Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)
1933-12-07 / 230. szám
2. S TKBOICSIHIBUP 1933. deoewW W. 7 Megnyílt a Nytve jégpályája A kormányzó nevenapja Nyíregyházán Horthy Miklós kormányzó ur Őfőméltósága neveünnepén Nyíregyháza várói katonai ;és polgári társadalma a magyar öncélúság szent érzésében egybeforrva ünnepelte a legelső magyar embert. A város lobogódiszt öltött, az iskolákban szünetelt a tanitás, a tanulóifjúság az istentiszteleten vett részt. Délelőtt 9 órakor volt a hivatalos istentisztelet a róm. kat. plébánia templomban, ahol megjelent katonai és polgári társadalmunk valamennyi reprezentánsa felekezeti különbség nélkül. A zsúfolásig megtelt templomban 12. honvéd gyalogezred zenekara régi egyházi énekeket játszott, az orgonán felzendült az ének Magyarország kormányzójáért, Horthy Miklósért, a magyar reménységek, a magyar jövő letéteményeséért, legfőbb hadurunkért. Az ünnepélyes szentmisét Énekes János "pápai prelátus, kanonok, főesperes plébános mondotta segédlettel. A templomhajó, amelyben ott volt egész társadalmi életünk képviselete, azt az egységet jelképezte, amely a vallásos elmélyedés áhítatában, a Mindenhatóhoz szárnyaló lélek tisztaságában nem ismer felekezeti, társadalmi, vagyoni különbségeket, csak önzetlen, lelkes, áldozatkész, faját, nemzetét, magyar testvérét lángolóan szerető magyar embereket, akik a szent cél, a haza naggyá és boldoggá tétele érdekében igenis egyek tudnak lenni. Bensőségesen ünnepelték a kormányzó nevenapját a Nyíregyházán állomásozó katonai csapatok is. Meghalt Bleyer Jakab egyetemi tanár Bleyer Jakab egyetemi tanár, a villányi kerület országgyűlési képviselője kedden elhunyt. Bleyer Jakab 1874 ben született BácsBodrog vármegyében, Dunacsép községben. Legutóbb nagy vihart keltett az országban a német kisebbség kérdésének elfogult feszegetésével. A boncolás megállapította, hogy édesanyja ölte meg újszülöttjét Hétfői lapunkban már beszámoltunk arról, a gyanús körülmények között elhalt kis újszülött csecsemőnek a haláláról, akinek holttestét a nyíregyházi vizsgálóbíró indítványára tegnap délután Ny irmadán fel boncoltak. A boncolás, amelyet dr. Konthy Gyula és dr. Demjén József törvényszéki boncorvosok végeztek, megállapította, hogy a gyermek halálát foj togatás okozta. A gyermek édesanyja, H. Erzsébet beismerte, hogy szégyenében megfojtotta gyermekét. A bűnös anyát letartóztatták és átkísérték a nyíregyházi kir. ügyészség fogházába. Könyv, papir, irószer az Ujságboltban A város több helyén kék-fehér zászlók jelzik, hogy megnyílt a Nytve jégpályája. Tegnap már nyüzsögő élet volt és a régi jó idők gondtalan emléke tért vissza a jégpályára. Öregek, fiatalok vidáman róták a köröket és olyan lendülettel bogniztak, mintha nem is a premieren, hanem a szezon derekán lennének. A jég kitűnő állapotban van, a pálya nagyszerűen rendbehozva és mindennek ellenére olcsó filléres árak vannak. A zarándok Kamanila Zárug József felolvasása a Bessenyei Körben Gjellerup Károly dán Írónak Baktay Ervin fordításában megjelent, „A zarándok Kamanita" cimü könyvéről tartotta meg Zárug József két részre osztott felolvasásának első részét hétfőn este a Bessenyei Kör irodalmi szakosztálya szokásos munkadélutánján. Felolvasásának ezen bevezető részében párhuzamot vont a keresztény és a hindu vallásbölcselet között. Behatóan foglalkozott a kereszténység lelki világával, a keresztény vallástételeknek az emberiségre gyakorolt nagy átalakító hatásáról. Utalt a hindu népnek a Budhizmus tanában lefektetett úgynevezett megállapodottságára, amely ma már három évezred folyamán kijegecesedett s szinte filozófusi vallás- és életbölcselet tanulságainak az eredménye. Érzékelteti leírásában Budhának, a Magasztosnak, nagy vallási elmélyülését. Szemelvényeket mutat be Kamanitának, a zarándoknak életéből és élénk színekkel festett mély vonzalmáról, melyIyel szerelmi tárgyához, Vaszhittihez ragaszkodik. A könyvnek a tulajdonképeni ismertetését a felolvasás második részében kapjuk és ebben a részben ismerteti majd a felolvasó behatóbban a hindu nép életét és vallási felfogását. A vita folyamán elhangzott kritika nem foglalkozhatott tehát még érdemben a felolvasással s Az árak a következők: Felnőtt jegy 24 fillér. Tagoknak 20 fillér. Diákjegy 16 fillér. Gyermekjegy 10 fillér. Ruhatár 6 fillér. Kisérő jegy 10 fillér. Szezon bérletjegy felnőtteknek 5 pengő. Nytve tagoknak és diá koknak 4 pengő. Gyerekeknek 3 pengő. A melegedő állandóan kellemesen fűtve van. Zene egész nap van. úgyhogy előreláthatólag hangulatban nem is lesz hiány. így inkább — ha szabad ez7el a kifejezéssel élnünk — irástechni kai s a magyar irodalomból vett példáknak a felolvasás kercébe illesztett helyes vagy helytelen felhasználásának a boncolgatásá val foglalkozott. A könyvismertetés második és egyben befejező része e hó 11-én, hétfőn délután fél hat órai kezdettel lesz a városháza kistanácstermében, Az azt követő legköze lebbi felolvasást e hó 18-án d. u. 6 órakor Margócsy Emi Iné, a Palócz néven ismert illusztris írónő tartja. — Nagyszabású karácsonyi utazásokat rendez a Menetjegyiroda. Az egyiket Spalato Baguza Korfuba, a dalmát és görögtengerpartra, luxus hajó val december 22-től január 2 ig. Bészvételi díj 266 pengőtől. Karácsonyi különvonat Zel Am See be Indulás december 3 án, viaszaérkezés január t én. A 9 napos at teljes költséggel 205 pengőbe kerti A harmadik 7 teljes nap Abáziában. December 26-tól január 2 ig Útiköltség és teljes ellátás 118 pengőtől. Valóságos ajándék ár, mert hisz ilyen olcsón még soka sem volt módjában senkinek Abáziát megjárni. Az útra vonatkozó felvilágosítást a Menetjegyirodában lehet megtadni. — Nehéz szenvedők, skiknek aa agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emészté-i zavarok és kilöndsen • vég bélbajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természemes „Ferenc József" keserftvizet. Elsőrangú zamatos tokaji 25 litertől 80 literig hordócskákban birtokról szállítok. Árak a következők: Erős szamorodni liter 65 fillér. , Édes szamorodni liter 80 fillérj tői 1 P-ig. Asszu 1 P 70 fillértől 5 P-ig. Dr SARVAY TIVADARNÉ Deák Ferenc-utca 7. 4641 likfcz Ödön dr. főispán nyitja meg a Bessenyei-Kör grafikai kiállítását A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör grafikai és vizfestmény kiállítását december 8 án, pénteken délelőtt nyitja meg ünnepélyes keretek között. A kiállítás megnyitását dr. Mikecz Ödön főispán, a Bessenyei Kör társelnöke válalta magára. A kiállítás mindennap délelőtt 10 órától l-ig, délután 3 tói 6 óráig marad nyitva s december 14-én délután 6 órakor zárul be végleg. A kiállításra gazdag képanyag érkezett be a nyíregyházi lés szabolcsvármegyei festőművészektől. Ezúton is felhívjuk a közönség érdeklődését az érdekes kiállítás iránt. A képek meg is vásárolhatók s a karácsonyi ünnepre való tekintettel a képek árát a festőmiivésztulajdonosok igen méltányos árban állapították meg. Panaszos levelet kaptunk amelyben egy olvasónk azt panaszolja, hogy az egyik névszerint megnevezett bérautós, egy alig pár száz méteres út után 5 pengőt követelt, holott a taxi órája, jóval kevesebbet mutatott. Mikor ezért a kocsivezetőt felelősségre vonta, az durva sértő hangon beszélt vele. Bizton hisszük, hogy a megélhetésükért súlyos harcot vívó bérautósok elitélik a visszaélő kocsivezetőket é§ ők maguk fognak gondoskodni róla, hogy hasonló esetek elő ne fordulhassanak. A mángorló fával ölte meg felesegét a hajdúnánási öngyilkos Megírtuk, hogy Hajdúnánáson Filep Gábor gazdálkodó házában halva találták a gazdát és feleségét. Most a csendőri nyomozás kiderítette, hogy Filep verekedés hevében felkapta a mangorlófát és ezzel agyonverte feleségét, majd felakasztotta magát. — Az Ev. Nőegylet csütörtöki bibliaóráját „Máczay Lajos vallástanárj tartja. Kérjük a hittestvéreket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg és hozzák magukkal a kész ruhákat. Elnökség. Harapós kutya feliratú zománctáblák kaphatók a kiadóhivatalban, Bethlen-utca 1. Telefon 77. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ. Szerda, csütörtök, péntek PILLRMGÓ KIJRSSZOÍIY Egy japán kislány szerelmi regénye. Német beszélőfilm. Giacomo Puccini kísérőzenéje Előadások 5, 7, 9, Vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8, 10 órakor. Jön A VALCERHÁBORU Jön 1 I Papp László vegyileg fest és tisztit Vegyiüzem Vay Ádám-utca SO. Telefon 510. Felvételi üzlet Széchenyi-út 2. Telefon 509. Véső-utca 3. és Kis-tér 2. szám. s I í