebbnek tartom, ha szórul-szóra leközlöm a kérdéses ülésen elmondott beszédemet. Ez a beszéd a következő volt: Ha a kontármunka problémáját alaposan meg akarjuk világítani, a szellemi szabad foglalkozásúak osztályának kialakulásával kell elsősorban foglalkoznunk. Abból az elvi megállapításból kell kiindulni, hogy a társadalom fejlődését nem csupán azok az erők irányítják, melyeket általában gazdasági motívumoknak szoktunk nevezni, hanem az egyenrangúság praetensiójával fellépő azok az erők is, melyek — legszorosabb megélhetési kérdések körén túlhaladva — az emberi szükségleteknek egyéb, magasabb rendű kategóriáit is képesek kielégíteni. Az emberiség történetének legrégibb korában is megtaláljuk a homo oecononomicus mellett a homo filosofus, homo aesthetikus, a homo morális alakját is, bizonyságául annak, hogy a társadalmi fejlődésben az eszmei erőknek döntő jelentőségű szerep jutott. És habár az emberi tevékenység nek, energiának legnagyobb része az ön és fajfenntartás céljait szolgálja is, emellett a tevékenység mellett mindig megmaradt egy bizonyos energia felesleg, ami a magasabb rendű szükségletek kielégítésére irányult. Ezeknek az erőknek, amiket civilizatórius e rőknek is nevezhetünk, ható irányú, tehát végcélja: a legtöbb ember legnagyobb boldogsága, vagyis in konkreto: felemelni az embereket az erkölcsi, jogi, egészségügyi, aesthetikai színvonal legmagasabb fokára. Már a társadalmi fejlődés kezdetén is észlelhetjük a differenciálódást a tisztán anyagi élet lehetőségek megteremtésére irányuló napi munka és magasabbrendü szükségletek kielégítését célzó működések között. De amig kezdetben jóformán egyetlen társadalmi osztálynak, a papi rendnek volt feladata, szinte privilégiuma, hogy az emberiség erkölcsi, jogi, egészségügyi szükségleteit kiszolgálja, később, a tudományok fejlődése, az ösmeretek bővülése, a társadalom funkcióinak mindig növekvő bonyolódottsága kitermelte, létrehozta az u. n. szellemi szabadfoglalkozásúak osztályát, a melynek az a rendeltetése, hogy az emberiség jogi, egészségügyi, technikai és egyéb magasabbrendü szükségleteinek ellátását élethivatásként gyakorolja. Ma, amikor világszerte, tehát — sajnos — nálunk is olyan irányzatok, olyan lekicsinylő ér tékelméletek jelentkeznek, melyek •a szellemi foglalkozások jelentőségét, értékét, a társadalomban igényelhető szerepét tagadják, vagy legalább is devalválni igyekeznek: innen kell nyomatékkal, sőt élesen hangoztatnunk, hogy a szellemi szabadfoglalkozás nem valamely mesterséges és egészségtelen képződmény, hanem ellenkezőleg: organikus része, szinte biologiai eredménye a társadalom fejlődésének, fokmérője a kulturális haladásnak, tehát a szellem; szabadfoglalkozásoknak a társadalmi munkamegosztás funkcióiból való kikapcsolása, vagy csak degradálása is erőszakot jelentene magának a társadalomnak életképességével, egyensúlyt biztosító rendjével szemben. Az előadottakból, mint praemisszából önként folyik aztán az a concluzió: hogy a társadalomnak és az államnak, mint a szervezett társadalom megtestesítőjének minden eszközzel meg kell akadályozniok a kontár munkát, tehát azt, hogy az emberiség annyira fontos erkölcsi, jogi, egészségügyi, technikai igényeit mások is kiszolgáltassák, mint azok, akik az ehhez szükséges tudományos előfeltételeket évtizedes munkával, tanulással és — nem utolsó sorban — verejtékes anyagi áldozatokkal szerezték meg, akik tehát egyedül hivatottak arra, hogy a tudomány által feltárt' ösmereteket, megállapított igazságokat az élet minden megnyilvánulásában gyakorlatilag is értékesítsék és megvalósítsák. Minden szellemi vonatkozású munka, mely nem a tudományból táplálkozik, melynek nem praemisszája a tudományos felkészültség: kontár munka, ami nem alkot, hanem pusztít és bénitólag hat a társadalmi fejlődés ritmikus folyamatára. A kontár munka elleni küzdelem tehát: a társadalom önvédelmi harca és nekünk az a kötelességünk, hogy ennek tudatát bevigyük a köz véleménybe. Ebből a gondolatból folyik aztán a következő tétel. Habár a szellemi szabad pályán működnek ma napság tapasztalható anyagi leromlottsága szociális életünknek egyik legfájóbb, legveszedelmesebb, tehát legsürgősebben megoldandó problémája és habár ez okból csak az elfogultság, vagy rosszakarat bélyegezhetné önző osztályharcnak a kontár munka ellen megindított küzdelmüket, amivel csak természetes és a minket egyedül megillető munkaterületeinket akarjuk visszaszerezni és biztosítani, állásfoglalásunknál ezidőszerint ki kell kapcsolnunk ezt a fontos szempontot és a kontár kérdés veszedelmeit csak a nagy közönség érdekéhez való vonatkozásaiban kell feltárnunk. Éppen ezért, amikor a kérdéshez a magyar ügyvédek nevében hozzászólok, még csak érinteni sem kívánom a magyar ügyvédi rend mai katasztrófális helyzetét. Ellenben kiindulok abból a megdönthetetlen tételből, hogy az ügyvédség nemcsak törvényeink szerint, hanem történelmi fejlődése révén is : közintézmény, mely arra szolgál, hogy magas jogi tudása és emelkedett erkölcsi tartalma révén, tehát bizalmatkeltő és biztonságot nyújtó tulajdonságaival az arra szorultaknak rendelkezésére álljon. Helytelen dolog volna tehát az ügyvédséget ugy felfogni, mintha az a kenyérkereseti lehetőségek egyik ágazatában a diploma által nyújtott privilégium volna csupán, mert lényegében ennél sokkal több: a kivételes tudományos és erkölcsi nevelésből fakadó, abból táplálkozó hivatás. Sohasem volt nagyobb szükség arra, hogy az ügyvédség ezt a hivatását teljes mértékben betölthesse, sohasem kövttelte több jogA